Másnap Gábor egész délután takarított. Legalább két éve nem járt náluk idegen, és most, hogy hajdani tanítványát, Olíviát várták, és a házigazda szemével szétnézett a lakásban, észrevette, ami eddig fel sem tűnt, hogy alaposan elhanyagolták a tisztaságot. Takarítottak ugyan, ahol a papok táncolnak, ahogy az édesanyja mondogatta hajdan, de a sarokban pókháló remegett, a csilláron pedig megült a por.

Régebben, amíg Bea, a felesége élt, fogadtak vendéget, munkatársakat, a nagyszülőket. Miután Bea meghalt, az apósáék látogatták rendszeresen Balázst, és ő igyekezett megteremteni itthon a harmónia látszatát. Mióta ők se jöttek, Balázs haverjai ugrottak fel néha. Nekik fel se tűnt, hogy poros csillár, maga a csillár se. Lehangolóan nyugdíjas életre rendezkedtem be, gondolta Gábor, és a kamrában megkereste a tollseprűt. Nem véletlenül van ez is hegynyi lom alatt, forgatta meg a kezében.

Balázsnak persze nem tetszett a dolog. Se a korrepetálás, se a takarítás.

– Mennyivel tud többet nálam az a csaj? – kérdezte karba font kézzel támasztva a falat, míg Gábor a konyhaszéken állva a port törölgette a lámpabúráról. – Úgy néz ki, mint egy kölyök. A hónaljamig se ér, meg az a szénaboglya haja? Akár egy ovis.

– Kilencvennyolc százalékos írásbelit írt kémiából emelt szinten – mondta Gábor, lelépett a székről, hogy kimossa a rongyot. Amikor megtalálta Olivia tablóképét, és megtudta a teljes nevét, hogy Szűcs Oliviának hívják, látta, hogy szégyen, amiért nem emlékezett rá, de ő is tanította magyarból, ám, ami a fontosabb, vegyésztechnikusként végzett. Utána nézett a jegyeinek is. Ötös volt a reáltantárgyakból. Kémiából pedig színjeles. Nagyjából ennyit tudott meg róla, mert saját emléket keveset sikerült előcsalogatni a nőről, a napló tanúsága szerint magyarból jó és közepes jegyeket adott neki. Egyszer szerepelt az ötvenhatos ünnepségen előadott darabban. Utcakölyköt alakított, mert alacsony és szőke. Ezen elmosolyodott. Most is ilyen. Alacsony és szőke. De a szénaboglya túlzás, jellemző a fia felszínes értékítéletére. Szép a haja Olíviának. Nem drótszerű, hanem puhán fürtös. Ha meghúzna egy tincset, rugalmasan visszaugrana a helyére.

A keze megállt egy pillanatra a mosdókagyló fölött. Micsoda képtelen gondolat! Nyilván eszébe nem jutna a fia korrepetitorának a haját húzgálni. Kicsavarta a rongyot, és visszalépett a székre, hogy befejezze a lámpabúra takarítását.

Vacsora után, este hétkor figyelmeztetnie kellett Balázst, hogy öltözzön át.

– Alsógatya van rajtad, fiam – mondta. – Felvennél valami ruhát?

Balázs folytatta a játékot a számítógépén.

– Úgyis késik. A csajok mind késnek – vetette oda az apjának.

Olivia pontosan érkezett, szépen felöltözve, szoknyában, ujjatlan blúzban, a hosszú, lógós fülbevaló vége simogatta a vállát. Gábor nyitott neki ajtót.

– Csókolom – köszönt.

Olivia elmosolyodott.

– Tudom, hogy tanított és idősebb, meg minden, de nem tegeződhetnénk? A magázódás olyan nehézkes.

Gábor elpirult. Meglepte, hogy Olivia tegezné, mintha a saját korosztálya lenne. A Nyírségben, ahonnan származott, kevésbé állt rá az emberek szája a tegeződésre.

– Köszönöm – mondta. – Gábor vagyok.

Olivia melegen felnevetett.

– Tudom. Olivia, ahogy te is tudod.

Balázs jelent meg a nappali ajtajában. Gábor örömmel nyugtázta, hogy rövidnadrágot és pólót húzott.

