Alighogy távolodni vélte a hangokat, a nőét, és a két vakarcsét, Sven kipattant az ágyból. Vagyis félrecsapva a takarót, felegyenesedett az ágy mellett, majd ugyanazzal a lendülettel vissza is huppant a szélére. Szeme előtt csillagok táncoltak, látása elhomályosult, zúgott a füle. Úgyhogy két oldalt megtámasztva magát az ágyon megvárta, míg tisztul a látása, a dobhártyája pedig befejezi a pattogást. Pedig sietnie kellett, mert a nő nem fog sokáig időzni nála. Ha fel is túrták az ukránok a házat, és keresgélnie kell a ruháit a káoszban, negyedóra, húsz percnél nem lesznek tovább távol. Különösen, hogy a két nyafogó gyereket is vitte magával. Legalább tíz percig ment az előbb az alkudozás Sven ajtaja előtt, hogy nem akarnak átmenni a szomszédba a bácsinak hozni cuccokat, mert az Én pici pónim megy a tévében, később meg a ruhákon folyt vita, hogy kell-e sapka, vagy nem. Közben az egyik visított, majd valamin összevesztek. Ilyen engedetlen kölykökkel mindjárt jönnek vissza. Az persze külön szerencse, hogy az anyjuk magával vitte őket. Már elég nagyok ahhoz, hogy kikotyogják, Sven tilosban járt az anyjuk távollétében. A nő azért kínlódott a felöltöztetésükkel, vállalta vég nélküli vitát a TV–n, mert félt Svennel hagyni őket. Érthető. Aki könyörtelen bűnözőkkel szövetkezik, nyilván nem bízik senkiben.

Mikor elmúlt a szédülése, felemelkedett az ágyról, és átült a nő karosszékébe. Pucér fenekéhez hidegen tapadt a szék műbőr ülése. Sven megborzongott. Amikor nem bírta tovább, és maga alá piszkított, az is ilyen jéghideg lett egy idő után. A nő látta ebben az állapotában, sőt, a nő mosdatta ki a szarból. Ő meg ezzel hálálja meg, hogy kémkedik utána. Ez a bűntudat baromság, figyelmeztette magát. Ki fog bújni a szög a zsákból, a nő akar tőle valamit, és ha Sven nincs résen, hamar visszakerül a sodronyágyra a pincébe.

Az ágy melletti íróasztalon őrizetlenül hevert a nő laptopja. Nem volt új, Sven ugyanezt a modellt használta, mielőtt megsebesült. Felnyitotta a tetejét, és bekapcsolta.

Míg a rendszer felállt, körbenézett a szobában. Eddig békaperspektívából látta csak. Semmi különös, állapította meg. Dupla ágy, éjjeli szekrények, az egyiken, és csak az egyiken olvasólámpa, az ablak előtt két nagyra nőtt szobanövény. Fikusz, ezt ismerte, az édesanyjának is volt, a másikat nem tudta, miféle. Az ágy előtt szőnyeg, rajta egy játék babakocsi. Valamelyik gyereké lehet. Ahogy a néhány színes építő kocka is az íróasztalon, összekeveredve a kibontott és kibontatlan borítékokkal, könyvekkel, az asztal sarkára tornyozott spirálfüzetekkel. Úgy látszik, a kölyköknek mindenhová bejárása van.

Az első meglepetés akkor érte Svent, amikor váratlanul, jelszó kérés nélkül feltárult előtte a gép tartalma. Emma felhasználó, több nincs, csak egy. Örülnie kellett volna, hogy ilyen könnyen sikerült, de az egyszerűség inkább elbizonytalanította. Talál egyáltalán valamit ezen a gépen, ha bárki szétnézhet benne?

Háttérkép a két gyerek, meg a kutya. A férj hiányzik, nyugtázta Sven. Horváth Márk nem tölt be jelentős szerepet a családban? Vajon az embercsempész hálózatban is ilyen marginális helyen áll? Végrehajt, nem döntéseket hoz? Ha igen, Sven nagyon rossz irányban tapogatózik. Nem! Hessentette el a kételyt. A föld alatti átrakóhely olyan bizonyíték a nő és a férje bűnössége mellett, amit nincs ember, aki kimagyarázna. Vanessza szerint a szállító magyarul beszélt, és ő navigálta a csoportot, ami három lányból és az őket kísérő két férfiből állt. A magyar férfi negyvenes volt, barna hajú, szúrós tekintetű, és ő is ugyanúgy kivette a részét a lányokból, mint a másik, aki valami idegen nyelven szitkozódott, vitázott a magyarral, és ordítozott a lányokkal. És Vanessza egyszer egy női hangot is hallott, aki a magyart drágámnak szólította.

