Balázs és Zsófi az egyetemi aulában, a lépcsőház melletti asztalnál ültek. A Pannon egyetem épülete nem tartozott se a szépek, se a grandiózusok közé, ahogy például a debreceni egyetemé, amire Olivia ráguglizott amikor kiderült, Gábor ott végzett. Itt minden a racionalitást szolgálta, az aula legfőbb funkciója, hogy sokan elférjenek benne, ezért tágasra és magasra építették, oszlopok határolta körfolyosóval, és középen terebélyes térrel, amit most négyfős asztalok töltöttek ki. Mindegyik mellett ültek, Zsófi és Balázs Oliviától néhány lépésre. Nem vették őt észre, belefeledkeztek egymásba. Ki hinné, hogy ilyen vicces a kémia, gondolta Olivia bosszúsan. A bejáratból figyelte őket, hogy az asztalon kinyitva heverő két könyvre ügyet se vetnek, hanem összebújva nevetgélnek. Amikor csókolózni kezdtek, Olivia megelégelte a nézelődést, odasétált hozzájuk.

– Sziasztok – köszönt szándékosan emeltebb hangon. Szétrebbentek.

– Á, Olivia – nyújtotta a szót Zsófi. –, hogy vagy?

– Á, remekül – felelte Olivia, leereszkedett Zsófi mellett a két üres szék közül az egyikre, kibújt a kabátjából, ráakasztotta a sálját a szék karfájára. – Majdnem olyan jól vagyok, mint ti ketten. – Megcsóválta a fejét, és úgy érezte magát, mintha a saját anyja lenne. Aki a Zsófié is. – Sejtettem, hogy ez megy.

– Ez, mi? – pördült felé harciasan a húga, és egy kézmozdulattal belefojtotta a megszólalni készülő Balázsba a mondanivalót. – Mi bajod van?

– Hogy tanulás helyett enyelegtek, pedig készülnötök kéne az érettségire. Balázs apukája nem azért fizet neked, hogy csókolgasd a fiát.

– Hát ez remek – fújt Zsófi. – Íme, az erények terhes őrzője.

– Zsófi! – szólt közbe Balázs ijedten.

– Hagyd! – vetett rá egy pillantást Olivia. – Már megszoktam, hogy a húgom egy pokróc.

– Mert te meg idejössz, és egyből beszólogatsz. Nem tudom, mi bajod van. Irigykedsz? Hogy téged mindig megcsal a pasid, nekem meg van valakim?

– Meg is csalt? – szólt közbe Balázs. – Én csak annyit tudtam, lelépett Amerikába. Los Angelesbe, vagy hová.

Olivia fintorgott.

– Örülök, hogy én vagyok a téma a kémia helyett a két szeretlek, ó, de nagyon szeretlek között.

– Ha, ha – szólalt meg Zsófi.

Rövid időre mindhárman elhallgattak, Balázs riadtan nézett hol az egyik, hol a másik lányra. Szegény, gondolta Olivia, a frászt hozzuk rá. Nincs testvére, azt hiszi, az ilyen villongást komolyan kell venni.

– Nem veszekedni jöttem. Én nem bánom, hogy együtt jártok.

– Még jó – dünnyögte Zsófi.

– Nem bánom, azt viszont nagyon is, hogy nem haladtok az anyaggal rendesen.

– Ez nem is igaz! Haladunk! – tiltakozott Zsófi. – Nem tudom, honnan veszed, hogy nem.

– Te mondtad, hogy hétfőn próbaérettségi, és még két anyagrész hátravan.

– Kérdezted, mondtam. De gőzöm se volt, hogy majd hátba szúrsz.

Olivia megértette, rosszul kezdett a dologhoz. Megbántotta Zsófit, aki igyekezett, ám nem akarta belátni, hogy a barátnőjeként jóval kevésbé tudja tanulásra szorítani Balázst, mint eddig, mint szükséges lenne. Félgőzzel a fiú legföljebb közepest ír, nem jelest. Nem csak ő, mindenki így lenne ezzel. Zsófi is belehúzott a tanulásba tavaly télen, hogy felvegyék vegyészmérnöknek. Fura, hogy elfelejtette.

– Nem téged cseszegetni jöttem, hanem azért, hogy visszavegyem Balázs tanítását. Én mégiscsak idősebb vagyok és tapasztaltabb. Hibáztam, amikor átadtam neked

– Ezen túl vagyunk. Átpasszoltad, most pedig meggondoltad magad?

