Reggelre a bennem kavargó győztes diadal érzett elmúlt, és helyét átvette a maró szorongás. Féltem attól, hogy Raphaelt mégse sikerült a kis alkummal az ujjaim köré csavarni és továbbra se fog szóba állni velem.
Igazság szerint szükségem volt rá. Én ezzel az alkuval csak nyerhettem. Raphael segíthetett csak megtanulnom a Látást, továbbá az apám utáni nyomozásban is csak segítségemre lehetett. Sokkal jobban ismerte az Akadémiát, mint én. Ha egyedül kellene a nyomozásban elindulnom, akkor megint csak zsákutcába futnék. Ezt már előre láttam.

Emellett persze az se tudott nyugton hagyni, hogy mi van, ha a kis pimaszkodásommal felbosszantottam az arkangyalt? Még mindig erősen égett bennem Ruby intő szavai, miszerint jobb, ha minél inkább elkerülöm őt. Én pedig erre mit csináltam?
Felajánlottam neki, hogy lógjunk többet együtt.

Ennél idiótább már nem is lehettem volna.

Végül suliban egész nap ez járt a fejemben, miközben arra vártam, hogy Raphael felbukkanjon előttem és mondja azt, hogy oké, megegyeztünk.

De az angyal nem bukkant fel. Egy napot adtam neki, ennek az ideje pedig végleg kezdett lejárni. Ebédnél ott ült tőlem pár méterre, de még csak rám se nézett. Semmi jelét nem adta annak, hogy benne lenne az alkuban.

Az utolsó órámról teljes elkeseredéssel ballagtam ki. Tudtam, hogy ha Raphael akarta volna az alkut már rég megkeresett volna. Az hogy nem tette...teljesen világossá tett számomra mindent.

Megint egyedül maradtam.

Nem volt kedvem visszamenni a szobámba Rubyhoz. Tudtam, hogy ha a vámpír meglátja a keserű arcomat, kérdezősködni fog és én nem akartam a rosszul sikerült akciómról beszélni neki. Tudtam, hogy így is azt mondaná, hogy jobb ez így. Ne legyen semmi közöm egy bukott főangyalhoz.

Így hát a könyvtárba vitt a lábam, az egyetlen menedék helyre, ahol talán a könyvek társaságában egy picit jól érezhettem magam.

A sorok között bolyongtam, hogy keressek magamnak valamit, ami eltereli a gondolataimat és talán egy kicsit kikapcsol, amikor megakadt a szemem egy könyvön.

Fajaink kialakulása

Állt a könyv gerincén, mire kíváncsian vettem le a polcról és olvastam bele. Ahogy belapoztam észrevettem, hogy külön fejezetekre le volt bontva a sárkányok, a vámpírok és a farkasok kialakulásának a története.

Izgatottan ültem le az egyik asztalhoz, miközben lázasan olvasni kezdtem az első részt, ami a vámpírokról szólt.

Magamba mélyülve olvastam, miközben olyan érzésem támadt, mintha egy gyenge fuvallat átcikázott volna a helységen.

-Izgalmas olvasmány.-zendült egy mély hang közvetlen a jobb fülem mellől, mire összerezzentem ijedtemben és még a könyvet is kifejtettem a kezemből, ami az asztalon landolt. Raphael észrevétlenül termett a hátam mögött, miközben a jobb oldalamnál lehajolva olvasott bele a könyvbe.-"A vámpírok általában egyedül élnek, egymaguk járják a világot és vadásznak táplálékra."-olvasta fel mély, dörmögős hangján, miközben a bőrömet megcsapta meleg lehelete, amitől borzongás járta át az egész testem. Ezt nem tudtam hova tenni.-Ez a könyv rettentő érdekes.-gúnyolódott, miközben végre ellépet mögülem és kiereszthettem az eddig bent tartott levegőt.

