Sven motorzúgásra ébredt, majd halk ajtócsapódás következett. A hajnal még váratott magára, az utcai lámpa vonta be derengő fénnyel a szobát. Két órát aludhatott a szex óta, vagyis reggel hat van. Aki a reggeli műszakba megy, már elindult, aki nyolcra, még nem. Vagyis más okból szállt ki vagy be valaki egy autóból az utcában.

Póló, alsógatya, zokni. Ezekbe egy másodperc alatt belebújt, a nadrágot kettő alatt rángatta magára, Emmát legalább félig felébreszteni háromba telt. A nő szájára szorította a kezét, hogy ne kiáltson fel.

– Mennünk kell! – súgta a fülébe, miközben az ijedten kapálózó nőt a testével szorította az ágyra. – Itt vannak az ukránok. Érted? Mennünk kell!

Emma gyorsan kapcsolt, befejezte a hadakozást, bólintott. Sven elengedte a száját.

– Húzz cipőt, és fogd a kutyát! Hátul megyünk ki – súgta.

Augusztusban, amikor Magyarországra érkezett, tudatosan választotta ezt a házat, aminek főbejárata az utcára nyílik, de a kert vége egy zsákutcát zár le. Itt nem ejtik csapdába, a támadói aligha térképezik fel pontosan a házak elhelyezkedését, nem jönnek be a sikátorba, amit a keresztutcák hátra nyúló kertjei határolnak. Tegnap este úgy parkolt a VW-vel, hogy mindkét irányból, az utcafrontról és az udvarról nagyjából azonos idő alatt érje el az autót. Az ébredés óta nem telt el öt perc, már indultak.

Egyelőre motor nélkül, a kéziféket kiengedve, némán gurultak a lejtőn. Milyen praktikus a Bakony, gondolta Sven. Persze, csak ilyenkor, ha lefelé haladunk. Amikor tegnap este hegynek felfelé ment vissza az autótól a házba, és alig kapott levegőt, akkor persze kevésbé volt boldog.

A főutcán haladtak, és csak a falu utolsó házát elhagyva indította be Sven a motort. Emmára nézett, aki épp, hogy ébredezett mellette. Az arcát dörzsölgette, a haját igazgatta, és fázósan húzta össze magán megtépázott pulóverét.

– Remélem, nem egy koránkelő traktoros miatt vertél ki az ágyból! – szólalt meg morcosan.

Sven elfintorodott. Bosszantotta a nő megjegyzése. Pancsernak nézi, aki összekeveri a traktor hangját a személyautókéval?

– Az ukránok Audija volt. Tegnap este hallottam elmenni, felismerem a hangját.

Emma megint nem szólt, kifelé bámult az ablakon, noha az út menti erdőig még Sven sem látott el, a hajnali félhomályban ködösen bontakozott ki a közeli gazos árok. Hallgat. Megbánta a szexet? A nők néha akarják, majd rossz kedvük lesz utána, és olyanokon agyalnak, hogy ezt nem kellett volna, én nem ilyen vagyok, ez hiba volt. Sven ezért se szedett fel bárokban nőket. Ha össze nem is költöznek a partnerével, de azért ne utálják, amit vele tettek. Talán Emma is szégyelli, hogy megkívánta, és nem várta meg, míg Sven kezdeményez. Amire persze hiába várt volna. Egy glockkal a pisztolytáskában, és hat hullával a háta mögött nehéz elhinni, hogy nemet merne mondani neki bármelyik nő. Még Emma se, pedig neki felvágták a nyelvét. Ez nem az a helyzet, amiben fixre veheti a partner beleegyezését, úgyhogy helyesebb a gatyájában tartani a szerszámát. Vagy konkrétan a takaró alatt. Az emléktől kishíján elvigyorodott. Amikor a nő lerántotta róla a plédet. Ritkán érzett olyan heves izgalmat, mint abban a pillanatban. A lövöldözés kiváltotta adrenalin fröccs ide, vagy oda, a nő meztelen testének látványa, a bizonyosság, hogy mindjárt benne lesz, elsöpörte a józan megfontolást.

Emma legalább félóra elteltével szólalt újra meg.

– Nem kell aggódnod. Szedek tablettát. Nem miattad, nehogy azt hidd! Egy kollégámmal járok, és sose lehet tudni.

Sven gondolta persze, hogy szed valamit, Emma sose ragadtatná védekezés nélküli szexre magát, annál sokkal rendezettebb nőnek ismerte meg abban a két napban, amit a házában töltött, de azért nem állta meg, hogy fel ne húzza.

