A péntek estét mindenki másképp töltötte el. Uraraka, Izuku és Shinso megkezdte az éjszakai műszak harmadik napját, akik továbbra is minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy ráleljenek arra a bizonyos egy emberre, aki aztán segítene nekik visszahozni néhány elfeledett emléket. Eddig még nem találták meg a keresett célszemélyt, de mivel a három hőspalánta nagyon elszánt volt, így biztosak voltak abban, hogy előbb vagy utóbb, de sikerrel járnak. Míg a trió csinálta a maga kis feladatát, addig a klub többi tagjának az élete a megszokott módon zajlott. A Tea klub még nem fogott gyanút, így Momonak sem kellett közbeavatkoznia. Persze, a biztonság kedvéért fejben már több lehetséges vésztervet dolgozott ki, ha netalántán valami bökkenő alakulna ki a C-tervben. 

Todoroki és Kirishima a lányhoz hasonlóan, az elmúlt napokban egyszer sem kellett közbeavatkozniuk. Természetesen arra hamar felfigyeltek, hogy a U.A. néhány tanulója visszafogottan Wendyről beszélt. Sőt, néhányuk elsétálva a lány mellett, nemsokkal utána kéjvigyorral az arcukon fordultak meg Wendy után. Azonban az első héten még senkinek sem volt elég bátorsága ahhoz, hogy megszólítsa a kék hajú leányzót. Ám a duót sem kellett félteni, és hogy a későbbiekben könnyebb dolguk legyen, minden potenciális veszélyforrásról adatokat kezdtek el gyűjteni. Hisz megígérték Izukunak, miszerint emberi keretek közt fognak eljárni. Ha pedig erre valamiért még se kerülhet sor, akkor kénytelenek lesznek improvizálni. A U.A. fiú diákjai még nem is sejthették, hogy ennek a párosnak a rögtönzése olykor durva mellékhatásokat eredményezhet... 

Jiro a szobájában kuksolt, mégpedig Wendy társaságában. A lány a barátja ágyában a mobilját szorongatta, közben tekintetével kíváncsian fürkészte annak tartalmát. Néhány poszt láttán azonban kérdően vonta fel a szemöldökét, miközben már-már oly erősen szorongatta a telefonját, hogy félő volt, a végén összetöri a drága készüléket. Ellenben Jiro csengőhangja kizökkentette őt, és kérdően pillantott a barátjára.

– Oh, ez anyu! – mondta mosolygósan Jiro, majd felpattant az ágyából, és elindult az ajtóhoz. – Nemsokára visszajövök, Wendy. Körülbelül félóra.

– Félóra?

– Vagy több... – tette hozzá vigyorogva a lila hajú leányzó. – Anyum mindig péntek este hív fel, és ilyenkor elújságoljuk egymásnak, hogy kivel mi történt a héten. Majd nemsokára jövök! – köszönt el rövid időre Jiro, majd bezárva maga mögött az ajtót, magára hagyta Wendyt.

Wendy nem akart egymagában Jiro szobájában tartózkodni, így hamar eldöntötte, hogy amíg a barátja az édesanyjával telefonál, addig ő lemegy a földszintre, hogy megnézze a többi osztálytársát. Aoyama, Ojiro és Hagakure a tévé előtt gubbasztott, miközben Mina a szomszédos kanapén az igazak álmát aludta. A lányt egyáltalán nem kötötte le a legújabb sorozat folytatása, így már szinte a film elején bealudt. Wendy érdeklődését se keltette fel a film, így hamar tovább állt. A konyhában Sato egy szakácskönyvet lapozgatott, mialatt kínjában a fejét vakargatta. A hétvégi kaján törte az agyát, ám eddig még semmi épkézláb ötlet nem jutott az eszébe. A fiú az ételeket illetően a változatosság híve volt, így emiatt se akarta mindig ugyanazt az étket elkészíteni. Végül nagy sóhajtás közepette becsukta a könyvet, amikor is észrevette a konyhában tartózkodó új osztálytársát. „Wendy-san, te mit szólnál ahhoz, ha holnap hamburger lenne az ebéd?" 

