Lassan egy hét telt el, mióta beköltözött az a férfi. Igen, sajnos időközben kiderült, hogy 24 éves, tehát már felnőtt.

Meg kell hagyni, mindent megtettem, hogy elüldözzem, amikor ideállított a cuccaival.
Volt nála egy hátizsák és egy kisebb sporttáska. Mivel a főbérlő vissza hozta a bútorokat, ezért azokat nem kellett szereznie.
Na már most! Én jó kopogó szellemhez méltóan kinyitottam egyszerre az összes csapot, kivágtam az ablakot és a bejárati ajtót, letéptem a függönyt. Sőt, még krétával is zsonglőrködtem előtte, amit előző este kaptam meg Emily-től. Ő ugyanis a szövetségesem lett abban, hogy kiűzzük ezt a fránya pasast az ÉN otthonomból.

A földszinten szeltem a folyosót jobbra-balra, amíg meg nem jelent ez a cserfes és vörös hajú ördögfióka. Mikor pedig meghallotta, hogy mi is történik velem nem habozott kihozni a lakásukból az aszfalt krétát és megígérni, hogy majd ő is kitalál valamit, miként tudna a fickó agyára menni. Ez pedig megmelengette a szívem. Emily a legjobb barátom, mióta meghaltam. Rá tudom, hogy egy örökké valóságig is tudnék számítani.

Nem is értem eddig miért nem jártam sikerrel. Hiszen, szerintem, elég ijesztő, hogy mindent kinyitok. Borzasztó, hogy mennyire nem ijedős ez a férfi!

Nos, ez a fekete hajú zenepalánta elég különös szokásokkal bírt. Először is, nappal aludt, éjjelre ment dolgozni. Amivel igazából nem lett volna semmi gond, hogyha lefekvés előtt nem pengetett volna állandóan vagy két óráig. Akkor elment aludni. Pihent 5 órát, majd felkelt, evett és rendet tett maga után. Mosott és egyebek, amiket ugye elintéz az ember. Aztán meló előtt megint neki állt zenélni. Ilyenkor jobb volt, még nekem is tetszett és szívesen hallgattam.

Ez is egy ilyen napnak nézett ki. Hajnal hatra haza ért és elkezdte ledobálni magáról a ruhákat, már a bejárati ajtóban. Mivel tavasz vége, nyár eleje lesz nem viselt sok ruhát. Szokásos fekete nadrágja mellé egy vörös kockás inget vett magára és a színes tornacsukáját. Tele volt a csuklója karkötőkkel most is. Volt közötte olyan, ami szíj volt, de akadt rajta fonott is és szivárványos. Gyűrűk tömkelegét hordta, amit én egy férfin soha nem értettem. Nőkön sem, de az kevésbé... furcsa.

Haja most összekötve pihent tarkóján. Ilyenkor látszott, hogy a füle tele van piercingekkel és karika fülbevalóval. Az lepett meg igazából, mikor először láttam így, hogy fültágítót nem használ. Pedig belőle kinézném!

Egyébiránt muszáj megjegyeznem, hogy valóban olyan világos színű szemmel bír, mint amikor először belépett ide. Ez egy érdekes külső tulajdonsága, ami igazából nem taszít.

Levette a cipőjét. Ez is valami különös szokás volt számomra. Levenni a bejáratnál a cipőt, amikor én gyakran a fáradtság miatt csak az ágyam mellett tudtam lerúgni magamról. Elég rendszerető a srác.
Ahogy pedig felemelte a fejét úgy éreztem engem figyel. Legalább tíz másodpercig bámult a nagy semmibe. Soha nem adott arról reakciót, mikor beszéltem hozzá. Egyedül szerintem a gyerekek látnak. A felnőttek ehhez már túl hitetlenek. Vagy nem is tudom miként tudnám ezt a gondolkodás módot megfogalmazni, amivel egyébként én is rendelkeztem életem során. Ha bárki elém állt volna azzal két éve, hogy léteznek szellemek, tuti körbe röhögöm és hívok hozzá egy orvost.

