FIGYELMEZTETÉS: kifejtett erotikus jelenet

December közepén, a helyi fagyigyár előkarácsonyi buliján Gábor végre felfedezte Olíviát a tömegben. Miatta fogadta el a meghívást, de eddig hiába fürkészte a hosszú asztalok mellett ülőket, nem találta. Talán azért, mert a terem túlsó végében ült, közvetlenül a kijárat mellett, félig egy oszlop takarásában. Egy fiatal nővel beszélgetett. Ebből a távolságból a rengeteg haján és a majdnem fehér ruháján kívül kizárólag a jól ismert mozdulat volt ismerős, ahogy rendszeresen megérinti a haját. A huzatban ül, öntötte el a harag Gábort, hogy a rendezők nincsenek tekintettel a nő állapotára, majd rögtön jött a következő gondolat, ez elfogadható ürügy a közeledésre. Odasétál hozzá és figyelmezteti, megfájdulhat a füle. Mégse. Ez átlátszó és suta. Jobban ütne, mondjuk, ha azt kiabálná, hogy kigyulladt az alagsor, meneküljön, ki merre lát. Akkor ő ölben vihetné ki Olíviát a szabadba. Biztosan sikerülne, még neki is a negyvenegy évével, hisz Olivia olyan pici, akár egy gyerek.

Mivel tűznek semmi jele, hacsak a dekorációs műgyertyákat nem vesszük figyelembe, a hősi tett lehetősége hamvába holt. Ha már ragaszkodunk a tüzes hasonlatokhoz.

A gyár ebédlőjében rendezték a szokásos eseményt, a szokásos külsőségekkel övezve, mint mikulásvirágok, fenyőgallyak és a már említett műgyertyák.

Gábor elköszönt a főmérnök nejétől, akivel a gyerek vészesen közeledő magyar érettségijéről csevegtek. Ahogy hajdan a feleségétől mindenki ingyen tanácsot remélt az úszkáló homályára és a fokozódó látásromlására, őt többnyire az érettségikről faggatták társaságban. Hogy milyen tételek várhatók, ha Babits év van? Babits biztosan, ön is úgy véli tanár úr? Biztosan, vagy biztosan nem, gondolta Gábor, attól függ, a tételek megálmodója milyen kedvvel ébred, adjuk meg a népnek, amire vár hangulatban, vagy a nehogy az legyen, amire mindenki számít daccal.

Felemelkedett az asztaltól, begombolta a zakóját, és elindult Olivia felé.

Rég nem látta. Ami természetes, hisz szándékosan kerülte. Olivia a múltkori szerencsétlen incidens után felfüggesztette vele a kapcsolatot. No, jó, behúzott egyet a szerelmének, ez valóban elég ok a haragra. Haragszik rá, és Balázst bünteti. Ez viszont helytelen. Majdnem szívinfarktust kapott, amikor a verekedés után, másnap hazaérve Olivia szőke feje helyett egy feketébe öltözött, fekete hajú, feketével vastagon kihúzott szemű vámpír lányt talált a konyhájában.

Szerencsére azonnal felismerte Zsófit, nem rohant fokhagymáért.

– Hi! – üdvözölte a lány. – Én veszem át Olitól a kémiát mától.

Kiszaladt egy pillanatra az erő a lábából. Olivia elvetélt, kórházban van, elütötte egy autó, műtik, ezernyi szörnyű lehetőség futott át az agyán.

– Valami baj történt? – kérdezte.

A lány megrántotta a vállát.

– Nem, dehogy, semmi para. Csak megszaporodott a dolga. Tudja, babavárás, fészekrakás, ilyenek.

Haragudott Olíviára. Legalább öt percig. Nagyjából, amíg átöltözött. Aztán, amilyen hülye, azonnal talált mentségeket. Nem is arra, hogy átpasszolta Balázst a húgának, ez korántsem érte váratlanul, sejtette, a megbocsáthatatlan durvasága után semmi nem lesz olyan, mint régen, hanem azért, mert egy szóra sem méltatta. Legalább sms-t küldhetett volna. Hogy ő utána felhívhassa, magyarázkodhasson, és bocsánatot kérjen.

