– Flynn Rivers szemszöge –

Már negyedik napja voltunk házasok. Egy borongós, de meglehetősen hangulatos késő délutánon mi lett volna jobb program annál, hogy a szobánkban lévő kanapén ücsörögve, Bonnie-val az ölemben vásárolgattam az interneten? Rendeltem pár új, minőségi ruhadarabot, leginkább ingeket, öltönyöket, elegáns cipőket. De nem csak magamnak. Egy akaratlan, széles mosollyal gondoltam vissza az elmúlt reggelekre, amelyeket édesapám hívásával indítottam, ezek alkalmával meg is beszéltünk egy találkozót péntek délutánra, amelyre a Rivers család másik fele is hivatalos volt. Így szerettem volna, ha Levi Rivers hozzá méltó öltözetben tudna megjelenni élete szerelme előtt. Amikor csak elképzeltem, hogy mind együtt leszünk, eszünk egy jót egy drága étteremben, aztán elmegyünk egy nívós rendezvényre, hihetetlenül gyorsan dobogott a szívem.

Az órára pillantva egy pillanatra elkalandoztak a gondolataim. Vészesen közeledett a vacsoraidő, de kedves Nevin Rivers még nem ért haza fényűző otthonunkba, mi több, reggel óta egyáltalán nem jelentkezett, még egy üzenetet sem írt. Persze, érthető volt. Egy nagy sóhajjal hessegettem arrébb a szürke kisállatot, hogy kényelmesen elnyúlhassak a kanapén, ami múlt éjjel az ágyammá vált. Mint a régi szép időkben.

Újra lejátszódott a fejemben a vitánk, ami az után keletkezett, hogy megelégeltem a kamu házasságunkhoz való hozzáállását. Ahogy attól tartottam az elején, napról napra egyre kevésbé erőltette meg magát, még Oscar Franklin jelenlétében is úgy viselkedett, mintha két idegen lennénk. És talán nem is az bosszantott fel, hogy kiesett a fülig szerelmes friss házas szerepéből, hanem hogy felvett egy újat, amit senki sem kért tőle. Olyan távolságtartó lett, mint a barátságunk elején. Nálam jobban senki sem érthette meg, hogy voltak nehéz napjai, így próbáltam türelmes lenni vele, de talán ez a sok, nagy változás az életünkben az én idegrendszeremre is rárakta a bélyegét. Na meg Oscar Franklin, amikor egy kárörvendő mosolyt visszafojtva rákérdezett, hogy minden rendben van-e közöttünk.

De egy mennyei, pihentető alvás után már másképp láttam a dolgot, eltűnt a haragom, és reméltem, Nevin a nap folyamán át tudta gondolni, illetve megértette a színjátékunk fontosságát.

A hálószobában található tükör előtt állva igazítottam meg öltözetem, gondosan felhajtottam a sötétkék ingem ujját, elsimítottam a gallérját. Pár másodpercre elidőzött a tekintetem magamon. Soha nem láttam ilyen nyugalmat, kipihentséget az arcomon. Mondjuk, ennek az lehetett az oka, hogy az ég világon semmit sem csináltam a sajtótájékoztató óta, csak léteztem és élveztem a gazdagságot. Végre eljött az ideje Flynn Rivers megérdemelt pihenésének.

Mielőtt elindultam volna az egyik kedvenc helyiségem, az étkező felé, visszaterelgettem Bonnie-t a helyére, megtöltöttem a szénatartóját, majd komótos léptekkel lépcsőztem a földszintre. Lélekben felkészültem rá, hogy Oscar Franklin számon kér, miért vacsorázok megint a férjem nélkül, viszont amikor megérkeztem, csak Lisát találtam odabent, az ajtó mellett ácsorgott. Egy mosollyal az arcán köszöntött, fejet hajtott előttem, ahogy lelassítottam a lépteimet előtte.

– Jó estét, uram, a vacsora hamarosan tálalva lesz. Ma is egyedül? – kérdezett rá kissé félszegen, kíváncsi tekintettel.

– Jaj, nem hiszem, de meglátjuk. Nevin csütörtökönként nagyon elfoglalt az egyetemen – adtam választ egy halvány mosollyal. – Ugye megkapták a varázskezű szakácsnőink az üzenetem? – vigyorodtam el lassan, persze, ekkor már éreztem a finom illatokat, valóban elkészítették a fogást, amit megkívántam. Még ha nem is volt tipikus sznob kaja.

– Igen, szezámmagos csirke pirított tésztával, és miután említette, Tobby elment a városba megszerezni a pontos receptet Ping úrtól.

A válasz hallatán elégedettség töltött el, és talán meg is kordult a gyomrom egy kicsit. Ezen az estén nosztalgiázni szerettem volna. Ha egyáltalán lehetett annak hívni, miután egy hete ettem utoljára a kínai gyorsbüfé ikonikus fogását.

Egy pillanatra csend ült közénk, ekkor jelzett mindkettőnk telefonja. Én a nadrágzsebemből, Lisa hófehér kötényéből húzta elő a készüléket, a Moris villa gang csoportba érkezett üzenetet olvashattuk.

„Az öreg Matthew kiment megmetszeni a villanyoszlop melletti fát, de eldőlt a létrája” – érkezett az üzenet az egyik kertészünktől.

„Megint? Azonnal megyek” – írta be Abraham barátom, jóságát látva akaratlanul is elmosolyodtam.

„Siess, Jenkins. Fejjel lefelé lóg” – érkezett az utasítás.

„LOL” – írta be egy másik biztonsági őr.

Lisa és én is elnevettük magunkat az üzenetváltást olvasva, éppen meg akartam szólalni, amikor közeledő léptek hangja ütötte meg a fülem. Az érkező irányába kaptuk a fejünket, és nem is volt időm reagálni rá, a pirosarcú hitvesem a felkaromra fogott, majd lassan belém karolt, egy biccentéssel köszöntötte a szolgálólányt. Már nem viselte szövetkabátját, de halk szipogása és fagyos ujjai miatt arra következtettem, hogy nemrég érkezhetett vissza. Csak ő tudott ilyen közönyösen nézni…

– Üljünk asztalhoz – mormolta halkan. Pár pillanatra elidőzött rajta tekintetem, mintha nem is akartam volna elhinni, hogy végre hajlandó volt megjelenni a vacsoránál, aztán kérésének eleget téve elindultunk együtt a hosszú, egyelőre szegényes asztal felé.