– Szia. Én is tegezhetlek, vagy én köszönjek csókolomot?

Olivia fél kézzel az előszobafalnak támaszkodott, és kibújt a szandáljából.

– Ahogy gondolod – felelte. – De ha magázol, körmöst is fogsz kapni.

– Nem kell levennie, levetned a szandált! – szólt közbe sietve Gábor.

– Jobb mezítláb – mondta a lány. – Hűvösebb. – Önkéntelenül megmozgatta a rózsaszín körmű lábujjait.

Minden olyan pici és formás ezen a nőn, futott át Gábor agyán, aztán feljebb pillantva gondolatban azonnal ki is javította magát. A mellét kivéve. Az valami eszméletlen.

Zavartan hátrált be a konyhába.

– Üljetek le a nappaliban, én hozok valami innivalót.

– Ne fáradj – hallotta Olivia hangját, de ő már nyitotta a hűtőt.

– Apám elég stresszes az orvositól – mondta Balázs, majd nyekkent a kanapé.

Eszébe se jut, hogy előbb Olíviát kínálja hellyel, bosszankodott Gábor. Két üveg sört, egy limonádét és három poharat tett a tálcára.

Mire bevitte a szobába, Olivia is kiválasztotta magának az ajtótól távolabb eső fotelt. Körülnézett, mintha keresne valamit, majd Balázs mellől felkapta a díványpárnát, és a dereka mögé gyűrte. Gábor felismerte a mozdulatot. Amikor a felesége Balázst várta, rendszeresen hátfájásra panaszkodott, és megtámasztotta a derekát, ha leült. Bea tartott párnát az autóban, a rendelőjében, és hurcolt egy kicsit a táskájában, ha valahol hosszabb ideig várni kényszerült. Ritkán fordult elő vele, mert orvosként mindenhová azonnal behívták, a várószobákban ücsörgés kimaradt az életükből.

– Hozok keményebbet – mondta Olíviának. – Ennek alig van tartása. – Átment a hálószobába egy tömöttebb párnáért. Olivia hálás mosollyal vette át tőle, és gondosan maga mögé igazította.

– Sört? Vagy inkább üdítőt – kérdezte, amikor a nő kényelmesen elhelyezkedett.

– Én sört kérek– mondta Balázs, majd rögtön utána hozzátette. – De ugye nem akarsz egész este itt lógni a nyakunkon?

Gábor figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, és Olíviától várta a választ. A nő sóhajtásnyi ideig gondolkodott, aztán üdítőt kért. Töltött neki limonádét, Balázs magának sört. Gábor nem ivott, hanem kiment a konyhába. Téblábolt néhány percig, majd belátta, a kíváncsiság úgysem hagyja értelmes dologhoz, például olvasáshoz fogni, ezért leült az asztalhoz, és fülelt. Csak a két fiatal hangját hallotta, a beszédet nem értette. Nevettek valamin.

Megnyugodott. Ki fognak jönni egymással, és Balázs valóra váltja az álmát. Mert orvos szeretne lenni, hiába nyegléskedik. Orvos, akár az anyja. Futó pillantást vetett a felesége fényképre a konyhaajtón. Balázs ragasztotta az üvegre röviddel az anyja halála után. Azóta is ott van, kifakította a nap. Több ezerszer látta, része volt a konyhának, most mégis megakadt rajta a szeme. Bea inkább elegáns nő volt, mint szép, és kiemelkedően okos. Szerették egymást, és olyan kevés ideig éltek együtt, hogy a hibáira nem is emlékezett. Tudta, hogy nem látja reálisan az asszonyt, hisz tíz éve halott, és ő sokat felejtett, de az emlékeiben a tökéletes nőként élt. Aki méltó és egyenrangú társ, akihez szeretett hazajönni, és akit soha nem fog elfelejteni.

