Megint egy út, megint egy fölösleges kör, húzta a szemére Sven a napszemüvegét. A Veszprémből Herendre tartó buszról Márkón szállt le, az utolsó megállónál jelzett. Innen gyalog indult tovább, noha legalább öt kilométeres út várt rá. Jobban ismerte ezt a környéket, mint Veszprém keleti oldalát, itt több lány is álldogált, talán Gratz közelsége, a nagyobb forgalom miatt. Hülyeség információkban reménykedni, tudta, fölösleges is, hiszen Vanesszát nem támaszthatja föl, de talán igazságot szolgáltat nekik. Arról persze lövése se volt, hogyan, de nem is ez a lényeg. Képtelen szabadulni gondolattól, hogy akik Vanesszát átverték, megkínozták, majd ha nem is közvetlenül, de a halálát okozták a jövőben újabb életeket tesznek tönkre. Hogy kik ezek az emberek, azt csak sejtette. Vanessza egy nőről beszélt, akinek nem látta az arcát, csak a hangját hallotta egy vasajtón keresztül, és több férfiról, akik folyton ordibáltak a lányokkal, és mind hasonlóan néztek ki. Izmos test, rövid haj, piaszag. Svent a nő érdekelte, a férfiakat, a végrehajtókat ismerte, találkozott nem eggyel pályafutása során, zéró empátia, agresszió jellemezte őket. De egy nő? Az ritka a prostitúciós iparban, mióta a bordélyházak bezártak és a kurválkodás legalitása megszűnt. A nő lehet a kulcsa a szervezetnek, lévén belőle csak egy, könnyebben azonosítható. És ez a bizonyos nő, lehet, a szomszédjában lakó kétgyerekes anyuka, aki naponta hat órát tölt kamaszlányok között, akiben megbíznak, és aki minden adatukhoz hozzáfér. Sven rég kinőtt a naiv elképzelésből, hogy a rossz embereken meglátszik a gonoszság. Nem látszik meg. De hogy két kislány anyjaként mások gyerekeit tönkretenni hogyan képes ez a nő, nem fért a fejébe. És éktelenül dühítette is.

Sven felvette a gyaloglás egyenletes ritmusát, szívta a kipufogók gőzét, a felvert port, de ügyet se vetett rá. Ahogy hajdan, aktív korában, igyekezett a lényegre koncentrálni, és kizárni a mellékes ingereket.

Napraforgó tábla mellett haladt el, a kókadt növények úgy lógatták tányér fejüket, ahogy ő szokta rosszabb napjaiban. Lassan elmúlnak a rossz napok, kezd visszatérni az ereje, bár a kezd valóban pontos kifejezés. Legföljebb, három kilométert haladt, mégis alig kap levegőt. Lassított. Nincs hová sietnie, a lányok tizenegy előtt nem érnek ki. Két lány dolgozott ezen a környéken, az út két oldalán, hogy bármelyik irányból érkezzen a kuncsaft, kapás legyen. A kanos pasi beáll az autóval a fák mögé, elintézi a dolgát, aztán elhajt. A strici hozza a lányokat egy batárral, ami ütött kopott ugyan, de megvan a kötelező vadrács az orrán, meg a sötétített üveg. A pasit egyszer látta, semmi különös, kiköpött olyan, mint a tegnapi, kopasz fej, izompóló, hegyes orrú cipő, vastag aranylánc a csuklón. Elpuhult pöcs, aki nőkkel tartatja el magát. Sven ma jobban felkészült az esetleges tlálkozásra, a bakancsa szárába tűzte a Black Fox taktikai kését, ha elfajulnának a dolgok. Ha a pasinak baja lenne vele, hogy Sven beszélni akar a lányokkal. Titkon remélte, lesznek kifogásai, és legalább egy jobbegyenest bevihet neki.

Úgy belefeledkezett a gondolataiba, hogy kishíján elvétette a nyiladást. Visszasétált vagy húsz métert, és elhagyva az aszfaltozott utat, befordult az erdősáv mögé.

Utálta ezt a helyett. Két nappal ezelőtt autóval járt itt, hogy szétnézzen, pontosabban, hogy terepszemlét tartson, de ez a kifejezés a régi életéhez tartozott, nem szerette.

Elhaladt az akácos mellett, és megcsóválta a fejét. Nehéz megérteni, hogy akad férfi, aki ilyen helyen szabadul meg a fölös energiáitól. Basszus, fölös energia? Nehéz megérteni, hogy akad kretén, aki ide jár kefélni. A bokrok alját, de még embermagasságban, a fák ágait is szemét borítja, mindenütt összegyűrt, különböző váladékokkal szennyezett papírok, óvszerek, nejlonzacskók, rongyok. A lányok a dolgukat is itt végzik, tisztálkodni nincs helyük, sokszor idejük se. Sven összerázkódott az undortól.

