Olivia a munkatársnőjével indult haza az irodából, egyszerre látták meg a portánál ácsorgó Tamást. Az egyszerű drótkerítés mellett vonzó arcával, bőrkabátban, nyakában a hosszú, gyapjú sállal olyan volt, mint egy falusi tyúkudvarra tévedt kócsag.

– Helyes a pasid – sóhajtott Ica. Olivia kihúzta magát.

– Persze, hiszen színész. Nem lehet ronda.

– Színész? – húzta a szól Ica. – Hol játszik? Valamelyik amatőr társulatban?

– Dehogy! A Petőfiben. Szerepet kapott A muzsika hangjában, és a következőben is fog játszani, a Furcsa párban. Már kiosztották a szerepeket a következő évadra, Matyi, tudod, a rendező, azt mondta, az egyik karaktert mintha neki írták volna.

– Aha – vetett Olíviára egy lapos pillantást Ica. – Nem félsz, hogy megcsal? – kérdezte kacarászva. – Bukhatnak rá a csajok. A színésznők meg mind irtó szexi, kisportolt csajok. Te meg terhesen... – Végigmérte Olíviát. – Bár a melled neked is olyan, mintha meg lenne csinálva.

– Pedig nincs.

– Tényleg? Hú, akkor szülés után megereszkedik majd.

– Remélem nem.

Ica nevetett.

– Jaj, drágám, hát persze, hogy nem. Csak úgy mondom. Tamás biztosan hálás, hogy szülsz neki egy gyereket.

– Nagyon örül, igen – mondta Olivia. – És tökre félt. Látod, most is eljött értem az új Audival, hogy a buszon össze ne szedjek valami nyavalyát.

– Milyen rendes – nyugtázta Ica fancsali képpel. – Én hiába szültem kettőt is Palinak, megcsalt a rohadék.

– Nem minden férfi egyforma – mondta Olivia, és a szégyentől pirulva nézett Ica után, aki elkanyarodott a parkoló felé. Van ennél lejjebb, kérdezte magától? Kisszerűbb és ostobább? Komolyan kimondtam, hogy Audi? Ezt szeretem Tamásban, hogy színész, hogy szép, és olyan autója van, amivel dicsekedni lehet? Nézte a férfit, néhány méter választotta el tőle. Milyenek leszünk vajon tíz év múlva? Tamás ugyanilyen jóképű, az biztos, sose engedné, hogy valami ártson a sármjának. És én? Csinos leszek és szexi, szegte fel dacosan a fejét. Le van ejtve Ica. Tíz év múlva Tamás befut, lesz pénzünk, kiköltözünk a villanegyedbe, a babát én hordom majd iskolába, a kicsiket pedig oviba. Ha lesznek kicsik. Tamás aligha sokgyerekes apaként képzeli magát egy hétszemélyes autó volánja mögé. Lehet, dolgoznom se kell, várom haza, kicsinosítom magam, mire megérkezik. Csakhogy ő nem délután jön haza, hanem egész délelőtt alszik és este megy munkába. Én meg otthon a gyerekekkel, míg ő színésznőkkel ki tudja, mit csinál.

Olivia megtorpant. Az ijesztő gondolattól, egy pillanatra mintha megdermedt volna a teste. Ez vár rá Tamás oldalán? Örök bizonytalanság, megfelelési kényszer, majd elkerülhetetlen megcsalatás? Megrázta a fejét, megigazította a vállán a táskáját. Nem, nem így lesz. Ez az anyja befolyása, aki nincs megelégedve Tamással, ahogy senkivel se lenne. Meg az őrült új ötlete, hogy fogja meg Gábort. Elbizonytalanította. Vagyis megtette volna, ha hagyja, de már nem kislány, van saját akarata.

Elindult újra.

– Hát te? Nem beszéltük meg mára, és mégis itt vagy? De jó – vigyorgott Tamásra!