Mindegy. Végülis Zsófi se rossz. Balázs azóta írt egy ötös dolgozatot, és jól megértették egymást Lady Vámpírral. Aki korántsem volt olyan nyegle, amilyennek első pillantásra tűnt. Szigorúan fogta Balázst.

Úgyhogy Olíviával megszakadt a kapcsolat, ám a fagyigyár Karácsonyváró meghívóját felbontva, a korábbi; „már megint ez, soha nem lesz vége" kelletlenség helyett, az „ott dolgozik Olivia, láthatom", örömteli gondolat ötlött elsőként eszébe. Amit aztán el is rejtett, a „nem tehetem meg, hogy kimaradok, udvariatlanság lenne" féligazság mögé.

Majdnem odaért Oliviához, amikor leült mellé a pasi. Gábor megtorpant, mert első pillantásra azt hitte, Tamás az. Alaposabban szemrevételezve azonban látta, hogy nem, valaki ismeretlen, nagyjából Olíviával egykorú, feltehetőleg munkatárs, mert beszélgetni kezdtek, majd a korábbi csevegőtárs nő felállt, és magukra hagyta őket.

Gábor megtorpant. Talán jobb lesz nem zavarni Olíviát. Minek bonyolítani a helyzetet, okosabban teszi, ha hazamegy. Visszasétált a helyére, elköszönt a főmérnöktől és a feleségétől. Mivel a férfi eddig mással beszélgetett, ismét végigfutották ugyanazt a kört, mint a feleségével, hogy Bea hajdan milyen kedves és hasznos volt a gyárnak, mennyire hiányzik a néhány óra, amit náluk töltött. Gábor is elmondta a magáét, megtiszteltetés az évenkénti meghívó, hogy nem feledkeztek el róluk. Míg beszélgetett, nem tudta megállni, hogy ne Olíviát figyelje. Szemmel láthatóan jól érezte magát, vörösbort kortyolgatott a fickóval, amit Gábor elég nagy hibának tartott, a bor árt a gyereknek, aztán leintette magát. Vaskalapos, túlféltő és öreg. Emma szerint is, aki az első kettőt megállapította. A harmadikat már ő maga tette hozzá.

Elköszönt az asztaltársaságtól, a ruhatárban megkereste a kabátját. Mindenki magának akasztotta fel, ruhatárosnő nem figyelte árgus szemmel, úgyhogy nyugodtan végignézhetett a kabátok során. Olivia még mindig abban a szánalmas dzsekiben járt, mint november végén. De legalább van egy rózsaszín, meleg sálja hozzá. Megdermedt a felismeréstől. Tényleg öreg vagyok, gondolta. Nagyanyám esze járt szünet nélkül a huzaton, a hidegen, meg a sapkákon. Minden télen közelharcot folytattak, mert gyerekként Gábor nem akarta felvenni a nagyi kötötte sapkát. Aztán szegény dédi, mert Balázs már így szólította, néhányszor Balázsra is ráerőltetett egy hasonlót. Alsóban. A fia harmadikos volt, amikor meghalt dédi.

Belebújt a kabátjába, és távozás előtt még vetett egy pillantást a teremre, vagyis Olíviára. A nő elment valahová, csak a fickó könyökölt az asztalon. Valószínűleg Olivia meglátogatja a mellékhelyiséget, oda járnak a várandós nők sűrűn, a táskája ott lógott a székén. A pasi az asztalra könyökölve kornyadozott, majd kiegyenesedett és újratöltötte Olivia poharát borral.

Gábor felvette a kabátját, már el is fordult, hogy tényleg megy, amikor felhorgadt benne az indulat. Minek itatja Olíviát? Az egy pohár is hiba persze, amit a nő kínálás nélkül elkortyolgatott az utóbbi félórában, de egy jóindulatú és felelősségteljes munkatársnak inkább elvenni kellene tőle a poharat, mint további ivásra bíztatni. Ráadásul ilyen sunyi módon, hogy újratölti a poharát.