– Igen – hajtotta le Olivia a fejét.

– Elég hülye tudsz lenni néha – mondta Zsófi, de már lanyhult benne a tűz. Vitatkoztak még néhány percig, Zsófi felemlegette Balázs jó jegyeit, Olivia a próbaérettségi nehézségeiről magyarázott, majd kialakult a régi új helyzet, Olivia győzött. Megállapodtak; a következő órát már Olivia tartja ugyanúgy, ahogy Zsófi, itt az egyetem épületében, nem Balázséknál otthon.

– Apukádnak ne szólj! – kérte Olivia Balázst. – Haragszik rám, ne keverjük tovább a katyvaszt.

– Te kavartad – jegyezte meg Zsófi. – Hogy nem értél rá, meg fárasztott. Mi változott? Megszabadultál a rossz szellemedtől?

Erre nem felelt Olivia, mert Balázs előtt nem akarta a magánügyeit még részletesebben kiteregetni.

– Elküldted már az egyetemi jelentkezésed? – nézett inkább Balázsra.

– Még ráér – rántotta meg a vállát Balázs.

Erre Zsófi is a fiú felé pördült.

– Ez komoly? Megbeszéltük, hogy megcsinálod.

– Csináljuk meg most. Van valakinél laptop? – vette elejét Olivia a civódásnak.

– Nálam. – Balázs elővette a laptopját a hátitáskájából, felrakta az asztalra, kinyitotta.

Zsófi anélkül ,hogy megkérdezte volna szabad-e, maga elé húzta, rácsatlakozott az egyetem wifi rendszerére.

– Regisztráltál már a felvin? – kérdezte Balázst.

– Jó, hogy. Megígértem.

Zsófi nevetve forgatta a szemét.

Olivia figyelte őket, ahogy sorban haladnak a lapokon, töltik ki a dokumentumokat. Tetszettek neki együtt, nem is bánta, hogy járnak, noha azt még magában se tisztázta, örül neki, vagy tart tőle, hogy az ő kapcsolatuk Gáborhoz köti. Legalábbis egy időre. Abba bele se mert gondolni, milyen lenne, ha tartósnak bizonyulna a dolog és rokonok lennének Gáborral. Ez még nagyon messze van. Zsófi olyan kelekótya, egyik pasijába se szeretett bele igazán. Nem mintha sok lett volna. Olivia kettőről tudott a gimnáziumban, akikkel valószínűleg nem fordult igazán komolyra. Elmosolyodott, és félrenézett. Nem igaz, hogy azon morfondírozom, szűz-e még a húgom. Elképzelhető, hogy igen, elvégre csak tizenkilenc éves. Bár ő nem volt az ilyen idősen, harmadikban lefeküdt a nagy szerelmével. Nagyjából fél évig volt nagy szerelem, aztán nagy szakítás és szívfájdalom lett belőle. Sose volt szerencsém a fiúkkal, ismerte be. Botondtól tartottak a tanárok, füvet árult, rendszeresen lógott, de a csajok üldözték, mert marha jól nézett ki. Azért választott engem, mert én lefeküdtem vele. Mekkora pancser vagyok!

– Kész vagyunk – nézett körül elégedetten Zsófi. – Elaludtál, Oli?

– Csak merengek. – Balázsra nézett. – Elkérhetem a géped.

– Persze – tolta elé a laptopot a fiú.

Olivia írni kezdett.

– Mit csinálsz? – kérdezte Zsófi, az örök kotnyeles.

– Regisztrálok a felvire – somolygott Olivia. –, telefonról elég lassú, jobb a laptop, de az enyém kifeküdt a múlt héten.

– Ne beszélj mellé! Minek regisztrálsz?

– Jelentkezem egyetemre.

– Mi? – kérdezte Zsófi, és úgy húzta a székét, hogy ő is lássa a monitort. – Nem is mondtad. Hová?

– Ide, a Pannonra. Vegyészmérnökire.

– Jipííí! – sikított Zsófi, majd kézmozdulatokkal kért elnézést a körülöttük ülőktől, hogy a szívbajt hozta rájuk. – Nem is mondtad.

– Nem, mert csak mostanában döntöttem el – vigyorgott Olivia.

