Vörös figyelmzetetés:D, ebben a részben minden van: szex és csúnya szavak. Gondolkodtam rajta, hogy szépítsek-e a karakterek beszédén, aztán úgy döntöttem, nem teszem, az emberek egymás között - nem mind persze, de sokan -, csúnya szavakat használnak, úgy teszek, mintha csak lejegyezném őket.

Emma csöndesen feküdt az utcán elhaladó autók lámpáinak elsuhanó fényében, és Sven légzését hallgatta. Ő sem alszik, állapította meg. Dühös. Egyáltalán nem akart itt maradni, látta megfeszülő arcából, és a nő se örült nekik, elárulta kelletlen beleegyezése, de Emmának iszonyatosan fontos volt, hogy lássa őket együtt. Mert a nő viselkedése, ahogy hízelgett Svennek, ahogy túl közel állt hozzá, sokkal inkább egy magát kellető nő viselkedése volt, mint egy kishúgé. Meg akarja magát dugatni Svennel, gondolta Emma, és a haragtól meg a felháborodástól ökölbe szorultak a lábujjai. Meg akarjuk dugatni magunkat, támad fel benne a racionális énje. Én is, nem csak Dóra. Mindketten Svent akarjuk. Nyilván nem ugyanazért, a csaj indokait nem ismerte, lehet szerelmes, de nem hitte, a kedvessége nélkülözte a gyöngédséget, inkább számítónak tűnt, nem adakozónak. Vagy csak azt akarom, hogy egy ribanc legyen, sóhajtott halkan. Annyira, de annyira gyötörte a féltékenység. A nő súlyos mellei, széles csípője, pont az ellentéte az ő alkatának, akit Sven is fiúnak nézett első pillantásra. Túl kéne már ezen lépnie. Kétgyerekes anya, közel a harminchoz és azon nyavajog magában, hogy kicsi a melle. Mint egy kamasz. Ha Svennek Dóra kell, akkor ő félreáll. Nem erőlteti, nem mászik rá a férfira, ahogy Borzaváron tette. Ezért is erőszakolta ki Dórától a meghívást, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg nincs köztük semmi. Sven persze ezt állítja, de a csajt látva Emma elbizonytalanodott. Szívás ez az egész, szánalmas, gondolta, és megkeseredett szájában a fogrém íze. Hülyeség volt erőltetni a maradást. A kanapé is iszonyatosan kényelmetlen, még rosszabb, mint anyáéknál. Ez az egész nevetséges, ahogy itt fekszik ébren, és azon tipródik, a mellette heverő férfi vajon vele szexelne szívesen, vagy a szomszéd szobában alvó nővel, akiről azt gondolja, hogy a húga. Tényleg elment az esze? Ennél azért ő jóval racionálisabb, csak most nem a szürkeállománya vezérli, hanem a petefészkei. Az oldalára hengeredett, hogy jobban lássa a férfit.

Sven háttal feküdt neki, a gyönge fényben is jól kivehetően látta a gerincét, a kiálló lapockáit, a szikár izmokat a hátán. Szép volt. A bőre sima, a vállain enyhén szeplős, mint a szőke férfiak gyakran, jó illatú, szeretni való. Lágyan megcsókolta Sven tarkóját, majd finom csókokat hintett a vállára.

– Még! Ne hagyd abba! – súgta Sven, amikor egy pillanatra szünetet tartott.

Emma kuncogott, és folytatta a férfi egyik vállának csókolgatását, majd a másikra tért át, és apró csókokkal haladt lefelé a gerincén. Bebújt a takaró alá, a Sven illatú, fülledt sötétségben le, még lejjebb, egészen a keresztcsontig. Sven csontos csípőjére helyezte a kezét, és gyöngéd mozdulattal a hátára fordította. Még a takaró alatti sötétségben is világított a combján a fehér kötés, és jól kivehetően meredezett az erekciója. Emma óvatosan hajolt fölé, hogy ne érjen a sebeihez, és megnyalintotta a makk végét.

– Basszus – mordult Sven. – Ez kurva jó. Ezt se hagyd abba!

– Hm – dünnyögte Emma, rácsúsztatta a száját a makkra, és körbeforgatta rajta a nyelvét.

Sven fojtottan felnyögött. Emma úgy érezte magát, mint hajdan az egyetemi koliban, amikor a szomszéd ágyon a szobatársnője aludt, és ők a soros fiújával nagy csöndesen simogatták egymást. Csak Évi meg ne hallja! Azóta eltelt nyolc év, szült két gyereket, elvált, és mégis ugyanott tart, suttyomban szexel egy férfival. és ettől kissé romlottnak, de mindenképpen fiatalnak érzi magát, nem harmincas, egyedülálló anyának, aki inkább apapótlékot, mint szeretőt keres a férfiakban. Hogy Sven milyen lenne apának? Ezt hagyjuk! Félretolta a lelombozó gondolatot, és hevesebben kezdte szopni a férfi péniszét.

