Csütörtökön este Gábor egy idő után rájött, szándékosan húzza az időt. Elmúlt hét, Olivia már náluk van, ha kicsit még szöszmötöl a tanáriban, a korrepetálás vége előtt kevéssel ér haza. Kifizeti Olíviát, mert Balázs biztosan elfelejti, pedig hagyott neki pénzt a szobor alatt, a polcon. Így nem lesz beszélgetés, se kínos pillanatok, mint hétfőn, amikor összefutottak az utcán. Mármint neki kínos, a másik kettő fel se vette. Olivia se. Úgy húzta maga után azt a sihedert, mintha nem tudná kivárni a két percet, míg felérnek a lakásba, és végre egymásnak esnek.

Elhúzta a száját a gondolatra. Puffog, mint egy perverz vénember. Olivia és a vének. Elmosolyodott. Olivia és a vén, hisz ő egyedül van. A nő megmondta, azért viszi magával a buliba, hogy féltékennyé tegye a barátját. Azt a kis pöcsöt, aki kishíján fellökte a piáért való tülekedésben. Hagyjuk, nem tartozik rá, hogy milyen a fiú. Végül is jól ment minden, találkozott néhány régi ismerőssel, Olíviát se untatta halálra. Vagy mégis, hisz hamar eltűnt mellőle. Mindegy, ennyi tellett tőle. Sose volt a bulik császára. De az a csók! Majdnem egy hete történt, és nem tudja kiverni a fejéből. Képtelenség, hogy a nő csak színészkedett volna a barátja kedvéért. Ez képtelenség. Ráadásul fölösleges is, hisz olyan távolságból a kis pöcs – elmosolyodott, hogy milyen jól esik még gondolatban is leszólni a srácot –, a kis pöcs nem láthatta, hogy Olivia mit tesz a nyelvével az ő szájában. Szépen vagyunk, gondolta Gábor, és megigazította a tollakat tartó hengert. Témánál vagyunk. Az hagyján, hogy neki felállt, bár az is elég bizarr a nyílt utcán, de Olivia is elveszítette az eszét. Határozottan úgy tűnt, hogy a nő elment. Nevezzük nevén, minek ez a szépelgés. Olíviának orgazmusa volt. És ő olyan diadalt érzett ettől, ami nevetséges. Nevetséges, ám igaz.

Odébb húzott egy könyvet az asztalán, és egyéb igazgatnivalója nem lévén, hanyatt dőlt a széken. Szeptember első hetében kevés dologgal vesződhet, gondolta lemondóan. Se dolgozatjavítás, se óravázlat. Egyedül kókadozik a tanáriban, mert nem mer hazamenni? Ez is nevetséges. Fintorgott és megvakarta az állát.

Ideje összeszednie magát, állt fel a székből, lekanyarította a támláról a zakóját, a vállára vetette. Jobb lett volna gyalog jönni, hátha lehiggad, míg haza sétál. De reggel esett, és a könnyebb megoldást választotta, inkább autóba ült.

A tanári ajtajára fordította rá a kulcsot, amikor a lépteket meghallotta a folyosón.

– Láttam a kocsid a parkolóban. Mit csinálsz itt ilyenkor? – szólalt meg mögötte Emma, a matfizes kolléga.

Láttad, és bejöttél, állapította meg Gábor. Emma válása folyamatban van, állítólag megcsalta a férje, két gyerekkel egyedül maradt, korban is illik hozzá, nem kellett Einsteinnek lennie, hogy tudja, a nő szívesen bosszút állna a férjén, hajlana rá, hogy összejöjjenek. Összejöjjenek? Megint egy hülye szó, de mi jobbat találna? Megpróbálják együtt? Ugyan, mit? A kefélést? Mert a gyereknevelést nem lehet próbálgatni. Azért se szorgalmazott kapcsolatot, miután megözvegyült. Neki ott van Balázs, árván, tele lelki sebekkel, a nők pedig a saját gyerekeikkel. Túl bonyolult, túl fájdalmas.

Szembe fordult a nővel, és rámosolygott.

– Hazavigyelek? – kérdezte merészen.

– Nem, köszönöm – rázta meg a fejét a nő. Puha, szőke haja repdesett az arca körül. – Anyám vigyáz a gyerekekre, még tart a szabad estém. De ha van kedved, elmehetnénk valamit inni. Vagy enni?

Túl sok amcsi filmet néz, gondolta Gábor. Két ember anélkül is tölthet együtt időt, hogy közben pakolna valamit a szájába. De végül is, korog a gyomra, miért ne. Ha Balázs nem fizeti ki Olíviát, majd holnap felviszi a pénzt, vagy bedobja a postaládájába, amit mindig megnéz, amikor hazaérkezik.