Wendy képzeletben homlokon csapta magát. Úgy látszik, hiába félig japán származású, szemmel láthatólag az osztálytársai az amerikait látják benne. Nyilvánvaló, hisz köztudott, hogy az amerikaiak többsége imádja a hamburgert. Naná, hogy ebbe a kategóriába tartozott Wendy is, aki eleinte szívesebben fogyasztott volna el valami japán helyi ételt. Ám a hamburger imádó énje végül felülkerekedett rajra, így fülig érő szájjal tudatta Satoval, hogy rendkívül tetszik az ötlete. A fiú boldog volt, hisz a holnapi ebéd probléma ezzel sikeresen letudva, és talán néhányan még vacsora gyanánt is ugyanezt fogják kérni, így nem kell majd más kaját főznie. Ha pediglen a bagázs valami mást akar enni a délután folyamán, a főzőtársa úgyis orvosolja ezt a problémát. Sato ennek tudatában köszönt el Wendytől, míg a lány bedobva a szervezetébe néhány finom gyümölcsöt, visszaindult a negyedik emeletre, egyenesen a saját szobájához. 

Azonban abban a pillanatban, amikor is kilépett a liftből, az orrával valami ínycsiklandozó illatot kezdett el érezni. Wendy a képességének hála kitűnő szaglással rendelkezett, tehát nem tartott neki sokáig rájönni arra, hogy bizony az egyik kedvenc kajája illata terjed a levegőben. Igen ám, de olyannyira átadta magát ennek a kellemes illatnak, hogy mire észbe kapott, egy szobában találta magát. A finom sajtburgert mellőzve, újra beleszippantott a levegőbe, és abban a másodpercben realizálódott benne, hogy pontosan hol tartózkodik. Döbbenten nézett körbe, ám a szemei is ugyanazt a választ adták: ez Bakugo szobája. A sajtburger az ő asztalán volt, ám rajta kívül senki más nem tartózkodott a helyiségben. Wendy jól tudta, hogyha a fiú itt találja, az további bonyodalmakat szül, így gyorsan az ajtóhoz sietett.

Ekkor azonban meghallotta Katsuki hangját, és hogy a fiú még véletlenül se vegye őt észre, villámgyorsan elbújt a gardróbba. Abban reménykedett, hogy a szőke dinamit ma már nem nyitja ki a szekrényét, miképp arra számított, hogy a srác egyszer még biztosan kimegy valamiért a szobájából. A hézagon kitekintve megpillantotta Bakugot, aki nem egyedül tért vissza. Vele jött Koda is, aki bezárva maga mögött az ajtót, kényelmesen helyet foglalt a földön. Katsuki felült az asztalára, majd ezután rögvest beleharapott a hamburgerébe. Wendy nemigazán értette a látottakat. Igaz, csak három napja él itt, ám az már az első pillanatban lejött neki, hogy Koda szöges ellentéte Bakugonak. Koda egy csendes, visszahúzódó srác, aki sosem volt az a bőbeszédű ember. A lány ennek okán se tudta elképzelni, hogy Koda ugyan miért van ennek a bosszantó fickónak a lakhelyén.

– No-nos, Ba-Bakugo? – kérdezte félénken Koda, miközben a rejtőzködő lány a szekrény belsejéből csendben figyelte az eseményeket.

– Vegyük át még egyszer! – kezdett bele a beszédbe Katsuki, aki továbbra is jóízűn evett. – A szőlőtőkének nyolcadikán lesz a születésnapja, és fogalmad sincs, hogy milyen ajándékkal lepd meg. Ugye?

– I-Igen – reflektált még mindig szégyenlősen Koda, miközben zavartan az ujjaival babrált. – Meg ugye ott van a másik probléma is...

– Mégpedig, hogy tetszik neked a csaj – szólt ismételten Katsuki, míg Koda ezt hallva elpirult. – Basszus, már megint a 2-B...

– Ízé... Már megint?

– Nem te vagy az első az osztályból, akinek megtetszett a B-ből egy csaj – felelt őszintén a kérdésre Katsuki, majd a kései vacsora után megitta az üdítőjét. – Miképp nem lesz egy sétagalopp. Hiába vagyunk jó viszonyban a B-vel, az ottani srácok nem fogják ölbe tett kézzel nézni, ahogy a rivális osztály valamelyik tagja elcsaklizza előlük az egyik potenciális barátnő jelöltet...