– És a baba? – siklott Zsófi pillantása Olivia hasára.

Olivia végigsimított a pocakján.

– Legföljebb halasztok egy félévet, ha nem bírom. Végiggondoltam. Március végén megszülök, szeptemberben el is kezdhetem az első félévet. Veszek fel diákhitelt, anya segít, menni fog. – Balázsra ugrott a tekintete. – Ne mond el apukádnak, jó! – Aztán ráeszmélt, igencsak elbizakodott feltételezés, hogy ő, mint téma, szóba kerülne köztük, ezért hozzátette: – Mármint véletlenül se szóld el magad, úgy értem, nem úgy, hogy sokat beszélnétek rólam, vagy valami.

Balázs vállat vont.

– Alig látom, mióta azzal a matektanárral kavar. Mindig együtt lógnak.

– Emmával? – kérdezte Olivia és megbicsaklott a hangja.

– Szerelem illata száll a levegőben – jegyezte meg Zsófi.

Balázs felnevetett.

– Ne szivass! Apámról beszélünk.

– Lefeküdtek? – kíváncsiskodott tovább Zsófi, és Olivia arra gondolt, mennyit tapogatózott Balázsnál, hogy ezt kiderítse, erre Zsófi egyszerűen rákérdez. A szíve a torkában dobogott, miközben a felvételi honlapon elkezdte kitölteni a rá vonatkozó adatbázist.

– Szilveszterkor nálunk aludt. Ha a apám nem fektette meg, még nagyobb pancser, mint gondoltam.

– Ne már! – vihogott Zsófi. – Öreg szex.

Olivia érezte, hogy elkezd vörösödni a nyaka. És az ijedtségtől, hogy Zsófi észreveszi, még inkább melege lett. Én is ilyen hülye voltam tizenkilenc évesen, tűnődött, miközben az általános iskolája nevét gépelte. Öreg szex? Amit Gábor vele tett, az minden volt, csak nem öreges. Úgy kapta ölbe, mint egy tollpihét, és ami kibukkant a nadrágja alól.... Elég, intette le magát. Az a csodás valami Emmáé, nem az övé. Már, ha tényleg lefeküdtek. Persze minek áltatja magát. Gábor Emmát csalta meg vele, nem fordítva. Vagy ki tudja? Kezdett ebbe belefájdulni a feje.

– Mit írsz? – szólt rá Zsófi. – Nem magyarból van emelt érettségid, hanem kémiából, te lüke. Majd én megcsinálom.

Elmarta Olivia elől a laptopot, és átvette az irányítást.

– Nekem mennem kell – szólalt meg Balázs. – Kezdődik az edzés.

– Nem várod meg Dórit? – nézett fel Zsófi a laptopból.

Balázs válasz helyett szájon csókolta, felállt és elment.

– Túlzásba viszi az edzést. Heti három. Ne már! – morgott Zsófi.

– Én meg azt hittem, a testéért szereted – mosolygott Olivia.

– Nagyon vicces – fintorgott Zsófi. – Be vannak szkennelve a cuccaid?

– Igen. Töltsd le a drive-ról.

– Oké. Mondd a jelszavad!

Befejezték a jelentkezést, amikor megérkezett Dóri, a legfiatalabb húguk. Ő inkább Olíviára hasonlított a harmincnyolcas méretével és alacsony termetével. A három lány közül egyedül Zsófinak sikerült a vágyott százhetven centi fölé nyúlnia.

Dóri enyhén lihegett.

– Bocsi, hogy késtem – huppant le Olivia mellé, majd azonnal hajolt a testvéri puszira. A természete viszont neki a legjobb, gondolta Olivia, aki mindkét húgát szerette, Zsófi a legjobb barátnőjét is pótolta, aki elköltözött, de ha választania kellett volna, kivel ragadna egy lakatlan szigeten, inkább Dóri mellett dönt. Kedvesebb és simulékonyabb, mint Zsófi.

– Jól nézel ki – ragyogott Dóri Olíviára. – Csini vagy, és olyan üdvözült képet vágsz, mint egy igazi kismama a festményeken.

Olivia felnevetett.

– Mert igazi kismama is vagyok. És te? Mi járatban?

– Balázzsal akart beszélni, de ő persze lelépett – mondta Zsófi, miközben elszántan turkált a táskájában.

Dóri bűntudatos képet vágott.