– Pizza? – kérdezte.

– Remek lenne – nevetett Emma megkönnyebbülten. – Vagy menjünk a McDonalds-ba?

Gábor megcsóválta a fejét.

– Hamis sültkrumpli és darált marha higított kólával? Ha már gyorskaja, legyen Európa.

– Vegetáriánus vagy?

– Nem, csak lokálpatrióta.

Emma kuncogott, mintha briliáns élcet hallott volna.

– Akkor valami magyaros kifőzdébe kéne mennünk.

Gábor megfontolta a választ.

– Egyet se tudok a közelben, és egy tál ételért nem szívesen kocsikázok fél órát.

– Rendben, együnk pizzát.

– De én fizetek – szögezte le Gábor.

– Én hívtalak meg, szó se lehet róla.

– Lokálpatrióta és gentleman – mosolygott Gábor, mert kezdett tetszeni neki az este alakulása. Korábban is kimozdulhatott volna a fia és a könyvei mellől. Idióta vagyok, állapította meg, lusta és besavanyodott, és Olíviának köszönhetem, hogy erre rájöttem. Kitárta a főbejáratot Emma előtt.

***

A közeli kocsmában végül nem csupán ettek, ittak is. Vagyis Gábor megivott két sört, mert Emma felajánlotta, hogy hazaviszi, és másnap az iskolában leteszi az autóját. Az amerikai stílusú ivóban a lengőajtók és a vadnyugati jeleneteket ábrázoló nyomatok mellett biliárdasztalt is felállítottak az illúzió kedvéért, de a hamburger mellett pizzát és rántott húst is lehetett választani.

Az első adag pizza után Emma felvetette, hogy próbálják ki a biliárdasztalt.

– A szabályokat se ismerem – szabadkozott Gábor.

– Nem baj, én sem. Gyere! – nyújtotta a kezét a nő. – Nem muszáj mindenben tökéletesnek lenned.

– No, ettől nem tartok – felelte Gábor, engedelmesen felállt, követte a nőt. Emma háromszög alakba rendezte a színes golyókat.

– Ami biztos, hogy a fehérrel kell megütni a többit. De hol a dákó? Valaki nagyon eldugta. – Körülnézett. – Itt van, a falnál. Tessék – nyújtotta Gábornak a kettő közül az egyiket. – Ki kezd?

– Természetesen te. Hölgyeké az elsőbbség, és legalább megfigyellek, mit kell csinálni.

Mivel Emma se játszott eddig, azt se tudta pontosan, a dákót hogyan kell tartani. A válla mögé dobta a haját, felhúzta a blúza ujját, és kecsesen ráhajolt az asztalra. Az első lökéssel nem sikerült lukba löknie golyót.

– Ez most számít, vagy nem? – kérdezte Gábort.

– Fogalmam sincs. Én csak annyit tudok, hogy a fehér biztosan nem kerülhet a lyukba.

– A többi igen. A sorrend fontos?

– Talán. Gőzöm sincs. Szerintem nyugodtan megpróbálhatod újra.

– Rendben. De mik a szabályok? Ki nyer?

– Mondjuk te. Megállapodunk, aztán csak felváltva lökdössük a golyókat.

Emma egy pillanatig csak bámult rá, aztán felnevetett.

– Te nem veszed eléggé komolyan ezt a játékot, Gábor.

A férfi vállat vont, és mosolyogva intett a nőnek, hogy folytassa. Emma ismét próbálkozott, és sikerült a fekete golyót eltüntetnie az asztalról.

– Láttad? – visított örömében, és ugrándozni kezdett. – Egy null, ide.

Gábort elvarázsolta a lelkesedése. Erről az oldaláról nem ismerte eddig. Kissé sótlan nőnek tartotta. Sovány, magas, mindig lapossarkúban, hogy kevésbé tűnjön ki a tömegből. Gábort a feleségére emlékeztette a vékony csípő, és a keskeny váll a Beát jellemző kifinomultság és báj nélkül. A melle is kicsi, állapította meg, amikor a következő lökéshez Emma az asztalra hajolt, és Gábor az illendőnél hosszabban bámulta a feltáruló dekoltázst. Beának se volt nagy, talán ez az egyik kulcs az eleganciához. A modellek is deszkák, gondolta. Olíviának bezzeg a legkevésbé se elegáns méretű mellei vannak. Ráadásul a mellbimbói külön életet élnek. Nem csak a hidegtől merevednek meg, de akkor is, ha a nő ideges. Majd ki szúrták a pólóját, amikor festés közben a ki mit csináljon ingyen képtelenségről vitatkoztak.