– Ne! Rögvest eldurranok – súgta Sven. – Gyere inkább fel!

– Miért? – súgta vissza Emma. – Nem szereted?

– Dehogynem szeretem. De kizárt, hogy egy második kört túléljek, és én is meg akarlak kóstolni. Na, gyere fel!

Emma kibújt a takaró alól, és elnyúlt a férfi balján. Ő a feje alá csúsztatta a karját, magához húzta, majd megcsókolta. Eleinte gyöngéd volt a szája, óvatos, azután a nyelvével végigsimított Emma alsó ajkán, amibe ő beleborzongott, és felsóhajtott.

– Még! Abba ne hagyd! – nyöszörögte.

– Ugyan mit? – kérdezte mosolyogva Sven

– Ezt és minden mást se.

Sven halkan felnevetett, félig ráhengeredett Emmára, a szabad kezével pedig benyúlt a pizsamafelsője alá. Nagy keze azonnal ráborult a mellére, a nyelve pedig befurakodott a szájába.

Emma egyből elolvadt, két kezével túrt a férfi hajába, és húzta magához közelebb, olvadt viasz csorgott a mellbimbójától a combjai találkozásához. Oldalra húzta a Svenhez közelebb eső lábát, hogy felkínálja az ölét, amire Sven összerándult a fájdalomtól.

– Bocs, bocs, bocs! – suttogta rémülten Emma. – Megrúgtalak? Jaj, annyira hülye vagyok.

– Csss! – csitította Sven, de zihálva szedte a levegőt, felsőteste előre görnyedt a fájdalomtól, simogató keze megmerevedett.

– Ne haragudj! – súgta Emma, és szörnyen szégyellte magát, hogy egy nagybeteg férfira nyomul, ahelyett, hogy hagyná pihenni.

Várt, és örömmel nyugtázta, hogy azért nem ölte meg a férfit egy óvatlan mozdulattal, Sven légzése lassan ritmusossá vált, izmai ellazultak, felemelte a fejét. Emma úgy érezte, sose tudná megunni az arca látványát.

– Úgy nézem, ebből nem lesz ma dugás – súgta Sven lemondóan. – Hasznavehetetlen vagyok.

Emma rátette kezét a mellkasára.

– Nem baj. És bocs, nem akartam fájdalmat okozni.

Sven ráborította forró tenyerét a mellkasán nyugvó kézre.

– Elég már a bocsánatkérésből. Én is majd meg veszek érte, hogy megdugjalak, csak fáj a rohadt combom – mondta, és végighúzva Emma kezét a mellkasán, majd a hasán, rávezette a péniszére. Teljes erekcióval fogadta a tétova érintést. Ahogy az előbb a szájába, ugyanolyan forrón és feszesen simult a markába, és szinte remegett a vágytól, hogy valami meleg, síkos nyalásba csusszanhasson.

Emma lassan végighúzta rajta a hüvelykujját, követve a peremet, majd szétkenve rajta az előváladékot, fel-le kezdte mozgatni a kezét. Olyan nagyon jó érzés volt. Olyan izgató, forró, mégis meghitt. Mert persze csinált már ilyet, többször is, több férfinak is, de most remegett a vágytól, hogy örömet szerezen a másiknak. Hogy örömet szerezzen Svennek. Kárpótolni szeretné valamiért? Az elveszett anyjáért, a sebesülésért, ami megfosztotta a munkájától, vagy az utóbbi néhány nap szenvedéséért? Vagy csupán azért, hogy hallhassa a zihálását, lássa a nyakán megfeszülő izmokat, a kéjtől eltorzuló arcát. Az örömét.

– Bassza meg, ez kurva jó – nyögött fel Sven.

Emma kuncogott. Elégedetten, büszkén, beindulva? Mindhármat érezte, egyszerre.

– Látod, nem is kell dugnunk – súgta.

Sven azzal a kezével, amin könyökölve fölé tornyosult, megragadta Emma tarkóját, és ismét csókolni kezdte. Emma nyöszörgött a csóktól, a mellbimbóját morzsolgató ujjaktól, a kezében pulzáló feszes pénisztől. Sven felrántotta a pizsamafelsőjét, a mellbimbója fölé hajolt, és mélyen a szájába véve, szopni kezdte. Emma lehunyt szemhéja mögött tűzijáték ezer csillagja robbant. Érezte, könny szökik a szemébe. Elmúlt harminc, gyereket nevel, leérettségiztetett több tucat osztályt, voltak sikerei, a tanítványai beteljesült álmai, ELTE, Debreceni egyetem, még a miskolci nagyonnehézipari egyetemre is vettek fel tanítványát, de mindeközben rég lemondott, ha a boldogságról nem is, a fergeteges szexről mindenképpen. Vagyis hát a szerelemről. Hogy olyannal legyen együtt, akit szeret és kíván is egyszerre. Amikor az egyetemi évei kezdetén az első fiúval lefeküdt, olyan ügyetlenek voltak mindketten, hogy hiába a szerelem, a szex inkább amolyan fapados próbálkozásnak bizonyult. Mire igazán élvezni kezdte a szexet, rég kiszeretett Márkból. És most, ez a férfi rátalált, amikor már nem szégyelli, amit érez, a testét, a gyönyörét.