– Ha a hegy nem megy Mohamedhez... – nevetett a férfi, és a hajába túrt. – Elmarad a mai előadás, gondoltam, beugrok hozzád. Vagyis előbb hazaviszlek, aztán felugrok.

– Jól tetted, csodás ötlet – lelkesedett Olivia, de jókedvét máris derékba törte a kérdés, mikor szúrja be Gábornak az injekciót, ha a délutánt Tamás nála tölti? Mit szól Tamás, ha megtudja, le akar menni a másodikra a pasihoz, akivel valaha együtt látta? Balhézni fog? Szinte biztos.

Beült az autóba. Nem is akkora gáz, hogy dicsekedett vele Icának. Tényleg szép ez a kocsi. El kell ismerni, jó ízlése van Tamásnak. Végigsimított a műszerfalon. Ez az autó még csak a kezdet. Lesz nagyobb, erősebb, jobb.

Rákanyarodtak a körgyűrűre, Olivia hátradőlt, becsukta a szemét. Délután négykor hatalmas erre a forgalom, legalább fél óra, míg hazaérnek, addig kigondolja, mit tegyen, hogy elkerülje a drámát. Tamás szereti az érzelmileg túlfűtött jeleneteket. Néha azért veszekszik, hogy öblögesse a hangját. Mintha gyakorolna a nagyjelenetre. De ma nincs kedve a bűnöst játszani, aki meghunyászkodik. Annyiban igaza van az anyjának, lehetne más pasija is, ha Tamás nem akarná őt. Erőt is meríthetne Ibolya nagy ötletéből, hogy egyáltalán eszébe jutott ő és Gábor egy pár lehetnének. Pf. Jó, ez elég képtelenség, de tényleg, Tamás nem tesz neki szívességet azzal, hogy vele jár. A dolog kölcsönös, mármint mindketten hoznak értéket a kapcsolatba, ő is. Úgyhogy, ha le akar, le is fog menni Gáborhoz, mert a férfi várja, és mert megígérte. Gábor a barátja, nem érdemli meg, hogy felültessék. Ráadásul a gyógyszerre szüksége is van, nem olyan dolog, hogy ha akarom beadom, ha nem akarom, akkor nem. Ráadásul neki is jár tíz perc szórakozás a huszonnégy órából. Letudta a nyolc óra munkát, Tamás biztosan nem fölöslegesen jött el érte, valószínűleg farkat ápoltatna, és enni is biztosan akar. Vagyis kézimunka és főzés, vagy főzés és kézimunka. Abba a tíz percbe, míg leszalad Gáborhoz, aki nem akar tőle semmit, Tamás sem fog belehalni. No, de mit hazudjon?

Az anyja is folyton hazudozott az apjának. Apróságokban. Hogy nem eltört a csésze, hanem odaadta a munkahelyi farsangra tombola nyereménynek, és hogy a tejet nem felejtette kinn a konyhaasztalon, hanem már romlottan hozta a boltból. Ezután az apja elment a savanyú tejjel a sarki boltba, és visszakérte az árát. Ők meg lapítottak otthon, mert tudták, Olivia felejtette el berakni a hűtőbe, amikor éjjel kijött tejet inni. Az is tilos volt. Máskor enni, mint az étkezések ideje. Az apja egy hatalmaskodó seggfej volt, de az anyja évekig észre se vette, mert a szerelem ködösítette a látását. Öt gyereket szült ebbe a házasságba, pedig egyet se kellett volna.

Rémülten kinyitotta a szemét. A városközpontban jártak, a piacnál állt a sor. Tamás olyan lenne, mint az apja, és ő az anyja életét éli újra? Feljebb húzódzkodott a kagylóülésben.