Egyszerre kezdték az egyetemet Debrecenben, az első bulin ismerkedtek össze. A bölcsész és az orvostanhallgató, meglehetősen gyakori párosítás, bár inkább a férfi orvosok választanak pedagógus társat. Elfoglalt férj ráérő feleséget. Balázs harmadéven váratlanul fogant. Bea nevetett is magukon, hogy orvostanhallgatóként védekezni se tudnak. Az egyetem mellett vállat gyerek, az albérlet, a pénztelenség összekovácsolta őket. Pedig végződhetett volna szomorúan is, de Bea kemény nő volt. Ezt tanulta otthon, a szemészprofesszor apjától. Összeszorított foggal haladni előre. Ő pedig magántanítványokat vállalt, és gyakran vigyázott a gyerekre. Átérezte Olivia helyzetét, bármilyen okból is maradt magára. Kevés pénz, sok tennivaló. Mégis derűs, sokat mosolyog és nevet.

Felállt kipakolni a mosogatógépet. Közben persze továbbra is benn jártak a gondolatai.

Remélte, jó választás lesz Olivia, noha fiatal, nincs tanítási gyakorlata, de talán jobban szót ért Balázzsal, mint ő, vagy valaki az ő korosztályából. A hivatásos pedagógus megbukott, a hármas kémia jegy a tanár kudarca is, nem csak a diáké. Olivia közelebb hozhatja a tárgyat, hisz még emlékszik a diákkorára, a saját nehézségeire. Balázzsal is tud bánni. Legalább egy órája tart a kikérdezés, és nem menekült el.

Vagy csak áltatja magát, és a könnyebbik utat választotta, ahelyett, hogy megkérné a kémia szakos kollégát, segítsen a fiának, jött a következő, borúsabb gondolata. Szégyelli, hogy Tamás ilyen jegyekkel orvos szeretne lenni? Nem akar elfogult szülőnek látszani, hisz ő is sajnálattal tekint a képtelen álmokat dédelgető anyákra a fogadóóráján. Aki jogásznak szánja a kislányát, pedig alig képes összerakni egy épkézláb mondatot. Ő se látja reálisan a fiát? Vagy, ami még rosszabb, szégyelli, hogy gyengébb képességű, mint az anyja volt? Remélte, hogy nem. Hogy ez a fiatal hölgy a szomszéd szobában a segítségükre lesz. Ahogy ők is segítenek neki. Biztosan jól jön az a kis mellékes most, hogy Olivia új lakásba költözött, gyereket vár, és mégis egyedül van. Legalábbis ő a testvéreken kívül nem látott más férfit a beköltözéskor. Hacsak nem hivatásos katona a férfi, vagy dolgozik külföldön, Olivia egyedülálló nő, aki kénytelen megfogni a pénzt. Egyébként nem indulna hajnalban busszal munkába.

Pakolta ki a mosogatógépből a tiszta poharakat és Olívián gondolkozott. Szimpatikus volt neki. A természetessége, ahogy nevetett. Az összes foga kilátszott közben. Ma feltűzte a haját a feje búbjára, nem tekeregtek a rugós tincsek, hogy kedvet kapjon meghúzni őket.

Kiegyenesedett a mosogatógép mellett, úgy megdöbbentette, hogy ismét a nő hajára gondolt, az érzésre, milyen lenne végigsimítani rajta.

Balázs csörtetett be a konyhába, nyomában a nővel, aki mezítláb még alacsonyabb volt, és feltűnően csinos a virágos, térd fölött végződő szoknyában.

– Készen vagytok? – kérdezte Gábor, és elszakította a tekintetét a formás női lábszárról.

– Ja – vetette oda Balázs, és sört keresett a hűtőben.

– Van remény? Bele tudod verni a tudományt a fiam kemény kobakjába? – kérdezte zavartan nevetgélve Gábor, mert elkeserítően naftalinszagúnak érezte magát a két fiatal mellett. Az öltözéke tenné? A papucs a zoknis lábán? Tudta, hogy ostobán néz ki, de elfelejtette levenni a zoknit. Vagy a szóhasználata? Beleverni a tudományt a kemény kobakba. Móricz mondatott ilyet a szereplőivel.

– Ó, hát persze. Annyira nem rossz a helyzet. Balázs csak lusta – nevetett Olivia. – Ha kicsit összeszedi magát, hajlandó tanulni, menni fog.

– Biztos vagy benne?

Olivia sugárzóan mosolygott.