Helyet foglaltunk egymás mellett, éppen ekkor kerekedett nagy sürgés-forgás, hangzavar, púposan megpakolt tányérok kerültek elénk, és fogalmam sem volt, hogyan csinálták, de még az asztali dekoráció is elkezdett távol-keleti hangulatot árasztani. Úgy tűnt, a Moris villa konyhai dolgozói minden eshetőségre fel voltak készülve. Még egy tematikus vacsorára is.

– Milyen napod volt? – kérdeztem rá, felőle eső kezemmel combjára támaszkodva, válasz helyett azonban közelebb hajolt hozzám, a fülem mellett kezdett motyogni.

– Látom, nagyon jól érzed magad. Fejezd be, rendben? – vonta össze a szemöldökeit egy pillanatra, aztán újra elővette az érzelemmentes arcát. Értetlenül pislogtam magam elé. Mintha hezitált volna, hogy kimondja azt, ami a fejében járt, de végül az asztal felé fordulva bólintott egyet. – Azt akarod, hogy pletykáljanak rólad? Hogy jóban vagy a szolgálólányokkal? Félre fogják érteni, és akkor hiába volt az egész – morgolódott az orra alatt, nem is nézett rám, az elé lehelyezett szalvétát kezdte hajtogatni.

Hihetetlen. Egy szemtelen félmosollyal dőltem hátra a székben, egyik szemöldökömet felemelve bámultam arcát, elhúztam tőle eddig combján lévő kezemet.

– Ejha, Nevin Rivers. Úgy tűnik, volt értelme tegnap összeveszni veled, jól felvetted a féltékeny férj szerepet – mormoltam én is pont csak akkora hangerővel, hogy más ne hallja rajta kívül.

– Ha ilyen hülyeségeket beszélsz, egy egészen másfajtát is felvehetek – pillantott rám hátra félszemmel, mivel időközben vállához nyúlva egyik tincsét kezdtem csavargatni. Legszívesebben reggelig piszkáltam volna a számokérő viselkedése miatt, de nem akartam, hogy megint haragudjon rám, esetlegesen ne szóljon hozzám. Főleg az egyik legfontosabb napunk előtt.

– Mesélj, nyuszifiú – könyököltem fel az asztalra halk nevetés közben, megszakítás nélkül bámulva lesütött szemeit.

Mielőtt bármit mondhatott volna – ha egyáltalán akart – sietős léptek visszhangzottak a nagy belmagasságú térben, azok fokozatosan csoszogássá változtak, végül megjelent az étkező bejáratában a szobapapucsot és pizsamaszerű öltözetet viselő Samuel Shelby. Pont olyan sejtelmes vigyor ült az arcán, mint az elmúlt pár napban folyamatosan, és nem tudtam hová tenni. A Rivers ösztöneim azt súgták, hogy rejtegetett valamit.

– Szép jó estét, drága sógorom és kistestvérem – haladt el a székeink mögött, majd helyet is foglalt Nevin mellett. Csillogó szemekkel nézett végig a vacsorán, közben magához is vett egy pár evőpálcikát. Nagyon rutinosan fogta őket. – Hú, fincsi. Amúgy tudtátok, hogy a tradicionális kínai ételek egyáltalán nem ilyenek? Ezt amerikai stílusú…

– Sammy, fáradt vagyok – sóhajtottam fel, mielőtt még jobban belelendült volna az okoskodásba. Egy villát megragadva neki is láttam az ínycsiklandó ételnek. Valóban olyan volt az íze, mint a Jáde Sárkányban.

– Ugyan miben fáradtál el? A számlaegyenleged számjegyeinek megszámolásában? – forgatta a szemeit, és bár azt gondoltam, erre Nevin is reagálni fog valamit, még mindig elég komoly volt az arca.

– Ha-ha. És te, hogy este hatkor már pizsamában vagy? – hadonásztam felé egy villára felszúrt csirkefalatkával.

– Ez nem pizsama – mutatott végig magán felháborodottan. – De persze, aki valószínűleg a születésénél is Armani öltönyben volt… – folytatta, amire öccse hangos koppanással helyezte le tányérja mellé az evőeszközét. Muszáj volt elnevetnem magam.

– Elég – szólalt meg összevont szemöldökkel, majd ahogy elcsendesedtünk, egy halvány mosollyal az arcán kezdett eszegetni.

Miután a Rivers család legújabb tagja rendet teremtett, frissítő csendben telt a vacsora, és szinte öröm volt nézni, milyen jóízűen ettek a Keller-Shelby tesók, így az én étvágyam is sokkal jobb volt. Körülbelül fél óra után fejeztük be a nap utolsó étkezését, Samuel a telefonját nyomkodva, ránk sem nézve indult fel a szobájába, én pedig meginvitáltam kamu hitvesemet egy kis pihenésre a nappaliban. Túlságosan jól laktam, így szinte hívogatott az ott lévő ülőalkalmatosság, illetve ideálisnak tűnt az időpont, hogy beszélgessünk egy kicsit. Még nem volt alkalmam elmondani neki, milyen programunk volt betervezve másnapra. A kissé sötét fényviszonyú, tágas nappaliban senki más nem tartózkodott rajtunk és a falakról bámuló Moris rokonokon kívül, úgyhogy a kezemet nyújtva huppantam le.

– Gyere – kaptam el vékony csuklóját, nem ellenkezett, leült mellém, kényelmesen belesüllyedtünk a kipárnázott háttámlába. – Milyen napod volt?

