Két nappal később Zsófi segített Olíviának készülődni. Felajánlotta egyik ruháját, a harang alakú, fekete, spagettipántos minit.

– Ez nem feszül rá a seggedre, de akkora a dekoltázsa, hogy a pasik úgyse néznek a cicidnél lejjebb.

– Kedves vagy – fintorgott Olivia. – Nem is nagy a hátsóm.

Zsófi csak a szemét forgatta.

– Ha te mondod. De úgyis mindegy, ez eltakarja. És elhoztam a tűsarkúm is, hogy nagyobb legyél egy tízévesnél.

Meglóbálta az említett cipőt a nővére előtt. Legalább tíz centis sarka volt.

Olivia belebújt és tett két lépést a hálószobában.

– Ki fogom törni a bokám – mondta.

– Ne nyafogj! Az a cél, hogy Tamás csorgó nyállal lihegjen utánad, nem?

– De igen – ismerte be Olivia, és lehuppant az ágyra. Valaha így is volt. A kapcsolatuk kezdetén. Koncerten ismerkedtek meg, Tamás az ismert helyi zenekar dobosaként vonzotta a csajokat. Olivia el se merte hinni, hogy épp hozzá csapódott az afterpartin. Persze akkor még néhány kilóval kevesebb volt, és az önbizalma se szenvedte meg a szakítást. A fiú aznap fel akarta vinni az albérletébe, de Olivia ellenállt. Megadta a számát, és ő lepődött meg a legjobban, amikor másnap délután Tamás felhívta, és addig járt utána, míg be nem adta a derekát. Bár imponált neki a dobos srác, a jó külső, meg a feeling, tartott is tőle. A trófeagyűjtemény újabb darabja nem akart lenni. Így kezdődött, aztán négy évig tartott.

– Min mélázol? – kérdezte Zsófi, aki az ajtófélfát támasztotta és elszántan rágózott. – Tamáson, vagy a tatán, akit magaddal viszel?

– Negyven éves. Hol tata az?

– Erről beszélek. Vajon bírja éjfélig, vagy elalszik tízkor, te meg hozhatod haza a hátadon?

Olivia kezdett megsértődni. Ez Zsófi. Segít, de közben szünet nélkül piszkálódik.

– Gábor egész fiatalos és jól is néz ki – mondta. Elgondolkodott a saját véleményén. Így nem igaz. Most, hogy néhány napja, a közelebbi ismerettség okán nem a tanárt látja a férfiban, azt is észrevette, hogy férfi. Nem kölyök, mint Tamás, akinek elsőként a mi hasznom nekem ebből, vagy a hogy fog ez nekem állni gondolat jutott eszébe. Reggelente több időt töltött a fürdőszobában Olíviánál, és ruhára is többet költött, ám ha levette a drága pólóját, alatta nyurga kamasztest rejtőzött. Pálcika karok, vézna lábak. Ezzel szemben Gábornak felnőt teste van, karja, lába, mellkasa, amikor együtt dolgoztak a konyhán, észrevette, noha nem akarta bámulni. Nem is bámulta, csak észrevette. Amikor a sarkokat festve felemelte a karját, és megfeszült rajta az ing. Gábor jól néz ki, és nem fiatalos, hanem valóban fiatal. Negyvenegy éves. Ha újra megnősülne, és gyereke születne, fel tudná nevelni.

– Egész fiatalos – ismételte nővére szavait Zsófi éneklő hangon. – Nem igaz, hogy nem találtál volna normálisabb pasit, aki nem úgy öltözik, és viselkedik, mint Szűcs nagyapa, amikor kicsípte magát a Mihály napi búcsúra.

– Sajnálom, hogy nem üti meg a mértékedet. Majd figyelmeztetem, hogy neked köszönjön csá-t, és vágja az orrodra az ajtót. Hogy megbecsüld.

Zsófi felvihogott.

– Ne már, csak húzlak. Nem is rossz a pasi. Mármint neked. Én bottal se érnék hozzá.

Olivia megcsóválta a fejét.

– Én sem szándékozom hozzá érni. Bio díszlet lesz.

Nyolcra beszélték meg, és nyolc óra ötkor, amikor a két lány leért a másodikra, Gábor az ajtóban várta őket.

– Szervusz! Csókolom! – biccentett Zsófinak. – Nagyon csinos vagy – nézett végig Olívián. – Előnyös ez a ruha.

– A Zsófié – felelte zavartan Olivia. Gábor udvarias, neki mégis megdobogtatja a szívét ez a semmi elismerés.

– Gratulálok. Remek választás – bókolt Gábor Zsófinak is.