Körbenézett. Minden ugyanolyan, mint tegnapelőtt. Még lábon áll a kukorica, sárgásbarna tenger, ameddig a szem ellát. Besétált a táblába.

Ahogy maga előtt félrehajtva a növényeket haladt egyre beljebb, a nadrágjába gyomok kapaszkodtak, a fejét égette az egyre magasabban tűző nap, és meztelen karjára kusza mintákat vágott a levelek éles széle.

Amikor kellően eltávolodott az úttól, leguggolt, és várt.

Hamisítatlan augusztusi csönd ölelte körül, rovarok neszeztek, távolban egy ölyv rikoltott, az országúton egymás után húztak el a járművek, Sven a hangjuk alapján nem csak a kamion tudta elkülöníteni a busztól, de még néhány autómárka zaját is felismerte. Gondolatai önkéntelenül kanyarodtak a föld alatti tömlöc, a szomszéd nő felé. Tegnap este rajtakapta, hogy a másik kijárat körül szaglászik. Legalábbis Sven feltételezte, a sötét helyiség másik végén nyíló ajtó a szomszéd telekre vezet. Nem bírta kinyitni, a túloldalon zárhatták be, de az nem valószínű, hogy az ajtó mögött feltételezhetően nyíló járat átvezet a szomszéd telek egész szélességén. Biztosan valahol a garázsban van a bejárat, logikusan a szerelőaknában, ami fölött az ócska autó áll. Megpróbált bemászni alá, de a nő váratlanul hazaérkezett. Erre nem számított, látta, üres a ház, sehol nem ég villany, a gyerekek valahol máshol tartózkodnak az anyjukkal, és rég lefeküdtek. Erre a nő hazaállított, és rajtakapta. Csoda, hogy nem akadt ki. Mert nem akadt ki, kötélből vannak az idegei. Sőt, eljátszotta az irgalmas szamaritánust. Halott lányok szegélyzik az útját, de őt istápolni akarja. Azért annyira nem néz ki szarul, hogy ez indokolt legyen, úgyhogy vagy gyanakszik, vagy a franc se tudja. Kefélni akar? Pont vele? A nyomorult szomszéddal. Azok az állatok, akik a lányokat betörik, biztosan őt is szívesen megbasszák. Sven előtt felrémlett a nő tágra nyílt, kék szeme, széles mosolya, majd a finom érintés, amikor megfogta a felkarját, mert azt hitte, rosszul érzi magát. Oszkárdíjas alakítás. Nem véletlen, hogy még nem kapták el a zsaruk. Se őt, se a férjét. A rohadékok.

Fél tizenkettő is elmúlt, mikor a terepjáró befordult az akácos mögé. Kipattant golyófejű, előkászálódott a két lány is. A magasabb, a szőke, rövidnadrágban, derékig érő laza felsőben, a másik, a vörös, átlátszó blúzban, miniszoknyában. Vanessza is szőkére festette a haját, leért a derekáig, és reggelente hajsütő vassal kiegyenesítette. Úgy mondta, kivasalja. Minden reggel, míg olyan mélyen bele nem merült a depresszióba, hogy már ez se érdekelte.

A két lány kivette a csomagtartóból szánalmas ellátmányát, Sven két napja látta, kevés kaja, víz és néhány törölközőt tartalmaznak a nejlonzacskók. A lányok lerakták a csomagot a földre, golyófej megpaskolta az arcukat, visszaült az autóba, tolatott, elvétette a kijáratot, vissza előre, majd újabb próbálkozás, végül elhajtott Herend irányába.

Sven kiegyenesedett a táblában, de félbehagyta a mozdulatot, mert máris kuncsaft érkezett. Kisbusz fordult le az útról, és még mielőtt megállt volna, már nyílt is az oldalsó ajtó. Négy férfi ugrott ki a kocsiból, és le se állítva a motort, kiszállt a sofőr is.

– Bassza meg! – mordult fel Sven. Várhat egy órát, mire ezek mind végeznek.

