Az egyik pillanatban még Raphael szobájában ültem abban a rettenetes székben, aztán a következő pillanatban pedig már egy erdő közepén találtam magam előttem egy templommal. A fejem egy kicsit belefájdult a hirtelen ért változástól. Szóval sikerült. Ez a valami elröpített engem egy illúzióba. Mikor kellően magamhoz tértem és az agyam is kezdett hozzászokni a helyzethez, kíváncsian kezdtem el méregetni a régi, romos épületet.

Egy darabig teljesen lekötött a figyelmemet a templom kinézete, az ágakkal benőtt falai és a leomlott vakolat, ami beterítette a környékét, mikor egy messzi hang szolalt meg a fejemben.

-Koncentrálj! Láss át a ködön.-csendült a fejemben Raphael mély határozott baritonja. Hirtelen összerezzentem a fejemben megszólaló hangtól, de aztán összekaptam magam és minden figyelmemmel az épület felé fordultam.

Hát nem volt előtte köd.
Állapítottam meg magamban nevetve, ugyanis ez a köd csak képletes elnevezés volt. Nekem valami mást kellett volna látnom, ehelyett a romos templom helyett. De én bármeddig is néztem perceken keresztül, csakis az omladozó templomot láttam.

-Láss át a ködön!-suttogtam folyamatosan magam elé, mint egy mantrát, de hiába. Nem láttam változást, bármeddig is néztem.-Nem megy.

-Ezt kellene látnod.-visszhangzott ismét Raphael kemény hangja a fejembe, mire hirtelen a templomból, mintha lehúztak volna egy láthatatlan köpönyeget, feltárult előttem a köd álltall fedett valóság. A romos templom hirtelenjében eltűnt és egy gyönyörű, barokk építésű templom bujt ki alóla.

-Azta!-ámultam el, de szinte alig volt időm megcsodálni, ugyanis másodperceken belül egy újabb helyen találtam magam egy újabb feladattal. Ez pedig igy ment tovább. A következő feladatot sem tudtam megoldani és azt követőeket se, igy egy óra eltelte után Raphael leállította a gépet és újra a valóságban találtam magam.

Fáradtan döntöttem a fejem a háttámlának. Az agyam a sok koncentrálástól teljesen kimerült. Úgy éreztem magam, mint egy zombi. Erre Raphael mondott még nekem pár dolgot, hogy mit kellett volna máshogy csinálnom. Ahol csak lehetett még belém rúgott, de nem igazán érdekelt. Csak bambán bólogattam felé, majd lassan kicsoszogtam a szobájából azzal mondattal elengedve engem, hogy holnap ugyanekkor találkozunk.

A hetem pedig így ment minden nap. Suli után szaladtam Raphaelhez, hogy a szimulátorral tanuljam a ködön való átlátást, de nem haladtunk semmire. Nem tudtam eldönteni, hogy én vagyok ilyen pocsék diák vagy Raphael tanit rosszul. De kezdtem egyre inkább elkeseredni. Nem beszélve az iszonyatos fáradtságról, ami úrrá lett rajtam hála a Látás tanulásának. Annyira kivette az energiámat az agykontrol, hogy minden délután alvással indítottam, majd pedig késő estig tanultam.

Egy hete jártam ebbe az iskolába, de már most egy hulla voltam. Nehezen tudtam elképzelni, hogy ha nem tanulom meg a Látást, sokáig bírom ezt.

Egyik este vacsorázni is Ruby rángatott le, vonszolva maga után.

-Kérlek segítsetek életét lehelni belé!-huppant le a székére Ruby rám célozva, miközben én is helyet foglaltam az utolsó szabad helyen Rachel és Devon között.

-Még mindig semmi?-fordult felém szomorúan Rachel az után érdeklődve, hogy vajon sikerült-e már valami eredményt elérni.

-Semmi.-csóváltam a fejem lemondóan, miközben a kezemre döntöttem a fejem és szorosan lehunytam a szemem. Nem voltam éhes. Képes lettem volna inkább itt és most elaludni.

-Ne add fel! Majd meg tanulod. Nekünk is időbe telt.-bátorított Devon a hátamra fektetve a kezét, ami megnyugtatóan meleg volt. Felkapva a fejem hálásan mosolyogtam rá.

-Szerintem neked valami szórakozásra lenne szükséged.-húzta ravasz mosolyra a száját Veronica, mire Ruby szeme is felcsillant.

-Támogatom! Csinálhatnánk valami bulisat.-helyeselt Ruby.

-Ma Leila táncórát tart a koliban. Becsatlakozhatnánk a végére, hogy lenyúljuk a hangfalát.-vetette fel Rachel, mire mindenki megörült.

-Táncest!-sipította Ruby kicsit hangosan, mire páran érdeklődve felénk is kapták az ebédlőben a fejüket.

-Ti menjetek csak nyugodtan. Én nem biztos, hogy jó társaság lennék ma.-szolaltam fel, mire mindannyian tiltakozni kezdtek.

-Nem, nem! Jönnöd kell.-karoltak belém kétoldalról, majd már húzni is kezdtek kifelé az ebédlőből.

Rachel terve végül bejött. Megszereztük magunknak Leila hangfalát, amit Devon kezelésbe is vett. Hamar elindított rajta egy random laptopról egy számot, amit mindannyian ismertünk.

Kedvetlenül hagytam, hogy a lányok felhúzzanak a földről és engem is magukkal rántva ugrálni kezdtek a zene ritmusára.