– Hát, ja – mondta Zsófi, és elindult felfelé, vissza a lakásba. Gábor elgondolkodó pillantást vetett utána.

– Ha nem tudnám, hogy a fiam egyke, azt hinném, Balázs elcserélt ikertestvére.

Olivia felnevetett és oldódott a zavara, ami a férfit megpillantva elfogta. Mert Gábor nem várt módon jól nézett ki ma este. Csinált valamit a hajával, talán levágatta, és kikérte Balázs divattanácsát. Farmert viselt, vászoncipőt és rövid ujjú pasztell kék-fehér csíkos inget. Olivia az eddigi tagadhatatlan tisztelete mellé, mert okos és művelt, nyomasztóan soknak érezte, hogy még férfiként is tessen neki.

Az utcán Gábor az autó felé kormányozta Olíviát. A nő meglepődött.

– Innen legfeljebb tíz perc séta a színház. Ne menjünk gyalog?

– Este bizonyára fáradt leszel, jobb autóval.

– De akkor nem is ihatsz.

– Nem is szándékoztam.

Erre a nő nem szólt, csak nyugtázta, hogy újabb jó tulajdonságát ismerte meg Gábornak. Az apja, mióta Olivia az eszét tudta, ivott, és ennek dacára, hogy megszenvedték, a bátyjai is kihasználtak minden alkalmat a lerészegedésre. Ha több pénzük lett volna, és nem kell úgy megfogni minden fillért, már a máj vagy agy átültetésért állnának sorba.

Gábor kocsija tiszta volt, illatos, és a férfi jól vezetett. Sebességváltáskor nem rángatott az autó, tartotta az ötvenet, és a többi közlekedőt sem szidta, pedig elébük vágott egy kisteher az első sarkon, kénytelenek voltak nagyot fékezni, de még ezt is sikerült úgy megoldania, hogy Olivia kisebb rántással megúszta. Az iránta érzett hálámnál, csak az elfogultságom nagyobb, gondolta a nő, kinézett az ablakon, hogy a férfi ne vegye észre a mosolyát. Úgy tartottam az estétől, Gábor véleményétől, hogy a megkönnyebbülés aranya vonja be a pillanatot. Felnevetett.

Gábor ránézett.

– Mi olyan vicces?

– Nem tudom. Jó kedvem lett. Bizakodva nézek a jövőbe.

– Amennyiben?

– Nem is tudom. – Olivia az oldalsó üvegnek támasztotta a fejét, és mosolyogva nézett a férfira. – Azt hiszem, visszaadtad az emberiségbe vetett hitem. Mostanában minden balul sült el, de most tele vagyok pozitív várakozással. Kellemes estének nézek elébe, Zsófi remek ruhát választott, nem szorítja semmi a hasam, egy szuper pasival érkezem egy trendi bulira, ahol visszaszerzem az elbitangolt jószágomat, biztosítom a harmonikus családot a gyerekemnek és boldogan élek, amíg meg nem halok.

- És még nem is ittál – mondta Gábor, és kicsit zavartnak látszott.

– El ne pirulj, mert szuper pasinak neveztelek! – nevetett Olivia a zavarán. – Többször kéne farmert hordanod, látszana a formás hátsód.

– Hát most már biztosan elpirulok – somolygott a férfi. – Ilyet még nem mondott nekem nő.

Olivia nevetett.

– Nem hiszem. A feleséged biztosan értékelte a feneked. Meg a többit is, gondolom.

Gábor erre nem felelt, és Olivia megérezte, túllőtt a célon.

– Ne haragudj! – kérte. – Ez a Szűcs-féle közönséges modor. Néha elgaloppírozom magam.

Gábor gondolkozott a feleleten.

– Nem hiszem, hogy a közönséges a leginkább találó kifejezés. Inkább közvetlenségnek mondanám. A feleségem orvosdinasztia negyedik generációját képviselte, és az én nagyapám is jegyzőként dolgozott a nyugdíjig Debrecenben. Lehet, kissé enerválttá váltunk.

Erre Olivia nem tudott mit mondani, mert a gondolatmenetet se értette tisztán, úgyhogy az érkezésig hallgatott.

Hamarabb kiszállt, mint Gábor megkerülte volna az autót, hogy kinyissa előtte az ajtót. Mint harcba induló katona, húzta ki magát, és karolt bele a férfiba. Csatlakoztak a többi, elegánsan öltözött érkezőhöz.

