Gábor kinyomta a telefont, és észrevette, hogy az indulattól enyhén remeg a keze. Utoljára akkor volt ilyen dühös, amikor Balázsnál szteroid tablettákat talált. Akkor nagy vita kerekedett, hetekig dúlt köztük a háború, és ő győzött, Balázs belátta, hiába szép a teste, ha belül rohad, mi értelme, nem doppingolt tovább. Ebben a harcban viszont totális vereség vár rá.

– Mi történt? – nézett fel Emma a dolgozatjavításból. – A hangodtól megfagyott körülöttünk a levegő. Még az ablakok is jégvirágba borultak.

A tanáriban délután hatkor néhányan lézengtek, a hosszú asztalok közül az egyik mellett nem ült senki, két férfi kolléga sakkozott a terem végében, Marcsi, a biológia szakos pepecselt valamivel egy papíron. Hallótávolságon kívül, azért is vette fel Gábor a telefont benn.

– Semmi – villantott Emmára kényszeredett mosolyt. – Nem tudod, Rozi vállal még magántanítványt?

Emma kissé előrébb hajolt a széken.

– Rozi magyar-történelem szakos. Ahogy te. Kiről lenne szó?

– Olivia húgáról.

Emma eltátotta a száját, majd bezárta. Átette az előtte lévő dolgozatot a másik kupac tetejére.

– Zsófiról?

– A harmadikról. Dóráról.

– Hárman vannak testvérek? Azta.

– Öten. Két bátyja is van.

– Hűha – nevetett Emma. – Nem csoda, hogy inadba szállt a bátorságod. Ilyen családban meggondolja az ember, mit lép. Még eltörik a térded. – Gábor arckifejezését látva lehervadt az arcáról a jókedv. Felemelte a kezét. – Bocsánat, bocsánat! – Felállt, felvette az asztalról a táskáját. – Eleget dolgoztunk. Te is. Hazaviszel? Semmi kedvem buszozni, négy után olyan ritka a járat, gyalog hamarabb hazaérnék.

– Persze, hazaviszlek. A te kocsid?

– Szerelőnél. De ha te nem bánod a félóra kitérőt, én örülök neki. Mindent el tudsz mesélni.

Emma megkerülte az asztalt, az ajtó melletti fogasról leakasztotta a kabátját.

– Nincs mit elmesélni – tiltakozott Gábor, miközben, rásegítette kabátot.

Emma szigorú pillantást vetett rá.

– Nem rázol le ilyen könnyen. Félig meddig eljutott hozzáma, miről beszéltél, bár nem hallgatóztam. Vagy csak kicsit. De nem ez a lényeg. Miért nem akarsz segíteni nekik? Miért sózod rájuk Rozit? Te jobb vagy.

– Megtisztelő a véleményed, még ha téves is.

– Ne terelj. Miért nem vállalod a kislányt?

– Bonyolult.

– Mennyire?

– Nagyon.

– Ó, akkor eltart hazáig. Szuper.

Végül az úton nem beszélgettek, mert az esti csúcsforgalomban Gábornak figyelnie kellett a tolakodókra, az úttesten átrohangáló gyalogosokra.

Beértek Emma falujába, ritkult a forgalom, a helyi járat busz döcögött előttük, de előzni kilátástalannak látszott a keskeny út miatt, Emma elérkezettnek látta az időt a kérdezősködésre.

– Na, mesélj. Hogy is volt az a telefon? Szóról szóra akarom.

– Melyik telefon? – kérdezte Gábor, de elmosolyodott az átlátszó hárításon.

– Ne húzz! Meghalok a kíváncsiságtól. Tudod, hogy odavagyok a szívügyekért.

Gábor befordult Emma nagykapuja elé, behúzta a kéziféket, de a motort alapjáraton hagyta a fűtés miatt. Kinn fagyott. Szembe fordult a nővel, az arcáról lehervadt a jókedv.

– Rendben. Úgysem hagysz nekem békét. Elmesélem. Vagyis elmondom, mert nem akkora mese. Nem akarok semmilyen kapcsolatot Szűcsékkel, mert olyan csalódott vagyok és dühös, hogy félek, valami baromságot csinálok.

– De hát miért? Történt valami?

– Így is mondhatjuk. Olivia Balázzsal jár.

Emma felhördült.

– Mi? Én még ott tartok, hogy Tamással, a színész gyerekkel jár.

– Annak vagy két hónapja vége. Épp Balázstól tudom, hogy szakítottak, a kis pöcs lelépett valami harmadrangú sorozatszerep miatt, és itt hagyta a terhes nőjét.