Nem. Az anyjának érettségije sincs, kiszolgáltatott volt a férjének, aki gyakorlatilag eltartotta. Ő egyedül is életképes, nem szorul Tamás pénzére, azért van vele, mert szereti. És persze büszke rá. Hogy kiült már Ica arcára az irigység. Ebben valóban hasonlítanak az anyjával. Amíg az apjának jól ment, nem itta el a vállalkozását, mindenféle menő helyekre vitte a feleségét vacsorázni, bulizni. Az összes ismerős irigyelte az anyját, hogy milyen pazar pasit fogott az Ibolya, a kéményseprő lánya. A nagyi meg pesztrálta a gyerekeket. Aztán az apja egyre többet ivott, mindenkivel összeveszett, belekötött az élő fába is, mondogatta nagyi, semmi se maradt a menő helyekből, csak a lakótelepi lakás, meg a sok gyerek.

Ő biztosan nem szül Tamásnak kettőnél, esetleg háromnál többet. Mert Tamás se szeretne szakajtónyi gyereket. Elmosolyodott. Ez is a nagyi szavajárása. Mi az a szakajtó? Gábor biztosan tudná. Valami tyúkudvaros dolog. Talán abban keltették a csirkét? Vagyis benne kotlik a kotlós.

Olivia felnevetett.

– Te meg min mulatsz – nézett rá Tamás, aki eddig jobbára a rádió keresőgombját csavargatta, hogy a szerinte szar zenék helyett valami elviselhetőt találjon.

– Te tudod, mi az a szakajtó? – kérdezte Olivia.

– Mi?

– Szakajtó.

– Úgy nézek én ki, mint egy építész? – vigyorgott Tamás. – Tolóajtó, üvegajtó, szakajtó, franc se tudja. Hogy jutott eszedbe?

– Mindegy – mondta Olivia, jobb kézzel megkapaszkodott, ballal kitárta az ajtót, és kikecmergett az autóból.

– Segíthetnél, igazán – mordult hátra Tamásra, mert ahogy a házat meglátta, ismét belemart a félsz, hogy vita lesz, ha a férfi megtudja, dolga van. Mi lesz, ha vele akar jönni? A lehetőségtől, hogy egy szobában találja magát a két férfival, felállt a karján a szőr. Az ki van zárva.

Miért is, kérdezte benne a kisördög. Mert Tamást untatná Gábor lassú beszéde és a bő lére eresztett mondatai, utána meg hallgathatná a féltékenykedését, hogy ez a pasi volt a múltkor, akivel csókolózott. Jó múltkor. Két hónapja. Percre pontosan akkor, amikor az utolsó orgazmusát megélte. Jó régen. Tegnap éjjel arra ébredt, hogy beszorult a combjai közé a takaró, és valami erotikusat álmodott, csak sajna, még az előtt felébredt, hogy elélvezett volna. Basszus, csapta éjjel a falhoz a párnáját. És annak is basszus, hogy nem emlékezett, mi volt, ki volt, csak hogy nagyon jó volt. Kezdeni kell a kielégítetlenségével is valamit, mielőtt összevesznek Tamással. Muszáj lesz magához nyúlnia, hiába van állítólag pasija.

– Hogy fogod ide felcipelni a babát? – kérdezte Tamás, amikor mindketten hangosan fújtatva felértek a negyedikre.

– Ezt még én sem tudom – felelte Olivia kedvetlenül, mert a gondolat őt is nyomasztotta. – Érezd magad otthon! – kiáltott utána a férfinak, aki sáros cipőben már a konyhában járt. Megcsóválta a fejét. Ha összeköltöznek, Tamásnak változtatnia kell néhány szokásán.

– Van valami kajád? – hallotta a konyhából.

– Brassói?

– Hány éves?

Olivia kibújt a dzsekijéből, és levette a cipőjét. A férfi után ment a konyhába.

– Pénteken főztem.

– Akkor már mozog.

Olivia lehuppant a székre.

– Még van egy kis dolgom a másodikon, nagyjából tíz perc, de utána rendelhetnél pizzát.

Tamás elhúzta a száját.

