Elmerengve ballagtam ki az ebédlőből, hogy egyenesen a könyvtárba tartsak, miközben a fejemben Tristan meghívása kavargott. Nem értettem az egész szituációt, most hirtelen belátást engedett a kis elit csapatába, azért mert én is farkas lettem?

Ez a gondolat egyszerre töltött el büszke örömmel és gyanakvással. Mire ment ki ez az egész?

Mindenesetre pontosan az efféle idegesítő gondolatok miatt döntöttem úgy, hogy keresek magamnak valami kellemes és szórakoztató olvasmányt a könyvtárban. A polcsorok között bolyongtam, miközben teljesen belemerültem a könyvek keresésébe.

-Nem kéne elmenned.-hangzott valahonnan mögülem egy mély hang, ami a könyvtár csendes légkörében hirtelen hátborzongatóan hatott, így egy pillanatra megdermedtem, csak egy hosszabb levegővétel után voltam képes szembe fordulni a hang gazdájával.

-Tessék?-kérdeztem vissza értetlenül, amikor is Raphael elém táruló látványa egy pillanatra letaglózott. Már majdnem két hete nem állt ilyen közel hozzám, vékony, de mégis izmos testalkata, barna fürtjei és átható kék szemei lebénítottak.

-Nem kéne elmenned Tristan bulijába.-lépett egyel közelebb hozzám, a szokásos komor ábrázatával, mire értetlenül néztem rá.

-Honnan tudsz te erről?-vontam fel a szemöldököm kérdőn, mire Raphael lesütötte a szemét. A reakciójából már mindent értettem.-Te hallgatoztál!-tátottam el a számat a meglepettségtől.

-Meghallottam.-vallotta be, mire a fejemet rázva meredtem rá.

-Hát ezt nem hiszem el.-kapott el a csalódottság.-És mégis miért nem akarod, hogy elmenjek?-tettem csípőre a kezem dühösen. Semmi köze nem volt ahhoz, mit teszek.

-Nem neked való az a hely, Kristen.-nézett határozottan a szemembe, mire a nevem lágy hangzása a szájából egy pillanatra ledöbbentett.

-Mégis miért nem?-kérdeztem mérgesen kifakadva.

-Nem tartozol oda, higgy nekem.-meredt rám meggyőzően, de nem tudott meghatni.

-Ez nevetséges.-jegyeztem meg hisztérikusan nevetve-De nagyon is odatartozom! Ott kell lennem, mint falkatag.-mondtam ki határozottan, hisz már én is közéjük tartoztam.

-Te is tudod, hogy nem. Mindenki maga válassza meg a falkáját.-nézett mélyen a szemembe, mire éreztem, hogy az eddigi magabiztosságam meginog.

-Egyáltalán miért vagy most itt? Miért mondod ezeket nekem? Mi közöd van hozzá!?-támadtam neki a temérdek kérdéseimmel.

-Figyelmeztetni akarlak.

-Figyelmeztetni.-ízlelgettem a hangzottokat-Értem. Az elmúlt két hétben nem akartál figyelmeztetni? Amikor eltűntél?-tört ki belőlem a kérdés, mire Raphael hirtelen megdermedt, miközben az állkapcsa íve megfeszült.

-Én....

-Nem várom el, hogy körülöttem koslas és megszállottan járkálj utánam, mint Ruby, aki túlságosan aggódik értem. De...de azt hittem egy csapat vagyunk. Te pedig felém se néztél.-gyengült el a hangom-Most pedig hirtelen felbukkansz, miután kihallgattál egy személyes beszélgetést és bele akarsz szólni az életembe. Én nem értem...-akartam hozzá vágni további szitkozódásom, amikor is a sok indulattól a fejem kissé kótyagossá vált és megszédültem. A térdem megbicsaklott és kétségbeesetten nyújtottam ki a kezem, hogy megkapaszkodjak bármibe, ami a kezem ügyébe kerül, amikor éreztem, hogy két kar fonódik a derekam köré, ezzel megakadályozva, hogy a földre zuhanjak. Raphael izmos karjai szorosan körém fonódtak, ezzel megtartva engem. A szememet lehunyva fogtam a homlokomra a tenyeremet, így próbálva visszazökkenteni a fejem a normális kerékvágásba, miközben a bőröm bizsergett Raphael meleg érintése nyomán.

-Kristen?-támasztotta meg tenyerével a hátamat is, mire végre kinyitottam a szemem és kezdett minden a helyére rendeződni.

-Megvagyok.-álltam meg viszonylag stabilan a lábamon, miközben óvatosan odébb helyeztem a súlypontom Raphael közeléből, aki továbbra se engedett el. Le se véve rólam a szemét fogta továbbra is a derekam, ami miatt úgy éreztem menten meggyulladok.-Elengedhetsz.-mondtam félig meddig biztosan, mire az angyal egy-két másodpercig habozott, majd végül engedelmeskedve elengedett, de továbbra is úgy nézett rám, mintha menten összeeshetnék.

-Gyakran előfordul ez?-meredt rám elvékonyodó szájjal.

-Micsoda?-kérdeztem vissza bugyután, nagyon jól tudva miről kérdez.

-Hogy megszédülsz.

-Nem.-hazudtam. Végülis tényleg nem. Már egyre ritkábban fordult elő. Max napi egyszer. A múlt héten óránként megtörtént. Ebben Raphael sem volt felettébb biztos, mivel nem úgy nézett rám mint, akit nagyon lenyűgözz a válaszom.

-Ez nem normális.-meredt rám bosszúsan-Megkellene néze...-kezdte, mire menten félbeszakítottam.

