Ön nyert, Rivers úr.

És nyerhetnék még többet!

Ez járt a fejemben, miközben Samuel azon ügyködött, hogy éppen jól illeszkedjen a fátyolmaszk a képemre a mi kis rögtönzött, hosszú utazás előtti wellness délutánunkon. Odakint a végeláthatatlan Moris birtok már sötétbe borult, néha egy-egy fagyos szellő zörgette meg sógorom hálószobájának ablakait. A kanapén mellettem foglalt helyet Nevin és Abraham barátom is, akik szintén a fejüket a háttámlának döntve pihentek a hidratáló arcmaszk takarásában.

Vissza akartam menni a kaszinóba. Felnőtt fejjel már sokkal másképp láttam mindent, vagy legalábbis ezt próbáltam elhitetni magammal, és úgy éreztem, pozitív hatással volt rám a nosztalgikus környezet. A szívem mélyén persze tudtam, hogy nem jót cselekszem, főleg azzal, hogy eltitkoltam Nevin elől a kalandot és a plusz hétezer dollárnyi nyereményemet is. Bár talán sejtett valamit, esetleg elgondolkodhatott rajta, hisz olyan gyanakvóan bámult engem az elmúlt huszonnégy órában, a hangszínén is hallatszott, hogy kissé neheztelt rám.

– Ne ráncold már ennyire a homlokod, Rivers – szólt rám panaszosan a szeplős világutazó, miközben mégis elemelte a nyálkás bevonatú, papírvékony anyagot az említett területtől, majd tenyerét odatapasztva kezdte eltúlzott mozdulatokkal kisimítani a ráncokat, bár inkább tűnt úgy, mintha le akarná nyúzni a bőrömet.

– Bocsánat – nevettem el magam halkan, erre Abraham is így tett, Nevinnek viszont az arca sem rezdült meg, ahogy félszemmel felé pillantottam. A szemét lehunyva szuszogott, teljesen komoly tekintettel. – Szóval te ezt csináltad a new yorki barátaiddal is? – kérdeztem rá kissé nehézkesen, artikulálatlanul, miután a maszk azt sem hagyta, hogy normálisan kinyissam a számat. – Tuti azért, hogy ők ne tudjanak beszélni, csak te – tettem hozzá egy visszafojtott, szemtelen vigyorral.

– Te jó ég – sóhajtott fel feszülten, miközben a hanghatások alapján felbontott egy újabb tasakot. – Ők legalább értékelték, el sem hiszem, hogy rád pazarolom az autentikus koreai kozmetikumaimat – morgolódott az orra alatt.

Ahogy egyik szememet kinyitva, a fejem kicsit megemelve az irányába néztem, azt láttam, hogy a szobában lévő tükör előtt Sammy magának is felhelyezett egy ugyanilyen fátyolmaszkot, majd a helyiség közepén lévő dohányzóasztal túloldalán lévő fotelben foglalt helyet, lábait törökülésbe húzta. És elméletben egy húsz perces csendespihenő következett, de persze Samuel Shelbynek ez az arcizmokat lekorlátozó tényező sem volt akadály, hogy folytassa a szövegelést.

– Nev, minden oké amúgy? A szokásostól is rosszkedvűbbnek tűnsz – intézte szavait a balomon ülőnek. Eközben a jobboldalam felől a fészkelődő Abraham torokköszörülését hallottam. Ő volt az egyetlen a jelenlévők közül, aki tudta, hogy merre jártunk a Bűvész úrral két nappal ezelőtt.

– Már tegnap is olyan nyűgös volt – vontam vállat elkapva a szóban forgó nyuszifiú combom mellett pihenő kezét, ujjait morzsolgatva imádkoztam magamban, hogy elterelődjön a téma. Ennyi élettapasztalattal, Babilonnal való üzletelés és egyéb kétes ügyekben való részvétel után azt hittem, már nem félek semmitől, pláne nem Nevin Riverstől. De most mégis rettegtem, a torkomban éreztem a szívem dobogását. Nem akartam, hogy megtudja, az apa-fia program egy estére visszatért.