– Tegnap is pizzát ettem. Nem főznél valamit? Na! – Hízelkedve a Olivia arcához dörgölte az orrát. Ilyenkor egy kiskutyához hasonlított, még az orra is olyan hideg volt. – Te csinálod a legfinomabb paprikás krumplit. Hungarikum lehetnél.

Olivia felnevetett.

– Rendben. Elintézem a dolgom, aztán megfőzöm. Van is itthon kolbász.

Tamás leguggolt elé, hogy egy szintbe kerüljön a szemük. Olíviát mindig meglepte, amikor közelről látta, hogy milyen szép. Hosszúkás, remek csontozatú arc, vállig érő, hullámos, sötét haj. És ezek a szemek!

Hozzá hajolt és megcsókolta. A férfi letérdelt elé, szétnyitotta a combját, és közelebb húzta magához. Egyre felhevültebben csókolóztak, Tamás a hátát simogatta, majd a mellét kezdte gyúrni.

Olivia felszisszent. Egyre érzékenyebbé vált a melle. Ahogy a mellbimbója lassan a melltartó érintését is nehezen viselte, és a hajdan édesen rózsaszín bimbóudvara kétszeresére nőtt, és úgy nézett ki, mintha Whoopi Goldbergdtől kapta volna kölcsönbe.

– Bocs, bocs – engedte el Tamás. – Nem nyúlok hozzád. – Elvigyorodott. – De te leápolhatnád a farkam. Nézd! – Ráhúzta Olivia kezét a merev péniszére, majd kibontotta az övét, – Meg se kell mozdulnod baby, elég, ha előre hajolsz.

– Most főzzek, vagy szopjak? – kérdezte ingerülten Olivia, felpattant a székről.

– Jól van, na – sértődött meg Tamás. – Én csak gondoltam, te is akarod, hisz úgy beindultál az előbb.

Tényleg ilyen hülye, vagy tetteti, gondolta Olivia, aztán el is szégyellte magát. Valójában szereti ő is a szájába venni, vagyis szerette valaha. Amikor közben, vagy utána neki is jó volt. De így? Hogy ő mindig kielégületlen marad, így nem annyira. Sőt. Egyáltalán nem. Már a leápolni kifejezéstől is tökre felhúzta magát az imént. Pedig néha magától is eszébe jut, hogy milyen jó lenne egy péniszt végignyalni. Konkrétan tegnap, amikor Gábor fölé hajolt. Az asztalon ülve épp szájra esett volna. Látta is az idétlen pizsama alatt mozgolódni. Ő ránézett, és arra gondolt, te vagy, akin utoljára elélveztem. Így, hogy te, mintha valami személy lenne, nem egy szerv. Ezt persze, hogy szerette volna a szájába venni Gábor péniszét, érezni az ízét, hallgatni közben a férfi élvezetének hangját. Vajon nyög, amikor felizgul? Vagy nagyokat sóhajt? Basszus, milyen hülye gondolatok. Még ha élvezetesek is. Viszont titkosak, hallgat róluk, amíg él, mert megvetné érte még Zsófi is, aki azt mondaná persze, ha dugni vágysz valakivel, Oli, akkor hagyd a picsába Tamást, kapd el azt a farkat, amelyikre beindultál. Zsófi mindent leegyszerűsít. Ha Tamással rendes mederbe terelődnek a dolgok, más férfiak nemi szerve, konkrétan Gáboré, már a legkevésbé se fogja érdekelni. Akkor se kívánt meg mást, amikor Tamással először jártak.

Kinyitotta a konyhaszekrényt, kivett belőle egy zacskó krumplit. Kicsapta Tamás elé az asztalra.

– Amíg lemegyek elintézni a dolgom, pucolj egy kis krumplit! – mondta, és faképnél hagyta a férfit, aki utána kiáltott.

– Mi dolgod van neked lenn?

– Majd elmondom, ha végeztem.