Emma délelőtt fél tízkor kerekedett fel, hogy átvigye a szomszédba a kóstolót. Üres fagylaltos dobozba szedte a káposztát, hiszen, ha elfogy, ki lehet dobni, nem frusztrálja a mosogatással, visszaadással a morc pasit.

Persze a lányok is jönni akartak, de Emma sejtette, egy magányos, beteg embert idegesítene két gyerek, úgyhogy abban állapodtak meg, a lányok a kerítésig követik, és a dróton keresztül nézik meg a fura bácsit, Borzit, ahogy Sára máris elnevezte, mert olyan torzonborz.

Emma jóval határozottabban zörgette meg a szomszéd ház bejáratának üvegét, mint a tényleges bátorsága. Tartott tőle, tolakodónak, de legalábbis kotnyelesnek fogja a férfi tartani. Azt beismerte magának, azért hozott ételt, mert majd megölte a kíváncsiság, hogy kiderítse, ki ez az ember, honnan jött, miféle? Elvégre az is előfordulhat, illegálisan költözött be az elhagyatott házba. Emma szerette maga körül rendben tudni a dolgokat, ezért vezette a szülői munkaközösséget az óvodában, és vállalta el a jelölést önkormányzati képviselőnek. Nem választották meg, ami azóta is bántotta. Talán a válása miatt néznek ferde szemmel rá a faluban? Akkor is, ha Márk csalt, és ő szenvedett? Akkor is.

A házban a kopogásra nem felelt senki, mozgást se hallott, ezért kis idő elmúltával még egyszer zörgetett. A légypiszkos, osztott üvegű ajtó útját állta a tekintetének, nem látta közeledni a férfit, ezért összerezzent, amikor kitárult az ajtó.

– Igen? – vakkantott a pasi.

Emma első pillantásra fel se ismerte a bozontja nélkül. Valószínűleg épp az utóbbi félórában szabadult meg a szakállától, és vágta le a haját, legalábbis erre utalt az ég felé meredező, piszkosszőke hajcsimbókokkal borított üstöke és kivörösödött arca. Meg a nedves felsőteste, amit egy rongydarabbal törölgetett.

Emmának néhány másodpercébe telt, mire túltette magát a szőrtelen, beesett arc és kiugró járomcsont váratlanul intim látványán, hogy a valószerűtlenül kék szempárba nézzen.

A férfi hidegen bámult vissza rá, majd lejjebb siklott a tekintete, és a pillantása megállapodott Emma meztelen lábán. Emma büszke volt az önismeretére, ezért a jóleső érzést, ami a férfi elismerő arckifejezését látva, elfogta, meg sem próbálta tagadni. Nem csak a közjavakat jött ellenőrizni. A rövidnadrágját harangos miniszoknyára cserélte, a papucsát bőrszíjas szandálra, és még egy leheletnyit a szemét is kihúzta feketével. A terve elég egyértelműen bevált, látta a férfi tekintetén, már nem hiszi fiúnak, hanem annak, ami, egy csinos fiatalasszonynak. Na, azért! Húzta ki magát.

– Hoztam egy kis töltött káposztát – nyújtotta előre a kezében tartott dobozt. – Nem én főztem – magyarázta, mintha a férfi azért nem mozdulna az ételért, mert arra gyanakszik, mérget kevertek az ételbe. – Anyu hozta tegnap ebédre, de mindig annyit főz, hogy egy hétig esszük, gondoltam, maga biztosan örülne neki, hisz még csak most költözött be, híján van a kényelemnek. – A szónoklattól kifulladva tette hozzá. – Tejfölt is raktam mellé.

A férfi továbbra sem vette át az ételt, be se invitálta a házba, valójában sorompót képzett az ajtónyílás előtt a kezével. Meg a félmeztelen testével. Emma tekintete önkéntelenül siklott a férfi arcáról lejjebb, és kevésen múlt, hogy a sokkoló látványtól fel ne nyögjön. A férfi sápadt, csont és bőr mellkasán cikcakkos sebhely futott le a bal hónaljától egészen a csípőcsontjáig. Mintha egy vörös, vastag kábelt égettek volna a bőrébe.

