Egy sötét ház nappalijában álltam.

Nem ismertem fel a helyet, ez pedig rettegéssel töltött el.

Mégis hol lehetek?

Olyan vak sötét volt, hogy szinte alig láttam el a saját orromig, így bizonytalanul botorkálva indultam meg, hogy keressek valami villanykapcsolót, netalán egy ablakot vagy valami kiutat innen.

De nem találtam semmit.

Bárhová nyúltam, csak bútorokat, némi tárgyat és tapétát érzékeltem.

Viszont a nagy kutatás közepette egyszer csak megéreztem valamit. Először azt hittem csak képzelődők, de nem sokkal később már tisztán éreztem, hogy valami volt a jobb lábamon. Éreztem, ahogy felfelé kapaszkodott a nadrágomon, ránehezedett a bőrömre és jött. Jött felfelé.

Ijedten rúgtam egyet, hogy lelökjem magamról a lényt, de az vasmarokkal kapaszkodott belém és egy másik társult hozzá. Nyöszörögve rázogattam a lábamat, hogy megszabaduljak tőlük, amikor hirtelenjében felkapcsolodott a villany, fénnyel árasztva be a sötét szobát.

És ekkor megláttam.

Két tenyérnyi méretű, szőrös, undorító pók kapaszkodott felfelé a lábamon. Visszafojtottam a belőlem felszökni akaró sikolyt, majd lenyeltem az undorom, és valami tárgy keresése után indultam, hogy leszedjem magamról ezeket, amikor is arrébb pillantva megborzongtam.

Pókok százai néztek velem szembe a szoba túloldalán.

Ekkor már sikítottam.

Ijedten rontottam ki a szobából kivezető ajtón, de hallottam magam mögött, ahogy a pókok utánam indultak. Eszeveszett rohanásba kezdtem, amikor is hátulról megragadták a lábamat és elestem.

-Hagyjatok békén!-csapkodtam a lábamat ellepő pókok felé-Ne, neee!-kiabáltam, ahogy a pókok ízelt lábaikkal egészen a fejemig másztak és beleptek engem.

-Szálljatok le rólam!-üvöltöttem felülve az ágyban, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy lesöpörjem a testemről az átkozott pókokat.

-Kristen.-ért valami hirtelen a hátamhoz, mire összerezzentem és ellenségesen odaütöttem, mire az a valami elkapta a kezem.-Hé, nyugi! Csak én vagyok az. Devon.-szorította meg biztatóan a karom, mire kitisztult az agyam és érzékeltem, hogy újra az őrlakban voltam, biztonságban, pókok nélkül.-Jól vagy?-kérdezte aggódó tekintettel a zaklatott képemet tanulmányozva, mire idegesen felpattantam az ágyról, hogy odébb menjek, de Raphael az utamat állta. Engem fürkészve bámult és nem engedte, hogy elmenjek.-Kristen?

-Megvagyok.-dörzsölgettem meg a kezem ott, ahol a pókok végig másztak rajtam.-Megvagyok.

-Látod, ez nem lesz egyszerű. Most még csak egy gyengébb félelmeddel találkoztál, de már most kiborultál. Szerintem nem jó ötlet tovább....

-Mondtam, hogy jól vagyok.-szakítottam félbe ingerülten Devont-Csináljuk tovább!-feküdtem vissza az ágyra, mire a fiú aggódva meredt vissza rám.

-Befejeztük.-szolalt fel határozottam Raphael, mire mérgesen felé kaptam a fejem.

-Ezt nem te mondod meg.-bámultam mélyen a szemébe, farkasszemet nézve vele.

-Hiszen remegsz!-dörrent rám az angyal, mire grimaszolva néztem magamra, hogy mégis miről beszél, amikor is megláttam, hogy igaza van.

-Kristen, nem tudtad legyőzni ezt az apró félelmedet sem. Komolyan tovább akarsz menni?-nézett rám kétségbeesetten Devon.

-Csak most kezdtem. Nem tudtam mire számítsak, de most már menni fog. Ti mondtátok, hogy ez hosszú folyamat lesz. Akkor kezdjük a legnagyobb félelmemmel!

-Azt nem lehet.-rázta a fejét-Ha ekkora sokknak tesszük ki a tested ilyen hirtelen, abba beleőrülhetsz. Fokozatosan kell haladni.

-Szóval győzzem le az összes félelmem?-ennek gondolatára kirázott a hideg.

-Nem kell, csak fokozatosan ismerkedj meg a rosszabb félelmeiddel is, és ha elbírod őket, akkor beszélhetünk a legnagyobb félelmedről. Viszont mára szerintem bőven elég volt ennyi. Majd holnap folytassuk.-kezdte el összerendezgetni a szimulációs gépet, mire összezavarodva néztem, hogy mit is csinál. Az egyik énem szeretett volna veszekedni vele és folytatni, de a másik részem viszont úgy érezte, most rögtön nem bírna ki még egy ilyen szimulációt.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire....élethűek.

Végül miután Devon visszapakolta a gépet, otthagytuk az őrlakot és visszaindultunk az Akadémiára. Végig csendben haladtunk, mindenki a gondolataiba volt mélyedve.

