Sven alaposan meghajtotta fehér VW Golfját. Emma szüleitől gyalog ment a garázsig, ahol az autóját tartotta. Annak idején szándékosan választotta a fehér színt és a hétköznapi márkát. Aki az utcán elhaladt mellette, nagy valószínűséggel nem emlékszik az autóból semmire, mert belesimul az utcaképbe, akár egy szemeteskuka vagy egy pad.

Emmát három órája vitték el, az út ebben a tempóban nem lesz több negyven percnél, hamarosan odaér. Jó eséllyel még élve találja. Ennyi idő kell az alapos kikérdezésre, főleg, hogy az ukránok autója jóval lassabb az övénél. Így nyert legalább félórát. Nem valószínű, hogy azonnal nekiesnek Emmának, a bizonytalanság, a várakoztatás növeli a pszichés nyomást, ráadásul ezek az emberek nem a szorgalmukról híresek, csak azt csinálják, amihez van kedvük. Ettől a gondolattól nem lett boldogabb. Ennyi idő bőven elég az erőszakhoz. Bár igyekezett meggyőzni magát, hogy Emma lányok tucatjainak megtöréséhez asszisztált, valójában azt kapná vissza, amit ő is tett másokkal, csak nem hagyta nyugodni a kétely, hogy talán nincs igaza, Emma ártatlan, és ő egy paranoiás barom. És ha így van, Emmát megerőszakolják, megkínozzák, vagy megölik, azt sose bocsátja meg magának, és ez a legkevesebb, hogy ő élete végéig gyötrődik. Képek kergették egymást a fejében, ahogy Emmát a kisbusz mocskos padlójára szorítják, ahogy ütik, ahogy megalázzák. Ismerte ezeket az embereket, külön örömüket lelik a durvaságban. Tudta, nem kéne felhúznia magát, ha indulatból cselekszik, inkább ront, mint javít az esélyeken, de képtelen volt megszabadulni a gerincén rohangáló rossz érzéstől. Emmának nem eshet komolyabb baja, ezt minden erővel meg kell akadályoznia! És ha végez, Emma szabad, akkor tisztázza magában, miben bűnös és miben ártatlan, és ő egyáltalán mit vár tőle azon kívül, hogy életben akarja tudni.

Csikorgó gumikkal fordult balra Zircen, az első nagyobb kereszteződésben Borzavár felé. Semmit se tudott a faluról, csak azt, amit a Google térkép mutatott: kis falu, néhány utcánál nem több. Emmát a falutól ötszáz méterre, a műholdas térképen is szereplő parasztházban jelezte a GPS. Egy órával ezelőtt még adott ki jelet, vagyis az ukránok nem vették észre, egyébként rég összetörték volna. Milyen jó, hogy a keleti maffia nincs képben a technikai fejlődést illetően. Azt vágják, a telefont, az újabb autókat követni lehet, de nyilván még nem hallottak az állatok helymeghatározásáról. A kitérő az állatorvoshoz alig tartott öt percig. Rövid ráhatás a Glockkal, és a doki számítógépén máris szaporán villogott Borzavár mellett a jel, hogy ott a kutya.

Beérve a faluba, a Borzavár tábla után nem sokkal balra fordult, és a temető bejáratánál hagyta az autót. Innentől gyalog indult tovább. Ha az ukránok őrszemet állítanak, akkor se hallják meg az autó zaját, elég távolságban leállította a motort. A temető mellett az erre kószáló helyieknek is kevésbé szúr szemet, mint az utcán, egy ház előtt várakozva. Faluhelyen mindennek és mindenkinek van helye, szinte lehetetlen észrevétlen maradni. Ezért is furcsa, hogy a maffiának mégis sikerült. A háznak, amit a kutya nyakörve jelzett, Sven nem tudott utána nézni, se a tulajdonosnak, se annak, hogy be van-e erre a címre jegyezve valamilyen vállalkozás. A térkép sem jelzett semmit, se vendéglátóhelyet, se panziót, se üzemet. A műholdas képen magányos parasztháznak tetszett a falu mellett, a szántóföld közepén.