– Ezek szerint a helyzetem reménytelen... – ecsetelte kissé rosszkedvűen Koda.

– Dolittle, miért pont tőlem kérsz segítséget? A kajában segíthetne a cukros is, míg a szerelem kapcsán ott van a Tea klub.

– Mert...

– Igen?

– Mert ellentétben velem, te mindig tudod, hogy a nehéz helyzetből miként kerülj ki győztesen... – adott hangot a meggyőződésének Koda, Katsuki pedig nem szakítva közbe a beszédet, csöndben hallgatta a szemlátomást bús fiút. – Te vagy a Nagy Hármas egyike, és ez már önmagában elképesztő dolog. Erős, rendíthetetlen hős vagy, miképp mindig, minden körülmények között magabiztos maradsz. Legyen szó bármiről, te sose hátrálsz meg és mindig kitartsz a céljaid mellett. Közkedvelt vagy, az osztályból mindenki felnéz rád. Ha így folytatod, egy nap valóban te leszel Japán első számú hőse. És azzal se mondok újat, hogy remek szakács vagy. Sőt, a főztödet egyenesen imádják. Ráadásul ellentétben veled, aki jól néz ki, én nem vagyok a lányok ideálja...

– Oh, szóval így látsz engem... – Katsuki nem tagadta, meglepte Koda megítélése vele kapcsolatban. – Azért teljesen nem értek veled egyet. Közkedvelt biztos nem vagyok. Időnként pedig én se tudom, hogy az adott helyzetben mihez kezdjek. És hozzád hasonlóan, én se vagyok a lányok kedvence. Nem is értem, miből gondoltad, hogy népszerű lennék a csajok körében?

– Eehhh? Ne-nem vagy az?

– Persze, hogy nem. Hisz a külső csak egy dolog. Hidd el, nincs olyan lány a Földön, aki eltudna engem viselni. Jómagamat, a bunkó, öntelt, nagyképű, káromkodós rohadékot. Vagyis a harmadikosok egytől egyig ezt állítják rólam – felelt meglepő őszinteséggel Katsuki, akinek nem állt szándékában elviccelni a témát. – Belegondolva, talán igazuk lehet. Bakugo Katsuki, aki csak önmagával törődik, és néhány embert a céljai érdekében kihasznál, míg a többieket magas ívből leszarja...

– Ez nem igaz! – szakította félbe a másikat határozott hangnemben Koda, ami a fiútól igencsak szokatlan magatartás volt. – Bakugo, te jó ember vagy! Persze, a megnyilvánulásaid sokszor durvák, és az is igaz, hogy rengeteget káromkodsz. Ám ettől te még nem vagy rossz ember. Hisz legyen szó bárkiről a 2-A-ból, a magad módján te mindegyikünkkel törődsz. Odafigyelsz ránk. A kajánál is mindenki igényét figyelembe veszed. Vegyük például engem, aki köztudottan nem eszik húst. Eddig egyszer sem tálaltál fel nekem olyan ételt még viccből sem, ami esetleg húst tartalmazna. De még ott az edzés is, ahol sokszor ellátod a srácokat különböző jó tanácsokkal. Szóval az egyáltalán nem igaz, hogy mindenkire magas ívből teszel...

– Ejha, Dolittle. Ma nagyon bőbeszédű vagy. – Katsuki ezelőtt még sose hallotta ennyit beszélni Kodát.

– Sa-sajnálom...

– Nyugi, csak hülyültem – közölte jókedvűen Katsuki, majd egy pillanatra elnevette magát. – Mindegy, térjünk vissza hozzád: miért nem vallasz a szőlőfürtnek? Te állatbarát vagy, míg ő imádja a természetet. Tökéletes kombó.

– Eeeeehhhhhh! Ez rossz ötlet! – Koda azon nyomban felpattant a helyéről, miközben a kezeivel kétségbeesetten hadonászott. 

– Miért is?