– Nos… Felmondtam a munkahelyeimen, de nem voltak meglepve, látták a cikkeket – sóhajtott egy nagyot, ujján forgatta karikagyűrűjét. – És megírtam a jogviszony megszűntetéséről szóló kérelmet is az egyetemre, de nem vagyok biztos benne, hogy tényleg ezt szeretném-e, ennyi belefektetett energia után – biggyesztette le alsó ajkát egy pillanatra. Valóban nem volt szüksége arra, hogy egy olyan szakon tanuljon, amit teljes szívéből utált, de megértettem a kétségeit. Nem akartam befolyásolni ebben a fontos döntésben, így tereltem a témát.

– Ugye nem piszkálnak az egyetemen? – kérdeztem rá halkan, ellágyult tekintettel, ahogy megrázta fejét, hullámos tincsei pedig még az arcomat is súrolták. Fel sem tűnt eddig a pillanatig, hogy ennyire közel húzódott hozzám.

– Olyan elmékkel vagyok ott körülvéve, akiknek ezer jobb dolguk van, mint a helyi híreket olvasni. Meg senki sem tudja, hogy ki vagyok, csak egy a sok közül – vont vállat. – És ez így jó, nem is akarom, hogy másképp legyen.

– Figyelj csak… Holnap rálépünk a családom újraegyesüléséhez vezető útra – suttogtam magam elé, félszemmel figyelve reakcióját. – Délután elmennénk kajálni valahová, aztán részt vennénk azon a nagyszabású aukción, amiről Burton úr mesélt. Te, én, a Bűvész úr, anyukám és a hercegnőim – vázoltam fel a másnapi programot, és szinte szemmel látható volt, hogy mikor ült ki az arcára a szorongás. Rögtön elkezdett kipirosodni, ajkait egy vékony csíkká préselte.

– Jó – szusszant egy nagyot a rá jellemző bőbeszédűségével, amire muszáj volt elkuncognom magam.

– Ne aggódj, nem lesz kínos, végig melletted leszek. Viszont emlékeztetlek, hogy ha megjelenünk valahol nyilvánosan, akkor különösen oda kell figyelned…

Éppen meg akartam vele ígértetni, hogy együttműködő férjként fog viselkedni a családi program ideje alatt, de mielőtt végigmondhattam volna, egy nagy hévvel induló, lassú, elnyújtott csók landolt a nyakamon. A puha ajkak és nyelve váratlan érintésébe tetőtől talpig beleborzongtam, a fejemet kissé hátradöntöttem, akaratlanul is a torkomon akadt a levegő a számomra teljesen új tapasztalásnak köszönhetően. Közben megtapogatta a combom, mintha azt akarta volna jelezni, hogy fogjam be a számat. Lefagyva, furcsán bizseregve vártam, hogy mi fog történni, miután egy halk cuppanással elhajolt tőlem, magunk mögé pillantva biccentett valakinek. Vagyis, ekkor már pontosan tudtam, hogy ki volt az érkező. Hezitáló, de közeledő léptek zaja töltötte ki a tágas helyiséget, addig diszkréten letöröltem Nevin nyálát a nyakamról. Éreztem, hogy ég az arcom, ahogy a látószögembe került Oscar Franklin, de úgy tűnt, barátom ezúttal ura volt a helyzetnek.

– Jó estét, a hálószobánkba esetleg nem kér bebocsájtást? – A passzív-agresszív megszólalás hallatán látszólag az idős férfi is még jobban zavarba jött. Talán ha hallott is valamit a beszélgetésünkből, el is felejtette a látottak után. Egy halvány, kárörvendő mosollyal karoltam át Nevin vállát, hüvelykujjammal körkörösen cirógattam felkarját.

– Elnézést, nem állt szándékomban megzavarni önöket. Flynn Rivers urat kerestem – szólalt meg egy torokköszörülés után, majd egyszerűen helyet foglalt a szemben lévő fotelek egyikén. El sem akartam hinni, hogy ezek után leült a köreinkbe.

– Nos, itt vagyok – bólintottam elkomolyodott arckifejezéssel.

– Három dologról lenne szó. Először is, jövő héttől kezdődően illendő lenne elkezdeni igazgatni a cég ügyeit, ha már átvette a Moris örökséget, és lassacskán beleszokott az az nyújtotta kényelembe – közölte szigorú hangon, amire duplán pislogtam.

– Én úgy tudtam, hogy az egykori vállalat irányítása már más kezébe került, a Moris család csupán társtulajdonosi jutalékot kap – vontam össze a szemöldököm, eközben a birtok intézője előhúzott pár összehajtogatott papírlapot zakója belső zsebéből.

– Ideiglenesen, mivel egy kilencvenkilenc éves asszony volt a családfő. De mostantól, hogy ön az, ez az ön felelőssége lett, Rivers úr. Valamiből fenn kell tartania magát a családnak, ugye ezt érti?

A Morisok mezőgazdasági mágnás múltja miatt a jelenben is nagymértékű export-import munkát folytattak, amely meglehetősen jövedelmező üzletnek bizonyult, már évtizedek óta. De nem értettem hozzá, és őszintén, nem is azért nyertem meg ezt a sok pénzt, hogy utána dolgoznom kelljen.

– Akkor, ha jól értem, jogom van ahhoz is, hogy kijelöljem a cégvezetőt. A jelenlegi megbízott helyettes legyen mostantól teljesértékű igazgató, hisz úgy tűnik, eddig is megfelelően végezte a munkáját.

Oscar Franklin arcára kiült a csalódottság, de mintha számított volna rá, hogy egy alkalmazottunkra hárítom majd a felelősséget. Egy nagy sóhajjal bólintott egyet, majd a közöttünk lévő dohányzóasztal márványlapján odacsúsztatott az irányomba egy üres papírt, amin csupán egy pecsét díszelgett.

– Rendben. Akkor térjünk át a következő napirendi pontunkra. Itt az ideje, hogy elkezdjen gondolkodni a végrendeletén, és döntsön a Moris vagyon sorsáról, miután a vérvonaluk önökkel fog véget érni. Ha valami eszébe jut, írja le nyugodtan erre a lapra.