Eleinte csak fáradtan zötykölődtem velük, de az újdonsült barátaim jókedve végül rám is ragadós volt. A kimerültséget átvette a vidámság, így én is táncolni kezdtem.

Nem tudom mióta rophattuk a táncparkettet, de már nagyon szomjas voltam, így intve a többieknek elindultam kifelé, hogy hozzak egy vizet.

Mikor kiléptem a folyosóra kellemetlenül kirázott a hideg, ugyanis odabent olyan meleg levegőtlenség volt, hogy a folyosó normális hőmérséklete hidegnek hatott izzadt bőrömre.

Épp mikor fordultam be a konyhára, hirtelen egy alak jelent meg a előttem. Kis híján beleütköztem a velem szembe jövő fiúba. Meglepetten hőköltem hátra, mikor rájöttem hogy Raphael áll előttem. Félve húzódtam arrébb, nehogy tényleg megérintsem az angyalt. Mai napig élesen élt bennem, milyen volt hozzáérni a fiúhoz...

-Nézz a lábad elé!-dörrent rám erősen, mire kínosan a fülem mögé söpörtem izzadt tincseimet.-Veled meg mi történt? Megáztál?-kezdett el méregetni gyanúsan, mire éreztem, hogy elönti az arcomat a szégyenteljes pír.

-Táncoltam.-feleltem halkan, mire Raphael felvonta a szemöldökét.

-Inkább aludj.-mondta komoran, majd már ott is hagyott.

***

Másnap szokásosan siettem volna vissza a szobámba, hogy még gyorsan lepakoljak a Raphaelel való órám előtt, mikor az óráim végeztével megszólalt a hangos bemondó.

-Kristen Keller azonnal fáradjon Lily Weather irodájába! Ismétlem. Kristen Keller...-visszhangzott a falakról a nevem, mire idegesen pillantottam az órámra. Hát ezt nem hiszem el! Pont most hívatnak!

Szinte már rohantam az asszisztens kis irodája felé, ugyanis ez a kis kitérő igazán nem fért bele a terveimbe. Mindössze 15 percem volt odaérni Raphael szobájába, úgy, hogy eleve ennek az időnek a fele elment a koliba való úttal.

Bizonyára valami hülye adminisztratív dologról lehetett szó, és csak reménykedtem benne, hogy gyorsan végzek.

Szinte berepültem Lilyhez.

-Áh Miss Keller! Ez gyors volt.-állapította meg a nő, mire csak kényszeredetten rámosolyogtam és a tekintetemmel igyekeztem erősen arra sarkalni, hogy siessen.-Megérkezett az uniformja.-adta át a felakasztott ruhámat. Már épp örültem volna, hogy akkor ennyi, mikor folytatta.-Itt végeztünk is, viszont még át kell mennie a gazdasági irodába. Ott alá kell írnia, hogy átvette a ruháját.-közölte, mire én ismét az órára pillantottam. Ez így nagyon nem lesz jó!

Sietve átrobogtam a gazdasági irodába, ahol ráadásul még volt is bent előttem valaki. Kezdtem belátni, hogy már mindegy. Úgyis elkések. Csak abban bízhattam, hogy Raphaelt ma megszállta valami, és jobb kedvében találom. Vagyis nem fog rám berágni nagyon.

Mire bejutottam és elintézem mindent már ment az óra. 10 perc késéssel érkeztem meg az angyal szobája elé.

Szokásosan kopogtattam, miközben idegesen az alsó ajkamat harapdáltam, de most nem nyitott ajtót senki. Egy darabig mérlegeltem, hogy vajon lelépett volna? Végül arra jutottam hogy Raphael biztos bent van, így jó erősen többször bekopogtam. De erre se történt semmi. Nem tudtam, hogy épp most hülyét csinálok-e magamból vagy sem, de mérgemben erősen verni kezdtem az ajtót.

-Raphael nyisd ki!-vágtam rá még egy nagyot és vártam. Hosszúra nyúló perc után végre kinyílt az ajtó.-Bocs, hogy egy kicsit...

-Elkéstél.-vágott a szavamba ridegen, mire hirtelen egy kicsit lefagytam.

-Tudom! Bocsi, de elkellett mennem az uniformomért és...

-Első szabály-szólt közbe komoran-soha ne késs, különben elfelejtheted az órákat. Te elkéstél úgyhogy nincs több korrepetálás.-készült rám csukni az ajtót, amit a tenyeremnél fogva megakadályoztam.

-Na ne csináld ezt velem! Nem az én hibámból késtem. Hivatott a vezetőség.-magyaráztam.

-Nem érdekel. A szabály az szabály.

-10 percről volt szó!-akadtam ki teljesen.

-Megállapodtunk, te pedig megszegted.-meredt rám határozottan.

-De hisz muszáj tanítanod! Az igazgató téged jelölt ki.

-Ő nem utasíthat engem. Ez csak egy szivesség volt. Én pedig nem dolgozok együtt olyanokkal, akik nem elhivatottak.-vágta az arcomba nulla érzelemmel, mire legszívesebben addig püföltem volna az angyalt, míg össze nem esik.

-Dugd fel magadnak az idióta szabályaidat.-vágtam az arcába feldúltan, miközben az arcomba csapta az ajtaját.-Ahh!-ütöttem rá mérgesen még egyszer, majd sarkon fordulva elviharoztam.