– Aki azonnal a te fiaddal kezdett kavarni? Viccelsz, ugye! Bár viccnek elég szar, elhiheted.

– Nem viccelek. Eszembe se jutna ezzel viccelődni – mondta Gábor, és lehajtotta a fejét.

– De hát hogy? Ez olyan hihetetlen. Ez a hollywoodi sztori is, valljuk be. Kinek kéne egy magyar közepes rangú színész a nagy Amerikában? Biztos?

– Eléggé. Balázs így mondta, és valóban, január óta egyszer sem láttam se azt a felvágós piros autót, se a pasit. – Gábor halkan dobolt az ujjaival a kormányon. – Azóta viszont eltelt, két hosszú hónap magányosan, és láss csodát, Olivia Balázzsal jár.

– Szerintem ezt csak kitaláltad, hogy direkt idegesítsed magad? Ürügyként, hogy könnyebb legyen lemondanod Oliviáról. Különösen most, hogy szabad a pálya.

– Kösz. Remek véleménnyel vagy rólam. Ennyire nem vagyok gyáva. Legalábbis remélem – mondta Gábor. Kettejük leheletétől bepárásodtak az ablakok, meleg, nedves búraként fogta körül az autó őket. – Biztos. Megtaláltam Olivia sálját Balázs táskájában.

– Pff – szakadt ki Emmából. – Komolyan, a sálját? Minimum egy tangabugyira számítottam. Bár azt nem tudom, hogy lehet azonosítani. Mármint egy nő bugyiját, ha nincs belehímezve a neve. – Észbe kapott. – Bocs. Nem úgy értettem. Beszélj te inkább. Hogy volt? Mondd el az elejétől a végéig. És ne hagyj ki semmit, mert pontosan akarom tudni, mi történt.

– Miért? – dörzsölte meg Gábor a homlokát.

– Hogy eldönthessem, igaz a történet, vagy csak a fantáziád csapott be.

– Rendben. Ha az elejétől érdekel, onnan kapod. – Kiegyenesedett, hátra dőlt az ülésen. – Egy ideje tudom, hogy Balázsnak van valakije. Mármint apró jelekből sejtettem, sokat marad ki, nem morog mindenért, jobban törődik a ruháival, többször zuhanyozik. Hasonlók. Elég egyértelmű volt, és az óvszer vásárlás eldöntötte, jár valakivel. Vagy legalábbis lefekszik valakivel.

– A zsebében is szétnéztél? – döbbent meg Emma.

– Azért ennyire nem vagyok tapló. A számlákat a konyhafiókban gyűjtjük, hóvégén összesítjük a nagyobb kiadásokat. Inkább megszokás ez, régebben alakult ki szükségből, amikor Balázs zsebpénzt kapott, és néha ő vásárolt be. Nem mindenki fejszámoló művész, mint te, valahogy rendet kellett tartanom a pénzügyekben. Mindegy. Szokássá vált.

– Betette az óvszer blokkját a fiókba? – kuncogott Emma.

– Igen – mosolyodott el Gábor is. – Automatikusan. Én pedig megláttam, amikor a januári számlákat összeadtam.

– Értem. Levontad a következtetést, hogy van valakije. Ez logikus, elismerem, de miért a terhes szomszédnőre gondoltál? Aki ráadásul idősebb is Balázsnál.

– Ez is elég egyszerű. Nyomoznom se kellett, belebotlottam a bizonyítékba. Néhány napja, hétfőn, azt hiszem, vagyis tudom, tegnap előtt este Balázs leszaladt a boltba, és csörgött a táskájában a telefonja. Én meg belenyúltam, hogy megnézzem, ki hívja, hátha fontos. Nem gondolkodtam, talán hiba volt. Akkor láttam meg Olivia sálját. Begyűrve Balázs táskájába.

– És ki kereste?

– Kit? – nézett értetlenül Gábor.

– Balázst.

– Vagy úgy. A haverja, Márk. Mondtam neki, Balázs mindjárt hazajön, majd visszahívja.

– Honnan tudod, hogy Olíviáé a sál?

– Láttam rajta. Többször. Fakó rózsaszín, kötött. Elég jellegzetes. Az illata is.

– Megszagoltad?

Gábor arca vörösre gyúlt. Bólintott.

– Ó te szegény – mondta Emma, és rásimította a tenyerét Gábor kormányon nyugvó kezére.

– Aztán hazajött Balázs, és én nagy furfangosan megjegyeztem, hogy látok egy idegen sálat az előszobában, kié? Ő azt felelte, a csajomé. És vigyorgott.

– Nem kérdeztél rá?