– Ez valami vicc? – szaladt ki a számon, hitetlenkedve nevettem el magam. Még egy hete sem költöztünk be a villába, de szinte már temettek. Kellemetlen borzongás futott végig a gerincemen, közben éreztem magamon Nevin tekintetét. Én ezt nem hallgatom tovább. – Gyere, nyuszó, menjünk – álltam fel a kanapéról egy nagy sóhajjal, kezemet nyújtva hitvesemnek, aki rögtön össze is fonta az ujjainkat.

– De még lenne valami! Holnap Moris rokonok érkeznek a villába, látogatóba – emelte fel egy kicsit a hangját Oscar Franklin, hogy biztosan halljuk még a lépcső felé menet.

– Holnap nekünk más dolgunk lesz – válaszoltam vissza, felé sem pillantva, Nevint magam után húzva siettem felfelé a megfelelő emelet felé.

Egy nagyot szusszanva csuktam be magunk mögött a hálószobánk ajtaját, a nyílászárónak dőlve lazítottam el befeszült vállaimat.

– Te Nevin. Szerinted ez el akar tenni láb alól? Hogy végrendeletekről beszél? – bámultam magam elé, a helyzet abszurditásán pedig muszáj volt elnevetnem magam.

– Nem tudom, Flynn. Csak nem – ráncolta homlokát egy pillanatra, miközben lehuppant az ágyra. – De nagyon kiborít ez a fickó. Megláttam félszemmel, hogy ott állt az ajtóban, és gátlástalanul minket bámult.

– Kiráz tőle a hideg – rázkódtam meg egész testemben, majd komótos léptekkel közelítettem meg az ágyat én is, kibújtam a cipőimből, aztán kényelmesen elnyújtóztam a puha takarón. – De egy Riversnek nem parancsol, kettőnek meg főleg nem. Holnap elmegyünk itthonról, és nagyon jól fog telni a nap. Majd meglátod.

Aznap este fürdés után egy órányi csendes egymás mellett létezés következett. Ahogy láttam, Nevin egy vízi élővilággal kapcsolatos videót nézett a telefonján, én pedig a Moris villa gang üzeneteit olvasgattam. Szerencsére jól alakult az öreg Matthew megmentése, és utólag ő is csak jót nevetett a történteken. Főleg, miután nem először fordult elő. Abraham privát üzenetben kérdezett rá, hogy miért volt olyan dühös Oscar Franklin, aki dühében még a telefonját is földhöz vágta, sejtette, hogy a ház új ura hozta ki a sodrából. Végezetül, Levi Rivers is megkeresett, még utoljára egyeztettünk a találkozó helyéről és idejéről, majd jó éjszakát kívántunk egymásnak.

Egy nap kihagyás után újra Nevin mellett hajtottam álomra a fejem, még ha a családi újraegyesülés okozta izgalom miatt nehezen is sikerült elszundítanom, kellemes volt újra érezni legjobb barátom testhőjét. Talán elkezdte átragasztani rám az alapjáraton nyugodt természetét az együttalvások alkalmával.

Másnap délben kihagytuk az ebédet, a gardróbhelyiségben válogattam a reggel kiszállított újonnan vásárolt ruhadarabok közül. Már csak negyed óra volt édesapám érkezéséig, addigra szerettem volna magamra ölteni a mai szettem. Végül a klasszikus fekete ing és fekete öltöny kombinációnál maradtam, az inggalléromat igazítva sétáltam ki a gardróbszobából, Nevin már egy ideje a tükör előtt foglalatoskodott valamivel. Ő egy bőszabású, ejtett vállú inget viselt, fekete nadrággal.

– Ahj – sóhajtott fel panaszosan, erre én is és a sarokban pihenő nyuszija is felé kaptuk a fejünket. – Segítesz? – szusszant egy nagyot, egyik kezével egy fényes, vékony láncot összefogva nyaka hátuljánál.

– Nem is szoktál nyakláncot hordani, honnan van? – nevettem el magam halkan, ellágyult tekintettel, majd félre is dobtam az éppen a kezemben lévő vállfát, odalépdeltem fölém magasodó barátom mögé.

Egyik kezemmel félresimítottam haját, majd gyorsan átvettem tőle az apró kapcsot. Egy pillanatra elidőzött tekintetem hófehér bőrén, a hajvonala mellett lévő anyajegyen, amit eddig sosem láttam, majd pár sikertelen próba után a helyére akasztottam a kisméretű kampót. Fellélegezve fordult szembe a tükörrel, ekkor láttam meg, hogy az elegáns ezüstláncon az általam készített gyűrű lógott.

– Nev… – nyögtem ki csak ennyit hirtelen, egyik tenyeremet felkarjára vezetve. Lesütött szemekkel fogta hosszú ujjai közé a karikát.

– Csak nem szerettem volna, hogy az éjjeliszekrényen porosodjon, amikor annyit dolgoztál vele. És szerintem illik hozzám – kezdett halk hangon magyarázkodni. Sosem gondoltam volna, hogy ezt egyszer ennyire jól fog esni a szájából hallani.

– Akkor már megérte. Jól áll így is – dörzsöltem meg karját egy mosollyal, majd az ajtó felé biccentettem. – Menjünk, nemsoká érkezik a Bűvész úr.

Nyuszifiú arcára megint kiült a szorongás, pedig igazán nem volt mitől félnie. Apa egyébként is tudta az igazságot, bár erről Nevinnek elfelejtettem beszámolni. Épp ezért, amint szembe találtuk magunkat a nappaliban várakozó magas úriemberrel, finoman hozzáért a kezemhez, hogy aztán újra összefonja az ujjainkat. Közben gyámoltalan tekintettel nézett maga elé. Apám arcán megjelent egy igazi szélhámos mosoly, lassan sétált elénk, fejet hajtott először veje előtt, majd előttem is.

– Örülök a találkozásnak, Nevin – nyújtotta neki a kezét, röviden kezet is ráztak. – Fiam, üdvözöllek – invitált engem egy szoros ölelésbe, amit úgy viszonoztam, mintha soha nem akartam volna elengedni.

