Ibolya, Olivia anyja hosszan nézett a távozó két férfi után.

– Ez meg tanított téged gimnáziumban – mondta csodálkozva.

Olivia, előhalászta a táskájából a kulcsot, mert még nem jegyezte meg a nyitókódot, kitárta az ajtót, betessékelte az anyját.

– Nem ez meg, hanem ő – morogta. Az anyja elég alpári időnként. Raktárosként dolgozott, a férfi kollégák mellett inkább romlott, mint csiszolódott a modora. A magyartanár szomszédra tett közönséges megjegyzése bosszantotta Olíviát. Szekeres tanárúr biztosan nem nevezne ez-nek egy másik embert. – Igen, ő tanított magyarból a gimnáziumban. Kettővel alattam laknak a fiával, Balázzsal, akit olyan alaposan lecsekkoltál az előbb.

Kinyitotta a postaládát, elkezdte szétválogatni az ocsut a búzától.

– Helyes fiú. Izmos és szép az arca – mondta Ibolya álmodozva, ahogy az első öt percben minden pasihoz viszonyult, aki a környezetükben felbukkant, nem volt ezer éves, vagy tajt részeg, kezelt. – Biztosan egészséges is, ha már sportol.

Olivia felnevetett,

– Anya, még nekem is a fiam lehetne.

– Ez a baj veled. Mindenkiben csak a hibát keresed, hogy ne keljen kiszeretned Tamásból. Pedig ő se volt tökéletes. Emlékszem, mennyit sirtál a négy év alatt, amíg együtt jártatok. Most meg utána sírsz.

Olivia szeme valóban teleszaladt könnyel.

– Nekem megfelelt. Rosszul emlékszel. Nagyon is jól megvoltunk

– Mondod most. Hogy elhagyott, és vissza se néz. Mintha direkt kínoznád magad. Létezik rajta kívül is épkézláb férfi. Mást is észrevehetnél magad körül. De te a fejedbe vetted, hogy ő az igazi. Négy hete bőgsz utána, és hülyeségeket csinálsz. Ne haragudj lányom, de ólálkodni egy férfi után... Mintha szánalmas rondaság lennél, pedig az én gyönyörű Olíviámnak jutna mind a tíz ujjára különb.

Olivia az ég felé emelte a tekintetét. Az anyja megingathatatlan meggyőződése, hogy az ő két fia minden nő álma, és a három lányából lehetett volna topmodell is, ha vágynának a rivaldafényre.

– Ó, anya! Legalább te hiszel bennem – kiáltotta kezét a szívére szorítva. – Még ha libának is tartasz. Hazugság, hogy Tamás után ólálkodom. Honnan veszed?

– A húgod mesélte.

Olivia felháborodva horkantott fel.

– Zsófi? Mit tud ő?

– Szerinte még mindig reménykedsz, hogy visszajön. Hogy leskelődsz utána.

Olivia mérgesen fújt válasz helyett. Nem is leskelődik. Csak véletlenül a színház környékén járt, amikor Tamásnak véget ért az előadás. Látta a művészbejáró előtt, ahogy rámozdult a vörös, főszereplő csajra. Zsófi pedig, a minden lében kanál húga, rajtakapta. Hiába kérte persze, hogy ne beszéljen senkinek a találkozásukról, azonnal beszámolt az anyjuknak. Olivia mentegetőzés helyett nekivágott a négy emeletnyi lépcsőnek. Az anyja utána, és csak fújta a magáét.

– El kell őt engedned, lányom. Elhagyott, kész, pont. Kutya harapást szőrével. Keress magadnak valami rendes fiút.

– Balázst a második emeletről, a tizenkettedikes gimnazistát – gúnyolódott Olivia.

– Jó, azzal a fiúval csak vicceltem. A fenekén a tojáshéj, te meg felnőtt nő vagy rendes munkával, lakással. Valaki mást. Aki illik hozzád.

– Illik hozzám, ahogy te meg apa passzoltatok egymáshoz – állt meg Olivia, hogy szusszanjon, és szembe fordult az anyjával, aki néhány lépcsővel járt alatta. Így lenézhetett rá. – Remek példát mutattál okos választásból.