Egy-két pillanatra feszült csönd ült közénk, amit végül a fiatalabb testvér szakított meg, szavait egyértelműen a bátyjának címezve.

– Ugyan miért? – szusszant egy nagyot, kezét elhúzta érintésemből.

Erre már muszáj volt felemelnem a fejem, szorító mellkassal néztem, ahogy hosszú ujjaival lefejtette az arcmaszkot, az asztalon lévő tálcára tette, majd némán áttörölte bőrét egy tiszta törölközővel. Rám sem nézett, mintha én ott sem lettem volna. Szinte kizárt volt, hogy rájöhetett az igazságra, úgyhogy gondoltam, kiderítem, mit vétettem a nyuszifiú ellen. Visszaejtettem a fejem a háttámlára, hosszan felhümmögtem.

– Azért, mert reggel véletlenül rátenyereltem a hajadra, amikor ki akartam kelni az ágyból és te még aludtál? – kezdtem találgatni pár másodpercnyi gondolkodás után. – Vagy túl sokáig voltam a fürdőszobában? Vagy, hogy anyukám nem köszönt el tőled külön, mielőtt hazautaztak?

A maszk mögül, félszemmel néztem csak oda, hogy milyen arcot vágott, miután nem mondott semmit. Felsóhajtva vezette ujjait tincsei közé, már éppen elkönyveltem magamban, hogy valószínűleg az utolsó feltételezésemmel ráhibáztam, amikor Abraham barátom a vállamra helyezte a felőlem eső kezét.

– Szerintem inkább mondd el, mert egyértelműen sejti – mormolta halkan a borostás biztonsági őr, bátorítóan megpaskolva a vállam. A szemöldököm összevonva igyekeztem megjátszott összezavarodottságot varázsolni az arcomra.

– Nem értem, hogy miről beszélsz – csóváltam a fejem összeszorított ajkakkal. Habár a jelenlegi pozíciómban nem láttam Samuel arckifejezését, egészen biztos voltam benne, hogy jót szórakozott a szorult helyzetemen, még ha nem is tudhatta, mire utalt Abraham Jenkins.

– Flynn – sóhajtott fel csalódottan, ezúttal sokkal határozottabban fogott rá a vállamra, közben egyenesen Nevin szemeibe nézett. – A férjed szerencsejátékozott.

Ahogy elhangzott ez a problematikus tevékenység, Sammy felől rosszalló hüledezés hallatszott, Nevin pedig az orrnyergét kezdte masszírozni. Értetlenül pislogtam Abraham felé, majd bűnösen sütöttem le szemeimet. Utáltam, hogy mindig okot adtam Nevnek, hogy veszekedjünk. Egészen biztos voltam benne, hogy ezúttal nem kerülhetem el a haragját.

– Túl sokat lógsz vele – biccentettem a szeplős sógorom felé, halkan motyogva az orrom alatt. Úgy tűnt, már ő sem tudott titkot tartani.

– Ne érts félre, egyáltalán nem azért mondtam most ezt el, mert rosszat akarok neked – folytatta Abraham tőle szokatlanul szigorú hangnemben, közben lefejtette arcáról az őt kissé komolytalanná tevő arcmaszkot. – Tisztellek téged és Levi-t is, nagyon is, ezt te is tudod, Flynn, de a függőség nem játék. Aggódok érted. És ha rám nem hallgatsz, akkor inkább intézzen el az, aki tényleg tud hatni rád – pillantott félszemmel a hátam mögé.

A hitvesem feszült testtartással, sztoikus nyugalommal bámulta a padlót, nem szólt egy szót sem, ez pedig maga volt a megtestesült vihar előtti csend. Nyugtalanul fészkelődtem a kanapén, majd egyetlen ingerült mozdulattal én is megszabadultam attól az idétlen fátyolmaszktól, eddig a pillanatig meg sem fordult a fejemben, hogy mennyire nevetségesen festhettem.