-Lehet, hogy találok benne valami lényegeset.-fordultam ki a székből, hogy szembe tudják nézni az angyallal, aki így, hogy fellettem állt csak még hatalmasabbnak és erőteljesebbnek tűnt. Úgy éreztem, hogy én csak egy porszem vagyok, emellett a szép mennyei teremtés mellett.

-Elkell hogy szomorítsalak, de nincs benne semmi. Már olvastam.-vetett rám egy lesajnáló pillantást, mire csak a szememet forgattam.

-Mit akarsz Raphael?-meredtem rá fáradtan, ugyanis az egy nap már lejárt. Az alkunk lehetőségének annyi volt. Abban pedig erőteljesen kételkedtem, hogy egy főangyal nem tartja be az időpontokat, főleg, hogy ő volt az, aki kirúgott, mert késtem 10 percet.

-Találtam valamit.-mondta, mire lehet hogy tévedtem, de mintha felcsillant volna a szeme egy pillanatra.-A könyvtár nem vezetett sehová sem apáddal kapcsolatban. Így arra gondoltam, hogy bele kéne nézni az aktádba, hisz ott biztos le van írva minden rólad, amit csak tudni akarsz. De azt az igazgatói irodában őrzik, ahová szinte lehetetlen bejutni. Viszont innen jutott eszembe, hogy mi lenne, ha az apád aktáját néznénk meg? Kiderítettem, hogy van egy raktár, ahol a régi diákok adatait tárolják.-mesélte, mire nem tudtam eldönteni, hogy min döbbentem le jobban. Azon hogy végre talán van esély arra, hogy valamit kiderítsek a múltamról vagy azon, hogy Raphael megosztotta velem ezeket az információkat, mintha...mintha együtt dolgoznánk.

-Na várj!-álltam fel a székről izgatottan-Akkor ez most azt jelenti, hogy megegyeztünk?-mosolyodtam el, mire Raphael unottan meredt rám.

-Igen.-mormogta, miközben éreztem, hogy elvigyorodom.-De ne térjünk el a tárgytól. Be kell mennünk ebbe a raktárba!

-Oh...igen. Tudod, hogy hol van?-kezdtem el az ügyre koncentrálni.

-Igen, csak megkell szerezni a portáról a kulcsot.

-Azt mégis hogyan? Henk el se mozdul onnan.-kezdtem el idegesen rágcsálni az also ajkam, az öreg portársra gondolva, akit még sosem láttam elmozdulni a portai székéről.

-Menni fog, ha az egyikünk eltereli a figyelmét, míg a másik elhozza a kulcsot.-vágta rá, mire elkapott az ideges izgalom.

-Oké, én elterelem a figyelmét.-vállaltam el, mire Raphael kétkedve nézett rám.

-Biztos?-vonta fel a fél szemöldökét, mire karba tett kézzel meredtem vissza rá. Nem tetszett, hogy kételkedik bennem.

-Igen! Eltudom terelni a figyelmét, te pedig amúgyis olyan vagy, mint az árnyék. Nesztelen, hirtelen jössz és mész.-mondtam, mire Raphael mintha meglepődött volna mindazon amit mondtam. Furcsa volt a tekintete, úgyhogy inkább folytattam.-Mikor csináljuk?

-Egy óra múlva találkozunk az aulában.-mondta az angyal, mire már épp reagáltam volna a mondandójára, de ő már be is lépett az egyik polcsor mögé és eltűnt a szemeim elől.

***

Pontban egy óra múlva idegesen várakoztam a megbeszélt helyen, miközben újra és újra lefuttattam a fejemben mit fogok csinálni.

Már ezerszer eljátszottam ezt a trükköt, de most sokkal nagyobb volt a tét, mint ezelőtt. Nem hibázhattam. Fontos volt, hogy elég időt tudják nyerni Raphaelnek, hogy ellophassa a kulcsot.