***

Egy óra elteltével, három sonkatekercsen és két dobostortán túl Olivia beismerte, hiba volt ide jönni. Bár Gábor lelkiismeretesen posztolt mellette, jobban szórakozott, mint ő. Olivia azt hitte, kiszabadítja a férfit a magányából és bevezeti a nagyvilágba, erre kiderült, Gábor az egybegyűltek felét ismeri, legalább ketten évfolyamtársai voltak az egyetemen, és majd mindenkivel szót ért. Mivel kevésnek érezte magát, hogy belekotyogjon a hogyan tanítsuk József Attilát a rendszerváltás után eszmecserébe, amit Gábor egy középkorú rendezővel folytatott, lelépett, és megkereste a mellékhelyiséget. Ott elmélkedett vagy tíz percet a csészén, és kizárólag azért nem pityergett, mert tudta, két csepp könny, és az olcsó szemfesték pandát csinál belőle.

Iszonyatosan fájt a lába a magassarkúban, és mindezen szenvedés nem hozta meg a jutalmát, Tamás rá se hederített. Pedig ott volt. A vörös csaj körül keringett, akivel két hete is látta, de csak úgy, mint a Szaturnusz körül a gyűrűk, egy volt a sok bolond pasi közül, akik a nő figyelmére pályáztak. Pedig jobban nézett ki, mint az átlag, a divatosan borzolt sötét hajával és a fekete, hosszú pillájú szemével. A szemébe szerettem bele, kesergett Olivia, ez a csaj meg észre se veszi. Ahogy Tamás őt. Vagyis de. Az italos asztalnál a vörösborért folytatott harc hevében meglökte Olíviát, aki nem hagyta, hogy Gábor inni vigyen neki, mert tudta, ha a borok körül őgyeleg, belefut Tamásba. Épp így történt, de a várt jelenet helyett, melyben Tamás döbbenten végigméri, és a szépségétől aléltan még aznap este visszakönyörgi magát, a férfitől egy bocsesz-re futotta. Észre se vette, hogy gyermeke majdani anyjának lépett a lábujjára.

Gábor fogta meg a könyökét, és mentette ki a tülekedésből.

– Nem is lennénk magyarok, ha nem ölnénk egymást egy pohár ingyen piáért – morogta a férfi, de Olíviát nem érdekelték a tágabb összefüggések, csak magán csalódottsága.

Kibújt a cipőből, megmozgatta a hideg kövön a lábujjait. Legalább a mosdó tiszta, illik a helyhez. Aranyozott díszítések, halk zene, elegáns csempe. Szánalmas, hogy a wc-ben kesergek, gondolta. Kinek a hülye ötlete volt ez a tegyük féltékennyé Tamást? A Zsófié? Elvégre ő adta a meghívót és a ruhát is. Ne kenjük Zsófira! Amikor említette, buli lesz a színházban, olyan esdeklően néztem rá, hogy azonnal átadta a belépőjét, ismerte be Olivia. Mindegy. Nem jött össze, hát nem jött össze. Ránézett az órájára. Elmúlt tíz, ideje ágyba bújni, kismama.

Gábor nem emelt kifogást a távozás ellen, bekapta a falat pogácsát, amit a kezében tartott, majd követte Olíviát a parkoló autóhoz. Teliholdas, enyhe este köszöntötte őket, a színház mögötti virágládákban illatoztak a petúniák.

– Csalódottnak látszol – állapította meg Gábor. – Sajnálom, hogy nem sikerült a terved.

Olivia megrántotta a vállát.

– Mindegy. Legalább megpróbáltam.

Hagyta, hogy a férfi átkísérje az autó túloldalára, mintha egyedül nehezére esne kinyitni az ajtót, és a kocsi orránál jártak, amikor Tamás egy kisebb társasággal feltűnt a téren.

– Várj! – súgta Olivia, és mozdulatlanná merevedett. Tamásék a sötétből jöttek, de őket Gáborral megvilágította egy kandeláber az autó orránál. Olivia szembe fordult a férfival, a csípőjét nekitámasztotta a motorháztetőnek.

– Csókolj meg! – parancsolta fojtott hangon.

– Tessék?

– Itt jönnek, és látnak. Csókolj meg! – hadarta Olivia, és Gábor kissé lassú eszmélését meg sem várva, megragadta az inge elejét, magához húzta, és megcsókolta. Tudta, Gábor jóval udvariasabb annál, semmint leálljon vele vitázni, esetleg huzakodni. Azért a mozdulat váratlanul érte a férfit, elveszítette az egyensúlyát, előre lépett és két kézzel megtámaszkodott Olivia két oldalán, az autón. Olivia önkéntelenül szétnyitotta a combját, és közrefogta a férfi csípőjét.

Puszinak, vagy leginkább semminek indult, aztán rendes csók lett belőle. Olivia az egyik pillanatban még hallotta Tamás nevetését, aztán, mintha a víz alá merült volna, egy darabig nem hallott semmit.