- Szia anya - vette fel egy pillanattal később a telefont. Idegesítő rock zene szólt előtte, ami a csengőhangja volt. Nem is értem, hogyan tudja megkülönböztetni...

- Nem... Nem szeretnék most egy darabig haza menni... Igen, tudom... De akkor sem... Hidd el, hogy jobb így... Megint veszekedne.

Mivel a beszélgetés egyik felét hallottam csak, és csak addig míg a fürdőbe nem zárkózott, nem igazán tudtam miről van szó.

Amikor a fürdőbe, vagy a két betűs kitérőjére megy, soha nem zavarom. Az egy igazán intim helyzet és nem jó, ha akkor törnek rád, amikor a dolgod végeznéd, vagy csak tisztára akarod magad mosni, miután dolgoztál.

Szóval ilyenkor van időm körbe lesni, mivel is akarnám újra megijeszteni. Most azonban csak leültem az ajtóba és vártam. Sajnos a falakon képes vagyok átesni, ezért nem döntöttem magam a nyílászárónak, bár nagy volt valamiért a kísértés. A kísértésre, természetesen!

Hallgattam a folyó víz csobogását és élveztem a békét, ami bennem keletkezett ennek hatására. Régen éreztem magam ennyire nyugodtnak és gondtalannak. Talán ehhez az is hozzá tartozott, hogy így még egy kicsit, egy hangyányit embernek tudtam képzelni magam. Még tisztán emlékszem, milyen csoda, ha a meleg víz végig folyik a testemen egy fárasztó nap után. Mennyire élveztem, mikor a szappan felhabzott a tenyerem alatt.

Nehéz elmondani, mennyire fáj még mindig, hogy nem tehetem azt, amit megszoktam életem során. Nehéz beleszokni, még ennyi idő után is, ebbe az elfeledett érzésbe. Hogy már nem vagyok erre a világra való. Ha lehetne egy kívánságom, azaz lenne, hogy eltűnjek ebből a létből. Szinte bizsergek azért, hogy elvesszek, teljesen a feledésbe.

Az óra a szemben lévő falon lógott, az előszoba tükör mellett. Pontosan tudtam, hogy még nagyjából 10 percig fog bent szöszmötölni, miután elzárta a csapot.

Valóban, ahogy az óra elérte a fél hetet, ő kilépett a fürdő ajtón. Frissen és még mindig fáradtan lépett a konyhába. A fürdőben minden este bekészíti magának a pizsamát, mielőtt dolgozni indul. Ez is egy idegesítő szokása volt...

Hamarjában felkeltem eddigi helyemről és a nyomába szegődtem.

- Miért veszekedne veled bárki?

Sejtettem, hogy nem fog válaszolni, miközben a késsel szeleteli a paprikát és a paradicsomot. Általában megfigyeltem, hogy maximum szendvicset, vagy salátát készít magának. Hús nélkül... Szerintem vegetáriánus az új szobatársam.

Éppen egy füstös ízű tömlős sajtot kent el a rozskenyeren, mikor újra megszólalt valami zenének csúfolt istentelen rock együttes száma. Az ipse benne úgy hörgött már az elején, hogy szerintem amúgy nincs már hangszál a torkában, ha ezt sűrűn előadja.

- Szia!... Nem, nem zavarsz, éppen vacsorát készítek magamnak - a hangja egészen élénk lett, sőt vidám. Ezt először hallottam az elmúlt hetekben.
- Anyám nekem is mondta, hogy menjünk hozzájuk jövő héten, de én nemet mondtam.... Igen, apa amúgy sem akar egy ideig látni szerintem... Persze, tudom... De amúgy is elígérkeztem már Samantha-nak, mert tetoválást csináltat, és fél egyedül... - itt tartott egy hosszabb szünetet, mert a zöldségeket próbálta elrendezni a kenyéren, de így is elejtett mindent, mivel a telefon túlvégén kiabálni kezdett vele valaki. Teljesen lesokkolt, hogy tényleg veszekednek vele.