Elővette a csomagtartóban elrejtett glockot, amit vezetés közben nem viselt, mert, ha kifog egy közúti ellenőrzést, nehéz lenne kimagyarázni az övébe tűzött fegyvert, ellenőrizte a cipőszárban a kést, ösztönösen megpaskolta a bal zsebét lehúzó két tartalék tárat, és útnak indult.

Jól látott sötétben, ez is egyike volt azon különleges képességeinek, amik kiváló mesterlövésszé tették. Felhős időben is infra nélkül kiszúrta a mozgást.

A temető kerítése mellett haladt, öt perc gyaloglás után letért a földútról, átverekedte magát az utat követő fasor elhanyagolt aljnövényzetén, majd erőltetett menetben átvágott az erdőt a tanyaháztól elválasztó, friss szántáson. Szerencsére felhő takarta a holdat, így nehéz volt észrevenni fedezék híján is. Számított erre a néhány száz méter különösen veszélyes terepre, a műholdképről kiderült, hogy a tanya közelében kiirtották az erdőt, sík terep vette körül az épületet. Vagy szántó, vagy legelő, ezt nem látta a műhold, de Sven számára mindegy volt, mert a művelt terület se nyújtana több fedezéket a legelőnél, hisz valószínűleg végeztek a betakarítással.

A háznak csak a cseréppel borított teteje látszott, magas kerítés takarta el az épület többi részét. A terméskőből rakott fal tövében Sven leguggolt, hogy kifújja magát. Ziháló tüdeje, meg kétszázas szívverése kérlelhetetlenül figyelmeztette pocsék fizikai állapotára.

Körbekémlelt. Az ukránok telephelye a börtönökre emlékeztette, a hosszan elnyúló és kilövésre alkalmas környezettel, a magas fallal, a szabályos, négyszög alakú udvarral, a vastag deszkákból ácsolt kétszárnyú kapuval, amin egy kamion is simán átfért.

Talán az embercsempészek ide helyezték át a pihenőállomást az anyja kertje alatti pincéből, ahol a keletről szállított lányokat egy éjszakára megaltatják. Talán. Ezek valószínűleg nem azok, akik Vanesszát átverték. A lány annyit tudott elmesélni a német rendőröknek, hogy a transzportban négyen utaztak, ketten aludtak egymás mellett a pincében, az akkor még matraccal is felszerelt ágyon. Vanessza csendben maradt, nem tiltakozott a bánásmód ellen, de a másik kamrában az egyik lány kiabált, majd sikoltozott, végül elhallgatott. Másnap az a lány nem tartott velük, csak hárman utaztak tovább nyugat felé. Vanessza halálra rémült, ahogy a másik két lány is, nem mertek kérdezősködni.

Talán most itt altatják a lányokat Borzavár mellett, és több nő is tartózkodik a házban a szomszéd nőn kívül.

Emmán kívül, pontosított gondolatban Sven. Álszent ez a szomszéd nő megnevezés. Főleg, hogy tegnap egész éjjel őt dugta álmában, a falnak döntve, meg az ágyban, elölről, és hátulról, majd mikor felébredt, szitkozódva a hülye farka miatt, ami nem tudja, kire kell felállnia és kire nem, csak kiverte magának, és persze végig Emmára gondolt közben. A durcás szájára, ahogy épp a farka köré szorul. Nem értette, miért indul be minduntalan ettől a nőtől, ha csupán rágondol, akkor is. Kicsit fiús a rövid hajával, a bujának nem nevezhető testével, még sincs benne semmi férfias. Talán a keskeny válla, meg a hosszú, karcsú combja teszi, vagy a hatalmas kék szeme? A törékeny testben megtörhetetlen lélek lakik. Keményen tartotta magát, amikor összevarrta a hasán a sebet. Más nő elájult volna. Botond úgy mesélte, bátran követte őt a föld alá, és rosszul se lett Sven látványától, pedig az első pillanatban Botond is legszívesebben elmenekült volna, Sven olyan ramaty állapotban volt.