-Nincs szükségem a figyelmeztetéseidre.-vágtam közbe undokul-Megoldom egyedül is.-mondtam mindezt a szemébe egy rezzenés nélkül, majd sarkon fordulva kisétáltam a könyvtárból, Raphael pedig semmit nem tett, hogy megállítson.

***

Végül nem adtam meg azt az örömet Raphaelnek, hogy neki engedelmeskedve nem megyek el Tristan bulijába. Lehet, hogy magamtól nem sok kedvem lett volna elmenni, de Raphael szavai után és azután, hogy rájöttem, hogy mint farkas a társaim között a helyem, meggyőztem magam, hogy jó móka lesz.

Persze nem tudtam nem rábeszélni Devont, hogy kísérjen el. Bár a fiú nem volt tagja Tristan elit csapatának, én akkor is magammal akartam vinni. Semmi kedvem nem volt egyedül neki vágni a dolognak. Jól esett, hogy volt mellettem egy biztos pont.

-Még mindig nem tartom jó ötletnek.-mondta Devon, amikor bulizós ruhában a lánykollégium felől sétáltunk kifelé péntek este.

-Jó lesz!-hagytam rá a dolgot, ugyanis már azóta ezzel nyaggatott, amióta csak megkértem, hogy velem tartson.

Épp hogy kiléptünk a lányok részlegéről a kollégium aulájába, amikor a szemem egyből megakadt Raphaelen, amint ott üldögélt az egyik kihelyezett fotelben és szokásosan egy könyvet tartott a kezében.

-Nem fognak beengedni. Én nem vagyok menő falkatag.-nyavajgott tovább Devon, de én szinte csak fél füllel figyeltem rá, ugyanis továbbra is az angyalt figyeltem, aki amint a láthattárra érkeztünk, mintha csak megérezte volna a jelenlétemet, így felpillantott a könyvéből és egyenesen rám meredt. Egy másodperc törtrésze alatt végigfutatta kék szemét a ruhámon, majd szinte azonnal egybefonta a tekintetünket. Dühösen meredt rám, mire csak egy gúnyos mosolyt villantottan felé és megszakítottam a tekintetünket. Nagyon jól tudta hová tartunk.

-Majd elintézem. Ne aggódj!-ismételtem magamat vagy huszadjára, amikor elhagytuk a kollégiumot.

Perceken belül átgázoltunk a sűrű erdőn, amikor is egy nagyobb sátorhoz érkeztünk, ahonnan hangos zene szólt, villogó fények áradtak és emberek üvöltései szűrődtek ki.

A sátor bejáratánál egy fiú állt, mint egy őr és egy rövid beszélgetés után engedte csak be az érkezőket. Mindenesetre beálltunk a sorba, miközben Devon idegesen toporgott mellettem a srác miatt, aki felügyelte ki mehetett be a buliba. Állítása szerint biztos, hogy nem fogja beengedni őt. Most már kezdtem hinni neki.

-Nyugi, ha te nem jöhetsz be, én sem megyek.-súgtam oda neki, amikor végre sorra kerültünk és szemben álltunk a kapus csávóval. Így közelebbről megnézve rájöttem, hogy ő volt az a srác, aki Tristan mellett ült a minap az ebédlőben és készségesen arrébb csúszott, amikor Tristan leakart ültetni. Igazi talpnyaló lehetett.

-Szia!-villantottam meg a srác felé a legmegnyerőbb mosolyom.-Kristen Keller vagyok.

-Azt tudom, de ki a barátod?-pislogott Devonra, mint egy idegesítő bogárra. Tudja a nevemet?

-Devon.-biccentett mellőlem, mire a srác kritikusan összehúzta a szemöldökét.

-Te bemehetsz, de a barátod nem. Nincs fent a listán.-mutatott a kezében lévő lapra, mire Devon már lemondóan indult volna el visszafelé, de megragadtam a kezét és visszatartottam. Miaz, hogy nincs fent a listán?!

-Ne csináld már! Tristan személyesen hívott meg és nem mondta, hogy nem hozhatok magammal valakit.-kacsintottam rá idétlenül a srácra, az utolsó reménnyel, hogy megtudom győzni.

-Ez nem egy bál, csajszi. Itt nincs plusz egy fő.-mor9gta oda nekem gúnyosan, mire felment bennem a pumpa és a jó kislány szerep azonnal leolvadt rólam.

-Oké, na ide figyelj!-léptem egy lépéssel közelebb felé csípőre tett kézzel-Ha Devon nem jöhet be én sem vagyok hajlandó bemenni oda. Tristan pedig biztos nem lesz boldog, amikor megtudja, hogy nem jöttem el. Biztos kíváncsi lesz miért.-vágtam a képébe magabiztosan remélve, hogy ez bejön.
A srác egy darabig elgondolkozva meredt rám, majd egy sóhaj követően ismét megszólalt.

-Menjetek!-húzta el a sátor bejáratát nekünk ezzel beengedve a buliba. Egy győztes mosoly kíséretében haladtam el a srác előtt, akitől nem valami szép tekintetét kaptam vissza. De legalább bent voltunk.

Ugyanis ott voltunk Tristan Newman buliján.

--------------
Hellóka!

Végre Raphael is felbukkant. Bár nem kapott valami szép fogadtatást Kristentől. (Kristel😪)

1.Mit gondoltok, Kristen jogosan haragszik Raphaelre?

2.Vajon miért kerülte el Raphael Kristent?

Köszönöm a 28.7k megtekintést!