Sven hófehér szobákban kergetőzött egy nővel. A nőnek hosszú lába és rövid barna haja volt. Szaladt Sven elől, de nem félt tőle, néha nevetve hátranézett a válla fölött. A szomszéd nő volt. Emma. Sven tudta a nevét, de magában is csak szomszéd nőként emlegette, mert utálta. Ébren. De ez most nem a valóság, ezt is tudta. Most tetszett neki a nő, vágyott rá, hogy utolérje. Átölelje, magához szorítsa, és megcsókolja. Először csak azt a két gyönyörű szamét, az orra hegét, majd a száját is persze. A nő pedig hagyná, sőt akarná. Ez nyilván valami álom, vagy meghaltam, futott át Sven agyán, összerázkódott, és azonnal beléhasított a fájdalom. Minden porcikája lüktetett, a feje búbjától a lábujja hegyéig. Felnyögött, a hangtól még inkább kitisztult a feje. Nem halt meg, csak minden gyökeresen megváltozott, nem reszket a hidegtől, és a két karját az oldala mellett érzi, nem kifeszítve a feje fölött. Valaki kiszabadította, és felhozta a felszínre. Ágyban fekszik, de nem kórházban, mert annak eltéveszthetetlen a szaga, a zörejei. Most vanília illatot érez, az ágy az ő ízlésnek túl süppedős, de ez most jó, mert a feneke is sajog, mélyen belevágott a vaságy sodronya. Él, megmenekült a biztos haláltól, de szarul van. Leltározni kezdte a fájdalmait, mire számíthat, melyik sérülése lényeges, melyik nem? Mit bír el a teste, ha menekülnie, esetleg harcolnia kell.

A szemei mozognak a szemhéja alatt, egyiket sem vesztette el, csak marha nagyot kapott ököllel a bal szeme közé, ezért kinyitni se tudja. Nem is próbálkozik vele, egyelőre elég lesz fél szemmel látni, a duzzadás elmúlik, nem fontos. Az égő fájdalom a csuklóján és a bokáján, ami olyan, mintha tüzes vassal sütögetnék, tudja mi, a kötöző vágott be a húsába, amikor hülye fejjel megpróbált kiszabadulni. Gondolhatta volna, hogy fölösleges, csak kimerítette magát vele. Ez se fontos, ha elkerüli a fertőzést. A hasa tompán lüktet, főleg jobb oldalon, a szúrás fölött, ebből még gáz lehet, ha elrepedt a mája, akkor vérzik. Kis szar kés volt a támadója kezében, nem hatolt mélyre, de ki tudja, milyen koszban járt előtte, ha befertőződik, betehet neki. Ahogy a májsérülés szintén. Vajon tényleg gond van valamelyik belső szervével? Ami nem látszik, de gebasz lehet belőle? Talán nem. Ha a hasüregébe vérezne, nem gondolkozna most ilyen tiszta fejjel, inkább üvöltene a fájdalomtól. Üvölt, mert rohadtul fáj a hasa? Nem. Kár beszarni, nincs nagy gáz. Megmaradok, gondolta, és majdhogynem elvigyorodott. Azonnal elment a vigyorgástól a kedve, amikor megfeszültek a hegesedő repedések a szája szélén.

De mi történt? Tette fel magának a kérdést.

Résnyire nyitotta a szemét.

Hatalmas, valószerűtlenül kék szempárral találta magát szemközt. Csaknem felkiáltott ijedtében. A szempárhoz tartozott egy alig láthatóan apró orr, és egy rózsaszín, pillangó alakú cumi. Egy gyerek nézett vele néhány centiről farkasszemet.

Az arc eltávolodott, egy párnás kéz kihúzta a cumit, és a gyerek méretét meghazudtoló hangerővel visítani kezdett.

– Anyaaa! – süvöltötte. – Fejébjedt a bácsiii!

Sven úgy érezte, meggyötört koponyáján hajszálrepedések futnak végig. Becsukta a szemét. Ismerte ezt a gyereket. A szomszéd nő kisebb lánya, a cumis. A másik a copfos.