Az anyja is megállt, a lépcsőkorlátra könyökölve pihegett.

– Beismerem, apád rossz példa.

– Elrettentő példa – tódította Olivia.

– Az – hagyta rá az anyja. – Elrettentő példa a vak szerelemre. Meg se láttam mást rajta kívül. Csak őt, hiába figyelmeztetett nagyanyád a túl vérmes természetére, nem hallgattam az okos szóra. A szerelem elvette az eszem. Ahogy neked is Tamás.

Olivia elhúzta a száját. Az anyja is másként beszélne, ha tudná, gyereket vár Tamástól. Ideje lenne elmondani neki.

Mire felértek a negyedik emeletre, mindketten kifulladtak, a lakásban első útjuk a konyhába vezetett inni. Olivia lerogyott a székre egy pohár vízzel, és figyelte az anyját, aki sorban nyitogatta a szekrényajtókat, és magyarázta, mit hová lenne ésszerű pakolni. Minden, ami eltért az ő elképzelésétől, az éssszerűtlen. A lakásvásárlás például. Amikor egy éve egyedül maradt az albérletében, mert a barátnője férjhez ment, és felvetette, a rengeteg lakbérre költött pénz helyett a nagyszülői örökséget lakásba kellene fektetni, azt se tartotta az anyja ésszerűnek. Pedig akkor még Tamással együtt tervezték a vásárlást. Most, hogy a lakást megvette, vagyis hát a bank, ő pedig tartozott a banknak, az anyja feledte a korábbi kifogásait, és belevetette magát a költözködés szervezésébe. Olivia hálásan fogadta a segítséget. Ám mindennek ára van. Most épp a nyugalmát áldozza az ésszerű konyhaberendezés oltárán.

– A felső polcra tedd az üvegpoharakat és a kávét, cukrot. Az alsó szekrénybe pedig a tányérokat. Azok nehezek. Nehogy kiszakadjon a falból a csavar. Az ilyen házakban, ha a tégla közé, a malterba megy a tipli, könnyen elenged a csavar – magyarázta az anyja.

Olivia nagy levegőt vett, és belevágott.

– Figyelj rám egy kicsit, anya – kezdte. – Majd bepakolok, ahogy tudok. Mondanom kell valami fontosat. Terhes vagyok.

– Itt a mosogató alatt kellene tartanod a szemetesvödröt, mert... –Ibolya kiegyenesedett. – Mit mondtál? – De már tudta, azonnal megértette, látszott azon, ahogy elsápadt.

– Terhes vagyok – ismételte Olivia halkabban.

Az anyja megtámasztotta magát a konyhapulton, mintha az ájulás kerülgetné.

– Tamástól?

– Persze, hogy Tamástól! – csattant fel Olivia. – Ki mástól lenne? Vele jártam négy évig. Hogy tudsz ilyet kérdezni?

És ekkor az anyja jajveszékelni kezdett.

Hogy tudta, érezte, valami baj lesz, Olíviát se kerülik el a sorscsapások, ő se le szerencsésebb, mert rajtuk átok ül. Itt az új lakás, a rengeteg adósság, a szakítás, és mindennek a tetejében még egy gyerek is. A lottó ötös helyett, ami másoknak persze kijár. A szomszéd Terikének a másik lépcsőházban, bezzeg négyes találata volt, és vett egy kis lakást az anyjának, Olivia meg gyereket ad az ötvenedik születésnapjára. Gyereket és keserűséget, még több gondot. Elég neki az öt, akit maga szült, erre jön az újabb, és ki tudja, a fiúk is mikor állnak elő valami hasonlóval. Mert azok is megérik a pénzüket, csak kajtatják a lányokat, ahelyett, hogy dolgoznának és nősülnének. Biztosan náluk is fordítva lesz, ahogy Olíviánál. Pedig ő a legrendesebb az égetni való gyerekei közül.