Gábor befejezte az öltözködést, elindult a pasi irányába. Olivia akkor ért vissza az asztalhoz, és lám, szomjasan kortyolt a borból.

– Jó estét! – köszönt a párra Gábor egy csendőr őrmester kedvességével. Olivia elhűlve, a pasi rajtakapottan és kissé pimaszul nézett fel rá. Olíviának az ilyen szép szemű gazemberek jönnek be, gondolta Gábor, mert a pasi mintha ugyanabból az alomból bújt volna elő, mint Tamás.

– Hazaviszlek, ha nem bánod – mondta a nőnek.

– Én még... – kezdett volna Olivia tiltakozni, de a pasi közbevágott.

– Olivia még maradna. Maga menjen nyugodtan, majd én gondoskodom róla.

Gábor jéghideg pillantást vetett rá. Tehát ezért itatja. Hátha leesik neki egy kis szex. Perverz barom.

– Azt elhiszem, hogy szeretne gondoskodni, de Olivia hazajön velem. Maga is sorra fog kerülni, de nem ma este.

– Miről beszél? – emelkedett fel a férfi a székről.

Nem igaz, hogy másodszor keveredem ilyen lehetetlen helyzetbe Olivia miatt, hűlt el Gábor. Megint verekedni fogunk?

– Elég – mondta azon a hangján, amivel többnyire Balázst is sikerült visszavonulásra késztetnie. – Hazaviszem a hölgyet, maga is jobban teszi, ha lelép.

– De én... – kezdte megint Olivia, ám nem fejezte be. A tekintetén látszott, hogy hatni kezdett a szesz. Enyhén ködössé és tétovává vált.

– Gyere! – nyújtotta a kezét Gábor, mert eszébe se jutott a nőt egyedül hagyni ezzel az alakkal. – Felveszed a dzsekidet, és beülünk az autóba.

Olivia engedelmesen a kezét nyújtotta, követte Gábort a ruhatárba, majd a parkolóba.

Gábor beültette az autóba, áthajolt fölötte, hogy becsatolja az övét. Olivia felvihogott. – Tízezer éve nem láttam ilyen közelről férfit – mondta a legkevésbé sem kábán, hanem nagyon is elevenen.

Gábor visszahúzódott, átment az autó másik oldalára, beszállt, indított.

– Upsz! – kacagott Olivia, és mintha nem tudná magát megtartani a kanyarban, játékosan Gábor karjának dőlt.

Vajon mennyit ihatott, nézett rá aggódón a férfi. Hallott már olyan részegekről, akik extrém módon nem bírják a piát, hallucinálnak, és meglepő dolgokat tesznek. Ám Olivia nem tűnt kontrollvesztettnek, inkább felhangoltnak. Folyamatosan matatott, a rádió gombját csavargatta, megjegyzéseket fűzött a talált zenékhez.

– Ezt utálom – mondta. – Milyen ósdi szám már. Anyának se tetszene, pedig minden vackot szeret. Tök gáz. De az igazi kedvenc az Abba. Kicsi koromban folyton üvöltött a denszing kvín, és anyám rázta a fenekét a konyhában.

– Mi baj az ABBA-val? – fordult felé Gábor, mert szórakoztatta Olivia csacsogása.

– Te is bírod? Ne már! Férfi létedre? Csalódtam benned. – Aztán hosszas fejtegetésbe kezdett, hogy a férfiak milyen őrült zenéket szeretnek, mindegy mi, csak dübörögjön, és tépkedjék a húrokat. Ahogy beszélt, Gábort a régi, vidám Olíviára emlékeztette, akit megismert, és akibe beleszeretett.

Vajon emlékezni fog erre, tűnődött a férfi, mert Olivia ott tartott, hogy a skorpions szólt, amikor az első fiúja megcsókolta, még általánosban a farsangon, a mosdó előtti folyosón. A fiú be akart nyúlni a bugyijába, de ő csak azt engedte neki, hogy megfogja a mellét.