– Me-Mert mi-mi van, a-akkor, ha elutasít? Ha kinevet engem? – Koda nem leplezte a félelmeit a vallomást illetően. – Nem fog megutálni, ha egy magamfajta szerelmet vall neki? Vagy mi történik, ha emiatt megaláz mindenki előtt?

– Dolittle, őszintén, a szerelem egyáltalán nem az erősségem. Ne haragudj, de ebben nem tudok megfelelő tanáccsal szolgálni... – Katsuki noha átérezte Koda aggályait, hisz jelen pillanatban, ha nem is ugyanígy, de mostanában az élet őt is hasonló problémák elé állította. – Viszont, ha netalántán emiatt kinevet, esetleg megaláz... Szerinted ez mit jelent?

– Nem tudom. Mit?

– Hogy a csaj nem érdemel meg téged! – felelte magabiztosan Katsuki, majd felállva a helyéről, gyengéden mellkason ütötte a fiút. – Te jó srác vagy, Dolittle. Egyszerűen csak több önbizalomra van szükséged. Bízz magadban és akkor nem lesz semmi baj. Oké?

– O-Oké... – Kodát felettébb meglepte a szokatlanul kedves Bakugo látványa. – De ettől még ugyanúgy félek az elutasítástól...

– Minden ember fél valami miatt. A különbség csupán annyi, hogy vannak, aki legyőzik, mások együtt élnek vele, míg a többség menekülni próbál a félelmei elől.

– Bakugo, ezek szerint te is szoktál félni?

– Igen. Azonban én nem szándékozom a félelmem elől elmenekülni! – reflektált határozottan Katsuki. – Mindegy, még mindig nem rólam van szó. A lényeg, hogy szedd össze magad és légy hozzá őszinte. Különben is, a szőlőtőke nem tűnik rossz embernek. Ha esetleg még se viszonozná az érzéseidet, ő valószínűleg akkor sem alázna meg vagy gúnyolna ki téged. Ezért is mondom, hogy nem kell aggódnod. Adj bele mindent, Dolittle!

– Köszönöm, Bakugo! – Koda lelkivilágának nagyon jól tett ez a diskurzus, miképp ennek hála végre-valahára döntésre jutott. – Holnap őszinte leszek Ibara-chanhoz!

– Ez a beszéd! – Katsuki örömmel nyugtázta, hogy az osztálytársa végre összeszedte a bátorságát. – A szülinapi kaját meg addigra kitalálom. Rendben van?

– De-de mi van, ha holnap elutasít?

– Abban az esetben összedobok valami vigasztaló kaját! – Katsuki természetesen tisztában volt azzal, hogy mivel ő biztatta fel a fiút, egy esetleges elutasítás esetén neki kell majd valamilyen módon jobb kedvre deríteni Kodát. – Nyugi, nem lesz semmi baj. Történjen bármi, ettől te nem leszel kevesebb. Hajrá, nagyfiú! Ha pedig az ottani srácok nem tetszésüket fejezik ki a kapcsolatotokat illetően, szólj nekem, és a többiekkel együtt „elbeszélgetünk" velük.

– Rendben van. Még egyszer, nagyon szépen köszönöm a segítséget, Bakugo! – Koda jó kedélyűen rázott kezet Katsukival. – Jó éjszakát, Bakugo!

– Jó éjt, Dolittle! – kívánt szintén jó éjszakát Katsuki, amikor is nem sokkal ezután újabb vendégek jelentek meg a szobája előtt.

– Elnézést, Bakugo! Bejöhetünk? – puhatolózott kíváncsian Shoji, aki nem egymagában érkezett, hisz vele tartott Tokoyami és Tsuyu is.

– Mindegy, amúgy se vagyok álmos... – reagálta ásítozva Katsuki, aki valójában csak megjátszotta, hogy álmos. – Ki vele, miért vagytok itt?

– Emlékszel, amiről a múltkor beszélgettünk? Tudod, az új hősügynökségről – idézte fel az akkori beszélgetésüket Shoji.

– Jaja, vágom a szitut. Azt akarjátok, hogy a ballagás után az osztály maradjon együtt és alapítsunk egy saját hősügynökséget.

– Pontosan. A múltkor csak nagy vonalakban beszéltünk erről.