– És? – hümmögött fel felém kapva fejét, kissé arcába omló tincsei mögül kereste tekintetem a szemeivel. – Veszítettél?

Hangját átitatta a felém érzett sértettsége, és az a mérhetetlen gúny, mintha csak azt várta volna, hogy igennel válaszolhassak erre a kérdésre. De hát, ifjabb Szélhámos Riversről volt szó, aki még a szerencsét is meg tudta vesztegetni, csak hogy az oldalára álljon. Úgyhogy már a feltételezés is sértő volt.

– A pénz nekem nem ellenségem. Akkor is jön hozzám, ha senki sem akarja – sóhajtottam fel egy vállvonás után, felemelt állal dőltem hátra, kényelmesen belesüllyedtem a kanapéba. Mindeközben képzeletben felképeltem magam, amiért ilyen ellenszenvesen kezeltem a helyzetet.

Ebben a pillanatban ért a felismerés, mennyire nem tudtam már azonosulni a kiskori énem gondolkodásmódjával. De akkor miért nem tudtam végleg szakítani ezzel a viselkedéssel?

– Ha veszekedni akartok, akkor azt ne a wellness délutánomon tegyétek – lépett oda az eddig csendben lévő Sammy, Abraham vállára támaszkodva intett az ajtó irányába, majd rosszalló pillantást vetett felém, aztán az elpocsékolt kozmetikumaira.

– Úgysem terveztem tovább egy légtérben lenni vele – motyogta halkan a fiatalabb testvér, kezeit ökölbe szorítva tápászkodott fel mellőlem.

Hevesen dobogó szívvel néztem utána, ahogy távozott a helyiségből. Remek. Bizonyára a szokásos szőnyeg alá söprés következett. Mert Nevin Rivers nem szerette megbeszélni a dolgainkat. Már csak ha belegondoltam, megremegett előttem a világ, így szótlanul keltem fel én is az ülőalkalmatosságról, hátra sem néztem a mi kis csapatunk maradék kettő tagjára, egyszerűen kisétáltam az ajtón, meg sem álltam a mi hálószobánkig. Amint ráfogtam a kilincsre, elhalt a lendületem, egy szusszanásnyi időre megálltam, felkészültem lélekben az egyoldalú csendkirályra, majd lassan nyitottam be.

– Nev… – szólítottam meg halkan, és ahogy arra számítottam, a nyuszisarok előtti szőnyegen ücsörögve ölelte magához Bonnie-t. A kisnyúl készségesen hagyta, érkezésemre a füleit hegyezve pillantott az irányomba, de a gazdi teljesen ignorálta a létezésem is. Ahogy azt sejtettem. Túl jól ismertem őt. Csak túl sokáig mégsem vettem róla tudomást.

Óvatos, hangtalan léptekkel tettem meg az utat az ajtó és a szoba távolabbi sarka között, majd bátorkodtam helyet foglalni a padlón, tisztes távolságban mögöttük, lábaimat törökülésbe húzva. Nagyot szusszanva vezettem tekintetem a hangulatos félhomályban, az éjjeli lámpa fényében kirajzolódó vállak vonalára, a hófehér nyakra, a hullámos tincsekre.

– Megint a szótlanságoddal büntetsz, hm? – törtem meg a fülsüketítőnek érződő csendet halk hangon.

A számat húzva bólintottam párat, miután még csak egy non-verbális választ sem adott, és bármennyire is kezdett idegesíteni, igyekeztem továbbra is higgadtan kezelni. Egyik kezem lágyan simítottam felkarjára, hogy magamra vonjam a figyelmét, de rögtön elhúzódott, sietve helyezte a szőnyegre nyusziját, beterelgette a játszósarokba, majd felkelt, hogy inkább átüljön az ágyunk szélére. Lehajtott fejjel, kissé kibiggyesztett szájjal forgatta a nyakában lógó jegygyűrűjét az ezüstláncon, mintha éppen azon agyalt volna, hogy levegye-e.