– Azt hittem, a nő segíteni fog – sírt fel a lány. Akkor már egy órája mesélt az útjukról, az ágyban feküdtek Svennel, csak az utcai lámpa világította meg a vonásait. Sírt, csapzott haja az arcába tapadt. Sven kétségbeesetten csitította, próbálta vígasztalni, de persze a lány fájdalmát nem lehetett eltörölni néhány üres, minden rendben lesz szólammal. Ahogy semmi se lett rendben később se. Vanessza meghalt, ő megsebesült, és most itt ül egy idegen nő hálószobájában és ha lehet, még nagyobb a káosz és a bizonytalanság a fejében, mint amikor elindult haza, Magyarországra.

Először a mappákat vette sorba. Nem volt sok, és az a néhány is érdektelen. Picurik, óravázlatok, olvasnivaló. Ebbe a mappába belenézett Sven, hátha átverés, de csak pdf és epub állományokat talált, néhány száz megabáj méretben. Megnézte, mit nyitott meg utoljára a nő. Egy krimit. Mi volt az első dokumentum, amit ebbe a mappába feltöltött, kereste meg azt is. Valami pszichológiai könyv a válásról, közvetlenül utána egy másik ismeretterjesztő a szeretőkről. Elváltak volna a férjével? Francba, most nem ér rá ezen agyalni. Ha van valami fontos a gépen, akkor az jóval nagyobb kell legyen ezeknél a regényeknél, és a gyerekek képeinél, amiken szintén gyorsan átfutott, de csak a lányok elölről, hátulról, a kutya, néhány tájkép, egy idősebb nő.

Lefuttatott egy keresés az egy gigabájtnál nagyobb fájlokra, de csak filmeket talált. Ezekbe nem volt ideje belenézni, remélte, a címük fedi a tartalmukat. Hogy az Egy cipőben, vagy az Érkezés valóban a film, nem valami szadista felvétel a pincében történtekről. Egyre idegesebb lett, hogy nem talál semmit. Hallotta csapódni a kertkaput. Hazaértek, be kell fejeznie a kutakodást. Lezárta a laptopot, majd sorban kihúzgálta az íróasztal fiókjait.

A legfelső kettőben totál káoszt talált, a harmadik viszont kulcsra volt zárva. A nyitottakba a nő mindent csak bedobált, Sven semmi rendszert nem tudott felfedezni a papírfecnik, tollak, ceruzák, gyerekrajzok kusza egyvelegében. Még az is kérdéses volt számára, hogy a nő egyedül használja a fiókjait, vagy a gyerekeknek számára is szabad préda az asztal, mert egy leharapott végű cumi, és egy száraz kenyérhéj látvány elültette Sven fejében a gyanút, hogy valamelyik gyerek pakolta be a számára fontos dolgokat a legalsó fiókba.

Ilyen egyszerűen nem fog bizonyítékokat találni, kénytelen volt beismerni. Visszamászott az ágyba, a fejére húzta a takarót, és úgy tett, mintha aludna. Szüksége van néhány percre, hogy a pulzusa meg a mozgástól ziháló légzése visszatérjen a normál tartományba, és végiggondolja a történteket. Ezt tervezte, de valószínűleg hamarabb elaludt, mint a nő behozta volna a ruháit, mert órákkal később ébredt, és az irodaszék ülőfelületén, amit ő nemrég a pucér seggével illetett, gondosan összehajtogatva ott hevertek a ruhái. Legfelül az alsógatya, majd a póló, nadrág, alul bizonyára a zokni. Kezdheti a legfelsővel. Ahogy szereti. És ettől a figyelmességtől, ami lehet csupán a véletlennek volt köszönhető, zavarba ejtő mértékben meghatódott. Talán mégis ügyes a nő. Jól csinálja. A bizalmába férkőzik, és kiszedi belőle a titkait.

Ha tetszett, kérlek, hagyj nyomot - akkor is, ha nem -, csillagot, megjegyzést, bármit!