Ahogy várható volt, Olivia hasogató fejfájással, dögletes szájízzel és gyomorforgató szégyennel ébredt. A szégyen elkísérte egész decemberben, úgyhogy halvány ellenvetést se tett, amikor Tamás a színház szilveszteri bulija előtt kikötötte; nézzen ki úgy, hogy büszke lehessen rá.

– Nagyon elhagyod magad, baby – magyarázta péntek délután a kocsiban, a munkahelyről hazafelé jövet. – Az én csajom legyen szexi. Vegyél fel magassarkút, és a hajad se ártana átfestetni. Nem gáz, hogy terhes vagy, attól még lehetsz csini.

Olivia nem felelt, az ablakra könyökölt, eltakarta a szemét. Az anyjára gondolt. Az utóbbi időben egyre gyakrabban. Talán a szülés közeledte teszi, vagy a hormonok, hogy az emlékektől minduntalan sírni támad kedve? Eszébe jutottak a régi szilveszterek, ahogy az ablakban könyököltek a testvéreivel, és nézték a szüleiket a szilveszteri buliba elhajtani. Az anyja is többnyire terhes volt, kisebb nagyobb pocakokra emlékezett, meg arra, ahogy a körömcipőben az autó felé billegett, mint egy gesztenyebáb a gyufaszál lábain. Ő is hasonlóan fog festeni, ha felveszi azt a magas sarkú csizmát, amit Zsófi kölcsönadott az alkalomra.

Tetszett benne Tamásnak. Szombaton délután, készülődés közben még körbe is járta, hogy minden oldalról megcsodálhassa, és adott egy óvatos, rúzskímélő puszit a szájára.

– Az én csajom a legszebb – jegyezte meg elégedetten.

Este nyolckor ültek be az autóba és indultak el a partira.

– Mondtam én, hogy az optikai tuning a lényeg, baby – jegyezte meg Tamás, és megsimogatta Olivia térdét. – Ha már anyádtól nem örököltél szép hosszú lábakat.

Hát igen, gondolta Olivia, és lejjebb igazította magán a szoknyát, mert a vékony harisnyában fázott a combja. Tamás szeretné, ha magasabb lenne, kisebb fenekű és hosszabb combú.

Vajon Gábor is rövidnek látta a combjait, amikor köztük térdelt. Sok részletet elfelejtett, ami akkor történt, de jól emlékezett az örömre, amikor meglátta Gábor erekcióját végre a maga csupasz valójában. Helló, gyönyörű, üdvözöllek, ötlött akkor az eszébe, és kuncogott. Komolyan, köszönt a farkának? Ennyire részeg volt? Nem is ivott csak meggy levet. Mivel Gáborral nem beszélhette meg, a bedobott kulcs elég egyértelművé tette, nem találkozunk, nem beszélünk, maga okoskodta ki, hogy valamibe véletlenül beleihatott. Vagy a terhes vitaminját összekeverte más gyógyszerrel délután, amikor az anyjánál átöltözött. De mivel? Lebegett, és elveszítette a gátlásait. Harmadikban, a nyári gyakorlaton kéjgázt szívtak próbaképpen, az volt hasonló. Késztetést érzett, hogy minden titkát kifecsegje. Azon az estén Gábornak meg is tette.

Nyögve a keze mögé rejtette az arcát.

– Valami baj van, baby? – kérdezte Tamás.

– Semmi, csak rúgott a gyerek – felelte Olivia.

Lenézett magára. A hasától már csak a térdét látja. Most épp harisnyában, mert a bulira miniruhát vett. A ruha új, ahogy a kabát is. A csizma Zsófié. Szorít, de kibírja. Mióta terhes, nőtt a lába, pedig korábban hordhatták egymás cipőit.

– Jó buli lesz ez, baby – mondta Tamás, s dúdolni kezdett valamit A muzsika hangjából.