– Igen, mert ugye ahogyan az lenni szokott, aznap is közbe jött valami... – Katsuki életében mindennap történik valami előre nem látható dolog, így már megszokta, hogy sokszor egy adott kérdés kibeszélése közt akár napok is eltelhetnek. – Dekuékkal dumáltatok már erről?

– Igen. Ő és Todoroki is támogatja az elképzelésünket. Bár Midoriya felvetett egy ötletet, miszerint a B osztállyal és az előző Nagy hármassal karöltve hozzuk létre az első nemzetközi hősügynökséget.

– Nemzetközi? – kérdezte felvont szemöldökkel Katsuki. – A strébernek Japán már nem is elég?

– Midoriya úgy véli, hogy Japán túl kicsi lenne nekünk – felelte nagy nyugalommal Shoji. – Különben is, a Szövetség elleni harc óta a bűnözési arány lement öt százalék alá. Jelenleg Japán a Föld legbiztonságosabb országa.

– Értem. Ezek szerint Deku célja, hogy a többi ország is hasonló mutatókkal rendelkezzen. – Katsuki nem is várt kevesebbet a legjobb barátjától. – Oké, benne vagyok. Bár a B osztállyal kapcsolatban lesznek problémáink...

– Mármint?

– Legyen elég, hogy a közeljövőben lesz egy kis nézeteltérésünk... – Katsuki abban reménykedett, hogy a 2-B fiú tanulói hamar túlteszik magukat a tényeken, miszerint a 2-B lányait jobban érdeklik az A osztály srácai. – Mindegy, ez csak egy ideiglenes probléma. Ettől eltekintve én is támogatom az első nemzetközi hősügynökség létrehozását.

– Jól van, ezzel meg is volnánk. A Nagy Hármas minden tagja áldását adta! – Tokoyami bízott abban, hogy a másik kettőhöz hasonlóan, Bakugo is támogatni fogja a jövőbeli célkitűzésüket. – Már csak Wendyt kell megkérdeznünk erről.

– A Burgert? – Katsuki bár először ellenezni akarta Wendy meginvitálását, ám higgadtan átgondolva az egészet, végül mindenféle rosszindulatú megjegyzés nélkül folytatta a beszédet. – Végül is, ő is a 2-A tagja...

– Miképp ő a legerősebb, kero...

– Tsuyu!

– Upsz! – A lány gyorsan ráeszmélt arra, hogy erről Bakugo előtt nyíltan nem tanácsos beszélni. – Bocsánat, Bakugo! Nem úgy értettem...

– Semmi baj, brekkencs. Bár az előbb rosszul fogalmaztál, hisz tudom, valójában ezt akartad mondani: „Jelenleg ő a legerősebb." – A tények olykor makacs dolgok, és ezzel tisztában volt a szőke dinamit is. – Ne felejtsétek el: előbb-utóbb túlszárnyalom azt a bosszantó nőszemélyt is, és egy nap én leszek az első számú hős!

– Te, Midoriya és Todoroki... Ennyi első számú hős valóban nem fér meg egy országban – fűzte hozzá a témához kedves hangnemben Shoji. – Ha még Wendy is ugyanígy érez, akkor már tényleg igaz lesz az állítás, miszerint kinőttük Japánt. – Shoji ekkor észrevette, hogy a leányzó mellette egyfolytában ásítozik. – Álmos vagy, Tsuyu?

– Igen, kero... Mostanában nem sokat aludtam... Jó éjt... – felelte nagy ásítás közepette Tsuyu, majd se szó, se beszéd, ledőlt Katsuki ágyára és egy pillanat alatt mély álomba merült.

– Máris elaludt? – Tokoyami nem számított rá, hogy a lány ilyen gyorsan elalszik. – Tsuyu, ez nem a te szobád. Hé, Tsuyu...

– Mindegy, ha már így alakult, ne keltsd fel őt. – Katsukit kivételesen nem zaklatta fel a tudat, miszerint Tyusu az ő ágyában találta meg a tökéletes alvóhelyet. Tokoyami és Shoji igaz észrevették, hogy Bakugo mostanában valamicskét kedvesebb és elnézőbb lett a többiekkel, de arra nem számítottak, hogy valaha a saját szemükkel is látni fogják, amint a fiú mosollyal az arcán betakarja az egyik alvó osztálytársát. – Ma amúgy is péntek van, szóval nem szeg szabályt. Én meg max alszok a földszinten.