– Apukám – simogattam hátát egy boldog mosollyal, majd mielőtt ellépett volna tőlem, a fülembe suttogott.

– Galamb elindult a nyugati partra, mert a tudomásunkra jutott, hogy odautazott Suzanne Badeaux. Megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot.

Egyszerre bólintottunk, ahogy elengedtük egymást, majd apukám egy nagy levegőt véve karolta át Nevin vállát, miközben elindultunk az emelet felé.

– Ugye nem szemtelen férj az én jóképű nagyfiam? – vigyorodott el bajusza alatt, mintha szándékosan rá is játszott volna a színjátékunkra. A fejemet fogva sétáltam mögöttük.

– Csak néha – mosolyodott el Nevin is végül, hátrapillantott rám. – De nem bánom – tette hozzá, amire zavaromban elnevetve magam vakartam tarkómat.

– Tudod, drágám, ha nem kellett volna börtönbe mennem, és mellettem nőhetett volna fel, igazi romantikus lovagot neveltem volna belőle – folytatta a csevegést, én pedig kezdtem egyre kínosabban érezni magam. Most legalább háromszor olyan hosszúnak érződtek a lépcsősorok, mint egyébként.

– Hmm, szerintem így is ellesett egy-két praktikát öntől kiskorában – kuncogott halkan legjobb barátom, és már előre tudtam, hogy mi fog következni. Rá is fogtam felkarjára, de már késő volt. – Mármint… A saját kezével készített nekem eljegyzési gyűrűt – mutatta apám felé a nyakláncán függő karikát. Az úriember szemei kissé elkerekedtek.

– Ez igen, fiam, talán inkább nekem kéne tanulnom tőled – visszhangzott a galéria Levi Rivers őszinte nevetésétől.

– Oké-oké, mindjárt megérkezünk – törtem utat magamnak a folyosón, hogy elsőként léphessek be a szobánkba.

Bár mindketten jót szórakoztak a kipirosodott képemen, én már szorgosan mutogattam apámnak a neki rendelt ruhadarabokat. Pár napja még a pontos méreteit is elkértem, így az egyik fekete öltönyt valóban rá szabták. Fehér inget és minőségi, szintén fekete szövetkabátot választottam mellé, bekísértem a gardróbszobába, ahol nyugodtan átöltözhetett. Még az egykori kölnijét is odakészítettem.

– Itt az ideje visszahódítanod az anyukámat, Levi Rivers – paskoltam meg a hátát, amire elszántam mosolyogva bólintott.

Amint kettesben maradtunk Nevinnel, egy ideig csak somolyogva bámult, majd elmondta, hogy szimpatikus neki a hírhedt Szélhámos Rivers. Jó alkalom lett volna tudatni vele, hogy egyébként tud a házasságunk megjátszottságáról, de úgy tűnt, ezúttal egészen kényelmesen érezte magát a szerepében, így nem akartam megtörni a lendületét.

Fél órával később már egy Moris autóban ülve haladtunk a megbeszélt étterem felé. Hol a mellettem ülő Nevint, hol az anyósülésen utazó édesapámat figyeltem. Egyszerűen boldogsággal töltött el, hogy az, akire egész életemben felnéztem, visszatért az életembe, és ennek Nevin is a szemtanúja lehetett.

A Boston egyik leggazdagabb negyedében található étterem előtt már ott parkolt egy ugyanolyan autó, mint amivel mi érkeztünk. Mindhárman kiszálltunk a járműből, még egyeztettem a sofőrünkkel, addigra az anyukám és a húgaim a járdán félrehúzódva vártak minket. Az arcukra volt írva, hogy nem igazán tudták hová tenni a Rivers családfő jelenlétét. Mint eddig mindig, ezúttal is megszakadt a szívem, ahogy Audrey és Annika úgy néztek az édesapánkra, mint egy ijesztő, börtönből szabadult idegenre. Ha ő nem lett volna ott, valószínűleg már odaszaladtak volna hozzám a meseszép húgaim, de most anyjuk mellett maradtak. Aki egyébként egy nagyon csinos, térdig érő fekete ruhát viselt, hosszú szövetkabáttal, magassarkúval. Talán meg sem mondta volna senki, hogy három gyerek, köztük egy huszonkét éves fiú édesanyja.

Aggódva pillantottam fel apámra, miután meghallottam megreszkető sóhaját. Egy pillanatra talán elgyengülhetett, de aztán egyenes háttal, egyik kezét a háta mögé rakva indult meg a családja felé. Nevin belém karolva sürgette lépteimet, mi is felzárkóztunk. Még a hűvös novemberi szél sem tudta elfújni azt a feszültséget, ami kialakult a két oldal között, ahogy felsorakoztunk. Az utca zaja, a nyüzsgő város is elcsendesedett a fejemben ebben a másodpercben.

– Judy Rivers – szólítottam meg a velem szemben álló nőt komoly tekintettel, amire megremegett szólásra nyílt alsó ajka. Mielőtt bármit mondhatott volna, a tarkómon landolt édesapám tenyere. A nyakamat behúzva néztem fel rá.

– Mi ez a hangnem az anyáddal szemben, fiatal úr? – szidott meg halkan, teljesen őszintén, amire muszáj volt halkan elnevetnem magam. Hát persze.

– Bocsánat – hadartam el lesütött szemekkel, majd inkább megvártam, hogy a felnőttek egymás között elintézzék. Amikor velük voltam… Újra egy elkényeztetett kisgyereknek éreztem magam, aki illemszabályok szerint él.

– Üdvözöllek, Judy, nagyon köszönöm, hogy eljöttetek. Ne haragudj Flynn miatt – hajtott fejet előtte, és bár láttam a nagy, délceg Rivers úron, hogy próbálta fenntartani a látszatát a szokásos magabiztosságának, ezúttal kicsit meginogott.