- Állj már le! - csattant fel két percnyi hallgatás után, majd lecsapta a kezében tartott paprika szeletet. - Sam a legjobb barátom, nem akarom megdugni! Amúgy sem az esetem. Neked ezt igazán tudnod kéne! Különben is! Inkább te mesélj a titkár fiúról, mit keresett nálad két napja? Én is tudok gyanúsítgatni bárkit egy beszélgetés alapján! - kiabált a telefonba, majd le is rakta és mérgesen ment a szobájába. Bevágta maga mögött az ajtót, és ha jól hallottam még be is zárta.

Én csak megilletődve pislogtam a konyhapulton hagyott ételre, meg az árván hagyott mobilra. A telefon Samsung típusú lehetett, vékony és nem annyira nagy méretű.
Fekete kinyithatós tokban volt, amelyen valamilyen csillag alakú szimbólum lehetett, egy bandának a logója. Gondolom.

Sóhajtva ráztam meg a fejem, miközben elindultam elrakni az ételeket. Nem gondolnám, hogy ezek után még enni fog. Nekem sem lenne sok étvágyam, miután a barátnőm gyanúsít azzal, hogy egy barátommal van köztünk valami. Úgy, hogy a lakásán találtam egy kollégájával. De ezek szerint elég sok pénze van a csajnak, ha titkárokat tart.

Ahogy nyitottam a hűtőt és pakoltam el a felvágott zöldségeket, meg a megkent kenyér szeleteket kinyílt - vagy inkább kivágódott - a szoba ajtaja.
Annyira megijedtem, hogy elejtettem mindent a kezemből. Mégis mi a fene baja lehet ennek a srácnak. A szemei vörösen égtek a sírástól. Gondolom mégis éhes volt.

- Mégis mit képzelsz magadról, te nyomorult házi szellem?! Senki nem kért, hogy miután majdnem örök haragba kerülünk a pasimmal te önkényesen pakolj el mindent! - kiabált rám. Nekem annyira nagy sokkot jelentett, hogy hozzám szólt, konkrétan rám bámult és nekem ugatott, hogy beszélni is elfelejtettem. Levegőt már amúgy sem veszek, de ez...

Az pedig hagyján! Ennek a srácnak nem barátnője van, hanem pasija! Akkor végképp nem értem miért akadt ki a másik egy lányra! Vagy lehet ez a srác meleg...?

- Nem elég, hogy mióta beköltöztem szekálsz, akár egy hülye, de még belenyúlsz a vacsorámba! Mondd! Te az életedben is ilyen hülye voltál, vagy ez valami új szokás?! - kérdezte egyre ingerülettebben, ahogy közelebb jött a seprűvel és a lapáttal. Mikor szedte ezeket össze? Nem is érzékeltem! Nagyon megijesztett. 

- Te eddig is láttál engem? - kérdeztem teljesen elképedve. Valahogy olyan furcsa... Ő látott végig? És hallott is?! - Miért nem válaszoltál?! Ez modortalanság! 

- Mondod ezt te, aki a padlómmal eteti meg a kajám? - nézett fel rám, ahogy felvonta piercinggel dekorált szemöldökét. Ha el tudnék pirulni, valószínűleg már paradicsom vörös lennék. Eléggé kellemetlen rájönni, hogy végig bolondot csináltam magamból. 

- Csak segíteni akartam. Most kivételesen...  - Akár egy rajtakapott gyerek, úgy álltam most előtte, teljes zavarban. Nem hittem, hogy ha megszidnak, még rossz érzés lehet. - De ez megkönnyíti a dolgom! Menj a lakásomból - jelentettem ki kerek perec, ahogy magamhoz tértem első sokkomból. 

Most rajta volt a sor, hogy döbbenten bámuljon rám. 

- Te tényleg hülye egy házi szellem leszel - sóhajtott fel, majd felállva dobta ki a szemétbe a mocskot. Visszatette a helyére a kisseprűt és lapátot. Elég nagy rendmániás az fix. Aztán lazán hátat fordítva nekem távozott hálószobájába, egyedül hagyva engem. 

Hogy micsoda?! Komolyan sem vett? Szörnyű! Nem elég, hogy meleg és eddig levegőnek nézett... Ezért kapni fog! Ez bosszút kíván!