Emma az ágyon ülve figyelte Márkot, aki ernyedt testtartásban, távolba meredő tekintettel ült az asztal mellett, a harmadik sört szisszentette fel az utóbbi fél órában, és úgy tűnt, nincs más célja, mint berúgni.

– Mire várunk? – kérdezte Emma.

Márk mélán felnézett, majd pislogott néhányat, mintha meglepné, hogy itt találja volt feleségét.

– Ezt meg hogy érted?

– Reggel óta csak ülünk és várunk? Mire?

Márk hosszan kortyolt a söréből, majd kézfejével megtörölte a száját.

Húzza az időt, értette meg Emma. Valamit elhallgat, legalábbis nem szívesen beszél róla. És mielőtt a férfi felelt volna, már sejtette is, mit titkol Márk, érezte, ahogy egy jégtömb hidege fagyasztja össze a gyomrát.

– Hát végül is, talán jobb, ha tudod. Arra várunk, hogy a haverod végre beszéljen – mondta közömbösen Márk.

Emma erőt vett magán, hogy ne sikítson haragjában, kétségbeesésében. Megfeszítette a testét, ökölbe szorult kezét maga mögé rejtette.

– Mit értesz azon, hogy végre beszéljen? Miről? És mi az, hogy végre? Eddig nem beszélt? Pedig kérdezték? – Emma hallotta, hogy minden igyekezete dacára – mert konvencionális mederben próbálja tartani a társalgás –, egyre hisztérikusabb a hangja. – Mit akarnak tőle tudni? És mit csinálnak vele? Mit csinál vele az a három barom, akik idehoztak minket? Mit merészelnek vele csinálni? Sebesült, eltört a lába, megsérült a feje, ezek meg vallatják? Te pedig hagyod!? – Már szinte sikított, felpattant az ágyról, Márkhoz lépett, elmarta kezéből a sört. – Ne ülj itt és vedelj, hanem csinálj valamit! Menjünk haza, és vigyük magunkkal Svent is! Rég kórházban lenne a helye. Nem fogom hagyni, hogy a gyávaságod miatt bántsák. Emeld fel a segged, és tegyél valamit. húzzunk végre innen!

Márk egy ideig egykedvű arcckifejezéssel hallgatta Emma tirádáját, de egyre vörösödött közben a feje, kezdte ő is felhúzni magát, majd felpattant a székről, elkapta Emma fejét a nyakszirtjénél, és megszorította.

– Ne merészelj ilyen hangon beszélni velem – vicsorogta közvetlen közelről Emma arcába. Csaknem összeért az orruk. – Felejtsd el a hülye ötletet, hogy összeakaszkodom az ukránokkal a pasid miatt. Eszembe sincs. Felőlem akár agyon is verhetik. És jobban teszed, ha te is elfeledkezel arról a pancserról, és meghúzod magad. Ne akarj szembekerülni a maffiával. Örülj neki, hogy nem erőszakoltak meg mind a hárman, úgy, hogy járni se tudj. Mérget vehetsz rá, csak nekem köszönheted, hogy megúsztad. Úgyhogy pofa be, és kuss. – mondta, visszalökte Emmát az ágyra, amin a nő az utóbbi fél órában üldögélt. Felvette a földről az Emma kezéből kiesett sörös dobozt, majd visszaült az asztal mellé.

– Ezt meg töröld fel! – bökött állával a linóleumon terjedő sörtócsára. – Ne hordjuk szét.

Emma érezte, hogy az elkeseredéstől elered a könnye, de sírni nagyon nem akart. A sírással sose ment semmire, rég megtanulta, az önsajnálat nem vezet sehová. Hülye volt, hogy Márkra számított, hogy egyetlen percig is azt remélte, kihúzza ebből a szarból, amibe keverte. Sven érdekébent meg nyilván a kisujját se mozdítaná az ex férje. Mindig is gyanakvóan tekintett a többi férfira, legyen az akár egy villanyszerelő, ki biztosítékot cserél a házban, azonnal elkezdte a kakaskodást, kényszeresen bizonygatni a dominanciáját. Majd végül, ha a másik férfi mégis erősebbnek bizonyult; gazdagabbnak, nagyobb befolyással bírónak, akkor átment seggnyalóba. Ezt a két létformát ismerte csak, a kakast a szemétdombon, vagy a farkcsóváló, lefetyelő kölyökkutyát.

Emma ezért, hogy ne ingerelje fölöslegesen a férfit, engedelmesen felállt az ágyról, kiment a fürdőszobába, megkereste a felmosót, a kád csapjából engedett a vödörbe vizet. Kifelé tartott a fürdőszobából, amikor a tekintete megakadt a zárban lévő kulcson. Egyszerű alumínium kulcs volt, semmi extra, maga az ajtó is a szokott farostlemez, olcsó kivitel, de egyetlen nyílászáró a lakás belső terében, amit kulcsra lehetett zárni. Kihúzta, körbenézett, hová rejthetné? A fürdőszoba ajtó mellett, falba vert szögön ócska kabát lógott. Annak a zsebébe dugta a kulcsot.