Sven csípője önkéntelenül lendült, ahogy Emma keze a péniszén járt. Emma öle is ritmikusan pulzált, ugyanabban a ritmusban, ahogy a férfi pénisze. Duzzadtan, lucskosan, forrón.

Sven felemelte a fejét a melléről.

– Nincs több kezem. Nyúlj magadhoz! A másik kezeddel csináld magadnak! – parancsolta.

Emma ujja máris becsusszant a saját nedvességébe, simított magán néhányat, rákente nedvét a férfi farkára, majd visszatért a nyílásába. Egy ritmusra mozgott mindkét keze, ahogy Sven nyelve a mellbimbóján, majd néhány perc múlva a szájában.

– Csss, csss, csiss – súgta Sven, és Emma érezte, hogy nevet, és ő hagyta, hogy a férfi az ajkával csitítsa el orgazmusa hangjait.

*

Kivilágosodott, mire Sven felébredt. Egy pillanatra belehasított a félelem, órák óta ájultan hever, ebből csak baj lehet, majd felismerte a szobát, szemben a faliórát, Emma illatát maga mellett. Váratlan élességgel támadt fel benne egy másik reggel emléke. A Vanesszával töltött első éjszakát követő reggelé. Akkor is ősz volt, Frankfurt zaja szűrődött be a résnyire nyitott ablakon, autók dudáltak, egy leszálláshoz készülődő repülőgép zúgott, és Sven mellkasára ólomsúllyal nehezedett a bűntudat. Vanessza puhán szuszogott mellette, rengeteg haja félig beborította Sven arcát, és már akkor, az első reggelen tudta, visszaélt a lány fájdalmával. Akkor is, ha Vanessza elmúlt tizennyolc, ha a szerelmével majdhogynem zaklatta Svent, akkor se erre lett volna szüksége a lánynak. Nem apapótlékra, hamis hősre, megmentőre, hanem igazi szülőkre, egy jó terapeutára, időre. Sven mégis hagyta mindkettőjüket belezuhanni a szerelembe, Vanesszát a rajongásba, az iránta érzett csodálatba, aminek elmúltával óhatatlanul még mélyebbre zuhant. Egészen az öngyilkosságig.

Kinyitotta a szemét. Emmát bezzeg nem kel félteni se a szextől, se a szerelemtől, se önmagától. Tudja mit akar, azt meg is szerzi, egyedül is megáll a lábán.

Oldalra fordult, de Emmát nem találta maga mellett. A kanapé hidege kitisztította Sven kissé kótyagos fejét. Rá fog faragni erre a bárgyú elégedettségre. Emma kötődik hozzá valamennyire, a halálát nem kívánja, de attól még elárulhatja, akár félelemből is. Ha zsarolják valamivel, például és magától értetődőn a gyerekeivel, nem kérdéses, őket, nem pedig Svent választja.

Felült a kanapén, körbenézett a szobában. A redőny résein besütött a nap, az óra nyolcat mutatott. A kanapé mellett kinyitva feküdt Emma táskája, amibe a váltás ruhát tegnap beledobálta. Tehát még a lakásban van, nyugtázta megkönnyebbülten Sven, nem lépett le, valószínűleg elment zuhanyozni. Neki is jól esne egy zuhany, ahogy rendes ruha is, például nadrág és alsógatya a kurta melegítő helyett.

Emma nyitott táskája vonzotta a tekintetét. Kiült az ágy szélére, fülelt, hallotta a zuhany csobogását. Dóra alszik, sose kel fel tíz előtt, mi baj történhet? A körültekintés még nem bűn.

Gyötörte ugyan a lelkiismeret, hiszen ronda dolgot tesz, ennek ellenére beletúrt Emma táskájába. Maga sem tudta, mit keres. Leginkább bizonyosságot, hogy a nő tiszta, ártatlan, jóhiszemű, mindaz, amit Sven meglepő hévvel remélt. Áttapogatta a ruhákat. Néhány puha selymes darab, nem látta, de nem is akarta tudni, hogy mik azok pontosan, bugyik, melltartók, blúzok? Dezodor, vagy három üveg tégely, biztosan valami, amiket a nők használnak, arclemosó, alapozó, pirosító, ilyesmik. Egy lapos téglalap, persze, okostelefon, Emma apjáé, kölcsönadta, ahogy az autóját és a bankkártyáját. Eddig semmi rendkívüli. A táska aljára jutott kutakodó keze. Itt egy műanyag lap biztosította a táska formáját, ezt előbb körbetapogatta, majd benyúlt alá.