– A feladatok mennek, de a tárgyi tudása minimális. Arra pedig a kémiában szükség van. Kevés, hogy érti a matematikai részt, ha az nem világos, mit mivel kell összeszorozni.

– Látod, apa! Mondtam, hogy utál a matektanár, azért olyan szarok a jegyeim.

Gábor visszanyelte a tiltakozást a trágár szó miatt.

– Vagy azt nem szereti, hogy rendszeresen elfelejted megoldani a házi feladatod.

– Talán én megyek is – szólt közbe a nő.

– Köszönjük! – mondta Gábor, azonnal felfüggesztve a kibontakozó vitát. – Mennyivel tartozunk, és persze mikor jössz legközelebb?

Olivia a szoknyájába törölte a tenyerét.

– Szerintem ezt még nem kéne kifizetni, hisz csak beszélgettünk, nem volt igazi óra, vagy ilyesmi.

Gábornak feltűnt, ha zavarban van, semmitmondó szavakkal szórja tele a mondatait, mint a vagy ilyesmi és a meg minden.

– Megérdeklődőm egy kollégámtól, mennyit szoktak kérni az órákért, és a következő alkalommal együtt fizetjük ki a kettőt. Megfelel így neked?

Olivia elpirult, és úgy nézett rá, mintha kimentette volna a hurrikán torkából a macskáját.

– Óh, az jó lesz, köszönöm. De nem kérek ám annyit, mint egy rendes tanár. Elvégre én csak...

Gábor nem hagyta, hogy befejezze.

– A következő alkalommal megbeszéljük. Megalkuszunk – mosolygott szélesen. Olivia megkönnyebbülten vissza rá.

– Biztos, hogy nem kérsz? – csapta be Balázs zajosan a hűtőajtót, és egy gyöngyözően hideg sört nyújtott a nőnek.

– Már mondta, hogy nem kér – szólt rá ingerülten Gábor. – Nem ihat alkoholt.

Persze azonnal megbánta, hogy kicsúszott a száján. Látta Olivia ijedt arcán is, hogy ezt nem kellett volna. Titok? Ő meg beletenyerelt?

– Miért nem ihat? – bámult Balázs a nőre, aki olyanná vált, mint a pipacs.

– Mert nem egészséges ebben a hőségben – mondta az apja. – Te is jobban tennéd, ha inkább a vizet választanád. Az alkohol vízhajtó, még inkább kiszáradsz.

– Oké, oké, értem – fújt visszavonulót Balázs, de azért felszisszentette a sört.

– Kikísérem Olíviát – mondta Gábor, és követte a sarkon forduló nőt. Némán megvárta, míg felveszi a szandálját, majd a lépcsőházban behúzta maga mögött az ajtót.

– Elnézést kérek! – szólt halkan. – Nem akartam tapintatlan lenni. Bocsáss meg, kérlek!

Olivia pirulva fordult vele szembe. Nagyjából a válláig ért volna, ha közelebb áll. Pöttöm Panna, jutott a férfi eszébe, ahogy nézte.

– Honnan tudtad? – kérdezte Olivia, és szokatlanul fénylett a szeme. Csak nem sír?

– A párnáról és a sörről. Kívántad, de nem kérted. Ne haragudj. Úgy viselkedtem, mint egy hegyi troll.

– Hegyi? – nevetett Olivia. – Azok még nagyobbak. – Vállat vont. – Tulajdonképpen nem titok, vagy ilyesmi, csak még én is szokom. Hamarosan úgyis látszani fog.

– Gratulálok – mosolygott melegen Gábor. – Nincs gyönyörűbb látvány egy egészséges kismamánál.

Ezt most miért mondtam, döbbent meg a saját kijelentésétől. Az előbb szóba hoztam, hogy terhes, pedig nem szeret erről beszélni, most meg a szépségéről áradozom. Mindjárt elsüllyed szegény, pedig nekem kéne.

– Kedves – préselte ki magából Olivia, aztán sarkon fordult, és már a lépcsőfordulóban járt, amikor Gábor utána szólt.

– Mikorra várjunk legközelebb?

– A jövő héten ugyanekkor?

– Tökéletes, köszönjük!