Ezen agyaltam, amikor ismét egy gyenge fuvallat lebbentette meg hátulról a hajamat. Ebből már tudtam, hogy Raphael megérkezett.

-Készen állsz?-mért végig tetőtől talpig, mire egy gombóccal a torkomban bólintottam.

-Csináljuk!

Raphaelel szétválva indultunk meg a portás kis kuckója felé, miközben magamban azon gondolkoztam, hogy remélem Raphael tudja mit csinál. Na és persze reméltem, hogy tudom én mit csinálok.

Amikor teljesen a porta elé értem, ahonnan Henk panorámában rám látott elkezdtem lassan csoszogni, és bizonytalanul lépkedni, mint akinek menten összecsuklik a lába és nincs jól. Majd a következő pillanatban egy hangos csattanással négykézláb vetettem magam, miközben a fejemet kezdtem el rázni, mint aki erősen szédül.

Csak reméltem, hogy bejön a tervem és a portás észrevesz.

-Héhé! Kishölgy! Kishölgy, jól van?-hallottam meg a portás közeledő lépteit, mire magamban egy jót mosolyogtam. Bejött!

Csukott szemmel tartottam lefelé a fejem, miközben imbolyogva próbáltam felállni.

-Azt hiszem egy kicsit elszédültem.-mondtam lassan, miközben megkíséreltem felállni, de úgy tettem mintha, a lábam felmondta volna a szolgálatot és segre ültem. A portás ijedten támasztotta a kezét a hátamra.

-Mindjárt idehívom az ápolónkat-forgatta a fejét jobbra balra, mire a karjára tettem a kezem.

-Nem kell! Nem lesz gond, csak segítsen kérem felállni. Már máskor is volt ilyen, egy perc és elmúlik.-ígértem, miközben belekapaszkodtam a férfi kezébe és rá nehezedve kisebb nagyobb botlásokkal nagy nehezen felálltam. Ekkor a férfi háta mögött megpillantottam Raphaelt, aki egy bólintással jelezte számokra, hogy megvan amit akartunk.-Most már elengedhet, köszönöm!

-Biztos kishölgy?-nézett rám kétkedve a portás, mire bólintottam.

-Igen már jobban vagyok. Visszamegyek a szobámba és iszom egy pohár vizet, akkor kutya bajom se lesz.-bizonygattam, mire a férfi még mindig aggódva meredt rám.

-Biztos ne kísérjem el a betegszobába?

-Nem kell, köszönöm! De hogy még nyugodjon, majd felkeresem az ápolónőt.-nyugtattam meg a portást, mire az végre elengedett, így lassan, de biztosan elcsoszogtam arra, amerre Raphael ment, miközben végig magamon éreztem a portás tekintetét.

Csak akkor gyorsítottam a tempómon, mikor végleg nem láthatott.

Raphael a falnak támaszkodva várt rám.

-Sikerült?-kérdeztem suttogva, miközben Raphael elindult és miközben követtem, válaszul csak a zsebébe nyúlt és kivette onnan a kulcsot.-Szuper!-vigyorodtam el.

Ezután az angyal nem szólt egy szót sem csak ment előre én pedig mentem utána bárhová is vezetett. Csak percek multán szólalt meg.

-Megleptél.-vallotta be, mire értetlenül néztem rá-Nem gondoltam, hogy ilyesfajta produkcióra készülsz, mint elterelés.-magyarázta, mire kis híján elnevettem magam.

-Ezt a nevelőszüleimnél egy rakatszór eljátszottam, ha nem akartam suliba menni.-mondtam, de mivel az angyal nem reagált semmit, folytattam-Most hová megyünk?

-Vissza a szobánkba. Éjfélkor találkozunk a társalgóban és benézünk a raktárba.

-------------------

Sziasztok!
Kicsit késve de itt a kövi rész.

Mit gondoltok Raphaelről?

Köszönöm a 2.02k megtekintést!😍

Folytatást?