– Bakugo, ne haragudj Tsuyura! – kért elnézést a lány nevében Shoji. – Nyáron ugyan nem, de télen sokszor előfordul, hogy Tsuyu képes bárhol és bármikor elaludni.

– A békák élete már csak ilyen. Nem bírják a hideget, így hibernálják magukat – közölte a mindenki számára nyilvánvaló információt Katsuki, amikor is újabb ajtó kopogás zavarta meg a meghitt beszélgetést. – Bassza meg, ma mindenki engem akar!? Ki az!?

– Én vagyok! – Ida nyitott ajtót. – Áh, szóval nem vagy egyedül. Asui-sannal mi történt? – mutatott az ágyon fekvő emberre Ida.

– Hibernálta magát.

– Szeptemberben? Nem túl korai?

– Ezek szerint nem.

– Hmm... Érdekes... – Idának nem esett le az egyértelmű vicc, míg Tokoyami és Shoji alig bírták visszatartani a nevetésüket. – Jut eszembe, mielőtt elfelejteném: Bakugo-kun, Aizawa-sensei azt üzeni, hogy holnap reggel a tanárinál beszélni akar veled.

– Miről?

– Azt nem mondta. – Ida szemmel láthatólag még mindig az előbbi békás dolgon morfondírozott. – Ennyit akartam. További kellemes estét nektek. Jó éjt.

– Neked is, négyszemű.

– Jó éjt, elnök! – Shoji és Tokoyami visszafogott nevetés kíséretében nyugtázták, hogy Idának tényleg nem esett le az előbbi vicc. – Ám lassan ideje nekünk is nyugovóra térni. Még egyszer, elnézést kérünk azért, hogy Tsuyu kitúrt az ágyadból...

A két fiú végül nem sokkal ezt követően elköszönt Katsukitól, aki visszaülve az asztalához, a házi feladatát kezdte el megoldani. Bár már későre járt, a fiú addig nem akart lefeküdni, míg el nem végezte az összes feladatát. Eközben Tyusu az igazak álmát aludta, míg Wendy továbbra is a gardróbban várta a megfelelő pillanatot, amikor is Katsuki végre-valahára elhagyja a helyiséget. Várakozás közben azonban elgondolkodott az imént elhangzottakon. A Kodával való beszélgetése nem kevés döbbenetet váltott ki a lányból. Eleinte úgy hitte, hogy Bakugo hozza a szokásos formáját és fölényesen fog hozzáállni a kérdéshez. Ám be kellett látnia, hogy ezzel kapcsolatban tévedett. A robbantás koronázatlan királya nemcsak, hogy nem gúnyolta ki Kodát, hanem épp ellenkezőleg, hasznos tanácsokkal látta el a fiút, aki szemmel láthatóan feltétel nélkül megbízott Katsukiban. 

Sőt, a beszélgetésük során az is előfordult, hogy épp Koda volt az, aki arról győzködte a bumm-bumm fiút, hogy a másik valójában nem rossz ember. Viszont nem csak ez lepte meg a kék hajú leányzót. A nemzetközi hősügynökség létrehozása az ő érdeklődését is felkeltette, ám az jókora döbbenetet váltott ki belőle, hogy Katsuki nem ellenezte azt, hogy a jövőben ő is az ügynökség tagja lehessen. Pedig úgy vélte, Bakugo mindenképp ellenezni fogja, hisz ez azt jelentette, hogy a „bosszantó nőszemélytől" a ballagás után se tud megszabadulni. Persze, a hazugságvizsgálónak köszönhetően tisztában volt a ténnyel, hogy a srác a viselkedése ellenére, de nem utálja őt.

