-Imádom, hogy már ilyen jó idő van.-fordította a nap felé a fejét lecsukott szemmel Devon, miközben odakint ücsörögtünk az erdő szélén és élveztük a természet nyújtotta élményeket. Már mindketten viszkettünk a bőrünkben a holnapi telihold miatt és szívesebben töltöttük az időnket kint a szabadban.

-Örülök, hogy te boldog vagy.-morogta Ruby egy fa árnyékában ülve. Vámpír barátnőm bár elviselte, de nem szerette a napfényt. Ez olyasmi lehetett nála, mint a nyári kánikula. Nehezen viselte el az ember, de ki lehetett bírni.

-Ne légy már ilyen undok. Kristen is imádja.-mutatott rám, miközben mosolyogva terültem el a földön. Tényleg élveztem a kellemes időjárást, viszont a gyomromban továbbra is ott volt az az elviselhetetlen görcs, ami nem akart megszűnni és mindig eszembe juttatta mi is vár rám.

-Devon, te hogy töltöd a teliholdat?-kérdeztem rá.

-Pár barátommal összefogunk és együtt elindulunk valamerre és várjuk, hogy átváltozzunk. Igazából spontán egy csapat vagyunk, ott változunk át, ahol elér minket a hold.-mesélte izgatottan.

-Jól hangzik.-próbáltam mosolyt ölteni én is az arcomra, de ez közel sem volt az.

-Tarts velünk!-hívott meg lelkesen egyből.-Ott lennék melletted.

-Köszönöm! De már elígérkeztem másnak.-mondtam egyben hálásan egyben pedig bánkódva.

Bár eddig Ruby nem vett részt nagyon a beszélgetésben, erre a mondatra felkapta a fejét.

-Kinek?-követelte a választ kíváncsian.

-Tristannak.

-Nem mondod!?-képedt el Devon.

-Az anyámat!-füttyentett Ruby a fiúval egyidejűleg.

-Meghívott, hogy töltsem vele és a barátaival a teliholdat.-magyarázkodtam feszengve.

-Te tényleg bejössz neki!-vigyorodott el Ruby szélesen, megvillantva éles vámpír fogait.

-Nem! Csak kedves volt.-tiltakoztam egyből a barátaim eszement elképzelései után-Látta rajtam valamelyik nap, hogy tartok ettől az egésztől és felajánlotta, hogy segít.

-Erről beszélek. Bejössz neki.-vigyorgott tovább, mint egy vadalma.

-Tristan senkit nem hív meg csak úgy a falkájába. Főleg nem teliholdkor.-értett egyet vele Devon is.

-Ez az év híre!

-Nem értem miért vagytok ezért most úgy oda...-próbáltam lehűteni őket, de a barátaimból túlságosan nagy lelkesedés tört ki.

-Najóóó, mekkora lenne, ha ezek összejönnének.-vetette fel Ruby.

-Nem, nem...-próbáltam közbe szólni, de esélyem sem volt.

-Kristen lehetne Mrs. Falka!-találta ki Devon.

-Megreformálhatná Tristan törvényeit-tapsikolt lelkesen Ruby.

-Szabad életem lehetne!-vigyorodott el a fiú, mire annyira túlzásba kezdtek esni, hogy muszáj volt végleg közbe szólnom.

-Na jól van, ebből elég! Nem vagytok normálisak. Megártott nektek a nap. Neked-mutattam a farkasfiura-azért, mert túl sokat süttetted a fejed. Neked meg azért,-néztem Rubyra-mert egyáltalán kiereszkedtél a fényre.

-Jól van na.-pusmogott Ruby-Nyugi van...Mrs. Falka.-tette még hozzá, mire Devonnal karöltve hangosan vihogni kezdtek, miközben a szememet forgatva néztem őket.

***

-Vagy nagyon unalmas az a könyv, vagy fejben teljesen máshol jársz.-jelent meg a semmiből Raphael a hátam mögül, majd kérdés nélkül helyet foglalt a mellettem lévő fotelben.

-Tessék?-pillantottam fel értetlenül az ölemben fekvő könyvből, kijózanodva a könyvtár csendjéből.

-Már vagy 10 perce nem lapoztál.-tette szóvá elkényelmesedve a helyén, miközben egy pillanatig megbabonázva néztem magas nyúlánk alakját. Mégis mikor vált ez ilyen természetessé, hogy Raphael teljesen önszántából megjelenik és leül mellém beszélgetni? Nagyon sok minden változott szeptember óta, amikor is beiratkoztam ebbe az iskolába.

-Te figyeltél engem!?-képedtem el megjátszott felháborodással.

-Csak észre veszem, ha valaki nem arra használja a könyveket, amire kéne.-mondta nyomatékosan, mire kelletlenül elhúztam a számat.

-Kicsit...tényleg elbambultam.-vallottam be elpillantva-Holnap telihold lesz.-sóhajtottam fel gondterhelten, miközben éreztem, hogy Raphael átható kék szemeivel méreget, míg én zavartan a könyvemmel babráltam.