Gábor a fejét rázta, és továbbra is maga elé nézett, nem Emmára. Így könnyebben beszélt.

– Képtelen voltam. Képtelen. Ha tényleg Olivia az a lány, akivel jár, jobb, ha ki se mondjuk. Nem akarok a fiammal összeveszni, és így maradt egy hangyányi reményem, hogy mégse Olivia az. De néhány napja láttam őket a ház előtt beszélgetni.

– Beszélgetni? Tényleg? – kérdezte enyhe gúnnyal Emma. – És Olívián volt a sál.

– Nem, akkor nem volt rajta, de beszélgettek, jól érezték magukat, mindkettő nevetett.

Emma hallgatott, csóválta a fejét

– Ha Olivia gyanúsított lenne, a vallomásodon megbukna ez a vád, azt tudod, ugye? Balázsnak millió másik nője lehetne, elég valószínűtlen, hogy épp Olíviára mozdulna rá. Helyes fiú, okos is, nem otthon gubbasztó kocka. Ne haragudj, tudom, a szerelem elvarázsolja az embert, és Olivia tényleg bájos nő, de azért nem minden férfi álma.

Mivel Gábor nem szólt, maga elé meredve bámult, Emma megérintette a térdét.

– Miért Olivia? Eltekintve a sáltól a fiad táskájában, ami ezer más okból is lehet ott, még akkor is, ha Balázs azt mondta, a csajáé. Tudom, hogy neked tetszik, de akad más lány is a világban rajta kívül. Belegondoltál már? Balázsnak talán gyökeresen más az ízlése, mint a tiéd.

Gábor feleszmélt a gondolataiból.

– Balázs tizenkilenc éves. Ha magamból indulok ki, mármint a fiatalkori önmagamból, egy dolgon jár az esze. Ahol megkapja, arra megy.

Emma néhány pillanatig szótlanul meredt rá, majd rácsapott Gábor térdére.

– Au, ez fájt – rázta meg a kezét. – Ez a gondolatmenet igazságtalan, és ocsmány még egy csalódott szerelmestől is. Szerinted Balázs azét jár Olíviával, mert ő kapható? Azért ez durva.

– Tényleg? – torzította el Gábor arcát a harag. – Lefeküdt velem is, pedig Tamásba van belezúgva, őt akarja, de megérezte bennem... – kereste a szót a vágyra, amit szégyelt kimondani, olyan bugyutának tartotta. – Nem is tudom... Sejtette, hogy én is akarnám.

– Értem. Mindegy neki, csak farok legyen. Hülye vagy – jelentette ki Emma, elfordult, kibámult a kocsi ablakán a sötétségbe. Ebben az utcában csak minden második villanypóznán égett a lámpa, Emmáék előtt pont nem.

Gábor a műszerfalra kikészített ronggyal tisztogatni kezdte a párás szélvédőt. Megfeszült a szája. Elmélyülten dörzsölgette az üveget. Nem szólt.

– Most megbántottalak? – kérdezte Emma.

– Nem, de ideje berekesztenünk a témát.

– Rendben, csak még azt mondd meg, miért nem vállaltad a húga korrepetálását? Mármint függetlenül a megalapozatlan gyanúdtól. A bosszú annyira nem jellemző rád. Nagyon barátságtalan lépés volt visszautasítani a kislányt, már ne haragudj. Kilógott a lóláb.

Gábor megdöbbent a nő értetlenségén. Bosszantotta is. Ahogy az iménti megjegyzése, hogy hülyeség a gyanúja, hogy olyan miatt emészti magát két napja, ami nem is létezik. A képtől, amint Olivia testébe más férfi hatol bele, hányingere támadt, azt pedig, hogy a saját fia, végig se gondolta, erőszakkal gúzsba kötötte a képzeletét, nem akart erre gondolni, de persze úgy emésztette belülről, mint egy mosónőt a lenyelt lúg. És ahogy a halált remélő mosónő, tudta, ez meg fogja ölni.

– Te a helyemben elvállaltad volna? Az exed testvérét? – kérdezte ingerülten Emmától. – Aki feltehetően hasonlít rá, így míg az Árpádházi királyokat magyarázod, egy pillanatra se feledhesd, megmérettél és kevésnek találtattál. Hát én nem vagyok ilyen mazochista.

Emma gondolkozott, közben a táskáját igazgatta az ölében.

– Talán tényleg nem, de én haragszom az exemre. megcsalt, nem is egyszer. Szemét alak.