És talált valamit. Valami gyerektenyérnyi keményet. Kivette, hogy alaposabban szemrevételezze. Kicsi, fekete mobiltelefon.

– A francba – mormolta Sven. Legkevésbé se diadalt érzett. Sokkal inkább keserűséget. Körbeforgatta a mobilt. Kártyafüggetlen, egyszerű készülék, félig töltött aksival, nyomógombokkal. Az utolsó kimenő hívás egy harmincas magyar szám. Több nincs is.

– Te meg mit csinálsz?

Összerezzent Emma hangjára. A nő törülközőbe burkolódzva állt a szobaajtóban, egyik kezében tusfürdő flakon, a másikban fogkefe.

– Zuhanyoztál – állapította meg a nyilvánvalót kissé ostobán Sven.

– Eltaláltad. Zuhanyoztam. És te addig? Megszámoltad a bugyogóim?

– Tájékozódom – felelte Sven hétköznapi hangon. Még nem akart vádaskodni, mert remélte, a nő tarsolyában van valami kézenfekvő magyarázat. Nem szükséges egyből ráborítani az asztalt. A tegnapi estéjük olyan édes volt, Emma pedig odaadó és lelkes, beindult Sven elgyötört testétől, a szájától, a farkától. Képtelenség, hogy áruló legyen. Vagy mégis?

– Tájékozódsz? – vetett Emma egy pillantást a táskára. – A melltartóim között?

– Szétnéztem – felelte Sven, és érezte, a barátságosság kezd elenyészni a hangjában. – Nagyon rühellném, ha az ukránok befejeznék, amit már kétszer elkezdtek. Nem akarom kinyíratni magam, mert elnézek valami hülyeséget, valami baromira nyilvánvalót, mint ez itt – mondta, és magasba emelte a mobilt.

Emma csak állt az ajtóban, mintha földbe gyökerezett volna a lába, a törülköző csomója kioldódott a melle fölött, és leesett a földre, de ő továbbra se mozdult, állt tovább egy bugyiban, meg trikóban, és egyre kerekebbre nyílt a szeme, és vörösebb lett az arca, míg Sven egyre kényelmetlenebbűl érezte magát, idiótának, bizalmatlan seggfejnek, de a francba is, talált a nőnél egy telefont, amiről eddig nem beszélt, és amiről egyetlen hívást bonyolítottak ma reggel, a többit pedig törölték. Nehogymár Emma legyen felháborodva!

A nő végre megmozdul, közelebb jött, mezítlábas talpa nem ütött zajt a padlószőnyegen. Heves mozdulattal kirántotta Sven lábai közül a táskát, beledobta a fogkefét és a flakont, majd némán öltözködni kezdett.

– Most mit csinálsz? – kérdezte morcosan Sven.

Mikor a nő rá se nézett, csak szótlanul és merev arccal belebújt a pulóverébe, fél lábon egyensúlyozva felrángatta a nadrágját, határozottabban megismételte a kérdést. – Mi a jó francot csinálsz?

– Elmegyek – vetette oda Emma foghegyről.

– Elmégy? Csak úgy? Magyarázat nélkül?

– Eszemben sincs magyarázkodni neked, te seggfej.

Svent olyan méreg öntötte el, hogy attól tartott, szétrobban a feje. Felpattant az ágyról, leszarta, hogy szokás szerint szabadon lengedezik a pöcse, és megragadta Emma karját.

– No, azt már nem. Addig egy tapodtat sem, amíg meg nem magyarázod ezt a rohadt telefont.

Farkasszemet néztek egymással. Sven elhűlve fedezte fel a könnyeket a nő szemében, noha őt is majd meg fojtotta a csalódottság. Ez nem lehet igaz! Még ő sír. Svennek lenne oka. Mégpedig jó oka. Végig igaza volt, Emma számító, lelketlen dög, aki kinyíratta volna, vagy ha úgy nem megy, kefél vele, hogy információhoz jusson. Minden átverés volt, és ő tényleg az, aminek most leginkább látszik, egy hülye fasz, akit a farkánál fogva megvezettek.

– Kitört a harmadik világháború? Mi ez a hangzavar?

Dóra a vita zajára ébredhetett fel, mert a szokásos fürdőköpenyben, ásítozva támaszkodott az ajtófélfának. Megdörzsölte az arcát, majd kihúzott egy csomag cigit a köpenye zsebéből.

Sven ingerülten nézett rá. Most nincs türelme Dórához.

– Semmi, ami rád tartozna. Menj, feküdj vissza!

– Te kurvára ne parancsolgass nekem! – csattant fel Dóra. – Ez az én házam. Mi bajotok van? Tegnap még úgy nyögdécseltetek, mint két bagzó macska.

– Semmi bajunk nincs. Épp menni készülök – húzta ki a karját Sven markából Emma. Legyőzöttnek, végtelenül szomorúnak látszott. – Azt hiszem, itt lejárt az időm. Átengedem neked a testvérkédet.

