Nyári szünet ide vagy oda, a U.A. középiskola 2-A osztálya közösen elhatározta, hogy a nyári szünetben tartanak egy hét hetes edzőtábort. Igaz, a részvétel nem volt kötelező, ám a 2-A minden tagja kivétel nélkül igent mondott. Nincs mit ezen csodálkozni, hisz a diákok szerették egymás társaságában eltöltetni az időt. Az első évben a rengeteg, veszélyesebbnél veszélyesebb gonosztevő elleni harc összekovácsolta az osztály tagját. Mindenki rengeteget változott, beleértve ide Bakugo Katsukit is, aki jelenleg egyik legjobb barátjával, Midoriya Izukuval együtt elhatároztak, hogy az esti születésnapi buli előtt kikapcsolódásként horgásznak egyet a közeli tónál. Ugyan edzőtáborban voltak, ám Aizawa-sensei csak azzal a feltétellel ment bele a dologba, ha a hétvége pihenő lesz. Eleinte így se akart ezen részt venni, hisz legszívesebben otthon henyélt volna és átaludta volna az egész nyári szünetet. A diákjai azonban hajthatatlanok voltak és addig lebzseltek körülötte, hogy a meginvitálásra végül kénytelen volt igent mondani. Szerencséjére vagy éppen balszerencséjére, ugye ez nézőpont kérdése, vele tartott All Might, Present Mic és Midnight is, így a hangulatra mindent letehetett mondani, csak azt nem, hogy unalmas. Kénytelen volt elismerni, de a nyári késő esti iszogatásra még ő se tudott nemet mondani...

Bár ma nekik is akadt dolguk, amikor is az U.A. igazgatója, Nezu felhívta őket, hogy pár órára menjen be az iskolába, mert valami fontos dologról akar velük beszélni. Sőt, Nezu külön kérte, hogy esetleg két-három diákot is vigyenek magukkal. Erre a feladatra végül Ida Tenya, Yaoyorazu Momo és Todoroki Shoto jelentkezett. Utóbbi nemigazán akart menni, de végül engedett a két osztályelnöknek, így ő is velük tartott.

Visszatérve a horgász duóhoz, a két srác a beetetés és a csalizás után már csak arra vártak, hogy a kapásjelző jelezze számukra, hogy itt bizony tényleg sok éhes hal van. A kapás azonban váratott magára, így unalom űzés gyanánt, sztorizgatás közben felelevenítették a múltat, azon belül is a tavalyi évet, amiken olykor hangosan felnevettek. Hisz bár sok nehézséggel kellett szembenézniük, sok rossz dolog történt velük, de ezzel ellentétben ugyanannyi jó élménnyel is gazdagodtak. A beszélgetés alatt azonban olykor felhozódott egy-két komolyabb téma is, ám ezen hamar túl tudták tenni magukat. Bár ahogyan telt az idő, az egyikük vérnyomása szép lassan kezdett emelkedni. Ez köszönhető volt annak, hogy fogadást kötöttek, és nyilvánvalóan az lesz a győztes, aki a legtöbb halat fogja. Gondolom, már sejtitek, jelenleg ki áll vesztésre...

– DE MI A FRANC? – kiabálta mérgesen Katsuki, amikor is mellette helyet foglaló ember újabb fogással növelte az előnyét. – Kurva halak...

– Milyen csalit használsz? – érdeklődte kíváncsian Izuku.

– Gilisztát...

– Földigiliszta vagy trágyagiliszta?

– Nem mindegy, hogy milyen? – kérdezett vissza feszülten Katsuki, a kezében lévő botot pedig legszívesebben ketté törte volna.

– A trágyagiliszta szívósabb. Tovább bírja élve a víz alatt, így a halak hamarabb észreveszik – felelte mosollyal az arcán Izuku, Katsuki ezt látva pedig még idegesebb lett. – Vagyis nekem eddig ez a tapasztalatom.

– Baszd meg, és ezt eddig miért nem mondtad!? – Katsuki hamarjában csalit váltott és gyorsan visszadobta a botot. – Francba, nem bukhatom el a fogadást!

– Hé, Kacchan. Kérdezhetek valamit?

– Ha nagyon muszáj...

– Khm-Khm-Khm...