– Ha tudtam volna, hogy te is itt leszel, nem jöttünk volna. És ne aggódj a fiad miatt, ettől sokkal rosszabb dolgokat is mondott nekem az elmúlt tíz évben – mondta szinte már szemrehányóan, egyenesen apám tekintetébe fúrva csillogó szemeit, és közben az etikettnek megfelelően, nyújtotta a kezét a bajuszos úr felé. Félve pillantottam félre, Nevin pedig piros arccal bújt hozzám közelebb, feltételeztem, fázott.

– Akkor meg lesz a következménye – mondott csupán ennyit, mintha csak az engem vádoló szavakat hallotta volna meg, miközben átfordította Judy Rivers kecses kézfejét, kézfogás helyett odacsókolt. Anyám egy elnehezült sóhajjal nézett fel volt férjére, majd a mellette álló Annikát átkarolva tett egy lépést a bejárat felé.

– Menjünk be, mielőtt megfázunk – bólintott, amire Levi Rivers szinte rutinszerűen állt a kis csapatunk élére. Hevesen dobogó szívvel figyeltem, ahogy a karizmatikus szüleim egymás mellett léptek oda a bejárathoz, hogy átvegyék az asztalfoglalásunkat. Kezdett helyreállni a világ rendje.

– Végre olyan fog leszidni téged a viselkedésedért, akire hallgatsz is – kuncogott a fülem mellett Nevin, ahogy mi sétáltunk leghátul, panaszosan összevontam a szemöldököm. Audrey mellém lépve fogta meg szabad kezem, de nem szólt semmit, megszeppent, kerek szemekkel lépdelt a tempómat felvéve.

– Áh, szerintem csak ezzel akar bevágódni anyámnál – csóváltam a fejem, miközben belül reménykedtem, tényleg így van.

A Rivers családot egy egyenruhás férfi vezette oda a gyönyörűen megterített asztalhoz, elvitték a kabátjainkat, majd helyet foglaltunk. Én apukám és Nevin között fogyaszthattam el a késői ebédünket, velünk szemben ült a három legfontosabb nő az életemben. Bármennyire is eltávolodtunk egymástól, bármennyire is haragudtam rá, Judy Rivers attól az anyám volt, a szívem legmélyén ugyanúgy törődtem vele is. Mivel még úgyis várnunk kellett, nem bírtam ki, feltápászkodtam a székemről, megkerültem az asztalt, hogy ikerhúgaim arcára puszilhassak. Úgy tűnt, kaptak egy-egy új ruhadarabot a pénzből, amit átutaltam.

– Gyönyörűségeim – hunytam le a szemem boldogan, ahogy mindkét oldalról ölelés és puszi érkezett válaszul. Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom nekik, hogy feloldódjanak.

– Nevin, hogy vagy? És Sammy? – kérdezett rá Annika egy mosollyal az arcán, én pedig úgy meglepődtem az aranyos kérdésen, hogy kitört belőlem a nevetés. Persze, nagyon jót beszélgettek az esküvő után, bizonyára nem bánták volna, ha ezúttal is velünk tart a szeplős világutazó.

Valósággal öröm volt hallgatni, ahogy barátom a gátlásait leküzdve beszélgetett a húgommal, azonban nem is tudtam odafigyelni rá, apánkra szegeződött a tekintetem. Teljes csendben, kissé könnyes szemekkel nézte a lányait az asztal túlvégéről. Összeszoruló szívvel siettem vissza a helyemre, hogy támogató ölelést tudjak neki nyújtani. Hátát simogattam, ekkor hirtelen megnyikordult az egyik szék, az eddig teljes csendben lévő Audrey állt fel az asztaltól, a mi széksorunk mögött elosonva sietett egyenesen apánkhoz, mintha egy pillanatra sem hezitált volna, szorosan átölelte nyakát, fejével is odabújva hozzá. A nagy Bűvész úr egy pillanatra lefagyott, majd könnyáztatta arccal szorította karjai közé a legkisebb Riverst.

– Apa, Flynn nagyon sokat mesélt rólad, olyan jó, hogy itt vagy! – mondta elcsukló hangon kishúgom, amire már az én torkom is elszorult.

– Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rátok, kicsikéim – bátorkodott a lánya vállára puszilni, én pedig gondolkodás nélkül becsatlakoztam az ölelésbe a másik oldalról. Sejtettem, hogy Annika bizalmatlanabb lesz Apa felé, de bíztam benne, hogy egyszer ő is úgy fog tekinteni rá, mint én. – Most már nem hagylak el titeket többé. Ha Anyu is így akarja – pillantott Judy felé egy halk szipogás közben, majd elhajolt annyira, hogy nagy tenyerei közé zárhassa lánya arcát.

Bármilyen finomságok, különleges fogások kerültek elénk az asztalra, ezen a délutánon ez csak másodlagos volt. Le sem vettem a szemeimet anyukám arcáról, minden rezdülésére odafigyeltem, és azt kívántam, bár tudtam volna olvasni a gondolataiban. Olyan sok fájdalmat hordoztak a szemei, főleg akkor látszott, amikor a gyermekei apjára nézett. Ezernyi kimondatlan szó volt még csak egyetlen pillantásában is. Képzeletben megveregettem a vállam, amiért összehoztam ezt az alkalmat. Még ha fájt is nézni, a tekintélyt parancsoló Levi Riverst, ahogy reménytelen szerelemmel, de meglehetősen diszkréten gyönyörködött a volt feleségében.

Lassan kiürültek a tányérok, ezzel az első programunk végéhez közeledve, de közel sem tudtunk eleget beszélni a múltról, a potenciális jövőről, ikerhúgaimra tekintettel, így eszembe is jutott valami.

– Mit szólnátok hozzá, ha az unalmas aukció helyett hazavitetnénk titeket a villába az estére? Sammy úgyis otthon van – címeztem szavaimat a testvéreimnek, amire Annika egészen fellelkesült, Audrey viszont szomorú szemekkel nézte Apát. – Ne aggódj, babám, mostantól gyakrabban fogtok találkozni – nyúltam át a terítékek és a dekorációk fölött, hogy megfoghassam kis kezét.

