Egy hét múlva Emma színházjeggyel lepte meg Gábort. A nagyszünetben elé állt a tanáriban, és meglobogtatta a két jegyet.

– Ma van a szabad estém, emlékszel? Van kedved színházba jönni?

Gábor felnézett az újságól, amit olvasott. Bár ez túlzás, a helyi lapot inkább átfutotta, hogy tisztában legyen a városban történt eseményekkel, de a cikkek szövegét inkább figyelmen kívül hagyta, hogy ne idegesítse fel magát. Némelyik tanítványa máris választékosabban fogalmazott, mint az itteni szövegek alkotói, akiknek az írás volt a kenyerük.

Emma piros garbót viselt, fekete szoknyát, a haja leengedve, és mintha a szája is ki lenne rúzsozva. Helyes, állapította meg Gábor, és milyen lelkes, csillog a szeme, és csupa várakozás az arca.

– Csütörtökön? Ennek nyugdíjas bérlet szaga van. Ráadásul a muzsika hangját játszák. Nem az én világom – fanyalgott, hogy nézhesse még néhány másodpercig a nőt, mielőtt mindketten órát tartani indulnak.

– Ne légy már ilyen sznob! Akkora siker a darab, hogy csak mára kaptam jegyet. Jót fog tenni neked egy kis romantika.

– Nem a romantika ellen van kifogásom, hanem a hamiskás dalolás ellen.

Emma felhúzta a szemöldökét!

– Láttad már a darabot?

– Dehogy.

– Akkor honnan tudod, hogy hamisan énekelnek?

– Tapasztalat? – kérdezett vissza Gábor. Felharsant a csengő. Két éve visszatértek a klasszikus, berregő csengőhangra, mert a barátságos dallamtöredékre a gyerekek fülük botját se mozdították. – Köszönöm, örömmel csatlakozom hozzád. Ha más nem is, a társaság meggyőzött.

– Alélok ettől a bóktól – nevetett Emma, sarkon fordult, az ajtó melletti tárolóból kiválasztotta, hóna alá csapta a naplót, és elindult a tizenkettedik bébe.

Gábor mosolyogva állt fel az asztala mellől. Jókedvre hangolta az esti program ígérete. Könnyebb lesz a mai napot végigcsinálni. Új osztályt kapott, és végzősei is voltak, ráadásul fakton. A spektrum két széle. Az elsősök nagyon vegyes tudása és érdeklődése, és az emelt szintű magyar érettségi. Nem is ugyanaz az univerzum. Délután pedig fogadóóra. A szülők, akik soha nem az ő véleményére kíváncsiak, hanem a magukét szeretnék kifejteni. Mint egy betelefonálós műsor a rádióban, csak a vele szemben ülő anyukát nem lehet lekeverni.

***

A magyar kevésbé zűrös tantárgy, mint a matek, állapította meg Gábor, amikor fél órája várta, hogy Emma ajtaja előtt elfogyjon a szülők sora. Amikor az utolsó is távozott, bedugta a fejét az ajtón. Emma a papírjait szedegette össze a tanári asztalon. Kínzott tekintettel nézett fel rá.

– Nincs időm átöltözni. Így megyek, ahogy vagyok. Nem baj?

– Dehogy. Csinos vagy. Én viszont haza tudok ugrani. Gyere te is!

– Nem lenne muszáj – nézett végig Gáboron a nő. – Ez a barna zakó is megteszi.

– No, nem – rázta a fejét Gábor. – Apám forogna a sírjában, ha színházba nem a legkényelmetlenebb cipőmben és öltönyben mennék. Legalább szétnézel nálunk. Ezer éve nem fogadtam vendéget, hiányzik a kontroll. Vagyis ez nem pontos így – magyarázta, amíg az iskola folyosóján a lézengő szülőket kerülgették –, Balázst korrepetálja egy fiatal nő, az ő kedvéért lemostam a minap a csillárt. Ám Olivia túl fiatal, félne szólni, hogy a nappali helyett a kamrába akasszam a füstölt szalonnát.

– Miről beszélsz? Milyen szalonna van a nappalidban?

– Képletesen értettem. Mármint, hogy visszajelzés nélkül hajlamos az ember fura dolgokba belekövülni. Nagyapám harminc évig élt egyedül, minden papírfecnit elrakott, amikor meghalt, egy hegynyi régi újság alatt találtunk két zacskó lisztet. Vagyis csak az üres zacskókat, ami maradt a több ezer generáció molyinvázió után.

