– Korábban is találkoztam ezekkel az emberekkel – szólalt meg váratlanul a férfi, mintha olvasna Emma gondolataiban. Jobb mutatóujjával halkan dobolt a kormánykeréken. – Megtámadtak két prostit a nyolcas út mellett.

Emma néhány másodpercig meredten bámult rá a döbbenettől. Ezernyi kérdés forgott a fejében, azt se tudta, melyik előrébb való. Mit tegyen előbb szóvá, undorát, hogy Sven prostikhoz jár? Vagy csalódottságát, mert Márknak mégis igaza van, nem kitalálta az ukránok és a prostituáltak közötti kapcsolatot, amiben Sven is vastagon benne van. Az erkölcsi fenntartásait hátrébb tolta, semmi köze a férfi szexuális életéhez, de a többi igenis rá tartozik, elvégre miatta keveredett emberrablásba és eltussolt gyilkosságba.

– Megtámadtak két lányt? Ezt meg hogy érted? Mármint a megtámadást. Én magát a pénzen vett szexet is elég agresszív dolognak tartom. Bár ha láttad, te is ott voltál, vagyis nem ellenzed a prostitúciót, de ez mindegy is. Vagyis nem mindegy, de nem tartozik a tárgyhoz...

– Emma! – vágott közbe Sven. – Nem kefélni akartam velük, hanem beszélni, csak váratlanul beállított az öt ukrán. – Levette kezét a kormányról, mert a tizenkétfokosnál meredekebb emelkedő miatt vissza kellett váltania hármasba. A felbőgő motor zaja mellett Emma alig értette a folytatást. – Egyértelműen nem a szexre hajtottak. A fizetés meg fel se merült. Szerintem el akarták rabolni a lányokat, de hogy miért, arról csak találgatok. Valószínűleg vákuum jött létre a területen, és megindult a harc.

Emma elképedt.

– Ezt nem is tudtam. Mármint a terület dolgot. Hogy nem mindenhol árulhatja magát valaki. Bérelni kell a placcot, mint a piacon? Ez azért groteszk. Mármint a maga hétköznapi módján.

Sven vetett rá egy oldalpillantást.

– Pontosan így van. Meglepően gyorsan összeállt a fejedben a kép ahhoz képest, hogy matekot tanítasz, nem lányokat futtatsz.

Emma kihúzta magát, szorosabbra fonta karjait a kutya körül.

– Vagyis továbbra is azt képzeled, közöm van valami illegálishoz. Ráadásul prostituáltakhoz. – Megcsóválta a fejét. – Neked elmentek otthonról.

Sven hirtelen kapta felé a tekintetét, a mozdulattól kissé meg is ingott az autó a keskeny úton.

– Továbbra is? – kérdezte emelt hangon. – Mitől változott volna a véleményem.? Egy jó keféléstől? Attól kéne mindent elfelejtenem, és mint egy bolondnak inni a szavaid? Hát nem. Azt elismerem, marha jól lovagolsz, kurva jól nézel ki, és akár most megint megdugnálak, de ettől még nem világos nekem, miért téged vittek az ukránok magukkal, és miért a te garázsodba vezet a rejtekút menekülő ága. Márpedig ez a lényeg. Nem az, hogy feláll-e tőled a farkam, vagy sem.

Emma vérvörösre gyúlt arccal pislogott a szónoklat végére. Kurva jól néz ki? Ez akadt meg elsőnek benne, dübörgött a szíve örömében, majd gyorsan észhez tért. Szívesen megdugná megint? Hát ez igazán lehengerlő ajánlat, ostobaság tőle elájulni. Mármint nyilván bejön Svennek, mint nő, ennyire rendben van az énképe, tudja magáról, hogy csinos és az arca se ronda. Sven szövegében nem ez az infó a fontos, hanem hogy rá gyanakszik, ráadásul olyasmivel vádolja, ami sokkal rémesebb, mint a szimpla embercsempészet, amit eddig feltételezett. Azt hiszi róla, lányokat szervez be és futtat? Milyen képtelenség ez? Honnan veszi? Márk nem említett futtatott lányokat, szerinte az ukránok cigit csempésznek, és Hassler át akarja venni a bizniszt.