„Mocskos voltál és szar szagú", mesélte Botond. „Első blikkre azt hittük, megmúrdeltél, és az oszlástól bűzlesz".

Nem mintha Sven nem tudta volna mindezt, eleget égett a képe később, ha eszébe jutott. De Emma nem hisztizett, feltámogatta a házba, forró vízbe dugta, majd az álló farkától se megrémülve, a saját, vaníliától illatozó ágyába fektette. Vagy nagyon hideg a nő, vagy kurvára erős.

Mikor végre ismét rendesen kapott levegőt, felegyenesedett a guggolásból, hogy terepszemlét tartson. Körbejárta a tanyát, hátha a nagykapun kívül is talál használható bejáratot a kőfalon. A félmázsás köveket beton tartotta össze a hagyományos habarcs helyett, nem rég húzhatták fel, és áthatolhatatlannak tetszett. Megbontani, aláfúrni kilátástalan, idő sincs rá, átmászni a falon az egyetlen megoldás, de mindenekelőtt alaposan szét kell néznie az udvaron, megkeresni a kamerákat, ha vannak, az őröket. Az a pillanat kritikus lesz, amikor a feje kibukkan a kőfal fölött. Vagy észreveszik, vagy ha szerencséje van, akkor nem.

Bentről nem hallott motozást, az őrséget állók jellegzetes toporgását, lépéseit, vagy az örök unaloműző dohányzás neszeit, a gyufa sercenését, papír csörgést. Csak a természet neszezett a csöndben, ahogy mindig. Sven Frankfurtban nőtt fel, és azt hitte, minden élőlény vele fekszik és kel, ám az első éjjeli megfigyelés során megtapasztalta, milyen élettel teli ilyenkor az erdő. A számtalan óra mozdulatlanul lapulás során megtanulta felismerni a különféle hangokat, az irányukat, és hogy mekkora test kelti őket.

Most viszonylagos csend borult a környezetéből sötét tömbként kiemelkedő tanyára, embereket nem érzékelt a közelben. Az ukránok biztonságban érzik magukat.

Sven megkapaszkodott a fal kiálló peremében, felhúzta magát, majd a bal lábát lendítve, egész testével elnyúlt a kerítés tetején.

Szerencséje volt, senki nem őrködött. Üres, lebetonozott udvart látott egyszerű parasztházzal, az udvaron parkoló két autóval. A ház teljes hosszában tornác húzódott, és a karbantartására jóval kevesebb energiát fordítottak, mint a kőkerítésre és az udvarra. A tornác oszlopairól, mint égett húsról a bőr, foszlott a vakolat. Jelentéktelen zárral ellátott, kétszárnyú, üvegezett ajtó vezetett a házba, legalább ötven éves, fölötte drótkosárral védett halvány lámpa pislákolt. Fénye nem ért el a kerítésig, valójában az udvar nagy részét homályban hagyta. A tornácon egy rögzített kamera irányult az ajtóra, egy a kapura és a parkoló autókra.

Az ukránok behúzódtak a házba, ami érthető, lassan fagy, Sven is érezte a kőfal dermesztő hidegét, a fájdalom mellett persze, ami a hasi sebéből, és majdnem minden izmából sugárzott.

Ha a ház olyan, mint a legtöbb parasztház, akkor a bejárattal szemben van a konyha és két oldalt két szoba. Az ukránok nagy valószínűséggel a konyhában csoportosulnak, mert szeretnek összeverődni, és ott a hűtő, amiben a sört tartják. A szobák ablaka rácsozott, vagyis tulajdonképpen cellák, Emma az egyikben van. De melyikben? Majdnem mindegy. Mire dönt, hogy balra fordul, vagy jobbra, már nem lesz, aki beleszóljon a választásába.

Leugrott a kerítésről, és összekuporodott a tövében.