– Elhúzódott a tesióra, meghajtott minket a tanár, izzadtam, mint a ló, zuhanyoztam, és elment az orrom előtt a busz.

– Miért akartál Balázzsal találkozni? – kérdezett közbe Olivia, akinek a szokásos gondjai miatt, mint lábdagadás és mosdó hiány, mehetnékje volt. Dóra hajlott a locsogásra és a téma kerülgetésére.

– Majd én elmondom – szólt közbe Zsófi, aki eddig a rúzsát javítgatta. Pedig elég fekete a szája, nézte Olivia enyhe rosszallással.

– Én is tudok beszélni – tiltakozott Dóri sértetten.

– Tudsz, de félek, holnapra se érsz a végére.

– Ne vitázzatok, légyszi – kérte Olivia. –, mert tényleg sose érünk haza. Mondjad, Dóri!

Dóri hálás mosollyal fordult a nővére felé.

– Közgazdaságira felvételizem, és szeretném, ha Balázs apukája felkészítene történelemből.

– Gábor?

– Szekeres tanárúr, igen. Akkor nem kéne fizetnünk, vagyis hát ő tanítana engem, Zsófi meg Balázst.

Olivia pislogott néhányat. Ez kinek a briliáns ötlete vajon? Zsófié, biztosan. Helyes dolog a két családot így összekeverni?

– Ő tanár, Zsófi meg elsős egyetemista. Én pedig semmi. Ő drágább – mondta, hogy a gondjai közül a legegyszerűbbnek adjon hangot.

Dóri vállat volt.

– Valamennyit ráfizetek. Mindegy, nem ez a lényeg, hanem hogy a töri nem megy valami fényesen, csupa káosz az agyam, és cool lenne, ha valaki rendet vágna benne. Balázs apukájának történelem a második szakja.

– Inkább magyart tanít. Törit alig – mondta Olivia.

– Attól még nálam biztosan többet tud – biggyesztette a száját Dóri. – Bajod van vele?

– Dehogy. Remek – visszakozott Olivia gyáván. A családja nem neszelheti meg, hogy érez Gábor iránt valamit, mert halálra cikiznék. – Próbáld meg. Hívd fel! Megvan a száma?

– Ja, Balázs megadta – mondta Zsófi, letette a kistükröt, amiben eddig a frufruját igazgatta, és előszedte a telefonját.

Dóri átírta a telefonjába a számot, majd megnyomta a hívás gombot.

– Kihangosítom – mondta Dóri.

Míg a csengőhang búgását hallgatták, Olívia rájött, majd kiugrik a mellkasából a szíve. Már attól izgalomba jövök, hogy hallhatom a hangját. Szánalmas.

Gábor három csengetés után felvette. Milyen rendes. Egy ismeretlen számot.

– Parancsoljon, Szekeres Gábor! – mondta.

Tanítani kéne ezt a pasit, ahogy viselkedni tud, sóhajtott Olivia elgyengülve. Olyan jó volt tudni, hogy Gábor ott van a vonal túlsó végén, hallani kissé lassú, jól érthető beszédét.

– Jó napot, Szűcs Dóra vagyok. Olíviának és Zsófinak a húga. Itt vannak ők is velem, kivan hangosítva. Balázs adta meg a számát, remélem nem baj. Balázs már elment – kezdte Dóri. Zsófi a kézfejével körözve mutatta, hogy pörgesse fel! Dóri ingerülten rácsapott a nővére kezére.

Szerencse, hogy nem videokonferencia, gondolta Olivia csüggedten.

Beletelt néhány másodpercbe, mire Gábortól megérkezett a válasz.

– Kezét csókolom. Üdvözlöm a testvéreit is.

– Helló! – kiáltott Zsófi. Olivia lehunyta a szemét. Ő nem szólt. Telefonon is érezni lehetett Gábor hangjában a meghökkenést és a távolságtartást, ahogy a nevükre reagált.

– Azért hívtam, mert az idén érettségizem, ahogy Balázs, de én közgazdasági egyetemre felvételizem – folytatta Dóra, és elkezdett magyarázni a történelem érettségiről, majd az ötletéről, hogy szeretné, ha Gábor felkészítené a vizsgára. Kissé csapongva beszélt és persze hosszan, de azért ki lehetett hámozni belőle a lényeget. Gábor nem szakította meg, hanem türelmesen várta a szóáradat végét. Amikor Dóra elhallgatott, és egy gyerekes: – Ugye elvállal, nagyon jó lenne! – mondattal befejezte, Gábor sokáig nem szólt. Dóra nyugtalanul mocorogni kezdett a székén, de Olivia megfogta a karját, hogy nyugi.