– Hee? Mi a bajod? – puhatolózott összeráncolt homlokkal Katsuki, majd elővette a kulacsát és inni kezdett.

– Őőő... Szóval csak kíváncsiságból érdeklődőm, hogy neked milyen típusú lányok jönnek be? – Izuku kérdése hallatán Katsuki kiköpte az üdítőt a szájából, miközben döbbenten nézett a zöld hajúra, hisz sok fajta kérdésre számított, csak erre az egyre nem készült fel. Pláne nem hitte volna, hogy ezt valaha is Deku szájából fogja hallani. – Bo-Bo-Bocsi, Kacchan! Persze, hisz téged az ilyen dolgok nemigazán érdekelnek...

– Miért is ne érdekelnének engem a lányok?

– Jah, nem így gondoltam...

– Miért, mit gondoltál? Hogy buzi vagyok!? – érdeklődte vészjósló mosollyal Katsuki, miközben az ökleit ropogtatta.

– Dehogyis! Soha! – rimánkodott rémülten Izuku, hisz a saját szemével meggyőződhetett arról, hogy a másik jelenleg egy csöppet ideges.

– A FASZT NEM! KÜLÖNBEN NEM MONDTÁL VOLNA EKKORA NAGY FASZSÁGOT!

– NEM! Azt hittem, hogy annyira túl akarod szárnyalni All Mightot és hogy te legyél az első számú hős, hogy emiatt egyáltalán nincs időd a lányokon agyalni! Hisz lássuk be, ott van a rengeteg edzés, tanulás, gyakorlat, gonosztevők elleni harc... – magyarázta el a meglátását Izuku, Katsuki pedig megértve a barátja mondandóját, újból lehiggadt.

– Baszd meg... Miért nem egyből így kérdezed? Hülye, Deku!

– Bocsáss meg, Kacchan...

– Chö...

– Most mi van? Mit mondtam már megint? – Izuku nem értette, hogy Katsuki most miért lett ennyire mogorva.

– Semmit. Csak bosszantó... – felelte kissé rosszkedvűen Katsuki, Izuku pedig végképp nem bírta elképzelni, hogy a barátjának mi a baja.

– Micsoda?

– A gondolat, hogy neked hamarabb lett barátnőd, mint nekem... – válaszolta őszintén Katsuki, majd egy sóhaj kíséretében felnézett az égboltra. – Francba már...

– Sajnálom...

– Mit sajnálsz, te gyökér? Semmi rosszat nem tettél.

– Tudom! De akkor is... – Izuku úgy érezte, hogy a hangulat kezd kissé szomorkás lenne, így azon töprengett, hogy vajon mivel zökkentse ki a másikat. – Tényleg, Kacchan. Nem válaszoltál a kérdésemre.

– Az ideális lányról? – kérdezte közömbösen a szőke hajú, Deku pedig csak némán biccentett. – Lássuk csak: természetesen nem lehet magasabb nálam. Hogy rövid vagy hosszú hajú, az nemigazán érdekel. A lényeg, hogy legyen formás combja, kerek feneke, kis melle...

– Kis mellek? Ez komoly? – Izukut eléggé meglepte ez a válasz.

– Jah. De ez miért lep meg? Vagy már megint valami faszságra következtettél!?

– Nem, csak a srácok közül te vagy a második ember, aki ezt mondta – felelt azon nyomban, magabiztosan a kérdésre Izuku, mielőtt Katsuki megint felpaprikázza magát.

– Komoly? Melyik mondta még ezt?

– Kaminari-kun.

– A tökfilkó? Hmmm, mily meglepő... – tette hozzá egy rövid vigyorgás kíséretében Katsuki.

– Ezt hogy érted, Kacchan?

– Nem fontos – zárta le röviden a Kaminari témát, majd visszatért az előző kérdéshez. – Ám, van még valami, amit nagyon szeretnék egy lánytól elvárni. Sőt, ez a legfontosabb.

– Éspedig?

– Hogy rohadt erős legyen! – válaszolta hangos, már-már ördögi nevetés kíséretében Katsuki, Izuku meg képzeletben homlokon csapta magát, hisz aki ismeri, az tudhatná, hogy Katsukit mindig is az erős emberek érdekelték. Úgy látszik, ez a lányoknál sincs másképp. – A gyenge nők hidegen hagynak. Jah, és legyen aranyos, magabiztos, talpraesett csaj. Ne legyen túl csendes, de az se akarom, hogy ne lehessen mellette megszólalni. És ugye legyen erős. Ez nagyon fontos.