Gábornak jó íze volt. Férfi íze, és férfi illata. Valami keverék samponból, arcszeszből, öblítőből és meghatározóan Gáborból, amit Olivia érzett egy ideje, de most, hogy nagyobb adagban kapott belőle, fel is ismerte. Később sem tudta megmondani, melyikük mélyítette el a csókot, nyitotta előbb a száját, vagyis, hogy ki volt a hibás, de ahogy megérezte a szájában a férfi nyelvét, felrobbant benne a vágy. Nyöszörögve csókolta vissza, simított végig a nyelvével a nyelvén, majd mikor a férfi kezdett visszahúzódni, tiltakozva felnyögött, és még szorosabban magához húzta. Az ingébe kapaszkodva, ha már úgyis fogta. És akkor a két combja találkozásában, a hozzá feszülő nadrágon keresztül megérezte a férfi merevedését. Kíván engem, sikoltott benne a diadal. Kíván, érzem. S mivel ő a vékony csipkebugyin kívül nem viselt mást, amikor a férfi önkéntelen mozdulattal hozzádörgölte magát, már nem volt visszaút.

El fogok élvezni, döbbent rá Olivia. Olyan régen szexeltem, hogy el fogok élvezni a kocsi tetején. Csak Gábor észre ne vegye, érkezett a következő, rémült gondolata. Nem veheti észre. Nem veheti észre, hogy nekem ez jó. De nem bírom megállni. Mert jó. Ó, de még milyen jó, szűkölt benne a vágy, és próbálta visszafogni magát, úgy tenni, mint a legelején, tettetni, hogy ez egy álcsók a közönség kedvéért, de közben hallotta, hogy a férfi is szaporán veszi a levegőt, és a csípőmozdulatot is nehéz volt félreérteni, ahogy hozzádörgölőzött. Olivia tudta, ha most elengedné az inget, és tolna rajta egyet, Gábor azonnal elvonná magát, el a száját, a karját a csípője mellől, és a combja köze is felszabadulna az érintéstől, de az nagyon nem akart felszabadulni. Megkönnyebbülni akart, mégpedig azonnal, követelőzve, nedvesen és duzzadtan. Nem bírom, csukta be a szemét Olivia, és felhagyott a minimális ellenállással is, amit a vágya ellen eddig kifejtett. Elélvezek, elélvezek, most, most, most, akarta kiáltani, de csak belenyögött a férfi szájába. Kissé mozdított a csípőjén, feljebb húzta magát a motorháztetőn, hogy Gábor keménysége telibe kapja, és hagyta, hogy végighullámozzon rajta az orgazmus.

Tamásék rég elmentek, mikor kinyitotta a szemét. Gábor arcát látta maga előtt, de nem merte hosszasan nézni, eltolta a férfit, összezárta a lábát, és lekászálódott a motorháztetőről.

Mekkora ribanc vagyok, gondolta szomorúan. Úgy teszek, mintha semmi nem történt volna, bezsebelem a fergeteges orgazmust, őt meg lepattintom.

– Elmentek? – kérdezte, és meg kellett köszörülni a torkát, mert egércincogásnak tűnt a hangja.

– El – mondta Gábor, kinyitotta az autót, és betessékelte Olíviát.

Az úton a nő egyfolytában fecsegett, mert lelkiismeret-furdalása volt. Ha kölcsönös a dolog, az más, de tolvajnak érezte magát. Elcipelte Gábort magával, untatta, aztán magára húzta, és amikor az férfi módra reagált a testére, elélvezett rajta. Mint a férfiak szoktak a ponyvaregényekben. Használják a másikat, aztán eldobják.

– Ne haragudj! – kérte, amikor befordultak az utcájukba.

– Miért? – kérdezte a férfi

– A csókért. Nem ebben állapodtunk meg.

– Kibírtam.

– Akkor rendben. Csak nem akarom, hogy úgy érezd, kihasználtalak, vagy valami. Erről nem volt szó, amikor megbeszéltük az estét – magyarázta egyre hevesebben Olivia.

Gábor leállított az autót, behúzta a kéziféket, szembe fordult vele, és az ajtó megnyitásával felkapcsolta a belső világítás.

– Olivia, felnőtt ember vagyok, megbirkózom egy hirtelen jött csókkal.

– Tudom, tudom – pislogott bűntudatosan Olivia. – Csak nem szeretném, ha megsínylené a barátságunk. Mert barátok vagyunk, ugye?

– Hát persze – mosolygott szélesen a férfi. – Barátok vagyunk. És ne aggódj! Nem tört csontom, és remélem, neked se.

Nekem biztosan nem, gondolta Olivia, mert még mindig érezte a hasában a remegést.