-Okés, akkor sziasztok!-fordult szembe velünk Devon, amikor az udvarra értünk-Azt ajánlom pihenj egy kicsit. Vacsinál találkozunk!-kacsintott rám, majd hátat fordítva nekünk elsétált. Én is szerettem volna követni és elindulni a magam dolgára, de Raphael elkapta a csuklómat.

-Hé!-szóltam rá, de ő nem is foglalkozva velem, berángatott az egyik rejtett fal mögé, ahol senki se láthatott ránk.-Mit művelsz?

-Hogy én mit művelek?!-csattant fel, mire a hirtelen támadt haragja miatt hátrébb kellett lépnem egyet-Te mit művelsz?! Elment az eszed? Kiakarod nyíratni magad?-őrjöngött.

-Persze, hogy nem.-feleltem sértetten-De nem akarok veled ismét erről veszekedni. Már ezt tegnap megbeszéltük.-hagytam annyiban a dolgot, ugyanis untam már, hogy Raphael mindig beleszolt ebbe és akadályozni próbált a terveimben.

Már épp terveztem volna lelépni, amikor is nagyon közel elém lépett, ismét elállva előlem az utat, és felém magasodott.

-Nem.-jelentette ki ellentmondás nem tűrően, mindezt olyan közelről, hogy a lehelete melegsége megcsapta az arcomat.

-Mondtam Raphael, hogy...

-Nem csinálod ezt tovább!-szakított félbe könyörtelenül-Abbahagyod a szimulációkat.-jelentette ki, mire tátva maradt a szám.

-Ezt most nem mondhatod komolyan!?-akadtam ki-Nem mondhatod meg mit csináljak!

-De, ha így látom helyesnek.-közölte egyszerűen, mire felforrt bennem a víz.

-Jesszusom, ilyenkor hallod mit beszélsz?! Akkor ne gyere! Nincs szükségem a segítségedre.-vágtam a fejéhez indulatosan, mire Raphael arca elkomorult.

-Jo. Akkor old meg a kis barátoddal.-mondta gúnyosan, majd már nem is kellett imádkoznom azért, hogy hagyjon békén, ugyanis egy szempillantás alatt eltűnt a közelemből.

***

Másnap Devonnal ugyanott és ugyanakkor találkoztunk az udvaron, mint tegnap, csak most Raphael nélkül. Bár a fiú megkérdezte, hogy miért nem jött most vélünk az angyal, én nem adtam számára csak ködösített választ. Túl mérges voltam Raphaelre ahhoz, hogy mindezt szavakba tudjam fejteni.
Képes lett volna korlátozni engem és rám parancsolni a saját akaratát. Úgy híhette még mindig a főangyali pozíciójában van, ahol bármit megtehetett és bárkinek parancsolgathatott.

Na hát már egyértelműen nem ezeket az időket éltük.

Tombolt bennem a düh, ahogy ismét lefeküdtem arra az ágyra és vártam, hogy Devon előkészüljön és elindítsa a szimulációt.

Épp még mielőtt beszúrta volna az újabb injekciót, kinyílt a kis ház ajtaja és meglepetésemre Raphael lépett be rajta. Próbáltam az arcomra kiülő döbbenetet palástolni előtte, főleg hogy úgy tűnt, kissé ő is szétesett. Az eddig mindig tökéletes haja most kócosan állt, az arca pedig fáradságról árulkodott. Mikor megjelent nem mondott semmit, csak leült az ágyam mellett lévő egyik székbe és várt. Várta, hogy elkezdődjön a szimuláció.

Bár irtó dühös voltam rá, mégis megnyugtatással töltött el, hogy itt volt mellettem. Amiket tegnap dühömben a fejéhez vágtam nem volt mind igaz .

Végül mielőtt Devon belém szúrta a tűt, összetalálkozott a tekintetünk és bár nem érdemelte meg, megeresztetten felé egy halvány mosolyt.

Így folytattuk tovább a szimulációkat heteken keresztül. Különféle hátborzongatóbbnál hátborzongatóbb jeleneteken kellett túlesnem, amik az én drága félelmeim és aggályaim voltak. Mindegyikből csapzott izzadságban fürödve és zavartan ébredtem fel, sokszor hülyeségeket kiabálva, de Devon és Raphael végig ott voltak mellettem, hogy megnyugtassanak és visszahúzzanak a valóságba. Nem volt könnyű, az átélt félelmek az álmaimban is tovább kergettek így kezdtem kikészülni. Napok óta nem aludtam jól, fáradt voltam és levert. De a határozottságom továbbra sem ingott meg, meneteltem előre a végső próbáig, azért az engedélyért, amit Devon adhatott meg nekem: a legnagyobb félelmem szimulációját.

Nem tudtam mi az és hogy mi vár rám, hogy vajon belerokkanok-e és sikerül-e legyőznöm, de tudtam hogy megakarom próbálni bármi áron.

Az idő pedig elérkezettnek látszott.

-Rendben, sok sikert!-mosolygott rám Devon, ahogy elindította a szimulációt, engem átlökve egy másik világba.

----------
🍁Sziasztok!🍁

Mit gondoltok Kristen legyőzi a következő részben a legnagyobb félelmét?

Köszönöm szépen a 9.32k megtekintést! Imádlak titeket!🥰💝