Mennyi minden járhatott a nyuszifiú okos fejében… De miért hallgatta el előlem mindezt? Miért pont előlem?

A gondolatra csak nem tudtam tovább türtőztetni magam, az ágyra leheveredve kaptam el derekát, elfektetve a karjaimba húztam őt, épp úgy, mint két napja, a súlyos hibám előtt.

– Könyörgöm, Nevin, ezt nem lehet így csinálni az idők végezetéig, hogy bármilyen probléma adódik, vagy bánt valami, akkor csak hallgatunk, ahelyett, hogy rendesen kommunikálnánk, mint az két felnőtthöz illene – szóltam hozzá ezúttal kissé kétségbeesetten, közben úgy láncoltam magamhoz, mintha az életem múlt volna rajta. – Tudom, elcsesztem, de szerinted ez megold bármit is? Attól kevésbé fogok a visszaesés szélén állni? Nekem sem könnyű szavakba foglalni azt, hogy talán segítségre van szükségem. De te mindig mindent magadba fojtasz, és már megőrjít a tudatlanság, hogy miért – emeltem fel a hangom egy kicsit, ahogy végre kimondtam azt, ami mindig is nyomasztott. – Nem mered megosztani velem a gondolataid? Attól félsz, hogy lenézlek miatta meg invalidálni fogom az érzéseid? Kérlek, mondd, hogy nem ez a helyzet! – támaszkodtam meg alkaromon, hogy kissé fölé emelkedve láthassam az arcát is. Tincsei szemébe lógtak, de nem takarták el előlem azt a fájdalmat, ami kiült rá. Szabad kezemmel elsimítottam selymes haját az útból, lehunyt szemét, összeráncolt szemöldökét, megremegő alsó ajkát figyeltem kérlelő tekintetemmel.

Nem szólt semmit. Egyetlen szaggatott sóhajjal szorongatta a továbbra is ujjai között forgatott, általam készített jegygyűrűt. Bármennyire is szégyelltem magam, az én türelmem is véges volt, és éppen ebben a pillanatban értem el ezt a határt. Felkarjára fogtam, kissé talán túlságosan is erősen.

– Mondj már valamit, Nevin! Kiabálj, vágj hozzám minden sértést, amit sosem mondtál ki, mondd, hogy rohadjak meg, amiért megint hazudtam neked, mondj akármit, csak… – halkult el hangom a kezdeti hevesség után, szorításomat gyengéd simogatásra váltottam, homlokom vállának döntöttem. – Csak ne hallgass tovább, nyuszó – remegett meg hangom egy pillanatra, majd elcsendesedve vártam.

De hiába. Nem tudtam felmérni, hogy mennyi idő telhetett el, csupán pár másodperc vagy akár egy-két kerek perc is, csak nem érkezett válasz. Mély, csalódott sóhajjal húzódtam el tőle, egészen az ágy széléig. Az arcomat megdörzsölve nevettem el magam halkan, hitetlenkedve, majd egyszerűen feltápászkodtam, egyenesen a gardróbhelyiség felé vettem az irányt. Hányszor, de hányszor könyörögtem már neki ilyen-olyan dolgok miatt, de ezúttal megígértem magamnak, hogy ezt befejeztem. A stressztől remegett a kezem, ahogy leakasztottam a kasmírkabátom a vállfáról, már a lakkcipőimet is felvettem, ahogy kiviharzottam. A szobánkban lévő tükör előtt állva csatoltam fel csuklómra a karórámat. Éppen ráláttam a kamu hitvesem tükörképére, ahogy elveszett tekintettel nézett rám, miután hirtelen felült az ágyon. Arca rózsás árnyalatot öltött magára, feltételeztem az idegesség miatt.