Emma túl sokáig bámulta, felnézve még épp elkapta a férfi gúnyos arckifejezését, mielőtt az végleg elenyészett volna. Bárdolatlanság így elborzadni valaki külsején, támadt fel Emmában a bűntudat, de mintha a férfi szándékosan provokálta volna. Magára kaphatott volna egy pólót, mielőtt ajtót nyitott, eleget szöszmötölt. Direkt maradt félmeztelen, hogy őt sokkolja.

– Rosszul indult az ismerkedésünk reggel – szegte fel Emma az állát. – Szalay Emma vagyok a szomszédból – magyarázta a nyilvánvalót, de nehezen lehetett érteni a szavát, mert Kiwi magából kikelve csaholt a kerítés mögött, alig tíz méterre.

Emma bosszúsan fordult hátra. Nehéz méltóságteljesnek maradni, ha túl kell kiabálnia egy zajos kutyát.

– Hallgass már, Kiwi! – kiáltotta. A kutya még jobban rázendített, mellső lábaival felkapaszkodott a kerítés rácsára. Két oldalán megrendülten állt a két kislány. – Sári, vidd be légy szíves a kutyát! A saját szavamat se értem.

Egyik gyerek se mozdult, megbabonázva figyelték őket. Emma rezignáltan fordult ismét a pasihoz.

– Tehát, hogy visszakanyarodjak a lényegre, hoztam egy kis töltött káposztát.

A férfi csodák csodájára megmozdult, behajította a házba a kezében tartott rongyot, és elvette a dobozt.

– Kösz – morogta.

Emma tekintete visszasiklott a sebhelyre. Bár nyilvánvalóan nem a napokban történhetett a dolog, biztosan súlyos sérülés lehetett, nem úszta meg néhány ragtapasszal. Talán most is fájdalmai vannak.

– Jól érzi magát? – kérdezte.

– Persze. Remekül – szűrte a férfi a választ összeszorított fogsora mögül.

– Nincs valamire szüksége esetleg? A férjemnek van itthon kihízott ruhája, csak a helyet fogja. Pár takarót is tudnék nélkülözni.

A férfi keze megfeszült az ajtókilincsen. Most megsértődött, tűnődött Emma. Nem szégyen az, ha időnként rászorulunk szerencsésebb embertársaink segítségére.

– Nem kell ruha, se egyéb cucc – felelte a férfi.

Megsértődött, állapította meg Emma szomorúan. Vagyis inkább kissé ingerülten. A férfi oktalan büszkesége nem vezet semmi jóra. Aligha taposott bele az önérzetébe azzal, hogy felajánlotta neki a segítségét.

– Szívesen segítek hivatalos ügyekben, ha elakadna – vett erőt ismét a mérgén, és még egy mosolyt is kipréselt magából. – Láttam, hogy a kútból húzza a vizet. A vízszolgáltatóval online is fel lehet venni a kapcsolatot, ha nem akarna beutazni a városba. Írok nekik én, ha megadja az adatait.

– Bírom a hideg vizet – mondta a férfi.

Emma most már határozottan megbántódott. Igaz, kíváncsi picit, szeretne többet tudni a férfiról, de nem túlzottan, mondhatni nem betegesen. Természetes a kíváncsisága, elvégre társadalomban élünk, nem a vadonban, a szomszédoknak ismerniük és segíteniük kell egymást. Ő udvariasan bemutatkozott, ez az alak meg csak áll előtte félmeztelenül, mintha kérkedne a szikárságával, a lötyögő nadrágjával, a tragikus múltjával, pedig lehet, egy kerítésdrót szakította fel az oldalát, amikor betört a Tescoba.

– Rendben, tudja hol talál – mondta, fordult volna el, amikor a férfi utána szólt.

– Várjon! Kérdeznék valamit.

Emma azonnal elfeledte megbántottságát, engedékenyen visszafordult.

– Jöjjön be – lépett el az ajtónyílásból a férfi. – Megsüketít a kutyája.

– Menjetek a házba, és kapcsoljátok be a tévét – szólt Emma a lányoknak. – Én is mindjárt jövök.