– Nem volt valami nagy élmény, elhiheted – csacsogott a nő. – A szájának csupa hagyma és mustár szaga volt a szendvicstől, amit megevett. Márk nem velem járt, de bejöttem neki, tudtam, azért is akart táncolni, aztán meg a mosdó előtt rám nyomult. Azért a bugyimba mégsem engedhettem nyúlkálni. Anya szerint, ha mindjárt engedünk a fiúknak, akkor majd nem kellünk nekik. Pedig tök cuki volt Márk, magasabb a többi fiúnál, és már le is mutált. De azért a bugyimba nem engedtem. A cicimet hagytam. Minden fiú azt akarta tapizni. Már ötödikben tök nagy volt, bámulták, meg hozzám dörgölőztek volna a buszon, ha hagyom. Főleg nyáron, amikor a póló még rám is feszült. A hülyék.

Gábor oldalra pillantott, majd le a nő mellére. Én is szívesen dörgölőznék, gondolta, és szégyellte magát, mert a farka már a témától is mozgolódni kezdett. Úgy látszik, mi férfiak tényleg egy anyagból vagyunk gyúrva.

Megállt a házuk előtt, kisegítette Olíviát a kocsiból, aki kuncogva hozzá dőlt.

– Jó szagod van – mondta.

– Köszönöm! – felelte Gábor, és a hóna alá nyúlva elindította a ház irányába. Olivia enyhén dülöngélt, de tudott járni.

– Nem kell segíteni, egyedül is megy – csücsörített durcásan.

– Tudom, de így hátha könnyebb – mosolygott Gábor.

Az ajtónál megálltak, Gábor kinyitotta, betessékelte a nőt, majd elindultak felfelé a lépcsőn.

– Hová megyünk? – kérdezte Olivia.

– Haza.

– Nem akarok hazamenni. Olyan sötét van ott, és olyan egyedül vagyok. Ne vigyél haza! Kérlek, kérlek, kérlek! Ma ne!

– Pedig muszáj. Hazamegyünk, és lefekszel aludni.

A nő sírni kezdett. Majd kissé összefüggéstelenül arról beszélt, hogy őt senki nem szereti, ő semmire nem jó, és hogy hasznavehetetlen.

Ez a bor hatása lehet, gondolta Gábor, hogy ötpercenként vált a hangulata felhangoltból elkeseredettbe. Remélhetőleg néhány óra alatt kiürül, nem fog ártani a babának. Magzat, szólalt meg a fejében a felesége hangja. Magzat, nem baba, ne gügyögjünk! Mindegy. Reméljük, nem fog hatni a magzatra, és Olivia sem emlékszik a sok intim részletre, amiket kibeszélt.

A nő táskájából előkereste a kulcsát, az előszobában felkapcsolta a villanyt, bezárta maguk mögött az ajtót, és visszafordult a nő felé, amikor Olivia megcsókolta. Pipiskednie kellett, de megtette, mindkét karjával átölelte a Gábor derekát, és a szájára tapasztotta a száját.

Gábor úgy meglepődött, hogy nem is ellenkezett, hanem viszonozta a csókot, jólesően belefeledkezve a forró szájba. A testének nyomódó pocak gyorsan kijózanította. Eltolta magától Olíviát.

– Ezt nem lehet – mondta. Még csak az kéne, hogy ő éljen vissza Olivia állapotával.

Meglepte a nő tekintete. Nem látszott se részegnek, se kábának. Nagyon is élesen nézett vissza rá. Élesen és éhesen.

– De igen – mondta, újra átölelte, s mivel Gábor tiltakozásul kihúzta magát, ott csókolta, ahol elérte, az állát, a nyakát, közben a kezével a kabátja alá nyúlt, végigsimított a hátán, majd kirángatta az ingét a nadrágjából, és a nadrágszíj alatt bedugva a kezét, megfogta a fenekét.

Gábor már a csóktól is izgalomba jött, de ahogy a nő a fenekébe markolt, azonnal vigyázzállásba keményedett.

Megpróbálta lefejteni magáról Olíviát, de így, hogy a nő kezei gyakorlatilag hozzá voltak kötve, nem sikerült.

– Ezt nem tehetjük – magyarázta kínban. – Nem vagy magadnál. Leitattak, azért viselkedsz így.