– Hová mész? – kérdezett rá erőtlen, félénk hangon, amibe még a szívem is belesajdult. De sajnos, ha egy valamit örököltem Judy Riverstől, az a makacssága volt, így elnyomtam magamban az érzést. Az érzést, hogy legszívesebben visszabújtam volna mellé, hogy bocsánatot kérjek, amiért felemeltem rá a hangom, és azért, amit tenni készültem.

– A kaszinóba. Csak… Játszok egy keveset – válaszoltam érzelemmentes hangon, fel sem pillantva rá, utolsó simításokat végezve eleganciát és gazdagságot sugárzó megjelenésemen. Le kellett vezetnem a feszültséget. Ettől a fojtogató szituációtól még az is jobb lett volna, ha elveszítem a fél vagyonom…

Egyenes háttal, kimért léptekkel indultam meg, de mielőtt az ajtóhoz értem, az ágynemű súrlódásának hangja ütötte meg a fülem, a következő pillanatban odasietett Nevin, beékelte magát közém és a nyílászáró közé, háta az ajtólaphoz simult, hevesen emelkedő mellkassal, egyenesen a szemembe nézve nyúlt oda a kilincshez, hogy egyetlen mozdulattal elfordíthassa a kulcsot a zárban. Komoly tekintettel álltam a szemkontaktust, beletörődően leengedtem a befeszült vállaimat. A fejem hátuljában egész végig ott motoszkált a gondolat, tudtam, hogy nem fogja hagyni, hogy kilépjek ezen az ajtón. Talán most jött volna az az észhez térítő pofon, amit már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna kapnom tőle?

Halkan szusszanva tettem kezeimet a hátam mögé, megfeszülő állkapoccsal vártam.

– Hallani akarod, hogy mi jár a fejemben? – kérdezte szinte már szemrehányóan, sértettségtől csillogó szemeit dühösen szűkítette össze.

Apró bólintással feleltem.

– Ha annyira játszani akarsz… Inkább velem játssz – sütötte le a szemeit.

Szavai hallatán legszívesebben elnevettem volna magam. De tagadhatatlanul beférkőzött a fejembe egy kimondhatatlan gondolat, ami miatt olyan hevesen dobogott a szívem, hogy attól tartottam, elárulja helyettem is a legféltettebb titkomat.

– Jól értem? – emeltem fel egyik szemöldököm, ez a közeli, ám érintkezés nélküli pozicíó pedig felért egy kínzással.

Egy rövid bólintással felelt, majd pár centit felém hajolva szusszant fel.

– De a mi játékunkban már vesztesként indulsz – súgta ajkaimra, szavai hallatán borzongás futott végig a bőrömön.

Oh, Nevin...

Halkan sóhajtva léptem egyetlen lépést közelebb, bal kezem derekára csúsztatva adtam meg magam. Megint keresztül húzta a terveimet? Természetesen igen. De egyáltalán nem bántam ezúttal. Egy hete már csak arra vágyhattunk mindketten, hogy megismétlődhessen az a különleges éjszaka. Ha tudta volna, hogy az előző kiborulásom közben mennyire közel voltam ahhoz, hogy szavak helyett inkább forró csókot kérjek tőle...

– Te aztán tudod, hogy kell beszélni egy Riversszel – mormoltam ajkaihoz egészen közel hajolva, majd össze is simítottam az enyéimmel.

Indulatos, mohó csók volt, és annyira megrészegültem a selymes ajkak követelőző érintésétől, hogy szinte észre sem vettem a közben vállaimról lesimításra került kabát okozta hőmérséklet különbséget, annyira melegem lett. Halk cuppanással szakítottam meg ajkaink játékát, arcomat nyakhajlatába temetve préseltem testét az ajtóhoz teljesen csípőmmel, ez az intenzív érintkezés pedig egy, a józanészt hullámként elsöprő bizsergést indított el a gerincem vonalán. Mélyen, az édes illatára szomjazva szívtam be a levegőt orromon keresztül, majd ahogy elengedtem őt, végig a szemeibe nézve ereszkedtem térdre előtte.

