Az én apám egy roppant összeszedett ember volt világ életében. Én kevésbé követtem ezt a mintát. A munkámban mindig a száz százalékot produkáltam rendszerességgel, amíg az otthonom elég gyakran rendetlen állapotokkal bírt.

Erre mondta jó apám, hogy a rend szeretésem csak a munkáig tartott ki, azonban az otthonomban már álmodozó és rendetlen személy voltam.

Aláírom, tényleg szerettem a gondolataimba merülni, sőt, nem adtam a környezetemre. Gyakran előfordult, hogy koszos edények figyeltek a mosogatóból, vagy szennyesek bukkantak fel váratlan helyeken, mert nem emlékeztem hol vetkőztem le. Azonban a munkám rendesen végeztem el, amiért apám büszke volt rám.

Mindig igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, hogy ne okozzak senkinek sem bajt. Függetlenebb lettem, munkát kezdtem vállalni, mint újságos fiú, így a családnak rám nem kellett annyit költeni. Ugyanis apám hamar elvesztette anyám, ezért nehezebb helyzetbe került anyagiak szempontjából.

Igen, a munkában rendezett, a magánéletemben pedig rendetlen személy voltam mindig is. Ami pedig a társasági kapcsolatokat illeti, rosszabb voltam, akár egy sci-fiből kilépő idegen. Mondjuk a Star Trek sorozatok borgjai, vagy a hologrammok. Anyám kedvelte a sci-fit, főleg a jól megírtakat.

Nem voltam sose társasági lény, gyakran túlóráztam, sőt! Sokat olvastam is gyerekként. Már akkor kedveltem a papír alapú dolgokat. Főleg, az illatukat. Mint Hermione a Harry Potterben. Mondjuk a fantasy dolgok annyira nem állnak közel hozzám.

Na de! Hogy miért töprengtem el ezen? Mert hozzám képest elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az új lakás tulajdonos társam igenis nagykanállal eszi a társaságokat. Miután leordította a fejem egy hete, nos, folyamatosan járt nála legalább egyszerre két ember. Láttam az élettársát, "találkoztam" a legjobb barátjával, aki egy csodálatosan vonzó hölgy volt. Megértettem volna a párja féltékenységét, hogy ha nem lenne ilyen nyíltan... Meleg. Belegondolva tényleg látszik rajta.

Aláírom, csúnyán bántam vele, mégis... Ez az én otthonom. Az én lakásom, amiben már nem csöpög a konyhában lévő csap, a kád oldalán nincsen már folt és a dolgozó szobám már egy játék központ a számára. Az én furcsa lakótársam pedig rengeteg virággal teszi tele a szobákat. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen ember, mint Ő nem foglalkozik a növényekkel, azonban rendesen gondozza a cserepes orchideákat és íriszeket. Ez pedig számomra furcsa volt.

Mai nap Emily-vel töltöttem a legtöbb időt. Arról beszéltünk miként fogja elüldözni a férfit.

- Anya szerint az agglegény férfiak nem kedvelik a gyerekeket - mondta vidáman, közben az aszfalt krétával próbált ugró iskolát rajzolni a folyosó linóleum padlójára. Kis virágos ruhácskája fodros-bodros módon ölelte vékony, apró testét körbe. Vörös haja lófarokba kötve úszott a háta mögött. Az anyját várta, mert ebédre voltak hivatalosak a főnöknél. Mármint az anyja munkaadójánál. Emily szerint csapta neki a férfi a szelet.
- Szóval ma este úgy döntöttem felmegyek hozzá, vagy holnap reggel. És addig fogom nyúzni, hogy játszunk, amíg el nem szalad előlem - mosolygott rám diadalittasan, majd elkezdett ugrálni az iskolában, amit rajzolt.

- Biztos elmenekül? Én is kedvellek, pedig felnőtt agglegény vagyok...