– És mi a helyzet a nemibetegségekkel? – kérdezte. – Mi van, ha AIDS-es vagyok?

– Miért, az vagy? – kapta fel Emma a fejét.

– Nem, csak vicces – felelte Sven és felnevetett. – Az utóbbi két évben többször vettek tőlem vért, mint egy vámpír szeretőjétől.

Jót tett a lelkének a szex, érezte maga is. Oldódott benne a harag. Pedig résen kell lennie, a nő simán átverheti. Elég elcsépelt fordulat, szexszel altatni egy férfi gyanakvását. Dóra is ezzel próbálkozott. Ám Dóra hamis izgalmát, ócska szövegét össze se lehet hasonlítani Emma tegnap esti lelkesedésével. Olyan duzzadt és olyan síkos volt, amikor magába vezette, hogy azt nem lehet megjátszani. Ahogy az orgazmust se, ami egy OM 50 Nemesis lövedék sebességével érkezett. Ha Sven nincs kiéhezve, és beindulva a nőre, hoppon marad, olyan hirtelen élvezett el a nő rajta. Kívánta Svent, nem csak úgy tett. Ez pedig lefegyverző, el kell ismerni.

***

A felkelő nap a jobb oldali visszapillantó tükörre tűzött, fénye elvakította Emmát, mire kissé oldalra mozdult. Menekülünk, gondolta. Már megint menekülünk. Kiwi is nyugtalan az ölében, egy napja nem kapott enni, csak inni, és Emma is kezdett éhes lenni. A reggeli kávé nélkül pedig a fejét is nehezen tartotta egyenesen. Svenre nézett. Az ő szeme alatt is sötét árkok húzódnak, de valahogy kevésbé feszült, mint tegnap éjjel. Legalább ennyit elért, megnyugtatta Svent, még ha minden másban kudarcot is vallott, gondolta szomorúan. Sven számára nyilván nem volt akkora földindulás az együttlétük, mint Emmának, mégis, mintha kevésbé szorosan préselné egymáshoz az ajkait. Bezzeg Emma még sokáig feküdt álmatlanul a szex után, a ronda falvédőt bámulta, közben elszántan bizonygatta magának, csak a hónapok óta tartó önmegtartóztatás miatt remeg a gyomra felindultságában. Sven vékony, inas teste, meglepően bársonyos bőre a tenyere alatt, a hosszú izmai, ahogy megfeszülnek az erőlködéstől, amikor visszatartja magát, majd az arca, amikor közeledik az orgazmusa... Mindez káprázatos volt. Lehengerlő, szexis, szívbemarkoló. A férfi szinte gyöngéd volt. Arcáról eltünt a rosszalló kifejezés, ellágyult, majd hagyta magát minden fenntartás nélkül beleveszni a gyönyörbe. Márk nem így élte át az együttlétet, ő inkább dühödt bikára hasonlított szeretkezés közben, az arcát elöntötte a vér, szája megfeszült, és fujtatott. Emma visszahőkölt az emléktől. Vajon most már örökké hármasban leszünk szex közben? Márktól soha nem szabadulok?

Ismét Svenre pillantott. Talán helyes lenne beszámolni neki az ex férjéről. Hogy őt is fogva tartották a házban, mielőtt elvitték valahová? Márknak minden esetre csak hamukázott Svenről, mert nem bízik a szándékaiban. Ahogy mondani szokták, Márk az anyját is eladná némi előnyért cserébe. Ha információhoz juttatná, kizárólag a saját bőrét mentené, őt meg hagyná elsüllyedni a futóhomokban. És Sven? Benne bízik? Ha a vonzalom zavaros vízszintje alatt megpróbálja kivenni Sven szándékait, a szexi kagyló vajon igazgyöngyöt rejt, vagy csak egy mákszemnyi közönséges koszt? Vajon Sven olyan ember, amilyennek látszik...? Nos, ezen ismét hosszan elgondolkozott. Mégis minek látszik Sven? Hát nem egy külföldre szakadt hazánkfiának, akiben buzog a nacionalizmus, ezért megtért ősei kebelére. Ahhoz túl fiatal, túl okos és túl jól lő.