Tehát a szomszédban került. A nő vagy a férje, vagy mindkettő felhozta a kamrából. Vajon miért tették? Sven azt hitte, ott fog megdögleni a bűzös hidegben, egyedül, vaksötétben, de úgy látszik, még nem végeztek vele. Akarnak tőle valamit. Amikor a három barom elkapta, Sven meg volt győződve róla, hogy kinyírják. Jól elbaszta persze, az ágyában törtek rá, alvás közben. Milyen amatőr hozzáállás ez? Elkényelmesedett az utóbbi másfél évben. Úgy aludt, akár egy hülye civil. Mégis, hogy képzelte? Beleköpött a levesükbe, miért nem gondolt rá, hogy elkapják? Elmulasztott minden óvintézkedést. Ennyire hülye lett? Majdnem kinyírták, pedig nem akart még megdögleni. Nem, amíg a dolgával nem végez. Megpróbált szabadulni a kötelékeitől, amíg az erejéből futotta, feszegette őket, de a hideg, a szomjúság végül legyűrte. Most is szomjas, a szájpadlásához tapad a nyelve, s olyan, mintha smirgliver gargarizálna.

Ismét kinyitotta a szemét.

– Hozz vizet! – suttogta, mert egyelőre nem futotta hangosabb beszédre . – Hallod? Hozz vizet! – ismételte, mert a gyerek meg se rezdült, mintha nem értené vagy nem hallaná, sóbálványként bámult rá. Majd váratlanul felsikoltott.

– Anyaaa! – visította.

Kivágódott a közelben egy ajtó, és felcsattant egy női hang.

– Luca, megmondtam, hogy nem szabad bejönnöd a bácsihoz.

Sven megismerte a hangját. A szomszéd. Miért ordít? Csöndesebben!

Erőlködve felé fordította az éppen maradt jobb szemét. Valóban ő volt, rövid, barna haja rendezetten keretezte az arcát, sminktelen arca feszültnek látszott.

– Menj ki, Luca, és edd meg a vajaskenyered! – szólt szigorúan a gyerekre, a kitárt ajtóban állva kifelé mutatott a kezével.

– Megyek, cak megnéztem a bácit, ne veszekedj! – nyafogott a gyerek.

Tényleg ne! Gondolta Sven. Még egy hangos szó, és szétreped a fejem.

A gyerek vonakodva kicsoszogott a szobából, a nő bezárta az ajtót, majd megállt az ágy lábánál.

– Örülök, hogy felébredt. Kér inni? – kérdezte jóval halkabban, mint a gyerekhez beszélt. Valójában kedvesen Két kezével megmarkolta az ágy támláját. Megfeszült a bütykein a bőr. Mintha tartana Sventől. Ami nevetséges, olyan egyenlőtlenek az erőviszonyok, de mégis, Sven látta rajta az óvatosságot. Volt valami ebben a nőben, amit Sven sehogyan sem tudott kategorizálni. A bűnözők, akikkel eddig dolga volt, leginkább betörők, gyilkosok, terroristák, drog és embercsempészek,ridegek voltak, közönségesek és meglehetősen egyszerűek. Még az észben jobban eleresztettek is inkább a ravaszságukkal éltek, mint a differenciált gondolkodásukkal. Ez a nő életeket tett tönkre, mégis volt benne valami melegség, amit Sven képtelen volt nem tudomásul venni. Ráadásul okos is volt. Hisz tartott Sventől. Ő pedig vonzódott volna hozzá. Nevetséges, de hiányzik neki egy nő kedvessége. Az édesanyja halála után jött rá, hogy nem csupán a szexet keresi egy nőben, hanem a gyöngédséget is. Hogy ráterítsen egy takarót, ha elnyomja a kanapén a buzgóság. Hogy a bajárat fölött felkapcsolt lámpával várja. Apróságok. Marhaság, de mégis. ez a nő olyannak látszott, mint aki uzsonnát csomagol a férjének, és még teát is főz a termoszba. Hülyeség, tudta, hisz mindez szemfényvesztés. A gyöngédség megvolt Vanesszában is, persze egészen másként. Ő lágy volt, olvadó és minden hamisságtól mentes. Nos, ez a nő nem olvadozott. Kedves volt, de határozott, és Sven undokságát látszólag fel se vette. Ami nyilván csak álca. A nő akarja eljátszani a nyájas cellatárs elkoptatott szerepét, akit a börtönben a gyanúsított mellé raknak, hogy neki öntse ki a szívét. A nő szeretné megtudni, amit a három baromnak nem sikerült, amit kedd este kérdezgettek tőle, miközben ütötték. Az érdekelte őket, hogy ki a megbízója. Elég durva szláv akcentussal beszéltek, de Sven azért értette, mit akarnak. Most újra próbálkoznak, hisz veréssel nem ment, hátha majd mézzel sikerül. Méznek meg itt ez a nő.