– Igen, remek – felelte tettetett jókedvvel Olivia, és arra gondolt, most nyolc óra múlt néhány perccel, egy előtt biztosan nem szabadulnak, az öt óra. Bele fog halni az unalomba. Régebben az ilyen bulikon kimerülésig táncolt, ivott, evett. Az első kettő kizárva. Túl sokat ennie se kéne, ha nem akar gyomorégéssel fetrengeni fél éjszaka.

***

Az este jobban sikerült, mint remélte. Legalábbis az étel ízlett neki, hidegtál a szomszéd étteremből, sonkatekercsek, saláták, kaszinótojás. Persze pia is minden mennyiségben, csak ettől kénytelen volt távol tartani magát, pedig kevés lehangolóbb dolgot tudott elképzelni, mint józanul figyelni, ahogy a társaság lerészegedik.

Vacsora után felbomlott az asztaltársaság, és bár Tamás morgott, hogy a legszarabb asztalnál, az oszlop takarásában kaptak helyet, Olivia nem bánta. Elbújt az oszlop mögött, lehúzta a hosszúszárú csizma cipzárját, mert mostanában, különösen, ha huzamosabb ideig egyhelyben üldögélt, megdagadt a lába.

Tamás elment kapcsolatot építeni, ahogy ő mondta, és jól érezte magát. Valami ismeretlen tűz égett benne, a terem másik felében lelkesen magyarázott egy idősebb férfinak. Felgyúlt tekintet, hosszú haj, pici, hegyes szakáll. Tisztára, mint Petőfi a filmeken, gondolta Olivia elnézően. Mindjárt felpattan az asztalra, és elszavalja a Talpra magyart. A Nemzeti dalt, javította ki önkéntelenül magát, és erről ismét eszébe jutott Gábor.

Szereti Gábort, nincs mit tenni. Nincs mit rajta tagadni sem. Most, hogy addig járt a nyakára, míg a férfi végre, szánalomból lefeküdt vele, legalább maga előtt ideje beismernie. Olyan csodálatos volt az az este. Ha levonjuk a szer hatását, ami vagy hatott, vagy nem, ha eltekintünk is ettől, sose felejti el az érzést, amikor Gábor felkapta az előszobában, és bement vele a hálóba. Ő hozzásimult, a karjával átölelte a nyakát, és úgy érezte magát, mint valami csodás romantikus filmben, mint a Több, mint testőr nagyjelenetében az énekesnő. Végre megkapta a férfit, aki erős, megbízható, és aki vigyáz rá. Persze a szex is jó volt, hogy a férfi is kívánta. Ő meg attól kishíján elélvezett, amikor a mellbimbójához hozzáért a nyelve. Emlékszik, azt mondta, csak most az egyszer. Mekkora önbecsapás. Másnap reggel, amikor kimosta a szájából a fémes ízt, újra szerette volna. Lezuhanyozott, letisztogatta magáról az este nyomait, hisz nem használtak óvszert, minek is, visszament az ágyba, és magát simogatva újra élte az estét. Már amire emlékezett. De a lényegre emlékezett. Gábor arcára, mikor a combjai közé térdelt, és belé hatolt. A szemében a vágyra. Hogy egy pillanatra nem fanyalgott a terhes testét látva. Gábor lelkesedett az ő dinnyényi, barna bimbójú melléért, a hasáért, a puncijáért. Akkor. Addig a harminc percig. Aztán elment, és bedobta a kulcsot.

Emmával jár, ő pedig, noha megígérte, felkészíti az érettségire, lepasszolta a fiát. Miért? Mert Tamásnak nem tudott és nem is akart ellent mondani. Akár az anyja. Igen, drágám, úgy lesz drágám, ahogy akarod drágám. Mást se hallott gyerekkorában. De Tamás legalább nem veri.

Kihúzta magát a széken, a pici megmozdult benne. Rásimította kezét a hasán megjelenő apró kidudorodásra. Érezte egyik kis végtagját. Valószínűleg a lábfejét, vagy a térdét, a feje lenn, akkor a lába fenn, logikus. A huszonnyolc hetes ultrahangon már fejvégű fekvésben látszott. Olivia megnyomta a kidudorodást, mire a baba visszarúgott. Felnevetett. Már nem vagyok egyedül. Soha nem vagyok egyedül, gondolta sokszor a lakásban este, amikor leoltotta a villanyt, és figyelte, ahogy a baba mozog benne.