Ám a dolgok eltértek a megszokottól. A lányok nem kezdtek üzleti tárgyalásba, hogy mit, mennyiért, hanem a férfiakat meglátva azonnal futva menekülni kezdtek. Két irányba, az egyik felfelé, a másik lefelé, az akácos mellett. Szánalmas próbálkozás volt persze magassarkúban, a hepehupás földúton. Sven elképedve nézte, ahogy bukdácsolnak a szeméttel borított egyenetlen terepen, és átfutott rajta, milyen furcsa is az emberi természet, a hiábavaló küzdelemhez való ragaszkodás. Mint annak idején, amikor terroristákat kerítettek be az egységével, és üvöltözve felszólították őket a megadásra. Nagyon kevesen hallgattak a józan ész szavára. Mert hiába az egyértelmű túlerő, valaki mindig menekülni próbál, és legalább egy ember hősködni kezd, és fegyvert ránt. Többnyire ő kapja be az első lövést. A két lány is hiába szaladt, esélyük se volt lefutni az öt pasit. Sven persze azt se értette, miért menekülnek. A férfiak nem festettek nagyon másként, mint az eddigi pasasok. Férfiak voltak. Talán fiatalabbak. De a lányok tudtak valamit, amit Sven nem, egyértelműen rettegtek ezektől az emberektől. Sven ugyan nem készült semmilyen akcióra, csak beszélni akart a lányokkal, de képtelen volt tétlenül szemlélni az előnytelen küzdelmet. Hogy ezt a két szerencsétlent megerőszakolják.

Azt még látta, ahogy a szőke lányt elkapják, aztán kirobbant a fedezékéből, és rohanni kezdett a kisbusz felé.

Az embermagas, sűrűn vetett kukorica akadályozta a mozgásban. A száraz levelek porzottak, szeme szája tele lett törekkel, nem látott semmit, de hallani jól hallott. Az egyik lány sikoltozott, a férfiak valami szláv nyelven ordibáltak, az egész kusza kakofóniába süllyedt.

Legalább másfél méteres ugrással ért ki a tábla szélére, két lábra érkezett, kisterpeszbe. Bár baromi nagy zajt csapott, a férfiak nem figyeltek fel rá, úgy elmerültek a saját dolgukban. Két csoportra oszlottak, három a szőke lányt szorította a kocsi padlójára, a maradék kettő pedig a vöröst igyekezett elkapni.

Sven felmérte a terepet. A vörös elég messzire jutott. Vagy harminc méterrel feljebb oroszlánként küzdött. A két férfi a karjainál ragadta meg, de ő rángatta magát, visított, rúgkapált. Nem egyhamar fogják visszacipelni a várakozó furgonhoz.

A szőke lányt jóval hamarabb elkapták. Már vissza is vitték a furgonhoz. Két férfi leszorította az autó fenéklemezére, a harmadik meg készült erőszakot tenni rajta. Svennek háttal a nadrágja elején matatott, és várta, hogy a másik kettő szétfeszítse végre a nő combjait.

Sven azt gondolta magáról, nem jellemzi a hirtelen indulat és az impulzuscselekvés, de a látványtól, ahogy a madárcsontú nő a három kigyúrt barom között tehetetlenül sikoltozik, elöntötte az agyát a vörös köd.

Egy mozdulattal előrántotta a bakancs szárból a kést, és a csoportosuláshoz robogott. A háttal állót intézte el elsőként, aki a nő két combja közt a saját farkával volt leginkább elfoglalva. Egy szúrás a jobb vesébe, majd felrántani a bordaívig a kést, és ki a testből. Ahogy hajdan tanulta. A férfinak megfordulni se maradt ideje, szó nélkül rogyott össze, s ezzel elzárta az utat a harmadik társa előtt.

Svennek a következő két másodpercben a tőle jobbra esővel kellett foglalkoznia. Jobb könyökét felrántva összezúzta az orrcsontját, majd a kés markolatával a homlokára sújtott. Hang nélkül csuklott ez is össze. A harmadiknak nem akaródzott harcba bocsátkoznia. Elengedte a lányt, rohanvást megkerülve hátulról a kisbuszt, beugrott a vezetőülésbe és indított.

Sven nem törődött vele, a feltápászkodni igyekvő nő felé kapott, hogy segítse kiugrani a buszból.

– Jól van? – kérdezte hozzá hajolva, de a választ nem várta meg. A motor zúgásra ugyanis felfigyelt a maradék kettő, akik másik lánnyal viaskodtak.

Mindkettő a kocsi felé kapta a fejét, és a pillanatnyi figyelmetlenségüket a nő azonnal kihasználta, fogát a jobb alkarját markoló férfi kezébe mélyesztette.

Ekkor fordultak igazán rossz irányba a dolgok. A férfi fájdalmasan felordított, és másik öklével a lány arcába sújtott. A lány feje hátrahanyatlott, nem kapálódzott tovább, hanem tehetetlenül tűrte, hogy a férfi, akit megharapott, hátulról elkapja a nyakát.