- De te már nem élsz. Biztos menni fog. Tuti elzavartál volna életedben - mondta szomorúan és meg is állt. - Nem kedveltél volna, pont úgy, ahogy apukám sem tudott elviselni - nézett félre komoran.

Nem olyan rég ecsetelte el, hogyan is ment el az apja tőlük három éve. Összepakolt az a félnótás pasas, majd közölte nem neveli a problémás lányát tovább azzal elment.
Emily asztmás, sőt elég súlyosan.
Elég sokszor kell kezelésre járnia miatta. Bár ehhez nem értek, ezért elhagyni a lányod, kegyetlenség.

- Szerintem akkor is nagyon szerettelek volna - mosolyogtam rá cinkosul, miközben megborzoltam a haját. Vagyis megtettem volna, de nem vagyok rá képes. Kirázta tőlem a hideg.
De mosolygott.

- Köszi, Elijah, te jó barát vagy. Este vagy reggel megyek és elűzöm a behatolód - mondta izgatottan, majd szaladt a nyíló ajtó felé.
Édesanyja nem volt magas, viszont annál vékonyabb és csinosabb.
Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik ilyen jól néztek ki.

Ugyanis én,  Elijah Palmer egy vékony, izomtalan pasas voltam mindig is. Szalma szőke, semmilyen hajával és szürkés kék szemmel. Bőröm fehér volt mindig is, akár a papír, amelyekért annyira oda voltam életemben.
Elegáns ruhákat hordtam, de igazából nem érdekelt mit gondolnak rólam. Mégis tudtam, hogy nem vagyok vonzó a szemeknek.

Most pedig egy olyan férfivel élek, akinek van ízlése öltözködés terén és nem is fest rosszul! Ez a sorsfintora...

Amikor beléptem a csukott ajtón keresztül a lakásba valami furcsa neszre lettem figyelmes. Amúgy nagyon nagy volt a csend és nyugalom volt, mégis valami... Vibrált a levegőben.

Quinn szobája felé vettem az irányt. Ugyanabban a hálóban lakott, mint én anno, bár neki franciaágyat szerzett az öreg. Gondolom túl kedvesen kérte ez a fiú...

Tehát! Elindultam a szobája felé. Elég hamar felfogtam, hogy a furcsa nesz valami zihálás szerű légzés lehetett. Már azon voltam, hogy nem is megyek tovább, mikor valami nyögést hallottam.

Nem kedveltem a fiút, azonban aggódni kezdtem. Lehet rosszul van? Lehetséges lenne, hogy van valami betegsége, amit nem árult el?

Azonban, mikor bedugtam óvatosan és diszkrét módon a fejem az ajtón nem az a látvány fogadott, amire először számítottam. Nem a fájdalomtól görnyedt az ágyon, vagy a padlón zilált állapotban, hanem az ágyon hanyatt fekve... Lehet ezt másképp mondani? Magához nyúlt éppen.

Nagyot nyelve húzódtam hátrébb, és próbáltam a képet kiverni a fejemből. De nehéz volt nem arra gondolni, hogy egy másik férfi hogyan... Hogyan kényezteti magát.

Láttam, amint a bokszeréban turkált, markolászva merev tagját, közben fedetlen mellkasát simogatta és lehunyt szemmel élvezte a dolgot.

Nem is tudom, hogy mi rémísztett meg jobban. Maga a tudat, hogy nézni akartam, ahogy maszturbál egy másik férfi, vagy az, hogy ha ember lennék feltehetőleg rá is izgulok?!

Nyugalom, Elijah! Nem vagy meleg. Egyszerűen szellemként úgy gondolod a testi vágyakat nélkülözted életed során és ezek a dolgok most visszaütnek rád. Igen, feltehetően az a legnagyobb problémám, hogy nem volt semmilyen nemi életem. Nem igazán érdekelt, hogy bárkivel összefeküdjek. Nem az én műfajom volt, hogy egy éjszakás kalandokat keressek. Bár az sem volt a műfajom, hogy kapcsolatba legyek bárkivel és úgy... Nehéz és bonyolult az életem! Vagyis, az volt. Nem kerestem a társaságot és nem is voltam még soha szerelmes.