-Tudom.-jelentette ki egy cseppnyi éllel a hangjában, mintha hülyének nézném, hogy ő ezzel nincs tisztában. Majd hosszas hallgatás után ismét megszólalt-Természetes, ha félsz.-mondta ki mindezt a tipikus raphaeles hangsúlyában, de mégis, mintha némi lágyságot véltem volna felfedezni benne, és ez engem megnyugtatással töltött el.

-Tudom.-sóhajtottam fel ismét-Csak...csak nem biztos, hogy újra érezni akarom...azt.-nyeltem egy nagyot arra a mérhetetlen mertékű fájdalomra gondolva, amikor minden porcikám eltört. A rossz emlék hatása alatt emeltem fel a fejemet, és amikor Raphael szemébe néztem tudtam, hogy megért engem és érti mire gondolok. Akkor éjjel ott volt velem és biztos voltam benne, hogy a támogatása nélkül nem éltem volna túl az átváltozást vagy legalábbis sokkalta fájdalmasabb lett volna.

-Nem fogod újra azt érezni.-nézett mélyen a szemembe, miközben azt kívántam bárcsak megölelhetném és újra érezhetnem magam körül Raphael biztonságot nyújtó testét. De mindezt nem tehettem meg, hisz Raphael az Raphael volt.-Devon pedig biztos ott lesz melletted.-tette hozzá megtörve az idilli legkört.

-Öhm...Devon és én külön leszünk.-túrtam zavartan az ezüstös fehér tincseim közé. Ennek hallatán Raphael értetlenül húzta össze a szemöldökét, és a tekintetével választ követelt.-Tristan meghívott, hogy töltsem velük a teliholdat. Devon pedig ugye nem része ennek, mivel...-kezdtem el hadarva magyarázkodni, miközben magam sem tudom miért, de kínosan éreztem magam emiatt. Bizonyára azért, mert Raphael már ezelőtt is többször kinyilvánította, hogy nem igazán kedveli Tristant.

-Értem.-állt fel komor arccal, mire értetlenül néztem mit csinál.

-Elmész?-csúszott ki meglepetten a számon, mire Raphael rám se nézve válaszolt.

-Dolgom akadt-vágta oda hidegen, majd már másodperceken belül el is tűnt, én pedig értetlenül és egyben csalódottan néztem utána, amiért magamra hagyott.

----------------------

(Olvassátok el kérlek!❗❗❗❗)

Sziasztok!❤️

Azt ígértem júliustól térek vissza, de ezt az ígéretemet egy kicsit hamarabb tudtam teljesíteni, úgyhogy ismét itt vagyok Wattpaden.
Borzalmasan hiányzott az írás, ez a történet és Ti, így hatalmas nagy örömmel térek vissza hozzátok. Végre teljesen lezárult az érettségi időszakom, és egy iszonyatosan kemény 2 hónapon vagyok túl. Ez idő alatt rengeteget tanultam és idegeskedtem, így nagyon sok energiámat felőrölte, így már alig várom, hogy végre pihenéssel töltsem az időmet és hogy számomra is elkezdődjen a nyár.
Szeretném megköszöni a támogatásokat, és hogy annyian sok sikert kívántatok nekem. Szerencsére a saját elképzeléseimet is felülmúlva teljesítettem a vizsgáimon, így boldogan léphetek tovább az életem következő szakaszába.

Hosszú volt ez a négy hónap, amit kihagytam itt Wattpaden, úgyhogy remélem kitartóak voltatok és ismét visszataláltok a Szent Benjamin Akadémiába. Bevallom őszintén, most jelenleg nekem is hosszú volt ennyi időt távol tölteni a saját történetemtől, de igyekszem én is visszatalálni és ismét bele rázódni az írásába. További türelmeteket kérem, hogy egy kicsit visszataláljak a saját világomba és ismét hozhassam nektek az izgibbnél izgibb részeket. (Ez az oka, hogy ez a rész kicsit lapos és rövid lett.)

Szeretnék visszatérni az ezelőtti megszokott struktúrához, miszerint heti egy részt publikálok.

Emellett szeretnék bejelenteni egy másik hírt is, ugyanis kíváncsi lennék rá, hogy lenne-e igény egy romantikus enemies to lovers sztorira?
Egy ideje a draftjaim között szerepel ez a történet. Még magamnak kezdtem el írni csak úgy, de mostanában egyre többet gondoltam rá. Szerintem egész jó sztorit hoztam ki belőle, így megérettnek gondolnám arra, hogy publikáljam és már ne csak magamnak, hanem nektek is írjam.
Kérlek írjátok meg kommentben, hogy szeretnétek-e olvasni egy ilyen könyvet?❗❗❗❗

Tényleg mégegyszer köszönöm a támogatásokat, és hogy itt vagytok nekem, és velem együtt szeretitek a Szent Benjamin Akadémia világát!

Remélem más érettségiző sorstársamnak is minden jól ment, a többiek pedig remélem élvezik a nyarat!

Puszi Natalie

Ui.: Köszönöm szépen az 56.1k megtekintést! Még a távol létem alatt is rengetegen olvastatok.😍😍