Sven meghökkent egy pillanatra. Milyen jellemző ez a nőkre. A telefonról van szó, mégis átsiklottak valami nagyon nem idetartozóra, az ő kapcsolatára Dórával, ami nem érinti Emmát, nem is lényeges, ebben a pillanatban meg főleg nem fontos.

– Ne tereld a témát! A telefonról beszélj! Mit keres nálad?

Emma tekintete mindössze átsiklott a kis fekete téglalapon, meg se nézte alaposabban, vállat vont.

– Nem az enyém – mondta közönyösen.

Sven nagy levegőt vett, hogy ne kezdjen ordítozni. Ennyivel nem fogja Emma lerázni. Joga van a magyarázathoz, a fenébe is. Ideje, hogy végre tisztán lásson.

– Hát pedig a te cuccaid között volt, úgyhogy nem úszod meg ilyen könnyen.

Emma sötét pillantást vetett rá, majd felszegte az állát, felnyalábolta a táskáját, és indult volna kifelé, de Dóra váratlanul útját állta.

– Ácsi, kisanyám! Addig nem mész sehová, míg nem tisztáztuk, mivel húztad fel Svent?

– Nocsak, egy fogadatlan prókátor – vetette oda Emma, ki akarta kerülni Dórát, de a nő belemarkolt a hajába.

– Hé, finoman! – mordult fel Sven, mert Emma arca megrándult a fájdalomtól. Ha bűnös is Emma, erőszakoskodni nem kell vele.

– Én finom vagyok és nőies – tiltakozott Dóra –, de tudni akarom, hogy cseszett ki veled a tanítónéni. – Éles hangon felnevetett – Pedig a tegnapi baszás után békésnek kéne lenned, babám.

Sven arca megrándult a trágárság hallatán.

– Ezt Sventől kell megkérdezned, mert én nem tudom – felelte Emma, és Sven gyomrába mart a keserűség, ami a hangjából sütött.

– Találtam egy ismeretlen telefont a táskádban. Erről van szó, nem másról. Hogy került ez ide? Erre válaszolj, és minden rendben lesz – magyarázta Sven. Ügyetlenül lerángatta a kanapéról a lepedőt, majd a dereka köré tekerte.

Emma visszanézett rá. Kezdett felpuffadni a szeme körül a bőr a sírástól.

– Mondtam már, hogy az a telefon nem az enyém.

– A bugyogóid között találtam – felelte keményen Sven, pedig legszívesebben könyörgött volna valami épkézláb történetért, amit elhihet, és akkor vége a vitának, átöleli a nőt, és nem hal ki belőle minden remény.

– Nem tudom, hogy került a ruháim közé, de megvallom, nem is érdekel – mondta csöndesen Emma. – Már az maga elég gáz, hogy kutattál a cuccaim között. Miért? Ennyire nem bízol bennem, hogy..

– És milyen igazam van – szakította félbe emelt hangon Sven, mert marcangolta a csalódottság. – Sokkal hamarabb ellenőriznem kellett volna téged. Ha megteszem, akkor talán nem égetik szarrá a pöcsöm, és nem bicegnék, mint egy kibaszott kripli.

– Tehát itt tartunk. Még mindig – mondta Emma, és lehajtotta a fejét. – Nem bízol bennem.

– Már hogy bízna kisanyám, amikor ráhívtad az ukránokat, akik majdnem kinyírták – visított közbe Dóra, akinek a perpatvar nyilvánvalóan kiverte az álmot a szeméből. Még rágyújtani is elfelejtett, állapította meg rezignáltan Sven, meggyújtatlanul billegett a cigi a szájában.

– Nem tudom, kié a telefon, és nem is érdekel – emelte fel Emma is a hangját. – Én csak el akarok menni.

– Azt elhiszem, te kis kurva – sziszegte Dóra. – Most meglátjuk, kikkel szűrted össze a levet – Kirántotta Sven kezéből a telefont, és az egyetlen számot hívta, amit a memóriában talált.

Sven ugyan tétován felemelte a kezét, hogy visszavegye a készüléket, de Dóra elhúzta előle, majd kihangosította. Eltartotta magától, hogy mind a hárman hallják, ha beleszól valaki.

– Hallgatlak, mi újság – szólalt meg egy férfihang.

Dóra azonnal, teátrális mozdulattal kinyomta a telefont, mintha nem lenne szükség több bizonyítékra, majd diadalmas arccal zsebre vágta.

Emma összerázkódott a döbbenettől, elsápadt, majd lángra gyúlt az arca. Sven is azonnal felismerte a hangot Megkeseredett a nyál a szájában.

– A férjed? – fordult Emma felé. – Tényleg a férjed hívogattad? Pont neki adtál ki engem, aki elárult téged, és a gyerekeid?

– Márk kizárólag engem árult el, a lányokat nem – emelte magasba a fejét Emma.