Milyen más lenne, ha nem Tamás, hanem Gábor lenne az apja! Lesütötte a szemét, mert szégyellte a gondolatot is, bár nem ez volt az első eset, hogy eszébe jutott. Akkor nem kéne itt feszengenie a kényelmetlen széken, hanem otthon lehetne Gáborral. Látta az autóját a parkolóban, amikor elindultak Tamással. A második emeleten, a nappaliban égett a villany, Gábor otthon tölti a szilvesztert másodmagával. Egy vékony női alak elsétált az ablak előtt, tehát Emmával szilveszterezik. Ülnek a jó meleg lakásban, a kanapén, és tv-t néznek, vagy szeretkeznek.

Emmával biztosan nem szánalomból fekszik le Gábor. Kérlek, nyalogasd a mellem! Erre határozottan emlékezett, hogy ezt mondta. Undi, ugye? Hogy tudott ilyet kérdezni? És hogy tudott ilyet kérni? Aztán elsírta, hogy mindig rá gondol, amikor kielégíti magát. Ó, mama! Ennél már csak az lett volna szánalmasabb, ha bevallja, hogy szereti. Még szerencse, hogy azóta nem találkoztak a lépcsőházban sem.

Felnézett.

Tamás eltűnt valamerre a teremből.

Ideje ismét felkeresnie a mosdót. Ha a CIA figyelné műholdról a mozgását, csillag alakot rajzolna ki, aminek a közepét egy mosdó alkotja. Vagy az ágya. Alszik, pisil. Feltápászkodott, magához vette a táskáját, és elindult könnyíteni magán.

Visszafelé tartott, amikor meghallotta Tamás hangját.

– Csodás vagy, baby. Még gyönyörűbb, mint a színpadon.

Megtorpant, és első meglepetésében, azon morfondírozott bambán, ki a baby, ha ő itt álldogál a folyosón. Kihez beszél Tamás?

Női hang felelt.

– A te szemed gyönyörű, ahogy messziről bámulsz, Nézd, tiszta csatak a bugyim!

Tamás mormogott valamit válaszul, majd a nő felnyögött.

No, sikerült becserkésznie a vöröst, állapította meg Olivia közönyösen és csak pillanatokkal később, a szeretkezés eltéveszthetetlen hangjai közben döbbent rá, hogy őt most épp csúnyán megcsalják. Megint. Basszus. És igazán meg se lepi. Szíve mélyén egy ideje számít rá. Vagy majdnem reméli. Mióta, nagyjából egy hónapja, nem neki kell ápolgatnia Tamás farkát. Sejtette, azért nem, mert megteszi helyette más. Hálából küldhetne egy csokor virágot a csajnak.

Mikor lettem ilyen cinikus? Dőlt Olivia fáradtan a falnak. Mikor szerettem ki Tamásból? Nyilván, amikor beleszerettem Gáborba. Olivia, akinek mindig volt pasija mert egyedül nem bírja. Akár az anyja. Mindegy milyen az a pasi, durva, alkoholista, ostoba, önző és csaló, de legyen. Szánalmas vagyok, és most már késő a sarkamra állnom. A gyereknek apára van szüksége, nem alkalmas az idő, hogy megvívjam a harcaim.

Lábujjhegyre állt, ami magassarkúban kishíján lehetetlen volt, és visszaosont a nagyterembe. Remélte, nem vették észre. Se kedve, se ereje a kötelező féltékenységi nagyjelenethez. Visszaereszkedett a székébe, és megevett még egy kaszinótojást.

Fél óra múlva jelent meg Tamás. Olivia azonnal észrevette, hogy elfelejtette begombolni a sliccét. Szándékosan nem figyelmeztette, csak felállt az asztal mellől, hogy ideje hazaindulniuk.