Hogy is volt? Életemben négyszer alázkodtam meg másoknak így, térden állva, csak akkor könyörögve. Ezúttal teljesen más okból tettem. És ezekben a pillanatokban fel sem fogtam, hogy az a Nevin Keller állt előttem, akiről azon a borult délelőttön, ott az MIT kampuszán, nem is sejtettem volna, hogy egy nap az én vezetéknevemet fogja viselni.

Elködösült szemekkel, az alsó ajkát beharapva nézte végig, ahogy melegítőalsóját lejjebb húzva szabadítottam ki egyre erősödő erekcióját. Amint tincseim közé vezette a hosszú ujjait, és olyan bizsergetően masszírozta fejbőröm, tovább növelte izgalmam, így szinte már türelmetlenül fogadtam számba férfiasságát. Megreszketve sóhajtott, fejét az ajtónak döntve. Csak az lebegett a szemeim előtt, hogy mennyire ki akartam elégíteni, hogy megvesszen értem, hogy legalább a nyögéseit egészen biztosan ne legyen képes magába fojtani. Az sem érdekelt, hogy mennyire gyakorlatlan voltam ezen a téren, annyira izgató volt már maga a pozíció is, hogy egyáltalán nem voltam zavarban.

– Flynn... – duruzsolta halkan, ahogy csípőjét felém tolva adta a tudtomra, hogy jól esne neki, ha ő diktálhatná a tempót. Fellélegezve húzódtam el egy kicsit, éppen csak annyira, hogy egy halvány mosollyal nézhessek fel rá, majd számat makkjához pozícionálva vártam.

Intenzív pillanatok következtek, ahogy az ajkaimat használva hajszolta magát az orgazmus felé, de végül éppen a csúcs előtt húzta hátra a fejem hajamnál fogva. Hangosan zihálva néztem fel piros arcára, kéjtől csillogó szemeibe.

Nem volt szükség szavakra, beszélt helyettünk minden más, egyértelműen sokkal többet akartunk mindketten ennél. A következő pillanatban már az ágyon fekve, fölé kerekedve faltam ajkait. A kezdeti hevesség után nyakamat átkarolva ölelt át a lehető legszorosabban, még lábaival is magához láncolt, ahogy valami olyat művelt velem, mint amit sosem gondoltam volna úgy egy héttel ezelőttig. Ez a lassú, mély csók más volt. Úgy csókolt, mintha nem tudott volna betelni velem, mintha azt akarta volna mondani, hogy ő csak az enyém, én az övé. Szédülve, valósággal megrészegülve szakadtam el a felforrósodott ajkaktól, hogy minden rezdülésére odafigyelve szabadíthassam meg a ruháitól. Amint fedetlenné vált felsőteste, lágy puszikkal haladtam végig nyakától kezdve, a mellkasán keresztül egészen a köldökéig.

Az ágy megnyikordult, ahogy feltérdeltem, felsóhajtva gomboltam ki öltönynadrágomat. Nem tudtam tovább várni. És hamar egyértelművé vált számomra, hogy a nyuszifiú sem, aki régebb óta készülhetett erre az alkalomra, mint azt valaha gondoltam volna.

Amikor már meleg, selymes bőre teljesen fedetlenül simult az enyémhez, kezeim pedig óvatos felfedező útra indultak a pár pillanattal korábban csókokkal borított combok, majd a feneke felé, előkerült egy tubus átlátszó gél, ami el is oszlatta az aggodalmam. Nem akartam fájdalmat okozni neki, még ha szinte elkerülhetetlen is volt az első alkalommal.

Bármennyire is kezdtük elveszíteni a fejünket, igyekeztük nem elsietni. A behatolás előtti pillanatban csendesen szemeztünk, gyengéden csúsztattam egyik kezemet hajába. Sötét szemeiben egy kis félelem keveredett a mérhetetlen vággyal, lazán alsó ajkába harapott, ahogy libabőr futott végig testén. Forró, nyirkos tenyerei mellkasomon pihentek. Bűnbánóan csókoltam nyakába, majd lassan toltam előre a csípőmet.

