Utálok itt lenni. Fáj, mintha lassan ölne meg, minden szeles nap fojt le a gilisztás kertek végébe. El akarok menni, bárcsak elszökhetnék... 

Utálok itt élni. Sosem szerettem. A legboldogtalanabb hely terül lábam alatt lépten-nyomon. Bárcsak szabadulhatnék...

Utálok itt érezni... de még várnom kell, messze vannak innen nyugati partok habjai. 

Ránézek a puncsszín házra, de rémít magas magánya. Viharos börtön. Lelkem reggelek sugaras rózsáival született. Hisz még emlékszem a puha krétákra a betonköveken, a friss termésre, ahogy kopott a hideg vízóra fedelen. Sosem voltam boldogabb, nem is kívánhattam pillangósabb nyarakat. Hát, hogy is szerethetném a vak szívű őszvihar éjeket és a szüntelen hangos lidérceket. Rozsda növények ölelnek a sárba, már lépnem is reménytelen, annyi fájó év után nehéz a küzdelem. Fémes íz, korai kökények fagyott, vágó ágak közt. Boldogságom hantjára törjetek róla deres virágot, majd ha eltemet a sárga lösz. 

Azt a képzetet keltik bennem, hogy haladok, hogy olyan dolgok fontosak ebben az életben, melyek nekik is azok. Mint egy vonatút az esővel öntözött földek árnyékában: bár néha fel-felbukkanhat zöldellő tündérkert az ég alatt, az boltozat mégis egész úton sírt, s bár úgy tűnt, nem haladt.

Mintha sose lenne vége.

Utálok itt vérezni szavakat és festékfoltokat. Nem tartozom ide és sosem tartoztam nekik. 

Néha félek, hogy már túl késő és a hosszú út alatt béka bőrük, rám is ragadt, hogy fájó szavuk csontomba is talált utat. Örökké üldöz, amit velem tett(ek), úgy érzem már semmi sem ment meg. Csillagos ablakfény éjeken gyakran azt kívántam: bárcsak senki se lelne meg. Bárcsak végbe torkollna ez a fájdalomfelleg! 

De a vonatom megáll és nekem le kell szállnom. Hisz otthon lennék s én mégis sírva lépek a peronra. A szívem nehezen, tátongva verdes. Ez a hely sosem volt az otthonom, az a ház csak a hely, hol lidércembe mély sebeket vertek. 

Utálok itt lenni, már hiába is tagadnám: itt sosem szerettek vagy értettek meg. Szenvedek, de tudom, hogy egyszer kiutat lelek. Vissza a napfénykertek harmatos, mennykék égboltjai alá.

Ott találkozunk...

Csak tarts ki!

(nem tartozom ide, nem tartozom közétek és így most vér mossa mocskos kezeitek)

2020