Miképp száz százalékig meggyőződött afelől, hogy Katsuki csakugyan törődik a barátaival. Bár arra aztán tényleg nem számított, hogy engedni fogja, hogy Tsuyu az ágyában aludhasson. Furcsállta ezt, és egy rövid pillanat erejéig úgy vélte, hogy Bakugo talán kedveli a lányt, és Tsuyu valójában csak tetteti az alvást. Ezzel szemben Katsuki nem csinált semmit Tsuyuval, helyette megállás nélkül folytatta a tanulást. Wendy végül arra a következtetésre jutott, hogy a két ember közt tényleg semmiféle romantikus kapcsolat nincs, egyszerűen csak Bakugo ma a kedvesebbik énjét vette elő.

Wendy erre se tudott megfelelő magyarázatot találni. Úgy tűnt, Katsuki a maga módján valamennyiükkel jó viszonyt ápol, annak dacára is, hogy legyen szó fiúról vagy lányról, a káromkodás, az obszcén megjegyzéseket továbbra is előszeretettel alkalmazza. Ráadásul mindenkivel megtalálta a közös nevezőt. Mindenkivel, kivéve vele...

– Ki az már megint!? – kérdezte dünnyögve Katsuki, amikor is ajtó kopogás törte meg a csendet.

– Csak én vagyok! – válaszolta Mineta, majd bezárta maga mögött az ajtót. – Váóóó! Tsuyu-chan is itt van!? És a te szobádban alszik!? Ez nem ér!

– Kuss legyen, törpe! – szólt rá a másikra Katsuki. – Brekkencs nagyon fáradt. Hadd aludjon.

– Oh, és vajon miben fáradhatott el ez a gyönyörű, dúskeblű, szexi istennő? – kérdezte perverz vigyorral az arcán Mineta, ám Bakugo megropogtatva az ökleit, az alacsony termetű fiú kétségbeesetten befogta a száját.

– Helyes. Még egy perverz megjegyzés, és ígérem, a szomszéd kollégiumig repítelek! Érthetően fogalmaztam? – magyarázta vészjósló tekintettel Katsuki, míg a remegő Mineta csak helyeslően bólintott. – Ki vele, miért vagy itt?

– A végzősökről lenne szó.

– Hee? Mi van velük? – kérdezte feszült hangnemben Katsuki.

– Még mindig hevesen ellenzik, hogy idén a Nagy Hármas nem a végzős évfolyamból került ki.

– Csak ennyi? – Bakugo ennél rosszabb hírre számított. – Szard le azokat a gyökereket! Arról nem mi tehetünk, hogy a U.A. történelmében ők a legnagyobb selejtekből álló végzős évfolyama.

– Na, pontosan az ilyen megnyilvánulások miatt akarnak minket megverni...

– Megverni? Minket? – kérdezte sunyi vigyorral megspékelve Katsuki. – Nonszensz!

– Bakugo, a végzősök valamire készülnek – folytatta a kérdéses ügy kifejtését Mineta, aki annyira már nem volt derűlátó. – Mostanában nagyon rászálltak a másodikosokra. Ha így folytatják, ebből akár balhé is lehet.

– Vagy úgy... – Katsuki is egyetértett azzal, hogyha a kérdéses nézeteltérés tovább folytatódik, annak később komoly következményei lesznek. – Remek, már csak ez hiányzott...

– Mi legyen, Bakugo?

– A mi évfolyamunk készül valamire?

– Egyelőre ilyenről még nem tudok – válaszolta készségesen Mineta. – Azonban páran ma eljöttek hozzánk és arról érdeklődtek, hogy a Nagy Hármas készül e valamiféle ellenlépést tenni.

– Fasza... – sóhajtotta bosszúsan Katsuki. – Deku és a félarc tud erről?

– Még nem.

– Jól van. Megyek és beszélek velük. Ez nem olyan dolog, amiről egyedül dönthetnék. – Katsuki felállt az asztaltól, majd szép lassan az ajtóhoz slattyogott. – Perverz, keresd meg a félarcot és mondd meg neki, hogy Deku szobájában a Nagy Hármas sürgős megbeszélést tart.

– Értettem! – válaszolta határozottan Mineta, majd Katsukival együtt kisétáltak a helyiségből.

Wendy pedig kihasználva a kedvező alkalmat, nemsokkal ezután sietősen elhagyta Bakugo szobáját...