– Bocsáss meg – sóhajtottam elakadó lélegzettel, ahogy végül elmerültem a szorító forróságban. Bár egy pillanatra elhomályosult látásom, le sem vettem a szemeimet gyönyörű, kéjtől eltorzuló arcáról, elnyíló ajkairól.

– Ah – szorította össze a szemeit halkan nyögve, amikor már teljes hosszom kitöltötte. Hasizma megfeszült egy pillanatra, szorosan átölelte a nyakam is inkább, de úgy éreztem, egész hamar sikerült ellazulnia. Ennyire bízott bennem...

– Minden oké? – csókoltam homlokára megreszketve. Bólintására egy halvány mosollyal reagáltam, majd bátorkodtam lökni egyet csípőmön. Egyszerre szökött ki ajkainkon egy-egy jóleső sóhaj.

A szobát néhány percen keresztül Nevinem izgató nyögései, az egymásba olvadt, követelőző pihegésünk, apró csókhangok töltötték ki, ahogy ezen a hideg estén ölelkezve egymáséi lettünk. A végéhez közeledve feltérdelve fogtam rá egyik combjára, másik kezemmel kulcscsontjára tenyerelve hajszoltam magunkat a kiteljesedésig.

Még tíz perccel a szeretkezés után is hevesebben szuszogott a takaró alá bebújt nyuszifiú, ahogy a vállamra hajtotta fejét. Szorosan öleltem derekát, ragaszkodóan cirógattam meztelen testét, szabad kezemmel megdörzsöltem az arcom. Hát megtörtént. Végül mégis elháltuk a nászunkat...

Hogy elleneztem-e a dolgot, hogy kommunikáció helyett a békülős szex koncepciójával intézzük el a problémáinkat? Elméletben nagyon nem tartottam helyes dolognak, de... Nem panaszkodhattam.

– Most már megbeszélhetjük? – nevettem el magam halkan, hajába puszilva. Szinte láttam magam előtt, hogy a szokásos szemforgatásával reagált.

– Flynn... Ne csináld ezt – szólalt meg panaszos hangon, majd ahogy lenéztem rá, sejtelmes mosolyával találtam szemben magam. – Rivers úrfival mindent megbeszéltem, amit akartam, de az apádat lehet, hogy le kéne szidnom, amiért kaszinózni vitt – szusszant fel, majd alkarján megtámaszkodva akart nagyot nyújtózni az éjjeli szekrényen lévő telefonomért.

Akkor vált egyértelművé, hogy ezt nem gondolta komolyan, amikor egyszerűen feladta a próbálkozást, ahogy én inkább egy ölelésbe zártam a derekánál fogva.

– Aludjunk, jó? Holnap korán indulunk – fonta karjait a nyakam köré, hogy végül magához húzhasson egy finom csókocskára.

– Jó – egyeztem bele egy mosollyal, oldalra nyúlva kitapogattam a lámpa kapcsolóját, és amint holdfényessé vált a szoba, hátat is fordított nekem, hogy így ölelhessem át. Földöntúli érzés volt ruhátlanul összebújni a selymes takaró melegében. – Megígérem, hogy többet nem megyek kaszinóba – mormoltam halkan a füle mögé csókolva.

– Egy szavadat sem hiszem el, de legyen. Jó éjszakát, Flynn – simította végig lábszáram lábfejével, miközben karjaimat is magához ölelte. Egy pillanatra hezitálni kezdtem, de úgy éreztem mindenképp tudatni akarom vele a gondolatom.

– Csodás voltál, nyuszó – súgtam meg neki, bizsergetően végigcirógatva orrommal nyakát, majd egy jó éjt-csókkal pecsételtem meg az estét, amikor megbizonyosodtam mindkettőnk érzéseiről.

Igaza volt. Vesztettem. De ennek a játéknak bűntudat nélkül lettem a függője.