– Hoztam vizet meg szívószálat – mondta a nő, Sven mellé sétált, felvett egy teli vizespoharat az éjjeli szekrényről, majd a műanyag szívószálat Sven ajkai közé nyomja. Svennek még a kis mozdulatra is, míg a száját résnyire nyitotta, éles fájdalom hasított az ajkába, és mélyebben, az álkapcsába is. Remélhetőleg csont nem tört el az arcában, de a felszínesebb sebei könnyen felszakadnak.

Amennyire a vékony szívószál engedte, mohón nyelni kezdte a vizet. Kiitta az egész pohárral, addig nem eresztette a szívószálat, míg meg nem hallotta, hogy már a pohár alja szörcsög. Visszahanyatlott a feje a párnára.

– Hamarosan kap megint, de ne igyon egyszerre túl sokat, mert úgyis kihányja – mondta a nő. Hanyatt fekve, oldalról Sven csak a derekát, meg puha, rózsaszín nadrágja tetejét látta. Talán pizsama alsó lehet ez a cucc. Éjjelre a nő nem hord bugyit, gondolta kissé kábult aggyal, mert az ivás fáradtságos művelete kiszívta az erejét. A pizsama vékony anyaga lazán kiadta a nő hasa formáját, az enyhe domborulatot, majd finoman megemelkedett a szeméremszőrzet fölött.

Sven halkan felnyögött, és lehunyta a szemét. Észnél kell lennie. Ha nem vigyáz, kinyírják. Nem puskázhatja el a második esélyét azzal, hogy bedől a nőnek.

A nő visszarakta az üvegpoharat a szekrényre. Halkan koppant a a pohár alja a szekrény tetején. Svennek még ez az apró zaj is fájt. Kiszáradtam, kihűltem, vért vesztettem, ezért vagyok ilyen szarul, gondolta, és már félig aludt, amikor a nő megérintette a vállát.

– Nem maradhat sokáig nálam. Haza kell mennie.

Sven megrezzent a hangjára.

– Hogy? – nézett fel rá.

– Mivel képes volt feljönni a föld alól, tud inni, remélhetőleg enni is, normalizálódott a testhőmérséklete, a néhány lépést a házáig szerintem meg tudja tenni.

– Kidob? – hökkent meg Sven. A fordulat készületlenül érte. A nő nem faggatózik, hogy kiszedje belőle a nem létező titkait? Hogy ki ő, és miért bukkant föl? Magánakcióból támadt rá az egyik emberükre, vagy valamelyik bűnüldöző szerv áll mögötte? Ezt kérdezgették a szlávok, amíg lefelé vonszolták. Meg persze, hogy van-e pénze? Lehet, Svent kinyírni küldte őket a főnök, de egy kis mellékesnek nehéz ellenállni. Biztosan mindent felforgattak nála, amíg az eldugott pénzét keresték.

– Nem dobom ki. Ne vádoljon szívtelenséggel – eszmélt komor gondolataiból a nő hangjára. –, de mindenekelőtt gondolnom kell a lányaim biztonságára. Magát kishíján megölték, nem tehetem ki ennek a családom. Mi van, ha visszajönnek? Nálunk nem találhatják meg.

Sven tűnődve nézett rá. Ez most meg mi? Hazaküldené? Ahelyett, hogy megpuhítaná. Nem is lenne rossz, ha bevetné a női praktikáit. Kíváncsi lett volna rá, meddig megy el. Kefélni is hajlandó lenne, vagy csak a szemét meresztgetné nagy együttérzően, ahogy most. Jó segge van, az igaz, de ciciben kevésbé van eleresztve.

Mivel Sven nem válaszolt, csak átható pillantással méregette a nőt, az folytatta.