– Én is haragszom Olíviára. Akkor is, ha nem csalt meg. Tamás rendben, sose vágyott másra, csak rá, kezdettől a képben volt. De Balázs? A fiam? Mit jelent ez szerinted? – Mivel Emma nem válaszolt, csak pislogott a táskája fölött, Gábor válaszolta meg a saját kérdését. – Azt jelenti, hogy szarba se néz. Kurvára azt jelenti.

Kinyitotta az autót, kiszállt, a kiskapuhoz kísérte Emmat. Addig soha nem hajtott el, amíg a nő be nem lépett az udvarra.

Emma búcsúzóul adott neki egy puszit.

– Nincs harag, remélem?

– Harag? Miért?

– Mert faggatóztam, meg csúnyákat mondtam rólad.

– Nem mondtál csúnyábbakat, mint amiket én gondolok magamról – felelte kedvetlenül Gábor, visszaült az autóba és elhajtott.

***

Olíviát az egyetem főépülete előtt, a járdán látta meg, az enyhe emelkedővel küszködött. Magas szárú csizmát viselt, bő kabátot, a haját zilált kontyba tűzte a feje tetején. Gábornak így tetszett a leginkább, mert az elszabaduló tincsek, mint selymes dugóhúzók szerte szét röpködtek az arca körül. Ez képzavar, gondolta Gábor, a dugóhúzó fémből készült, és mint ilyen, nem lehet selymes.

Megállt a nő mellett az autóval, bekapcsolta az elakadásjelzőt, kiszállt.

– Szia. Hazavigyelek? – kérdezte. Azonnal szeretett volna kijelentő módra és kedvesebb hangulatúra javítani, hogy elviszlek szívesen, aztán mégsem tette.

Olivia arca kipirult, enyhén nyitott ajkain keresztül kapkodta a levegőt. Sétált, alig emelkedik az út, mégis elfáradt, állapította meg Gábor, és legszívesebben ölbe kapta volna, hogy akár gyalog hazavigye, de csak állt az autó mellett, és nézte.

– Nem kell, kösz – felelte a nő lesütött szemmel.

– Biztos? Nem gond. Arra megyek – mondta Gábor, és érezte, a nőnek ennél szívélyesebb invitálásra lenne szüksége, hogy megbocsájtsa az alig egy órája történteket, amikor nyomós indok nélkül elutasította a húgát.

– Szívesen sétálok. Nem gond – felelte Olivia, mikor végre ránézett. Gábor sose látott ennél kifejezőbb szemet. Tele fájdalommal és megbántottsággal. Úgy kell neki. Azok után, ahogy őt megsebezte, az a minimum, hogy kicsit Oliviának is fájjon. Bár az igaz, Dórával szúrt ki, de néha ő is lehet szemét alak. Talán gratulálnia kellene nekik, és meghívni Oliviát uzsonnára, majd nézni, ahogy Balázzsal turbékolnak? Ennyire azért ő sem hülye.

Olivia ismét lehajtotta a fejét.

– Azért kösz. – Tovább indult, fel, a lakótelepük irányába.

– Ha nem akarod, rendben. – mondta Gábor. Legszívesebben belerúgott volna az autó kerekébe. Olyan dühöt érzett, mint a múltkor, amikor megütötte Tamást. Megtorpant az autó mögött. – Beszéltél Balázzal? Az egyetemen jártál, nem? – szólt Olivia után.

Olivia megállt, visszafordult.

– Találkoztunk, igen. Edzésen van. Négytől hatig, azt hiszem. Miért?

– Mindegy – mondta Gábor rekedtem a keserűségtől. Megkerülte az autót, közben le se szarta, hogy valaki kishíján elütötte, ezért dudálva kerülte ki, amikor kinyitotta az ajtót, bevágta magát a kormány mögé, majd csikorgó gumikkal elhajtott. Azután a visszapillantó tükörből végig Olíviát figyelte, amíg apró alakja el nem veszett a távolban. Vissza kellene fordulnom, és hazavinnem, gondolta. A hó is eleredt, ázik a haja, bizonyára fázik és fáradt.

Nem állt meg.

Hazaérve kibujt a cipőjéből, a nappaliban a kanapéra dobta a kabátját, az ablakhoz sietett. Addig állt a sötét szobában, míg Olivia alakja fel nem tűnt a járdán. Lassan halad, szinte vánszorgott, lehorgasztott fejjel, és hiába esett, a kabát kapucniját nem húzta a fejére. A ház előtt egy pillanatra megállt, felnézett, egyenesen az ő ablakukra.

Gábor önkéntelenül hátralépett, noha a lány azutcai lámpa fényétől nem láthatta őt. Olivia lehajtotta a fejét, bement a házba.Gábor szem elől vesztette.