Bár Nevin nem tartotta feltétlenül jó ötletnek, de azért felhívta Samuelt, miszerint pár órára vigyáznia kéne a húgaimra, akik egyébként teljesen jól el tudtak lenni egyedül is, ha megunná, majd a pincért hívva kifizettem a fényűző ebédünket. Elképesztően jó érzés volt, hogy ezúttal én rendezhettem a számlát, én hívhattam meg a családomat, ráadásul egy ilyen étteremben.

Pár perc múlva kabátban ácsorogtunk a parkolóban, Judy Rivers még beszélt pár szót a lányaival, majd teljesen érzelemmentes arckifejezéssel szegődött ex-férje mellé, aki készségesen kinyitotta neki a kocsiajtót. Apukám az anyósülésen foglalt helyet, mi hárman Nevinnel és anyukámmal hátul utaztunk. A város elkezdett sötétbe borulni, halvány köd ereszkedett az utcákra, és a forgalom is megélénkült.

– Hová is megyünk, fiam? – szólalt meg anyukám, miközben hunyorogva nézelődött a sötétített ablakon keresztül.

– A kedves ismerősöm, akivel találkozhattatok az esküvőn is, Burton úr, részt vesz egy nagynevű aukción pár antik ékszerrel. Gondoltam, elmehetnénk. Bár nagyon kicsi voltam, de emlékszem, hogy régen is szerettetek ilyen eseményekre járni.

Elég volt csak ennyit mondanom, talán mindhármunk emlékeiben egyszerre jelentek meg azok az alkalmak. Híres festők képei díszelegtek a régi villánk falain, kimondhatatlan eszmei értékkel rendelkező műtárgyak, ruhadarabok voltak a birtokunkban. Aztán ezek mind odavesztek azon a végleges napon. Csak remélni tudtam, hogy apukám szeretné majd megajándékozni álmai nőjét valami különlegességgel.

Az impozáns rendezvényközpont, ahol az aukciót tartották csupán pár percnyire volt az étteremtől. Egy sorba rendeződve sétáltunk felfelé a kivilágított lépcsőkön, pár öltönyös, elegáns ruhát viselő vendég utánunk is nézett. Büszkén pillantottam szüleimre, akik még ilyen távolságtartóan is szép párt alkottak, majd a belém karolt Nevinre vezettem a tekintetem.

– Jól érezted magad az étteremben, Nev? – kérdeztem rá, elkapva felkaromat szorító, jéghideg kezét, összedörzsöltem ujjait, kicsit rá is leheltem.

– Finom volt minden, a hangulat sem volt annyira feszült. Csak még mindig nem értem, hogy az anyukád miért néz levegőnek – mormolta halkan az utolsó mondatot a fülembe, kibiggyesztette alsó ajkát.

– Ne vedd magadra, szerintem most minden gondolata az apám körül forog – vigyorodtam el, éppen ekkor kinyílt előttünk a kordon, így végre bemehettünk.

Világos, letisztult folyosó tárult elénk, mely egy tágas kiállítóteremben végződött. A fényes padló szinte tükörként verte vissza a falak menti, gyémántként csillogó spotlámpákat, ami igazán luxushatást keltett. Megannyi pénzes ember sétált el mellettünk, az árverés első köre előtt nagy volt még a jövés-menés. Apám és én is beregisztráltuk magunkat külön, Nevin leadta a ruhatárba a kabátját, majd elfoglaltunk egy asztalt. A terem kezdett megtelni, de hiába pillantottam körbe többször is, sehol sem láttam egykori főnökömet, akit meglehetősen hiányoltam.

Az ünnepélyes megnyitó után nem húzták sokáig az időt, a színpadon és ezzel egyidőben a kivetítőn is szebbnél szebb ékszerek jelentek meg. Levi Riversszel úgy vitattuk meg mindegyiket, mintha szakértők lennénk, persze erről szó sem volt. De nagyon jól szórakoztunk.

Úgy igazán egy sem nyerte el a tetszésünket, egészen egy rubint és gyémántberakásos fülbevalóig, amely még messzebbről is gyönyörűen csillogott.

– Ez a közel százéves darab a cambridge-i Burton Régiségkereskedés felajánlása, a kikiáltási ár tizenötezer dollár – mondta a mikrofonba az aukciót vezető férfi, én pedig rögtön megböktem édesapám oldalát a könyökömmel. Szavak nélkül is mindketten egyetértettünk abban, hogy illett volna a köreinkben lévő hölgyhöz.

Levi Rivers fel is emelte a tábláját. Természetesen nem ő volt az egyetlen, akit érdekelt a különleges, de mégis visszafogott darab, de hát… Volt pénzünk. Igazán nem kellett visszafognia magát, még akkor is, ha volt felesége már karjára fogva kérte tőle, hogy ne költsön rá ennyit.

– Senki többet harmadszor? A fülbevaló elkelt huszonegyezer dollárért, az öné, uram! – mutatott rá az idős férfi édesapámra, aki csak egy ellágyult mosollyal nézett le a szeretett nőre.

– Levi… – szusszant fel édesanyám, állva a tekintetét, de mielőtt bármi mást mondhatott volna, a szavába vágott.

– Nem azért tettem, hogy megbocsáss nekem, vagy, hogy úgy érezd, tartozol nekem. Csak meg szerettem volna ajándékozni a gyermekeim édesanyját. Akire most nagyon büszke vagyok, hogy itt áll mellettem – mormolta halkan, kezeit háta mögé rakva, tisztes távolságot tartva, akárcsak egy úriember.

– Flynn… Hagyjuk őket magukra – suttogta Nevin a fülembe egyre rózsásabb árnyalatot felvevő arccal, én pedig azonnal egyet is értettem.

Nem is indokoltuk meg a távozásunkat, a nyuszifiú kezét megragadva húztam magammal a terem végébe, ahol a megvilágítás sem volt annyira erős, és a nyüzsgés is kevésbé hallatszott el. Már egyébként is kezdett előjönni az emberundorom, talán a lelki társamnak is.