Márknak persze készen volt az elmélete Svenről, ahogy mindig mindenről. Azt magyarázta, Hassler valami német bűnbanda feje, aki holtan akarja látni a konkurenciát. Azt bizonygatta kivörösödött arccal, már a témával is felhúzva magát, hogy Emma ostobán félreismerte Hasslert, amikor szóba állt vele, és a gyerekeik közelébe engedte. Mert a pasi – Márk nyilván nem a pasi szót használta, hanem jóval trágárabbat – még az ukránoknál is könyörtelenebb, rettegnek tőle, azért akarják holtan látni.

– Tutira ki fogják nyírni azt a pöcsöt, csak idő kérdése, mikor – magyarázta széles mozdulatokkal Márk. – És jól teszik. Állítólag megölt hármat közülük. Az egyiket kibelezte, mint egy disznót. Úgyhogy ne falazz neki, drágám! Mondd el, amit tudsz, és akkor tutira elengednek. Megígérték nekem. Nem bántanak, csakis Hasslert akarják. Nem is értem, miért nem beszélsz? Mi közünk nekünk Hasslerhez? Neked, meg nekem? Csak hadd ritkítsák egymást ezek a bűnözők. Beszélj, drágám, az ukránoknak arról a rohadékról. Biztosan tudod, hol eszi most a fene, és akkor talán épp bőrrel megússzuk ezt a szart.

Márk szerint ezért rabolták el kettőjüket, mert az ukránok meg vannak győződve róla, hogy ők hárman összejátszanak, és rajtuk keresztül próbálják elkapni Hasslert. Ebből persze Emma semmit nem hitt el, alig figyelt Márkra, mert miért tudna többet a volt férje Svenről, mint ő? Persze Márk megint túl okosnak hiszi magát, ezeket a következtetéseket az ukránok kérdéseiből vonhatta le, amikor korábban kifaggatták. Nem is beszéli a nyelvüket, ugyan honnan tudná, miről tárgyalnak egymás között? Márk csupán találgat. Emmára viszont tagadhatatlanul mérges, amiért egyáltalán szóba mert állni Svennel.

– Ostobán belekeverted magad? – dühöngött, majd a gyerekeket kezdte emlegetni, hogy Emma képtelen rájuk vigyázni, mert továbbra se elég megfontolt.

Emma csak bámulta Márkot, amint szónokol, és az izzadsága szagából érezte, hogy be van tojva. Semmi közöm az egészhez, bizonygatta a férjének, de Márk nem hitt neki, és azt hajtogatta, ha nem beszél, az ukránok mindkettőjüket kinyírják.

Jól össze is vesztek, pedig Emma támogatásra, megnyugtatásra vágyott, erre a szokásos vádakat vágták egymás fejéhez, hogy Márk megcsalta őt és megbízhatatlan, Emma pedig hebrencs és nyálas érzelmek által vezérelt. Emma persze azonnal megbánta a szavait, amikor a szerencsétlen Márkot kivonszolták a szobából, és ismét egyedül maradt a rettegésével. Nem sokáig. Legföljebb öt percig. Majd Sven betörte az ajtót, és lelőtte azt az embert, aki kishíján megerőszakolta.

Mindig ide lyukadok ki, sóhajtott Emma. Hogy Sven megmentett. Annyira féltem. Ő pedig vigyázott a lányokra, majd utánam jött. Lehet, hogy félreérthető megjegyzéseket tesz, morcos és gyanakvó, de kockáztatta értem az életét. És hát igen, valljuk be, élvezte ő is az együttlétet, ami csodálatos érzés. Olyan régen nem kívánta Emmát senki, Gáborral egyre inkább barátiba hajlott a kapcsolatuk, egyszer csókolóztak, ami kellemes volt, de inkább a kíváncsiság hajtotta mindkettőjüket, mint a vágy. Mitől van ez? Mitől vonzódik Svenhez inkább. Nem mondhatná, hogy jobban néz ki Gábornál, vagy akár Márknál.

Oldalról nézte Sven éles vonásait, a kelleténél kicsit hosszabb orrát, a keskeny száját, az előre ugró ádámcsutkáját. Szerette volna rászorítani a száját, hogy érezze, amikor izgalmában nyel egyet.

Felnyögött, és kibámult a kocsi oldalablakán. Az út mellett kopár mező terült el, fenyők se nőttek, csak sziklás legelő kúszott fel a meredek hegyoldalon. Majd bele pusztulok, annyira vágyom rá, hogy Sven ne az legyen, akinek látszik; fegyveres bandita, aki csöppet se különb az ukránoknál.