Nagyjából tíz méter hosszan kell a kamerák látóterében mozognia. Egyszerű kínai rendszer, belső monitor, élőben is nézhető, és rögzít, ha mozgást érzékel. Mennyire valószínű, hogy valaki a monitor előtt ül, és figyeli a semmit. Ahogy őr nincs, úgy a házban is lankad az óvatosság. Ha mégis észreveszi valaki, akkor riasztja a többieket, az esélyei jócskán romlanak, de nem válnak nullává. Ha a kedvezőbb és valószínűbb verzió teljesül, akkor bejut, és lő. Ennyi a stratégia. Az ajtón azért nincs komolyabb zár, mert a bennlévők nem félnek a kintiektől. A ház és a biztonsági rendszer inkább a távozást hivatott megakadályozni, mint a behatolást.

Vagyis berúgja az ajtót, van tizenkét lövése, minden emberbe gyors egymásutánban kettő, az hat. Ha többen vannak benn, akkor is rábaszott, de nem valószínű, hogy hatnál több ember őrizné a nőket, akkor se, ha maximumon működik a transzport. Az udvaron a kisbusz mellett, amiben két ember ékezett Emmával, egy ötszemélyes Audi A3-as áll, ami négy felnőtt ember számára kényelmes, vagyis hat személlyel kell számolnia. Ha mégis többen tartózkodnak benn, akkor az ajtó takarásában tárat cserél. És improvizál. Ahogy akkor is improvizálnia kell, ha valaki vigyáz Emmára. Vagy valaki épp szórakozik vele. Ha van vele valaki, az felkészül az érkezésére.

Remélte, nem kell leválasztania senkit Emmáról, mert épp rámászik. A saját és főleg Emma érdekében. A gondolattól egy pillanatra elborította a harag. Bármennyire is sáros a nő, nem érdemli meg, hogy rámásszanak. Svennek el kellett ismernie, hogy van benne valami ártatlanság. Időnként úgy nézett Svenre, mintha kedvét lelné a látványában. Ami elég nagy baromság, tekintettel a feldagadt képére, a leamortizált testére. Valaha nem okozott gondot szexpartnert felszednie, de az utóbbi időben látta a nők tekintetében az elborzadást. Vagy a szánalmat. Meg persze a számítást, ahogy Dóra esetében. De Emmát néha rajtakapta, hogy nézi, és elpirul, mintha szégyellné a leskelődést.

Sven már készült felállni, nyúlt a Glock után, amikor nyílt a bejárati ajtó. Három férfi lépett ki rajta, csak az egyiket látta tisztán, mert a másik kettőt végig takarta a szélső. Az Audiba beült kettő, a harmadik nyitotta, majd zárta utánuk a kaput, helyére tolva a nehéz vasreteszt. A férfi fázósan összehúzva magát visszaszaladt a házba, az udvar ismét elcsendesedett.

Kettővel kevesebb, nyugtázta Sven. Az viszont kiderült, a benn lévők nagyon is a kezük ügyében tartják a fegyverüket, ez például pisztolytáskában viselte a hóna alatt. Vagyis kevés ideje lesz kiiktatni őket. Kiiktatni? Szemérmes kifejezés még a mesterlövész időszakból. Ha az egysége nem akart kockáztatni, és soha nem akart, a kiiktatás fejlövést jelentett. Most se fog szarakodni. Két lövés a felsőtestbe, gyors egymásutánban, amiből az egyik nagy valószínűséggel a szívet éri. Ha valamelyik ukránnak marad ideje visszalőni, jelentősen romlanak az esélyei. Akárhogy is, bemegy Emmáért, és ha minden klappol, együtt távoznak a házból. Ha mégsem jön össze, az már Svennek aligha fog fájni.

Felegyenesedett, elővette a Glockot, két kézbe fogta, és elindult.

Öt hosszú lépés végig a gangon, majd szembefordult az ajtóval. A bakancsa alatt recsegve adta meg magát a faajtó zárja, szárnyai engedelmesen vágódtak ki két oldalra.