– Ahham... Azért ennyi kritériummal nem sok lánynak adsz esélyt. Sőt, most egy ilyen lány se jut az eszembe...

– Mert nincs is. Gondolj bele: egy csaj erőben lenyom engem? Nonszensz! Legyen szó nőről vagy férfiról, én nem veszítek senki ellen sem! – mondta magabiztosan Katsuki, míg barátja a kijelentés hallatán töprengeni kezdett. – Miért, szerinted nem így van?

– Kacchan, tételezzük fel, hogy talán, még egyszer mondom: talán, elméletben, ha valamilyen oknál fogva mégse te nyernél a küzdelemben... – Izuku igyekezett minél szerényebben feltenni azt a bizonyos kérdést, hogy nehogy újból felbosszantsa a barátját. – Ha veszítenél teszem azt, egy lány ellen, aki ráadásul pont az ideállod... Mit tennél utána?

– Deku! – kiáltott fel hirtelen Katsuki, míg Izuku összerezzent. – Már megint egy hülye kérdéssel jössz! Basszus, hisz nyilvánvaló...

– Igen, tényleg az... – Izuku meglepődve vette tudomásul, hogy Katsuki ennyivel le akarta zárni a témát. – Csakugyan nyilvánvaló...

– Jól mondod, hisz nyilvánvaló... – reagált közömbösen Katsuki, mialatt nem nézve a mellette ülőre, továbbra is a kapásjelzőt figyelte.

– Egyértelmű...

– Kétségtelen...

– Minden kétséget kizáróan...

– Végül is érhető...

– Persze. Világos, mint a nap...

– Ugye, hogy az? Már-már félreérthetetlen...

– Sőt, ez már félremagyarázhatatlan...

– Jól mondod, Deku. Nem is értem, hogy miért is tettél fel egy mindenki számára nyilvánvaló kérdést? Hisz a válasz egyértelmű...

– Kétségkívül az...

– BASZD MEG, DEKU! HAGYD MÁR ABBA! – Katsuki ameddig tudta, halogatta a választ, ám ezt a játékot végül Izuku nyerte meg. – A fasz se tudja, hogy mit csinálnék! Gondolom, addig edzenék, míg le nem győzném! Vagy mit tudom én... Miért, te mit tennél a helyemben?

– Passz... Szerintem még többet edzenék. Fogalmam sincs – felelte szintúgy tanácstalanul Izuku, de így most már megértette, hogy Katsuki miért nem akart erre a kérdésre válaszolni. – Bár, attól azért nem tartok, hogy Uraraka valaha is erősebb lesz, mint a One For All...

– Valóban? Majd Valentin-napon felejtsél már el neki ajándékot venni. Esetleg feledkezz meg az évfordulótokról. Vagy tegyél valamit, amit ő ki nem állhat. Na, akkor majd kiderül, hogy „Kerek pofi" milyen erős... – magyarázta sunyi vigyorgás közepette Katsuki, és míg ő jóízűen felnevetett, addig Izuku elképzelve az adott szituációkat, hirtelen a hideg is kirázta, olyannyira nem akart egy ilyen helyzetbe belekerülni. – Azért ne legyél papucs, oké? Az olyan csávók láttán legszívesebben hánynék.

– Ne már, Uraraka nem rossz lány! – szólt közbe Izuku, miközben elpirult arccal, maga előtt hadonászva próbált értelmes, összefüggő mondatokat létrehozni, amit aztán beszéd formájában a barátja tudtára hozhatja. – U-U-ra-ra-ka ke-kedves lány! Ne-Nem szokott utasítgatni! Arról sincs szó, hogy mindig az van, amit ő akar. Jó-jó, néha próbálok a kedvére tenni, de csak azért teszem, mert szeretem. Ráadásul tudom, mert tapasztaltam már jó párszor, hogy sokszor pont ő az, aki kedvemre tesz. Persze, azért nem mindenbe értünk egyet, mert néha-néha mi is vitázunk. Bár ezek annyira nem komolyak, inkább hétköznapi vitáknak hívnám.

– Hétköznapi? Például?

