Ez egy szörnyű, szadista rész, legalábbis szörnyűre akartam írni, remélem, sikerült, de ha valaki nem bírja az ilyesmit, ne olvassa el. 

Sven nagyon elfáradt. Nagyon. Aludni akart. Pihenni. Elájulni. Meghalni. Talán még azt is. Már tartott egy ideje a dolog. Kérdezni nem kérdeztek tőle semmit, csak szórakoztak vele. Ütni sem ütötték, az fárasztó, fáj annak is, aki üt.

Eleinte csak dumáltak hozzá, körbefogták hárman, bökdösték, röhögtek rajta, hogy reszket a hidegtől meg a félelemtől. Sven került már szorult helyzetbe régebben is, nem csak a Veszprém melletti pincében, tíz évvel ezelőtt, ugyancsak szeptemberben elkapták egy bevetés során. Zöldfülüként elbambult a lőállásban, rajtaütöttek, alaposan ellátták a baját, kitört egy foga, elrepedt néhány bordája, napokig véreset pisilt. Onnantól kezdte komolyabban venni az önvédelmi edzéseket, az erőnlétet. Hiába fekszik messzire és rejtekben az akcióktól, képesnek kell lennie megvédeni magát. Most esélye sincs védekezni, megalázva, kiszolgáltatva el kell viselnie, amit ez a három gazember vele tesz, vagy tenni fog. Abban bízhatott egyedül, ha nem ölik meg, előbb-utóbb beleunnak, elmennek, lerészegednek, elalszanak, mindegy, a lényeg, hogy lankad a figyelmük, és akkor meglép. Még elképzelése se volt, hogyan, de biztosan nyílik majd a szökésre egy hajszálnyi lehetőség, és ő élni fog vele.

A férfiak valóban kezdtek unatkozni, kevés örömet találtak a szitkozódásban, hogy időnként belerúgnak a sérült bokájába, amitől ő fájdalmasan felordít, azok röhögnek, majd folytatják. Az egyik eltávolodott tőle, Sven már kezdte remélni, végleg elmegy, de csak a közeli vasasztalhoz sétált, előhúzott egy doboz cigarettát, és gyufával rágyújtott.

Sven a szeme sarkából rettegve figyelte, mert előbb tudta, mi következik, mint hogy annak a baromnak eszébe ötlött volna.

A pasi – nagydarab, egybeszabott testű, alacsony férfi volt, elnagyolt vonásokkal –, már félig elszívta a cigarettáját, amikor szélesen vigyorogva magasba emelete a parászló csikket. Svent a jeges levegő dacára elöntötte az izzadtság. Érezte, ahogy végigcsorog a gerincén, meg a halántékán. Csak ezt ne! Parazsat ne. Inkább üssék, attól elájul, és egy idő után nem érzi. De ha megégetik, az kurvára fáj, és kurvára hosszú ideig lehet csinálni.

Őt persze nem kérdezték. mit szeretne.

A cigit tartó faszi vigyorogva, folyamatosan dumálva valamit az anyanyelvén, szorosan Sven mellé lépett, és az ízzó csikket a combjához nyomta. Sven felüvöltött, oldalra rándult, válla nekiütközött az ukránnak. Az a váratlan mozdulattól megingott, de nem esett el. Talán ezt mégsem kellett volna, futott át Sven fején, mert a megtorlás azonnali volt és brutális. Kapott egy jobbegyenest a szeme közé, majd míg szédelegve próbálta magát egyenesben tartani, a mellkasát egy nadrágszíjjal hozzákötözték a szék támlájához. Alig kapott levegőt, a szíj a mellkasa csupasz bőrébe mart, moccanni, lélegezni is alig bírt.

Azután újra kezdték.

Felfogni sem tudta, mennyi ideig tartott, amíg a csikkel pörkölték. Legalább háromszor gyújtott új szálra az ukrán, közben egyre jobban élvezte a helyzetet, Sven agyát elöntötte a kín, orrát facsarta a saját égő szőre, bőre, húsa bűze. Főleg a combját imádták sütögetni, minél közelebb a heréihez, hogy még jobban be legyen szarva. Nem mintha a karja vagy a mellkasa kevésbé fájna, de így még megalázóbb, még rettenetesebb. Érezte a pörkölődő hús szagát, hallotta a férfiak gúnyos röhögését, és a saját ordítását.

Miért nem ütnek, sikoltott a kérdés Sven fejében. Az talán könnyebb lenne, mint remegve várni, mikor jön a következő kín, ami végighasít a combján, felfelé, bele az ágyékába, és lefelé, egészen a lábujja hegyéig. A testét görcsbe rántotta a fájdalom, már nem volt ura önmagának, olyan erővel reszketett a teste, hogy a vasszék lába, amihez hozzákötötték, esztelen morzét vert a durva betonon. Abban a ritmusban, ahogy ő remegett.

Néha elveszítette az eszméletét. Az se volt sokkal jobb. Látta Dórát kislányként, az udvaron szalad feléje, aztán a gyerek szája elnyílt, nyálkás szörny bukkant ki belőle, és az arca tele lett vonagló lárvákkal, amik bemásztak a szemüregébe, a szájába, és felfalták.

Valaki ráborított egy vödör vizet, és kezdődött elölről. Már mindkét combja kínzón lüktetett, megdúzzadt, kivörösödött rajta a bőr, a kerek égésnyomok mint égővörös csillagok a haragvó égen virítottak a bőrén, összetöpörödött pöcse ráncos, vén pondróként kuporgott közöttük. Valamikor összehugyozta magát, ami még harsányabb röhögést váltott ki kínzóiból. Sven két ájulás között attól rettegett, ha elfogy a combján a bőr, akkor a heréi, majd a farka következik. Azt legföljebb hugyozásra tudná használni ezután. Vagy még arra se.