– Hogyan? – kérdezte a nő, majd azonnal vissza is hajolt, hogy csókolja. A mellkasán haladt lefelé, az orrával bökdösve oldalra a kabátot és zakót, mint egy kisborjú, aki szopni vágyik. Olivia is erre vágyhatott, mert amikor leért a mellbimbójáig, a nyelvével benedvesítette az ingét, hogy megpuhuljon, majd az ingen keresztül szívni kezdte.

– Olivia kérlek, ne! – nyögte Gábor. – Ne csináld. Én sem vagyok fából, sőt semmiből sem. Holnap bánni fogod, és utálni engem, hogy hagytam.

A nő felhagyott a mellbimbója nyalogatásával, és amennyire a keze engedte, ami még mindig a fenekén időzött, eltávolodott tőle, hogy a szemébe nézhessen.

– Ne hidd, hogy nem vagyok magamnál – mondta. – Tudom, hogy mit csinálok, hogy nem kéne, csak leszarom. – Elvigyorodott, majd lábujjhegyre állt, és a szája megint Gáborén volt.

Egy csók még nem a világ, gondolta Gábor, és elengedte magát. Átölelte a nőt, hagyta, hogy az csókolja, sőt visszacsókolta.

Olivia azonban többre vágyott, kihúzta a férfi nadrágjából a kezét, fél lépést hátra lépett, lerázta magáról a dzsekijét, és elkezdte kigombolni magán a ruhát.

– Nyalogasd a mellem – mondta, mintha arra kérte volna, hogy kóstolja meg a főztjét.

Gábor csak felnyögött, tiltakozni se ereje, se ideje nem volt, Olivia már kikapcsolta magán a melltartót, és szinte kibuggyant belőle a melle. Nagy volt, még nagyobb, mint ahogy Gábor emlékeiben élt, súlyos, sötétbarna bimbóudvarral és bimbóval. Gyönyörű.

– Rusnya, ugye? – nézett fel Olivia elszontyolodva. Két kézzel megemelte kicsit a melleit, és mintha először látná őket, ránézett előbb az egyikre, majd a másikra. Közben a mozdulattól a mellbimbói még ingerlőbben előre meredtek. – Tamás szerint tök rusnya, hogy a terhességtől ilyen fekete lett, de én...

Gábor eddig bírta. A keserűség, hogy Olivia testét valaki fitymálni merészeli, amikor ő hónapok óta majd meg döglik, annyira szeretné csak megérinteni, átszakította a józan ész gátját. Átölelte Olíviát, a combját két oldalról megragadva felkapta, és nagyjából három lépéssel a hálószobában az ágyhoz vitte, lerogyott az ágy szélére, a nőt az ölébe húzta, és tette, amire kérte.

Nyalogatni kezdte a mellét.

Előbb az egyiket, majd, a másikat. Tudta, hogy érzékeny, óvatosan bánt vele, nem harapdálta, csak nyalta és finoman szívta, pedig legszívesebben rátapadt volna, mint egy éhes csecsemő, mert valahol mélyen annak is érezte magát, elhagyottnak, Olivia szeretetére éhesnek. A nő szeretetére, aki magához édesgette, majd egy pillanat alatt elhagyta, kitette a templom hideg lépcsőjére, hogy élje túl, ahogy akarja. De most itt volt vele, és akarta őt. Olivia jól ismert illata letaglózta, az íze, a melle puhasága, a bimbó keménysége a szájában őrjítő volt, elvesztette tőle a józan eszét, a kifinomultságát, amire olyan büszke volt, akár egy ősember csüngött a nőn, markolászta a mellét, és merev farkával az ölének dörzsölődött Olivia a vállába kapaszkodva homorította a hátát, és kéjesen nyögdécselt.

– Tudtam, hogy jó lesz. Tudtam, hogy szeretni fogod a cicim. Esténként elképzeltem, ahogy dugsz. Ahogy ki-be jár a farkad a puncimban. Mindig te voltál, sose ő. Csak te, még ha nem is szabad.