– Felcipeltem magát az állítólagos unokaöccsével, aki nem mellesleg a tanítványom, és az is rémülettel tölt el, hogy ő belekeveredett – magyarázta a papucsában toporogva, s közben önkéntelenül a felsőjét igazgatta. – Szóval feljöttünk a házba, sikerült beülnie a kádba, de közben végig hadakoztunk magával, mert nem volt teljesen tiszta, majd szinte beájult az ágyamba. Nem emlékszik ezekre, ugye?

Ezért a vanília illat, zökkent a helyére Sven fejében a szokatlan szag, a zavarba ejtő álma. Nem pudingban fürdették, hanem a nő vanília illatát érzi. Ezen majdnem elmosolyodott. Nyalakodhatna kicsit a vanília illatú testén, ha a nő is akarná. Nem úgy fest, mint aki szeretné az ilyesmit. Tanítónősen szigorú arckifejezéssel méregeti, mindjárt kiosztja az egyest, mert kitúrta a puha ágyából. Ez a nő csak árulja, de nem gyakorolja a szexet. Egy hapsit se látott eddig megfordulni nála, kizárólag a férjét, azt is egy alkalommal. A csaj  munkába jár, reggel el, majd délután haza. Biztosan telefonon intézi az ügyeit. Eldobhatón, máshogy nehéz is lenne. Legföljebb a számítógépén. Szét kellene nézni a számítógépén.

A nő közben még mindig magyarázott, hogy nem akar a lányoknak hazudozni, ráadásul estére a nagyi is várható, jó lenne ha Sven hazamenne.

– Rendben – szakította félbe Sven a szóáradatot, és az őszintének látszó mentegetőzést. – Hazatakarodom, de hoznia kéne nekem valami göncöt. Meztelenül mégse masírozhatok át az udvarán.

– Természetesen. Átmegyek magához, hozok ruhát – készségeskedett a nő. Megakadt kicsit, és lopva, de egyértelműen bírálóan végigszaladt a tekintete Svenen. – Nos, inkább úgy mondanám, átmegyünk a lányokkal magához, és összeszedem, ami szükséges lehet. Hol tartja a ruháit? Gondolom alsónemű, póló, nadrág, cipő elég. Nem fagy meg kabát nélkül, míg hazaér, nem szükséges...

– Ennyi tökéletes, köszönöm – vágott megint közbe Sven. Úgy látszik, ha zavarban van, locsog a nő. De miért van zavarban? Nyilván nem gondolatolvasó, nem tudja, hogy baromságokat álmodott az imént. Megcsókolni a szemét? Mint valami lovag. Nyilván enyhe agyrázkódása van, azért kavarodtak össze a gondolatai. Megduzzadt az agya szex központja. Ezen megint majdnem elmosolyodott, a szájába nyilalló fájdalom térítette észhez. Össze kell szednie magát, mielőtt elkapják újra, és akkor nem ússza meg. Mellesleg nem is jön be neki a nő, legalábbis nem annyira, hogy elnyomná az undort, amit iránta érez.

A nő összecsapta a tenyerét.

– Máris indulok. Hol tartja a ruháit?

Sven elmagyarázta neki, merre találja az öreg ruhásszekrényt, abban a pólóit és a nadrágját, hol az alsóneműt, a váltás cipőt.

A nő már fordult volna ki a szobából, amikor Sven hangja megállította.

– A legfelsőt hozza – mondta.

– Legfelső mit? – nézett vissza a nő.

– A legfelső pólót és nadrágot – mondta Sven, és a szégyen mellett feltámadt benne a harag, hogy beszélnie kell erről. Hogy mindig a kupac tetején lévőt veszi ki. Ha véletlenül nem a szokott feketét akarja, hanem valamiért a ritka fehéret, szürkét, akkor előző este legfelülre helyezi, hogy ne keljen változtatni a szokásán. A seregben alakult ki ez nála, mások babonának mondanák, ő szokásnak nevezi. Olyannak, amit nem szívesen szegne meg.

A nő felnevetett.

– Rendben. A legfelsőt hozom.

És mintha tudna róla, és érdekelné Sven fejfájása, halkan csukta be maga mögött az ajtót.