– Hát tényleg – mondta savanyúan Sven. – Őket nem vetette a disznók elé, hogy erőszakolják, majd öljék meg, kizárólag téged raboltatott el. Hálával tartozol neki.

– Mit traccsolsz ezzel a kis kurvával, ahelyett, hogy ellátnád a baját? – sipított közbe Dóra. – Lebukott, mint a gyöngyhalász. Ő a főnök, aki az észt osztja. Ezen a telón nincs fogadott hívás, ő a góré, aki szervezi a munkát.

– Fogd be, Dóra – intette le Sven, és Emma után bicegett, aki Dóra tirádája közben megragadta a táskája fülét, és elindult a kijárat felé.

– Emma, várj! Beszéljük meg! Magyarázd meg, kérlek!

Érezte, szánalmas, hogy könyörög, de már elszállt a haragja. Sőt, valójában a nyomozástól is elment a kedve. Biztosan kevésbé rossz a helyzet, mint amilyennek látszik! Sőt biztosan jobb. Emma képtelen a csalárdságra. Elég lenne, ha egy kicsit hosszabban győzködné őt az ártatlanságáról. Vagy kérjen segítséget tőle, ha Márk valamivel sarokba szorította. Ha kicsit is őszinte lenne, Sven egyből hagyná magát lefegyverezni. De Emma egyikre se hajlandó, elrohan, ahelyett, hogy beszélnének. Ez a lehető legrosszabb forgatókönyv

– Emma! Kérlek! – kiáltotta utána.

Emma a bejárati ajtó előtt állt meg, és fordult hátra. Csupa könny volt az arca, remegett a szája széle.

– Mire kérsz? – kérdezte, de elcsuklott a hangja a sírástól. – Mire kérhetsz azok után..., mindazok után..., azután, ami kettőnkkel történt. Ami kettőnk között történt?

– Találtam egy eldugott telefont, amiről a férjed hívtad, bassza meg – csapott ököllel a falba Sven. – Te mit gondolnál erről, ha fordítva lenne?

– Azt gondolnám, hogy valami nem stimmel. Hogy valaki át akar verni, rád terelni a gyanút, Hogy nálad maradt valaki más holmija vagy akármi más... – Elgondolkodott, megrántotta a vállát. – Vagy mindegy is. Ha nem érteném, mi történt, akkor se vádolnálak téged. Fel se merülne bennem, hogy képes lennél elárulni.

– Valaki más holmija? Meg hogy rád terelni a gyanút – kérdezte Sven. – Ugyan ki akarná rád terelni a gyanút?

– Nem tudom – rázta meg a fejét, majd az ujjaival letörölte könnyes arcát. – Bárki, aki hozzáfért a táskámhoz. Nem tudom.

– Na álljunk csak meg – csattant föl Dóra, aki követte Svent az előszobába, és most ott állt mögötte. Az előszobai lámpa sárga fényében rózsaszín fürdőköntöse szürkének tetszett. – Engem vádolsz?

– Én senkit nem vádolok – felelte Emma, kinyitotta az ajtót, kilépett a folyosóra.

– Ő a húgom – szólt utána szárnyaszegetten Sven.

– Igen? – nézett vissza Emma a liftajtóból. – Én pedig senkid se vagyok, tudom – mondta.

Kinyílt a liftajtó, majd bezáródva utána, a lift elnyelte Emmát.

Sven letaglózva állt még percekig az előszobában, nem látott, nem érzékelt semmit, csak nagy sokára érezte meg Dóra testét közvetlenül mögötte, hogy a nő hátulról átöleli, és simogatja a csupasz mellkasát.

Lefejtette magáról a tolakodó kezet, kilépett az ölelésből, és megkerülve a nőt, visszabicegett a szobába. Elkezdett öltözni.

– Most meg mi van? – kérdezte Dóra.

Sven hallgatott, és legszívesebben lehúzta volna magát a wc-n.

– Mi a franc van? – lökte meg a vállát tenyérrel Dóra.

Sven végigmérte.

Mintha lehullott volna a hályog a szeméről. Tisztán látta Dóra túlszőkített, töredezett haját, vékonyra szedett szemöldökét, a sok dohányzástól sárgás bőrét, a szilikonnal feltöltött száját, és ami a legfontosabb, az ürességet a szemében.

– Ravasz vagy, de nem eléggé – mondta csöndesen.

– Nem értem, miről beszélsz – lépett egy lépést hátrébb Dóra, mintha attól félne, Sven megüti. Sven keserűen csóválta meg a fejét.

– Sose bántanálak, miért menekülsz? A testvérem vagy. Akkor is, ha elárultál.

– Neked elmentek otthonról – mondta Dóra, Háttat fordított Svennek, kisétált a konyhába. Sven hallotta, ahogy nyílik a hűtőajtó. Mire magára húzta a melegítőt és az inget, Dóra két doboz sörrel bukkant elő.