– Például a múltkor is elmentünk egy gyorsétterembe kajálni – kezdett bele kellő komolyságba a történet elmesélésébe Izuku, Katsuki pedig kíváncsian hallgatta. – Rendeltem magamnak egy extra nagy hamburgert. Uraraka csak salátát kért, mert diétázik. Hogy miért hiszi azt, hogy ő kövér, arra még mindig nem sikerült rájönnöm, de most nem ez a lényeg. Érted, ettem egy harapást, ám ki kellett mennem a mosdóba. Kér percet voltam oda, Kacchan. Két percet. Mire visszajöttem, a hamburgeremnek hűlt helye volt! Persze egyből mentegetőzött, ám figyelmetlen volt és lebukott, mert az arcán ott volt a ketchup! Érted, nem az a baj, hogy hamburgert evett! Az a problémám, hogy miért nem rendelt magának is egyet, amikor egyértelműen éhes volt!

– Figyelj, fogd fel pozitívan: a csajod szeret enni. Bár a diétának így annyi...

– Hé! Nem is kövér!

– Még nem...

– Kacchan!

– Nyugi, csak hülyülök. Én már láttam Kerek pofit éjjel zabálni, amikor is a hűtőt fosztogatta. Hidd el, ő nem az a hízós fajta – mesélte a látottakat Katsuki, majd újból felnevetett. – Amúgy veled és vele kapcsán mondhatok valamit?

– Persze.

– Baszd meg, Deku!

– De Kacchan! – kiáltott fel a paradicsomokat is megszégyenítő elpirult, vörös színű arccal Izuku. – Értem én, hogy támogatod a kapcsolatunkat Urarakával, meg minden, de azért ez egy kicsit már...

– Félreértettél, brokkoli: baszd meg, hogy neked azért van annyira jó dolgod, mert lett egy barátnőd! – szólt közbe határozottan Katsuki, majd folytatta. – Sose hittem volna, hogy ezt mondom, de már nem bírom magamban tartani: Deku, te mázlista rohadék! Sok boldogságot nektek! Remélem, Uraraka és te együtt kurva boldogok lesztek, és boldogan éltek együtt, míg én addig magányosan meg nem döglöm!

– Kacchan... – Izukut nagyon meglepte Katsuki őszinte megnyilvánulása. – Ne aggódj, Kacchan. Előbb-utóbb te is találsz valakit magad mellé. Hidd el, biztos akad egy lány, aki csak arra vár, hogy veled lehessen. Bizonyára a világban egy lány most is arra vár, hogy egymásra leljetek.

– Nem hiszem, hisz ilyen lány nem létezik – felelte kissé rosszkedvűen Katsuki, majd felsóhajtott.  – Talán igazad van, és az elvárasaim túl nagyok. Miképp nem valószínű, hogy bármelyik lány is eltudna engem viselni...

– Hé, Kacchan...

– A FRANCBA MÁR! MOST KURVA SZOMORÚ VAGYOK! EZÉRT ESTE TE ÉS ÉN HÁNYÁSIG FOGUNK INNI! OKÉ? – avatta be az esti programba Katsuki, amire Izuku nem akart és nem is mondhatott volna nemet, így erőltettet mosoly kíséretében, helyeselve bólogatott. – Oké, ezt megbeszéltük! Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy ezek a köcsög halak miért nem esznek!?

– Válts csalit, Kacchan.

– MOST VÁLTOTTAM AZ ELŐBB, BASZD MEG! TE MONDTAD, HOGY VÁLTSAK GILISZTÁT! VÁLTOTTAM IS, DE MÉG MINDIG NINCS KAPÁS!

– Bocsi, Kacchan...

– Ne kérj már mindig bocsánatot, mert agyfaszt kapok...

– Bocsi... – Izuku hamar rádöbbent arra, hogy megint gondolkodás nélkül válaszolt. – Oh, ne már!

– Fúúú... TE!

– Kacchan, nyugi!

– DÖGÖLJ MEG! – kiabálta torkaszakadtából Katsuki, és nem volt rest használni a képességét.

– ÁÁÁHHHHHHHHH! – Izuku kétségbeesetten, sikoltozva szaladgált fel-alá, míg Katsuki szorosan a nyomában volt.

Az esti buli minden bizonnyal emlékezetes lesz...