Kinyitotta az autót Emmának, aki bekötötte magát, és csak akkor szólalt meg, amikor kiálltak a parkolóból.

– Mióta itt tanítok, nem hallottalak egyfolytában ennyit beszélni.

– Locsogok – nyugtázta Gábor.

– De jól áll – mosolygott Emma.

– Nincs férfi, akinek jól állna.

Emma nevetett.

– Olyan vaskalapos tudsz lenni, hogy elképesztő. Tényleg rád fér, hogy kimozdulj a komfortzónádból. Bár egy színházi előadást végig ülni aligha kihívás egy magyartanárnak.

– Kivéve, ha az a muzsika hangja.

Emma csak nevetett, nem sértődött meg. Mikor megérkeztek, és kiszálltak az autóból, Gábor elégedetten nézett körbe. A legszebb arcát mutatja a környék. A lemenő nap aranyló színbe vonja a fákat, az egynyári virágokat a járda mellett.

– Tudod, hogy ez Veszprém egyik legjobb része. Mármint a palotákkal teli, puccos helyek után. Itt a legdrágábbak a lakások – jegyezte meg Emma.

– Örököltük apósoméktól. Nyugdíj előtt kiköltöztek falura, és átíratták az egy szem lányukra a lakást. Most Balázsé.

– De van haszonélvezeti jogod?

– Persze. Balázs nem tud kiebrudalni, bár lehet, hogy szeretne néha – mosolygott Gábor, hogy a nő érezze, csak viccel. Minden vitájuk dacára úgy érezte, elfogadható viszonyban van a fiával .

A lakásajtót nyitva találta, itt van Olivia, állapította meg Gábor, és látta is az ismerős papucsot az előszobában.

Beköszönt a konyhába. Az utóbbi két alkalommal itt tanultak a fiatalok, mert Balázs asztalát elborította a lom, a nappaliban a dohányzóasztal mellett pedig kényelmetlen írni.

Valóban a konyhában ültek, egymás mellett az étkezőasztalnál egy nyitott könyv fölött összehajolva.

– Szia – nézett fel egyszerre Olivia és Balázs.

– Csak hazaugrottam tíz percre – magyarázta Gábor, majd hátra fordulva betessékelte Emmát a konyhába. – Megkínálhatlak valamivel, míg átöltözöm?

Balázs felemelkedett a székből, és zavartan köszönt.

Emma kezet nyújtott Olíviának.

– Szalai Emma. Gábor kollégája.

– Szia. Szűcs Olivia. Szomszéd.

Be kellett volna őket mutatnom egymásnak, borongott Gábor a nyitott hűtőajtóban, mintha innivalót keresne, noha tudta, nincs itt semmi, mert Balázs mindent megiszik, amit talál, de sose pótolja, ő meg elfelejtett a hétvégén sört venni. Zavarban vagyok Olíviától, ez a helyzet. Bassza meg!

Bezárta a hűtőt, és szembefordult Emmával.

– Egy pohár langyos víz? Amit elkortyolgatsz a nappaliban?

– Tökéletes lesz – bólintott a nő, és besétált a nagyszobába, majd leült az ajtótól távolabbi fotelbe. Olivia is ezt szokta választani, szemben az ablakkal, futott át Gáboron, amikor lerakta a elé a poharat.

– Annyira nem langyos. Kiengedtem a vizet.

Emma somolyogva nézett fel rá. Elvette a poharat, és háta dőlt.

– Elég átlátszó vagy, ugye tudod?

Gábor leengedte maga mellé a karját.

– Átlátszó?

Emma felnevetett, és intett.

– Menj öltözni, mert elkésünk.

Gábor már a sötétkék öltönyében vitte vissza a konyhába a használt poharat. Emma az ajtóban várta, hogy induljanak.

– Hát, te? – fordult a konyhába belépő apja után Balázs. – Temetésre mégy? Este hétkor?

Emma felnevetett.

– Megnézzük a Muzsika hangját a színházban. Szereztem két protekciós jegyet, és elcipelem apádat szórakozni.

Balázs kamaszosan magas hangon felnyerített.

– Életében nem látott még musicalt. Szerinte az a zene mulatós rockja. Épp ideje, hogy elveszítse a szüzességét.

– Sose mondtam ilyet – tiltakozott Gábor.

– Ha mondtál, ha nem, megígérted, hogy eljössz. Úgyhogy oda a szüzességed. Nincs visszaút – nevetett Emma.

– De a filmet látta. Anya egyik kedvence volt. Minden karácsonykor megnéztük együtt.