Visszament a nappaliba, engedelmesen felmosta a sörpacát, visszavitte a vödröt a fürdőszobába, a wc-be öntötte a piszkos vizet, majd visszasétált Márkhoz. Néhány pillanatig várt, majd kissé önmagát is meglepve a merészségével, vetkőzni kezdett. A fején keresztül lehúzta a kötött, vörös pulóvert, amit Márk hozott neki. Márk gyorsan reagál, a második ruhadarabot, a farmernadrágot tolta le a combján, amikor felkapta a fejét.

– Mit csinálsz? – kérdezte.

Emma meghallotta hangjában a feltámadó érdeklődést. Helyes, gondolta elégedetten, noha kissé remegő kezekkel. Merész vállalkozás begerjeszteni Márkot, ha nem akar lefeküdni vele. Márpedig nem akart, de tudta, Márk kiszámítható, akár Pavlov legöregebb kutyája. És ő, Emma, ha nem is egy termékenység istennő, de ahhoz elég jó nő, hogy egy szál bugyiban bármely férfi figyelmét magára vonja. Márknak meg az átlagnál is inkább, folyton a szexen jár az agya, mintha bizonyítani akarná, hogy milyen potens. Persze Emma tapasztalatai a férfiak szexuális étvágyát illetően nem bírnak statisztikai értékkel, a mintául vett egyedek száma igen limitált, de azért volt néhány pasija a házasság előtt. Utána egy se, jó, beismeri, két éve nem feküdt le senkivel, de Gábor például, akivel randizgatott, nem akart az első csók után egyből ráugrani, noha nem tűnt impotensnek, vagy halvérűnek.

– Mégis minek néz ki, amit csinálok? – kérdezte kis mosollyal a szája sarkában. – Megyek zuhanyozni.

Kigombolta a blúzát, levette, majd a zoknit, bugyit is. Kacéran meghimbálta a fenekét, és besétált a fürdőszobába.

Belépett a kádba, megnyitotta a zuhanyt és beállt alá.

– Te nem jössz? – kiáltott ki a nyitva hagyott fürdőszoba ajtaján.

Márk azonnal megjelent a küszöbön. Egyértelmű, hogy már azelőtt elindult utána, mielőtt Emma szólította volna. Szélesen vigyorgott, vastag nyakán megfeszültek az izmok, jobb kezével az ingét gombolgatta, ballal a farkát igazgatta a nadrágjában. Minta attól félne, útközben elveszítette, gondolta Emma, mer. Márk ezt sűrűn csinálta, a farkával babrált, hasonlóan, ahogy a boltba belépve önkéntelenül a farzsebünkbe dugott pénztárcánkhoz nyúlunk.

– Csak nem megkívántál a nyüzige fasz után, egy jó vastag dákót. Nem kaptad meg tőle, amit szeretsz? – kérdezte Márk elégedetten.

– Hm – felelte Emma, reményei szerint sokat sejtetően, mert erre mit mondtatott volna? Márk talán meg tudta adni neki, amire vágyik? Mert mit is szeretne valójában, mitől áll le az agya, és remeg a vágytól a teste? Hát leginkább attól, ha kívánják és ő is kívánja a másikat. Márk mindig készen állt a szexre, de Emma legtöbbször úgy érezte, az éhsége sokkal inkább a saját testéből ered, mint válasz lenne Emma testére. Egyszerű éhség volt csupán, nem válasz az ínycsiklandozó ételre. Ugyanúgy befalt volna egy tányér pacalt, mint az ötcsillagos étterem legfinomabb fogását, ahogy ugyanolyan hévvel dugott volna meg bárki más nőt, ahogy őt. És persze beigazolódott, hogy Emma nem téved, Márk sorban megkefélt minden nőt, aki engedte magát. Számtalan félrelépésére derült fény a válás környékén.

– Dobd le kinn a ruhád – intett Emma. – Itt már összepancsoltam a követ, ne legyen vizes.

Márk lerángatta magáról a dzsekit, cipőt, inget, nadrágot, alsógatyát, és beállt Emma mellé a kádba. Emma nevetve szembefordította vele a kézi zuhanyt, és lefröcskölte az arcát.

– Hé! Add csak azt ide! – kapkodott Emma keze után vakon Márk, de Emma nem hallgatott rá. Ütközésig nyitotta a melegcsapot, és a gőzölgő, forró vízzel egyenesen Márk szemébe spriccelt.

Majd eldobta a zuhanyt, hagyta, hogy őrülten pörögve fickándozzon, kiugrott a kádból, két lépéssel kifutott a zsebkendőnyi fürdőszobából, becsapta az ajtót, és ráfordította a zárat.

Amíg sietve megtörölközött Márk levetett trikójában, felöltözött, megkereste a telefonját és a bejárat kulcsát a dzseki zsebében, Márk ordítva verte a fürdőszobaajtót, káromkodott, fenyegetőzött, de Emma rá se hederített.

– Rohadj meg! – kiáltotta búcsúzóul, kulcsra zárta a lakást, majd kirohant az épületből.