Szánalmas, tudom, de nem érdekeltek ezek a dolgok. Vagy nem találkoztam soha olyannal, aki miatt érdekelt volna?

Megráztam a fejem, majd lassan újra az ajtóhoz lebegtem. Látni akartam milyen, amikor jól érzi magát.
Besunnyogtam és elbújtam a szekrény mögött. Hallgattam a zihált légzését, ahogy mély sóhajok hagyták el ajkait a saját keze munkája alatt. Én pedig zavarba jöttem. Élvezte, egy nevet suttogott közben. A keze szorgosan mozgott fel-le a péniszén, a másik a mellkasát simogatta, néha megcsípte a kipirosodott mellbimbóit.

Ha vettem volna levegőt, valószínűleg már rég lebukok. De szerencsére már rég nem voltam rászorulva az éltető oxigénre.

Egy pár perccel később hangosan felnyögött és láttam, hogyan teríti be egy fehér, ragacsos váladék a hasát. Lihegve ült fel, és remegő kézzel nyúlt az éjjeli szekrény tetején lévő nedves törlőkendőért. Alaposan letakarította magát, majd elindult a fürdő felé egy szál semmiben. A bokszert is levette út közben, hogy a szennyes ládába dobja a szobájában. Ez is egy furcsa szokása volt. A szobában tartotta a szennyest, nem pedig a mosógép mellett a fürdőben.

- Erre felé vagy Elijah? - szólalt meg az ajtóban. - Ne settenkedj! Zuhanyozni megyek, addig legyél kedves szellem és maradj távol a fürdőtől! Ne kukkolj! - kiáltotta egy sunyi mosollyal, majd a fürdőbe veszett alakja.

Remek! Nem tudom, hogy látott-e, de ez a szekrény mögötti bujkálás lehet nem volt életem... Szellemem legjobb ötlete.

Miután végzett a zuhannyal és fel is öltözött én átlebegtem a szekrényen.

- Mész valahova? - kérdeztem halkan. Nem akarok tolakodónak tűnni, de úgy kinyalta magát.

- Csak elhozom a volt pasimtól a cuccaim.

- Ó! - hümmögtem egyet, majd csodálkozva kaptam rá a fejem. - Szakított veled a párod? Vagy te vele?

- Miután múltkor itt járt és rájött, hogy Sam is nálam volt utána kiadta az utam, hogy neki nem kell egy csaló pasi - nevetett fel keserűen.

- Nagyon sajnálom...

- Nem kell! Hozzá szoktam. De te merre jártál?

- Emily-vel voltam... A földszinten lakó kislánnyal - motyogtam zavartan. Azért soha nem hazudtam még senkinek.

- Sok időt vagy vele. A barátod? - kérdezte egy pillanatra megtorpanva, ahogy felém fordult a szobaajtóban.

- Igen... Ő az egyetlen rajtad kívül, aki még lát.

- Egyszer meghívhatnád ebédre... Talán nem vagyok a barátod és mindenáron ki akarsz tenni innen, de jó lenne ha valaki adna hozzád útmutatót, hogyan is lehet téged elviselni - nevetett fel, aztán szépen, angolosan távozott.

Én pedig ott álltam a szobájában továbbra is. Mi a fene? Meg akarja hívni Emily-t? De miért!? Így nem lehet elüldözni! Ki kell valamit találnom... Nagyon gyorsan...

A szobájában kezdtem el körözni és próbáltam valami járható utat, mikor a törlőkendőre esett a tekintetem. Miért lettem hirtelen ilyen zavart? Nem! Nem akarok rá gondolni! Gyorsan verd ki a fejedből! Ostoba szellem!