Sven a táv felénél járt, amikor a másik pasi, akinek a lánnyal már nem volt dolga, szembe fordult vele. Kezében kés villant.

Sven néhány lépésre tőlük megállt.

Kettő maradt az ötből, nyugtázta. Eddig ukrán vendégmunkásoknak vélte őket, a rosszabbik fajtából, de a fojtó fogás, amivel a lányt a magasabb elkapta, profizmusra vallott. A magyar alvilágba, mint gombafonalak a trappista sajtba, furakodott be a környező országok szervezett bűnözése. Ezek se egyszerű munkások, valami erőszakszervezett tagjai lehetnek, vagy ukránok, vagy szerbek, Franc se tudja a szláv nyelveket kapásból megkülönböztetni. A túlerő dacára egész jónak vélte az erőviszonyokat. Két maffiózó Sven fénykorában egyenlőtlen küzdelemnek számított, fel se merül, hogy nem ő győz. Talán még most is esélyesebb, noha alig erősebb egy kismacskánál, viszont tudja, hogy ez, a közelebbi, felfelé akar szúrni, mert úgy tartja a kést, és nem védi semmi a térdét, a golyóiról nem is beszélve.

– Nem kell verekednünk – mondta Sven. – El is mehettek. Hagyjátok a nőt, és futás.

A férfinek az izompólóból kilátszó karján az adrenalintól dupla vastagságúra dagadt a véna, és úgy toporgott idegességében, mint ha szarnia kellene.

– Nem beszélgetni jöttünk, bazmeg – köpte.

Sven ezt mintha már tegnap is hallotta volna. Ilyen a formája, senki nem hajlandó szóba állni vele. A távolabbi férfira nézett, aki nyakszorítással tartotta maga előtt a vergődő nőt.

– Azt hiszitek, ti vagytok a menők, de két társatok eszméletlen, egy elszelelt, ti pedig alig szuszogtok. Pedig csak egy nővel verekedtetek eddig. Kalapál a szívetek és izzadtok. – Előre lépett. – Ha harcra kerül sor, rá fogtok baszni. Ahogy a két haverotok.

Jelentőségteljesen az inge ujjába törölte a kezében tartott véres kést.

– Elengeditek a nőt, és kvittek vagyunk – mondta.

A férfiak egymásra néztek, és lezajlott köztük valamiféle néma párbeszéd, ami Sven számára kedvezőtlen eredményt hozott.

– Kibelezünk – mondta a közelebbi. – Nem pofázni jöttünk, és útban vagy, te fasz.

Sven hozzá képest helyezkedett, mert tudta, hogy ő fog először támadni. Figyelte, ahogy mozdul a lába, ahogy készül előre döfni, felhasítani a késével Sven hasfalát. Lendült is előre, Sven erre várt, nyílegyenesen kilőtte maga elé a lábát, és hagyta, hogy a férfit ágyékkal előre nekivigye a saját lendülete. Közben bal könyökhajlatába szorította ellenfele jobbját, és kicsavarta kezéből a kést.

Erre a mozdulatra talán szükség se volt, az ukrán elterült a fűben, és lüktető golyóit markolászva vinnyogott.

Ketten maradtak és a nő.

– Engedd el, és mehetsz – javasolta Sven, és azon igyekezett, hogy a másik ne vegye észre, ereje végén jár, szaporán ver a szíve, és fújtatva jár az erőlködéstől a mellkasa.

A másiknak ide-oda cikázott a szeme, feltehetően a lehetőségeit latolgatta. Ha elengedi a lányt, oda a pajzsa, ha magával vonszolja, lelassítja a menekülésben.

Megvillant a kés éle.

– Ne – ordította Sven, de hiába. A nő a földre rogyott, nyakából vörös vér spriccelt.

– Így jó, baszd meg? – ordított a férfi, de rövid ideig tartott az öröme, a távolban felharsantak a szirénák. A másik lány telefonált a mentőkért? Vagy a rendőrségre? Svennek nem maradt ideje ezen tépelődni. Ahogy a menekülő támadóval se tudott törődni. Egy pillantást vetett utána, ahogy Herend irányába rohant, majd letérdelt a megsebzett nő mellé a fűbe

Lefejtette a nő ügyetlen ujjait a sebről, és a vágás alatt a lüktető érre szorítva mutató ujját, igyekezett csillapítani a vérzést. A spriccelés csordogálásra szelídült.

– Bassza meg, bassza meg – mantrázta Sven, míg a mentőt várta, és az eszméletlen nő egyre halványodó arcát nézte.