Fáradtnak érezte magát a vitához. Nem akart ellentmondani Svennek, tiltakozni, bizonygatni az ártatlanságát. A műszerfalhoz nyúlt, megnyomta azt a gombot, amit a rádió bekapcsolójának gondolt.

– Mit csinálsz? – kérdezte Sven, mert Emma máris bőszen nyomkodta a csatornaváltó gombot, és az autót sistergés töltötte be. Sven nyilvánvalóan nem tartotta fontosnak magyar adókra hangolni az autórádiót.

– Meg akarom hallgatni valamelyik híradást. Hátha a Kossuthon a másfél migráns, meg tizenöt Soros között lesz szó a borzavári lövöldözésről is. Nem használtál hangtompítót, a faluból már riaszthatták a rendőrséget.

– Egyszerűbb lenne az interneten megnézned – húzta ki Sven a farzsebéből a telefonját.

Emma elvette a kezéből, s közben átfutott rajta, másodszor kapja kézbe a mobilt, hogy szabadon garázdálkodjon benne. Ő ugyan oda nem adná senki idegennek a sajátját. Vagyis idegennek inkább, mint például az anyjának, hogy anyu kikutassa az üzeneteit. Belépett a Sven által megadott kóddal, és böngészni kezdett a híroldalak között.

– Lehetséges, hogy még nem bukkantak rájuk? – kérdezte néhány perc hiábavaló keresgélés után.

– Lehetséges. Ha a saját embereik hamarabb eszmélnek, akkor sietve eltakarították a hullákat, és az egészből nem lesz hír. Márpedig tudják, hogy te elszöktél, hisz hajnalban ránk bukkantak. Amit nem is értek igazán. Elképzelésem sincs, hogyan sikerült nekik. Vagyis elképzelésem van, de az kurvára rosz fényt vet rád – mondta, jelentőségteljesen Emmára nézve. Ettől neki ismét felborzolódtak a tollai.

– Most akkor áldozat vagyok, vagy kollaboráns? Ideje eldöntened – jegyezte meg némi éllel a hangjában. De nem jutott ideje hosszabb riposztra. Benne szakadt minden társalgási téma, mert meglátta a furgont. Azt a bizonyos furgont, amelyiknek a képe örökre bevésődött az agyába, mert élete legszörnyűbb, rettegéssel töltött óráit juttatta eszébe.

Egy bekötőúton állt, a hegyoldalban, a kereszteződéstől néhány méterre, fekete füstöt eregetve a kipufogójából.

Mint egy vicsorgó fenevad, ami a magasból les, hogy rájuk vesse magát. Inkább komodói sárkánygyík, nem párduc, olyan ronda ez az autó az ütött kopott karosszériával, futott át Emmán, amikor meghallotta Sven figyelmeztetését.

– Kapaszkodj!

Sven beletaposott a gázba, az autó megugrott, a töredezett aszfalt észtvesztően dobálta őket, Emma rémülten támasztotta ki a lábát, jobb kezével az ajtófogantyút markolta, ballal Kiwit szorította magához.

Össze fogunk ütközni, eszmélt rá. A furgon, kőomlásként zúdul feléjük a hegyoldalról, Sven hiába tapossa a gázpedált, beléjük fog csapódni.

Gyerekkorában Emma átélt egy kisebb autóbalesetet. A városban egy jobbról közeledő autó nem adta meg az elsőbbséget, a vétkes autó épp csak elindult, ők lassultak, az ütközés mégis hatalmas erőket szabadított fel. Máig emlékszik az egymáshoz csapódó karosszériák fülrepesztő csattanására, a darabokra hulló szélvédő recsegésére, majd a biztonsági öv kíméletlen rántására, ami a röntgen szerint nem törte el egyik csontját sem, mégis, fájdalom nyilallott a szegycsontjába hetekig, ha csuklott.