– Megkérdezhetem, hogy miért rám gondolt?

Dóri segélykérőn nézett Olíviára, de ő csak a fejét rázta. Ha megszólalna, elcsuklana a hangja, vagy remegne. Dóri vállat vont.

– Hát mert maga magyar-töri szakos, meg mert Zsófi tanítja Balázst. – Kicsit tétovázott, kuncogni kezdett. – Mást nem is ismerek, csak magát. Persze magát se személyesen, de Oli is meg a másik tesóm is... – Elhallgatott, a vállát vonogatta, meg a szemét forgatta. Szuperek vagyunk kommunikációban mind a hárman, gondolta Olivia.

Sokáig vártak Gábor feleletére.

– Az utóbbi három évben nem tanítottam történelmet – mondta kimérten.

– Ó, tényleg? – kérdezte Dóri jobb híján.

Ismét hosszú csönd támadt a beszélgetésben. Olivia elkezdte tépkedni a hüvelykujján a bőrt. Úgy érezte, elsüllyed szégyenében. A férfi kelletlensége tapintható volt.

– Egyik kolléganőm nagyobb gyakorlattal bír nálam – szólalt meg Gábor nagy sokára.

– Én jobban szeretném magát. Mégiscsak ismerős kicsit – vágott Gábor szavába Dóri.

– Nem olyan dinnye ám, mint első hallásra – hajolt a telefonhoz Zsófi nevetve. – Tud beszélni. Néha le se lehet lőni.

– Hagyd már – mormolta Dóri, de nyilván behallatszott a telefonba is.

Gábor megint kivárt a válasszal. Ezek a szünetek a beszélgetésben még Gábortól is túl hosszúak, állapította meg Olivia. Azon gondolkozik, milyen indokkal rázza le őket, hogy ne legyen nagyon bunkó. Mert a finom utalásból, hogy ő nem tanít történelmet, meg egy másik tanár gyakorlottabb, a Szűcs familia nem ért.

– Az említett kolléga vállal magántanítványt, míg én nem. Sajnálom – mondta Gábor. – Megkérdezem, van-e szabad kapacitása. Holnap délután ezen a számon felhívja önt, Dóra.

– Ó, az jó lenne. Köszönöm szépen – cincogta Dóri.

Gábor elköszönt, és bontotta a vonalat.

Dóri ráförmedt Oliviára.

– Erről te tehetsz Oli. Mit csináltál? Megmérgezted a macskáját?

– Nincs is macskája – vihogott Zsófi, amikor Olivia felpattant.

– Ki kell mennem.

Szapora léptekkel távozott a mosdóba. Ott fakadt csak sírva. Gábor gyűlöli. Olyan rideg, olyan elutasító volt, amilyennek Olivia még sose hallotta. Miért haragszik rá? Ugyan miért is ne? Az egész kapcsolatuk egy katasztrófa, ami Olivia árulásaival van kikövezve. Ott kezdődött, hogy féltékennyé akarta vele tenni Tamást. Már az is milyen megalázó. Aztán magára húzta. Később cserbenhagyta a fiát, és végül addig erőszakoskodott, míg Gábornak olyat kellett tennie, amit szégyell. Lefeküdni a szomszéd, terhes csajjal. Azt, hogy könyörgött, mondjuk ő is eléggé szégyelli. Hogy bánja-e? Hát azt, azért nem.

Zsófi kopogott a fülke ajtaján.

– Mi van veled? – kérdezte.

– Mi lenne? – kiáltott dühösen Olivia. – Pisilek.

Zsófit nem ejtették a feje lágyára.

– Bőgsz?

– Nem! Honnan veszed? – törölgette Olivia wc papírral a szemét.

– Hát onnan, hogy szipogsz.

Olivia kicsapta a fülke ajtaját, és fúriaként meredt a húgára.

– Szállj le rólam! – mondta, és kiviharzott a mosdóból.

– Hé! – szaladt utána Zsófi. – Itt a kabátod, meg a táskád! Legalább öltözz föl!