– Oké, de majd menjünk vissza, mert én is költeni akarok a hitvesemre – nevettem el magam, ahogy kissé botladozva követtem legjobb barátomat, lobogó, hullámos tincseit figyelve közben.

Megállapodtunk a fal mellett egy túlméretezett szobanövény márványozott vázájának takarásában, ahogy pedig visszanéztem a szüleimre, eufórikus boldogság költözött a szívembe. Pedig nem történt szinte semmi, csupán Judy Rivers belekarolt sármos ex-férje karjába, és úgy tűnt, egészen elmélyülten beszélgettek. Ez valami csodálatosnak lehetett a kezdete.

– Nevin – szólítottam meg a mellettem állót, anélkül, hogy ránéztem volna.

– Hmm?

– Olyan boldog vagyok, hogy sírni tudnék – lélegeztem fel, és egy hirtelen ölelésbe vontam a társam derekánál fogva. Arcomat nyakába temetve hunytam le szemeimet, leginkább a szemembe omló hajtincsek miatt.

– Nincs nálam zsebkendő, úgyhogy inkább ne – kuncogott halkan a tarkómat simogatva, majd hirtelen teljesen elcsendesedett, mozdulatlanná vált. – Flynn… Itt vannak Oscar Franklin kutyái – suttogta, én pedig lassan felemeltem a fejem, félszemmel a bejárat felé pillantottam.

– Annak a fickónak kezeltetnie kéne a paranoiáját. Gondolom, most is minket akarnak ellenőrizni – sütöttem le a szemeimet.

– Igen, minket bámulnak – mormolta, amire támadt egy őrült ötletem. Végül is, előző éjjel is működött a főnökükkel szemben.

– Zavarba hozzuk őket is? – vigyorodtam el egy kicsit, szélhámos partnerem felszusszava harapta be alsó ajkát.

– Ez lesz mostantól a taktikánk? – nevette el magát kínjában, majd egy apró bólintással zöldutat adott. Akármire is készültem.

– Ezesetben ők is megtanulják a leckét – sóhajtottam alig hallhatóan, majd egy határozott mozdulattal nyomtam Nevin hátát a falhoz, derekát fogva, a szemeimet lehunyva hajoltam ajkaira. Néha be kellett vállalnunk ilyesmiket, hogy hitelesebbek legyünk… Nem tesz semmit, gondoltam.

Az esküvő óta nem váltottunk csókot, így attól tartottam, már el is felejtettem, hogyan kell a minimális tapasztalatomat figyelembe véve. Egy kissé megszeppent először, ahogy felső ajkára cuppantak ajkaim, de aztán hiába hajoltam volna el, felpihegve fogta arcomat tenyerei közé, és pont úgy csókolt, mint először. Csak talán még kevésbé volt bátortalan, ami miatt attól tartottam, hogy teljesen le fogok blokkolni, de ösztönszerűen viszonoztam minden mozdulatát. Az ajkaink tökéletes szinkronja pár pillanat után megtört, és éppen egyszerre nyitottuk szét szánkat, amelynek következtében ezúttal forró nyelve simult az enyémhez. Az érzésre egy furcsa borzongás futott rajtam végig, Nevin is megilletődött, mivel miután nagyot sóhajtva elhajoltunk egymástól, halkan kapkodott levegő után, miközben el akarta lökni magát a faltól, hogy minél előbb megszűntethesse a közeli pozíciót.

Ám tenyere hallhatóan nem a falon csattant.

Az egész termet betöltötte a tűzriasztó hangja, szörnyülködve pillantottunk egymásra, és mielőtt bármit is reagálhattunk volna, fokozatosan kioldódtak a plafonon található sprinklerek. Pár pillanaton belül minden és mindenki csurom vizes lett, és ahogy kiürült a rendszerből a tűzoltásra szánt víz, lassan minden tekintet ránk szegeződött, még az apukámé is, aki éppen karjaiban védelmezte volt feleségét a vízsugaraktól. Egy kínos vigyorra húztam a számat, miközben ujjaimmal hátrafésültem a nedvessé vált tincseimet.

Az egész épületet kiürítették, és bármennyire is kínosan éreztem magam, nem menekülhettem el, apámmal az oldalamon várakoztunk az automatikusan értesített tűzoltókra, hogy befejezzék a helyszínelést. A kinti hidegben már csak mi maradtunk, mint „bűnösök”. Engem nagyjából megvédett a vastag kasmírkabátom, de Nevin dideregve, állt mellettem, miután neki az ingje ázott el teljesen.

– Fiam, add már oda neki a kabátod – hajolt le apukám, hogy a fülembe súgjon, sürgető hangsúllyal. Mintha csak a gondolataimban olvasott volna.

– Jó, éppen azt akartam, nem kell mondani – motyogtam az orrom alatt, majd megváltam a bélelt ruhadarabtól, a piros arcú hitvesem hátára terítettem. Azonnal össze is húzta magán, de látszott rajta, hogy a fagyásközeli állapot mellett szörnyen kínosan is érezte magát, szüntelenül a járdát figyelte. – Figyelj csak, üljetek be a kocsiba Anyával, majd mi elrendezzük ezt a kis balesetet, meg ne fázz – dörzsöltem meg felkarját halkan nevetve. Ilyen is csak velünk történhet…

– Szerintem már késő – borzongott meg teljes testében, majd szinte láttam a szemeiben, hogy be fog szólni nekem. De nem bántam, csak oldja a feszültségét. – És Rivers úrfi, legközelebb figyelj oda, hogy hol akarsz lesmárolni, jó? – bökte meg mellkasom mutatóujjával, majd egy szánakozó mosollyal fordított hátat, odasétált a Moris tulajdonú fekete autóhoz.

Álmaimban sem gondoltam volna, hogy az este egy túlzásba vitt csókkal, egy bírsággal, egy potenciális tüdőgyulladással és egy félig újra összekovácsolódott Rivers családdal fog véget érni.