Olivia hagyta beszélni, meg se szólalt, ismerte már ezt, várt, hogy lecsengjen. Felállt, bement a hálószobába átöltözni. Kibújt a nyári ruhájából, felvett egy ujjatlan pólót a gumis derekú szoknyához. Bár a hasa egyelőre lapos, a dereka kezdett vastagodni.

Leült az ágy szélére, hogy összehajtogassa az ágyra dobott tiszta nadrágokat, amikor bejött utána az anyja. Már nem óbégatott, szó nélkül leült mellé, átölelte.

Olivia elsírta magát, és hagyta, hogy az anyja szorosan ölelve ringassa. Mint gyerekkorában, ha valami fájt. Mert ez nagyon fájt. Együtt kellene örülniük Tamással, készülni az első ultrahangra, nem egyedül az új lakásban a sok munkával, a rengeteg adóssággal, és a rémisztő jövővel, hogy anya lesz.

– Hány hetes vagy? – kérdezte Ibolya.

– Tizenkettő.

– Tamás tudja?

Olivia bőszen bólogatott, és mély megnyugvást érzett, mert az anyja nem kérdezte azt, amitől leginkább félt. Hogy megtartja-e? Tudta, hogy igen, ha nem is örül neki, akkor is kell ez a gyerek, mégis pancsernek érezte magát, hogy szembe megy a trenddel, és megszüli a besikeredett babát. Az anyja fel se vetette a lehetőséget, hanem elfogadta, hogy unokája lesz, és ez ostoba módon megnyugtatta Olíviát, noha Ibolyára aligha számíthat segítségként a sok bajában, pénze neki sincs, és ideje is alig, hisz három műszakba jár dolgozni. Az életvezetési jótanácsait meg jobb, ha elfelejtjük.

– Terhes vagy, és mégis elhagyott? A gyerekével a hasadban? Hogy tehetett ilyet az a fiú? Mondtam én, hogy gyenge ember.

– Nem gyenge, csak neki is megvan a maga baja – tiltakozott Olivia.

– Tényleg? – hajolt hátra az anyja, hogy Olivia szemébe nézhessen. – Mi lenne az a sok baj? Hogy hol vágassa a haját, és hogy cserélje ki a ruhatárát minden félévben?

Ez igazságtalan megjegyzés volt. Olivia nem is hagyta szó nélkül.

– Tamás színész. Jól kell kinéznie. Ez majdnem a munkaköri leírás része.

Ibolya összeráncolta a szemöldökét.

– Ha így van, ha szereted, ha még mindig véded, akkor miért nem fogtad meg magadnak?

– Ha tényleg ennyire odavagy érte, nem kellett volna egyből elengedned. Kis ravaszság, női praktikák, és mindjárt a tenyeredből eszik. Biztosan csak vitatkoztál vele, az orra alá dörgölted, hogy neked van, neki meg nincs munkája, meg hogy te okosabb vagy. Egyébként is mindenkinél okosabbnak hiszed magad. Így nem lehet egy férfival bánni! Kis hízelgés, kedveskedés, és mindjárt kenyérre lehet kenni.

Hát persze, gondolta Olivia. Erről is ő tehet, nem az, aki elhagyta.

– Nem szeretném megenni, anya. Mit keresne a kenyeremen?

– Látod, erről beszélek, a nagy szádról. Biztosan Tamásnak is visszabeszéltél, kicsit dicsérgetni, szeretgetni kellett volna.

Olivia nem erre vágyott. Az önmarcangolás egyedül is ment, az anyja nélkül. Vigasztalást akart, együttérzést, biztatást.

– Hát már nem szorul rá az én szeretgetésemre. Egy vörös csajjal kavar a színházból. Láttam őket csókolózni az utcán, mindenki előtt.

Ez persze nem volt igaz, mármint a csókolózás, a valószínű viszony viszont igen. Amikor Zsófi rajtakapta Oliviát a leskelődésen, akkor látta Tamást a nővel együtt kilépni a színház hátsó bejáratán. Túl közel mentek egymáshoz, és túl hangosan nevettek. Az anyja szemében a házastársi hűtlenség a hét főbűn egyike volt, és a felháborodását valami konkrét bizonyítékkal is meg kellett támasztani, azért említett csókot. És lám! Ibolya arca elvörösödött mérgében.