Ez az ütközés, feléjük robogó kisbusszal sokkal pusztítóbb lesz. Tudta. Nem hiába tanult fizikát. A becsapódás várható erejét a sebesség mellett a tömeg, a lejtőből adódó tehetetlenség is fokozza. Meg fogok halni, ugrott görcsbe a másodperc törtrésze alatt a gyomra. Mi lesz a lányokkal nélküle?

Amikor magához tért, azt sem tudta, hol van, mi történt vele?

Az elemi fájdalmat persze egyből érezte, egész testét, minden izmát kín hasogatta, a fejét képtelen volt megmozdítani, mintha mázsás betontömb töltené ki.

Néhány másodperc múlva részeire bomlottak az érzések. A nyaka fájdalmas szögben hajlott a válla irányába, a vállába pedig pusztító erővel mélyedt egy szíj. Valami nagyon nem volt rendben a testével, a vér az arcába tolult, túl közel érezte a térdét, és úgy fájt a hasa, mintha ököllel ütlegelnék.

Erőt vett magán és kinyitotta a szemét.

Mi a csuda történt, futott át kábult agyán. Egy autóban van, ami nem az ő fábiája, idegen a szaga, gyerek sampon, nyál és romlott étel helyett pasi szaga van. Arcszesz, bőr cipő, meg valami más, olaj, de fura, nem az, amit a motorba szokás önteni. Ráadásul az autó túl alacsony, képtelen kiegyenesíteni a nyakát, mert valami nyomja a fejét, a karjai furcsa szögben lógnak felfelé. Felfelé?

És akkor megértette. Az autó a feje tetején áll, ő a biztonsági övön lóg, a tetőlemeztől nem mozdul a feje, és az öv vág a vállába, meg a hasába. Egy autóban van, ami balesetet szenvedett. Nem ő vezetett, ez legalább biztos, sehol a kormány. Valaki más ült a volánnál. Gábor? A kollégája? Időnként elmentek autóval vacsorázni, színházba. Nem, ez nem Gábor illata. Gábornak többnyire arcszesz, gyapjú zakó és gimnázium szaga van, ami talán a könyvek, nyomtatott papírok, tisztítószer, menza keveréke. Mást érez. Ez benzin és alatta nagyon halványan kaszált fű és valami fémes. Vér?

– Sven? – kiáltott fel, mintha a teste hamarabb találta volna meg az emlékeket az eszénél, mert mire kimondta, már emlékezett mindenre. Sven vezetett. Sven, a pasi a szomszédból, aki annyira bejött neki? Randizni mentek? Hová? Elvétett egy kanyart, vagy meggondolatlanul előzött? Nem, Sventől távol áll a meggondolatlanság. Mi történt Svennel? Itt kell lennie mellette. Balra. Csak kicsit oldalra kell fordítania a fejét, és meglátja.

Összeszedte minden erejét, néhány fokot mozdított a nyakán. Először a petyhüdten lógó légzsákot vette észre, a szélvédő mindent beborító üvegmorzsáit. – Sven – nyöszörögte, és tovább erőltette a nyakát, mire végre megpillantotta a férfit is. Ott volt, ahol várta, a bal oldalán. Az arca falfehér, szeme csukva, nyaka éles szögben kicsavarodva. Az autótetőt fedő, világos szürke szöveten jókora vörös folt sötétlett.

Sven vérzik, értette meg Emma. Ő egy arasszal magasabb nála, vagyis, amikor az autó a tetejére fordult, erősebben ütötte be a fejét.

Dühös kutyaugatás harsant fel a közelében. Ismerős hang. Kiwi? Mit keres a randin Kiwi?

– Sven! Sven. Mondj valamit, kérlek! – szólalt meg súgva, mert csak résnyire volt képes kinyitni a száját. Az álkapcsába, arccsontjába éles fájdalom hasított.

Durva, nyikorgó hang vonta el figyelmét a sebesült Svenről, az autó rázkódni kezdett, a mozgástól fájdalom cikázott végig a gerincén. Felsikoltott, majd minden elsötétült előtte.