– Ne izélj már – mondta, és Svennek nyújtotta az egyik dobozt.

– Nem kérek, kösz. – Begombolta magán a kölcsön inget. Ez a kis mozgás is nehezére esett. Tagjait ólomsúlyként húzta le a reménytelenség. – Elmegyek. Végre rájöttem, hogy mindvégig te voltál a hunyó. – Megkerülte a szoba közepén ácsorgó Dórát, elkezdte összehajtogatni az ágyneműt a kanapén. Vendégként se szívesen hagyott kuplerájt maga után. – Ostoba barom vagyok. Mentegettelek magam előtt is, pedig az árulásod majd kiszúrta a szemem. Inkább Emmát vádoltam helyetted, csak azért, hogy te tiszta maradhass.

– Mit hordasz itt össze? – kérdezte Dóra, és a csípőjét riszálva közelebb sétált. – Olyan jól megvagyunk mi ketten. – Rátette a kezét Sven mellkasára. Sven undorodva lesöpörte magáról.

– Miért tetted? – kérdezte. Fintorgott, megrázta a fejét. – Persze, nyilván pénzért. Mennyit kaptál?

Dóra dühösen felszisszent. Letette a bontatlan sört a dohányzóasztalra, kihúzta magát, toppantott papucsos lábával.

– Biztos lehetsz benne, többet kaptam tőlük, mint a te szaros könyöradományaid.

Sven elképedt.

– Könyöradomány? Annak érezted? Családon belül természetes, hogy segítünk egymásnak, nem vártam érte hálát, de bassza meg, te majdnem megölettél. Pénzért. A húgom vagy, és mégis.

Dóra csípőre vágta mindkét kezét.

– A húgod? Tényleg? Mi a faszról beszélsz? Haza evett a fene hogy egy kis szeretetett kuncsorogj magadnak, ha már ott, ahonnan jöttél, kitelt a becsületed. A fiam nyakába varrtad magad, aki persze úgy ajnároz, mintha valami elcseszett hős lennél, nem egy kimustrált katona, aki mindent elbasz.

– Elbasz? – hördült fel Sven. – Miről beszélsz? Hogy meg akartalak ismerni téged és az unokaöcsémet? Ezt te elbaszásnak nevezed?

– Meg akartál ismerni? Most? – kérdezte Dóra R.emegő kézzel kihalászott egy szál cigarettát a dobozából, majd rágyújtott. Úgy szívta be a füstöt, minta hetek óta nem jutott volna nikotinhoz. – Húsz éve eltűntél, mert téged, a szép, szőke árvát magukkal vittek a nagy, gazdag Németországba. Én meg, a kis cigánylány, mert a hajam nem szőke, ha netalántán azt hinnéd, hanem fekete, szóval engem, aki nem voltam szép, se csöndes, hanem sírós és hisztis, engem itt hagytak a szarban a muterrel, az örök kuporgatásban meg kuncsorgásban. Aztán a muter összeállt egy fasszal, aki nagy marha volt, de legalább pénz tudott keresni. egész rendesen magvoltunk, csurrant cseppent, nem nagy biznisz, nincs mercédesz, meg kacsalábon forgó kastély, de azért megvoltunk valahogy. Aztán a fasz megmurdelt. Szívinfarktust kapott vagy mit, és fél évvel később a muter is feldobta a talpát. Hárman vittük az üzletet, vagyis hát Zalán volt a góré, amuter csak a lányokat fűzte, ahogy én is, nem nagy ügy, nem kell hozzá Freudnak lenni, a csajok alig várták, hogy mehessenek, hogy a gazdag német pasik beléjük szeressenek. A kis hülyék.

– Te szervezted be a lányokat? – kérdezett közbe Sven egy levegővételnyi szünetben.

– Én és a muter. A szalonban. Én papíron besegítettem az üzletbe, pakoltam a cuccokat, meg vettem a festéket, sterilizáltam a gépeket, muter meg takarított. Zalán varrta a lányokra sok gagyi rózsát, pillangót, meg ilyen faszságokat. Ő amolyan hippi fazon volt, ráncos, barna bőr, ősz haj hátul csurkában, 'Stones-os póló, a nagy piros nyelvvel, tudod.

– Egyszer se jutott eszedbe, hová küldöd a lányokat? Hogy mit tesznek majd velük?

– Mit tesznek? Ugyanazt teszik, amit te is csináltál a tanítónéniddel. Nem olyan nagy a különbség, csak ti pasik hiszitek, hogy az. A farok, az farok, beléd rakják, ennyi.

Svenben a harag és csalódottság mellett feltámadt a szánalom is. Vajon Dóra milyen tapasztalatok között jutott el a cinizmus ilyen fokára. A húga észrevehette, hogy valami megváltozott Sven arcán, mert megakadt a mesében.

– Mi van? Mit bámulsz?