Gábor azt hitte, mindjárt szétrobban. A nő olyan forró volt, olyan odaadó és olyan lelkes.

– El akarok menni! – mondta Olivia. – El akarok élvezni – ismételte –, de rendesen, nem lopva, mint a múltkor. Magamban akarlak.

A múlt emlegetésétől Gábor ismét kezdett kijózanodni.

Eltávolodott a nőtől, és igyekezett tiszta fejjel gondolkodni, mert Olivia nagyon nem úgy festett, mint aki gondolkodásra képes.

– Hiba lenne, drága – mondta, szinte könyörögve. Hátha Olivia megérti, és megkegyelmez neki. – Holnap bánni fogod, és én is. Nem tehetem, mert kivetkőztél önmagadból és sajnos én is.

Olivia szája durcásan legörbült.

– De igen – fogta két keze közé Gábor arcát, a szájába súgta. – Akarom. Kérlek! Tamás utálja a puncim, utálja, hogy ott van mögötte a gyerek. Maszturbálok, pedig fiúm van, és te jársz közben az eszemben, mert csak úgy tudok elmenni. Annyira kívánlak. Kérlek! Csak most az egyszer! Hadd érezzelek magamban.

– Olivia ezeket ne mond, mert én is elvesztem a fejem – próbálta elhallgattatni Gábor.

De a nő ügyet se vetett rá.

– A farkad akarom. Rendesen. Tudom, hogy nem szabad, de nem érdekel. Kérlek, csak most! Kérlek!

Gábornak elege volt. elege az önmegtartóztatásból, elege a felnőttségből, a lemondásból. Ez a nő, akit hónapok óta kíván, és jóideje szeret, akarja őt. Mindenestől. Nem csak a jó természetét, hanem a testét. A farkát, könyörgöm!

Felállt, lerakta az öléből a nőt az ágyra. Olivia mintha az élete múlna rajta, olyan hevesen rángatta le a harisnyáját, majd a bugyiját, és széttárta a combját.

Gábor azt hitte, elsül a nadrágjába, amikor meglátta a terjedelmes pocak alatt göndörödő szőke háromszöget, és a nő duzzadt, nedvességtől csillogó ölét.

Letérdelt, lejjebb tolta magán a nadrágot, az alsógatyát, megragadta a farkát, hogy a kezével is tartsa a kontrolt, és behatolt a nőbe. Legszívesebben tövig döfte volna, de félt, hogy fájdalmat okoz. Szeretkezett már terhes nővel, tudta, hogy a közvélekedéssel ellentétben nincs porcelánból, de Olivia olyan kicsi volt és olyan törékeny.

Amikor belemerítette a farkát, a nő szinte felsírt örömében. Gábor ilyet még nem tapasztalt, és ettől kishíján elélvezett. Olivia arcán elömlött a kéj, rászorított a farkára, mintha nem tudna betelni vele. Hátra vetette magát az ágyon, a melleit előre feszítette, mellbimbói az égnek meredtek, és minden döfő mozdulatra hangos nyögéssel, és a hüvelye szorításával felelt. Gábor érezte, ezt ő nem fogja sokáig bírni, ezért a hüvelykujjával megkereste a nő csiklóját, és simogatni kezdte. Olivia szeme fennakadt, ajka elnyílt.

– Most, most, most – ismételte. – Dugjál! Még! Jó! Jó! Jó! Most jó!

Amennyire tudta, széttárta a combját, Gábor derekába kapaszkodva tövig rántotta magába, majd ritmusosan rángatózni kezdett.

Gábor pedig vele.

Amikor vége lett, Gábor lenézett rájuk, és látta, ahogy a gyerek mozog a hasában.

Tamás gyereke, gondolta, és mély szomorúság telepedett rá. Mire kivonta magát Oliviából, a zsebéből kihalászott gyűrött papírzsebkendővel úgy, ahogy megtörülközött, Olivia felhúzta a lábát az ágyra, és el is aludt. Gábor betakargatta, ellenőrizte a légzését, amit egyenletesnek talált, kívülről bezárta az ajtót, és a levélnyíláson bedobta a kulcsot.