Úgy volt, ahogy gondolta. Szemben konyha, négy férfi ugrott fel az asztaltól, és kapkodva nyúlt a fegyvere után, egy már eleve állt. Sven számára lelassult az idő. Elsőnek az ötödiket, az asztaltól negyvenöt fokban balra lévő alakot szedte le, akinek a kezeügyében, a konyhapulton feküdt a fegyvere, mert a gazdája épp evett valamit. Oldalról érték a férfit a lövések, Sven kénytelen volt fejre célozni, mert a felkarcsontba elakadhat a lövedék, és akkor baszhatja. Halánték, nyak. Nem volt ideje gyönyörködni a nyaki verőérből spriccelő vérben, negyed fordulat jobbra, a másik négy felé. A fegyverek előbukkanása határozta meg a sorrendet. Mivel a férfiak ültek, kényelmetlen lett volna a hasukon hordani a pisztolyt, ezért mind vagy a hónaljtok felé kapkodott, vagy hátulra, a nadrágja derekába. Sven pontos, tiszta lövései a mellkas közepébe csapódtak, jobbra, balra, majd a legközelebb álló, végül szemben az osztó, aki halálában is a paklit szorongatta.

Süket csönd támadt, amiben halkan csöpögött a csap, és zúgott a régi típusú hűtőszekrény. Majd szinte azonnal csaholni kezdett a jobboldali szobában egy kutya.

Sven két lépéssel kihátrált a konyhából az előtérbe, bal kézzel kioldotta a tárat, és jobbal a helyére tolta az újat. Maradt még két lövedék, de ki tudja, mi vár rá a szobában. Szembe fordult a jobb oldali ajtóval. Ez keményebb dió lesz az ócska bejárati ajtónál, amit a szocializmus mindent leszarunk időszakában furnérból raktak össze. Ez amolyan békebeli deszkaajtó volt, ami nem törik könnyen. A kilincset használni eszébe se jutott, mert akkor egyik kezével el kellene engednie a fegyverét. Sven nem szerette a vadnyugati, félkezes lövöldözést. Noha nem mozogtak az ujjai, arra jónak bizonyult a bal keze, hogy megtámassza vele a fegyvert tartó jobbot.

Nekiveselkedett, és berúgta az ajtót.

Mintha fényképezte volna, azonnal látta, és tudta, mi hol van a szobában. Két ember, plusz a kutya a sarokban. Tereptárgy, ami mögött bárki elbújhat, nincs, négy ágy két oldalon a falak mellett, szemben ablak. Emma, és mögötte egy férfi, aki a kaput az Audi után bezárta. Nem vesztegette az időt, azonnal bejött szórakozni a fogolyhoz. Emma csaknem meztelen, felül elszakadt pántú melltartó, lenn szürke szabadidőnadrág. Az ukránból csak a jobbkeze, meg a feje látszik, a többit lényegében takartja a nő. A kéz egy Sig Sauer kilencmilliméteres Lugert tart a halántékához.

Patthelyzet.

– Dobni el pisztoly, vagy én lőni! – ordította az ukrán, és a szájából nyál fröccsent Sven irányába. Mivel Sven mozdulatlanul, kisterpesz lőállásban, tüzelésre készen állt, a férfi tovább ordibált. – Lövök mindjárt. Fegyvert dobni, vagy nő halott! Eldobni! Most! Azonnal!

Sven tekintete épp csak átsiklott Emmán. Az arca baloldalán friss ütésnyom piroslik, mindkét felkarján újnyomoknak megfelelő véraláfutások, ezt korábban szerezhette, valószínűleg, amikor otthonról elhurcolták. Zihál a félelemtől, mellkasa szaporán emelkedik és süllyed. Hiperventillál, mindjárt elájul. Nincs sok idő.

Sven a nőt sakkban tartó férfi szavaira alig figyelt, mert nem érdekelte a sok zavaros duma. A szemébe nézett, majd pontosan az orra alá lőtt. A lövedék átsüvített a törékeny arccsonton, a puha garaton és összeroncsolta a nyúltvelőt. A pasinak esélye se volt mozdulni, elsütni a fegyverét. Nyikkanás nélkül, rongybabaként csuklott össze.

Emma az arca elé kapta a kezét, és csak sikított, sikított, ahogy a torkán kifért.