– A rohadék! Új nője van? Mekkora egy szemét, sunyi alak.. Kutyából nem lesz szalonna. Ha nem resttelt ilyen gyorsan más ágyába feküdni, akkor a házasságban is képes lenne megcsalni. Még jobb is, hogy megszabadultál tőle

– Azért ne ess túlzásba, anya! Én szeretem – pityeredett el Olivia. – Vissza akarom kapni. Arra vágyom, hogy olyan legyen, mint régen, amikor telerakta a lépcsőházat orgonával, vagy elcipelte a bandáját a házunk alá, és koncertet adtak nekem a születésnapomon. Azt akarom, hogy szeressen megint.

Az anyja nem szólt, megint magához húzta, és simogatta a fejét, amíg arról beszélt, milyen jó volt neki Tamással. Egy éve közösen határozták el, hogy lakást vesznek, mert végre Tamás is kapott egy mellékszerepet a színházban, és egyenesbe került. Aztán mikor a belépő összeget ki kellett volna fizetni, kiderült, Tamásnak nincs spórolt pénze, mert az anyjának térdműtéte volt, a kórházban a fizikoterápia Tamás szerint egy nagy szar, magánrendelésre kell az édesanyjának járnia, oda megy a két és fél millió, amit hónapokon keresztül együtt számolgattak, elég lesz-e Olivia örökségével az első részletre. Vagyis az önerőre, ahogy a bankban nevezték. Olivia maga maradt a vásárlással és a hitellel részleteivel. Mivel nem voltak házasok, egyszerűbb volt Oliviát megnevezni tulajdonosként, és az ő bankszámlájáról leemelni a havi részleteket. Ami végül is szerencse. A közös tulajdon ebben a helyzetben katasztrófa lenne. Vagy nem? A lakás hozzákötötte volna Tamást? Mert a születendő gyerek inkább messzebbre taszította. Olivia bejelentette a terhességét, és nem telt bele két hét, Tamás előállt azzal, hogy ellaposodott a kapcsolatunk, ez egyikünknek se kielégítő, tartsanak szünetet.

– Szerinted soha nem szeretett? – függesztette fel a hüppögést Olivia. – Azért nem szállt be a lakás árába, mert azt tervezte, hogy szakít velem, csak én nem vettem észre? Volt valakije? Beleszeretett másba, engem pedig megunt?

– Nem tudom – csóválta a fejét az anyja. – Ismersz, nem vagyok nagy pasi szakértő. Apádról is azt hittem, boldogan élünk, amíg meg nem halunk. És mi lett belőle.

– Tamás nem hasonlít apára – tiltakozott Olivia. – Nem iszik, és legalább kedves.

– Apád is az volt az elején. Amíg udvarolt nekem, hordta a virágot, az ajándékokat, míg be nem adtam a derekam. Nem is értettem, mi kifogása anyámnak ellene, hisz jóképű, van pénze, gáláns, vagy mi. Anyám meg mindig a rossz természetét emlegette, meg hogy az apja is sokat iszik, nem bír parancsolni a kezének, veri a a feleségét. Néhány év múlva megmutatkozott apád természete is, igazat szólt anyám, hallgatnom kellett volna rá. Ami eszemben sem volt.

– Anya, ez még csak nem is hasonlít. Tamás soha nem bántana engem.

Az anyja mindentudón szegte fel az állát.

– Volt abban a fiúban valami hamisság. Hiába a szép pofija, én mindig láttam, hogy valami nem stimmel vele.

– Ugyan, anya. Nagyon is imponált neked, hogy milyen menő pasim van. Emlékszem, eldicsekedtél a barátnőidnek, amikor szerepelt a barátok közt-ben – mosolygott a könnyein keresztül Olivia. Mire befejezték a ruhák hajtogatását, felszáradtak Olivia könnyei is.