Csönd támadt a konyhában, csak a falióra tiktakolása és a hűtőgép halk zúgása hallatszott.

– Tamás is játszik benne – szólalt meg Olivia. – Harmadik alabárdos, vagy ilyesmi.

– Abban nincs is alabárdos – nézett rá Balázs. – Meg ki az a Tamás?

– A barátom – magyarázta Olivia. enyhén elpirult, szaporán pislogott. – Kezdő színész. Most kapta meg élete első szerepét ebben a darabban, és nagyon büszke rá. A jövő héten én is megnézem.

– Nem lehet mindenki főszereplő – szólt közbe Emma. Gáborra siklott a tekintete, aki a mosogatógépben rendezgette a poharakat. – El fogunk késni, ha ennyi piszmogsz.

– Elnézést, persze – egyenesedett ki a férfi, végigsimított a zakóján. – Későn jövök, ne várj meg – szólt a fiának. – De feküdj le időben, ne játssz tizenegyig.

– Rendben, apa. Nem vagyok csecsemő – tiltakozott Balázs.

– Tudom, csak mondom. Nem szeretném, ha holnap félholtan kókadoznál az iskolában.

– Gyere már, ne most nevelj – szólt rá Emma, és előre indult. Gábor az első emeleten érte utol. Ezen az emeleten két nyugdíjas házaspár lakott, a tűzoltóság ellenőre sirva fakadt volna, annyi kaspó és virágládában zöldellő növény díszítette a lépcsőházat.

– Van benne valami. Helyes – mondta a nő, amikor Gábor mellé lépett.

– Ki? – fordult felé Gábor, és megállt a lépcsőfordulóban.

Emma gúnyosan nézett vissza rá.

– Hát Olivia. Ha jól sejtem, ő a huszonéves, akihez túl öreg vagy, ahogy a múltkor állítottad. Már akkor is gyanús volt, hogy nem a levegőbe beszélsz, amolyan világfájdalmas merengőként, hanem valaki konkrét nőről van szó.

Gábor végig gondolta, érdemes-e tagadni, aztán nem tette.

– Mert igaz. túl fiatal hozzám, ráadásul, amint hallottad, barátja van. – Hallgatott néhány másodpercig, majd kifakadt – Nem hiszem el, hogy erről beszélünk. Együtt megyünk színházba, te meg egy másik nőről kérdezel, én meg válaszolok. Ennyire nem lehetek tapló.

Emma felnevetett és elindult.

– Nem vagyok szerelmes beléd, de szimpatikus vagy. Eszemben sincs leugrani a viaduktról, mert egy fiatalabb nő jobban tetszik neked.

– Emma! – nyúlt utána Gábor, és megragadva a karját, megállította. – Ez így nem igaz. Nagyon teszel. Helyes vagy, okos, kedves és csinos. – Várt kicsit, hogy csillapodjon őrült szívdobogása. – Látod, kimondtam. Pedig kijöttem a gyakorlatból.

A nő közelebb hajolt, és megcsókolta.

Hosszú, kellemes csók volt. Gábor kissé oldalra döntötte a fejét, hogy jobban hozzáférjen a nő szájához, és a derekánál fogva magához húzta. Vékonysága dacára Emma puha volt, odaadó, jólesően egymáshoz préselődött a testük. A nő a zakó alá nyúlt, és az ingen keresztül végigsimított Gábor mellkasán.

Mindketten ziháltak, amikor elváltak egymástól.

– Látod, ez már egész regényes volt – kuncogott csillogó szemmel a nő.

– Ha valaki belénk botlik, ahogy az ajtó előtt csókolózunk, még drámaivá is fordulhat a helyet – mosolygott Gábor. – Fehér néni az elsőről teli torokból visított, amikor Pali bácsi csivavája lepisilte az ajtót.

– Fura képzelettársításaid vannak – fintorgott Emma, és kilépett a meleg, illatos estébe. – Mellesleg, mi ez? Nyugdíjas otthon titkos lerakata? Fehér néni, Pali bácsi? Kiöregedtél már ebből.

Gábor kinyitotta Emmának a Seat utasoldali ajtaját. Becsukta utána, megkerülte az autót és ő is beszállt.

– Negyven éve épült ez a lakótelep, elsősorban az egyetem akkori oktatói költöztek a lakásokba – magyarázta, miközben indított. – Nem végeztem statisztikai felmérést, de a lakók legalább fele hetven éven felüli. Mikor ideköltöztünk majdnem mindenki bácsi, néni korba ért, átvettük a megszólítást.