– Semmit – intett Sven. – Folytasd. Zalán meghalt, és befuccsolt az üzlet.

Dóra szívott néhány slukkot, az ő indulatai is csitulni látszottak. Leült a kanapéra, keresztbe tette a lábát, a mozdulattól szétnyílt a köntöse, kivillant a combja. Gunyoros pillantást vetve Svenre, eligazgatta magán a köntöst, hogy takarja a lábát.

– Lényegében ennyi. Zalán meghalt, a csatornák bedugultak, mert mi a muterrel csak csicskák voltunk. Nem ismertük se a kapcsolatokat, se a csempész folyosókat, nem tudtunk hamis papírokat csinálni, ilyesmi. Szarrá ment az átrakóhely is, nem volt több pénz, se lányok, se semmi.

– És ekkor jelentkezett nálad Emma férje. Merthogy róla nem beszéltél.

– Hát igen. Így volt. Becsengetett ide egy szép napon, hogy Piroska meghalt, én vagyok az örökös, ő meg benne volt a bizniszben, ráadásul a szomszédban lakott, vannak kapcsolatai, folytassuk mi ketten, az öregek nélkül.

Közben leégett a cigi, Dóra új szálat vett elő, rágyújtott, rosszkedvűen cigizett tovább, fújta a füstöt, nem nézett Svenre. csak kibámult az ablakon. Sven nem tudott kiigazodni rajta. vajon teljesen híján van a bűntudatnak, vagy bántja az árulása. Vagy csak az üzleti veszteségein kesereg?

– És az ukránok? – kérdezte Sven.

Dóra összerezzent a kérdésre, elhúzta a száját, hátra dőlt a kanapén.

– Hát ez a Márk se volt akkora durranás. Amolyan kishal a nagy tengerben, pénz, az nem jutott neki sok, inkább a lányokat próbálhatta ki, azért élvezte a dolgot, de amikor az ukránok megjelentek, hogy folytassák a bizniszt, mert mint kiderült, onnan is jöttek lányok, nem tudott velük mit kezdeni. Túl rámenősek voltak neki, ha nem akarta, hogy kidobják, vagy elvágják a torkát, egyezkedni kellett velük.

– És én? Én miért vagyok nekik útban?

Dóra kihúzta magát a kanapén. Valamiért ez a kérdés ingerelte.

– Szerinted? Szerinted miért? Mert pont oda kellett betenned a csontos segged a jó közepébe. Minden zajlott volna rendesen, az önkormányzat szart az üres telekre, a tanítónéni sose volt otthon, semmit nem sejtett, de te hazatértél, hogy kebledre öleld a családot. Nagy Csével, mondhatom. A gazdag, német hazánkfia, a kis Tescos zacskókkal, meg a nagy testvéri szereteteddel. Hiába magyaráztam Márknak, meg az ukrán haverjainak, hogy nem a németek küldtek, meg nem is az oroszok, csak egy ostoba fasz vagy, nem hittek nekem.

– Erre te nyugodt szívvel elárultál. Rám küldted őket.

– Én csak a borzavári kéróról tudtam, amivel eldicsekedtél, hogy milyen pöpec. Amikor először elkaptak, abban nem voltam benne. De mikor ez az Emma is belekeveredett, akkor muszáj volt virítanom valami infót.

– Kishíján kinyírtak mindkettőnket.

– Azt a kis sznob cafkát leszarom. Ahogy pislog rád azzal a nagy kék szemével. Röhejes. Fingja sincs, milyen az, ha rongynak nézik az embert. Ha minden férfi meg akarja kefélni egy fél zsömléért.

– Én nem akartalak.

– Hát ezért kurvára hálás vagyok neked, te hülye.

– A bátyád vagyok. Nem egy kóbor pasi az utcáról.
Dóra felpattant a kanapéról.

– Mindig ezzel jössz. Mindig. Hogy rokonok vagyunk. Nincs szükségem a kurva szívedre, se a fél vesédre. Ki nem szarja le, hogy hasonló a genetikánk, vagy mink. Semmi közöd hozzám. Még csak nem is hasonlítasz rám, vagy Botondra, megjegyzem. Miért kéne tekintettel lennem rád? Mert ugyanaz a nő pottyantott ki bennünket, he? Miért? – kérdezte, és a széles gesztikuláció közben szerte szóródott a hamu a cigarettája végéről.

Sven nem felelt, mert mit mondhatott volna. Amit róla állított, abban nagyrészt igaza volt Dórának. Nem voltak közös emlékeik, közös múltjuk, néhány hónap, nem több, annak is harminc éve. Némán meredtek egymásra.

– Ennyi? – kérdezte később Sven.

Dóra grimaszolt, gyors, szaggatott mozdulatokkal porrá morzsolta a cigaretta csikket a hamutálban. Felegyenesedett, jeges pillantást vetett Svenre.

– Részemről ennyi. Húzz haza, és szállj le rólam.

Következik az utolsó fejezet