Emma elvétett egy próbálkozást.

– Én jövök – mondta Gábor nem túl lelkesen. Jobb szerette Emmát figyelni, mint maga ügyeskedni, de azért teljesen érdektelen mégse lehet a játék iránt, elrontaná a nő kedvét.

Alig húsz centivel a legközelebbi lyuktól becélozta az ígéretes rózsaszín golyót, lökött, a fehér vidáman elsuhant a kiválasztott rózsaszín mellett, és bezuhant a lukba.

Zavartan nézett fel Emmára, aki mosolyogva figyelte.

– Látom, elméláztál.

– Kicsit – ismerte be Gábor. – Feladom.

Körbenézett, a kocsma megtelt egyetemistákkal, lényegesen zajosabb lett a terem. Mivel nem akart lökdösődni az asztal körül, vagy dákóval bökdösni mások veséjét, jobbnak látta visszakísérni a nőt az asztalukhoz.

Emmának melege lett, kibújt a blézerjéből, egy csattal felfogta a haját.

– Csinos vagy – csúszott ki Gábor száján, mert tetszett neki a nő, ahogy felemelt karral a haját igazgatta, és felcsúszott a karján a blúza.

– Kösz – felelte Emma pirulva. – De nem veszlek komolyan, mert ittál.

– Az lehet. De ettől nem az ízlésem változott, csak a közlékenységem.

A nő nevetett, és csillogott közben a szeme.

– Harmincöt éves vagyok két gyerekkel – mondta.

– Én pedig negyvenegy múltam, és egy szemtelen nagykamasz táncol az idegeimen.

– Újra nősülhettél volna. A férfiaknak sokkal könnyebb találni valakit. De nem is kerestél.

Gábor vállat vont.

– Tényleg nem. Ha visszagondolok az eltelt tíz évre, az eleje annyira nehéz volt Balázs miatt és a saját gyászom miatt is, hogy eszembe se jutott. Később pedig kialakult egy rend, megszokás, lustaság. Most meg túl öreg vagyok a nagyregényhez.

– Ki beszél nagyregényről? Nekem bőven elég lenne egy vidám, erotikus novella.

– Én meg azt hittem, a nők kergetik a rózsaszín álmokat – mosolygott Gábor, és enyhén zavarba jött az erotikus szótól. Emma flörtöl vele? Nyilván. – Egy lányregénybe a legkevésbé se illek bele. Nincs vagyonom, és nagy valószínűséggel nem is lesz, sőt, ezt bizton állíthatom, és túljutottam életem delén. Jóval. Aligha fogok nyolcvankét évig élni.

– Elitizmus. Ráadásul el is vagy maradva, ha lányregénynek nevezed a young adult könyveket. Akár egy nagypapa. Előtted az élet. Ha férfi lennék... – kiáltott fel Emma sóvárogva.

– Mit tennél, ha férfi lennél? –hajolt előre érdeklődve Gábor. – Ha megjelenne előtted a dzsinn, és azt kívánhatnád, hogy férfi legyél.

– A dzsinn nem szabja meg, hogy mit kívánjunk – ellenkezett Emma. – Mi van, ha én szebb akarok lenni, vagy fiatalabb? Estleg boldogabb? Három kívánság dukál, nem egy, és ez is előre megfogalmazva. Így nem ér.

Gábor egy mozdulattal félresöpörte az ellenvetést.

– Ez ilyen dzsinn lenne. Prekoncepciós dzsinn. Egy kérést engedélyez, hogy, legyek férfi. Te pedig íme, harmincöt éves férfi vagy, két gyerekkel. Szóval, mit tennél?

Emma elgondolkozva rágta a szája szélét.

– Nem is tudom. Az biztos, hogy nem maradnék egyedül. Keresnék egy rendes pasit, vagyis nőt, persze, hisz férfi vagyok.

– Milyet?

– Jó pár évvel fiatalabbat magamnál – kuncogott. – A velem egykorú nők esténként leginkább egy forró fürdővízre, majd nyolc órás alvásra vágynak. Huszonöt évest, aki még tüzes, van benne fantázia, és engem is felmelegítene. Együtt belemerülnénk az élet forgatagába.

– Milyen forgatagba? – kérdezte Gábor, és megcsóválta a fejét.

– Nem is tudom. Megmásznánk a Kilimánjárót, vagy elvinném egy hajóútra a földközi tengeren. Vagy Dél-Amerikába, az inkák földjére.

– Ehhez nem szükséges a fiatal nő, elég egy utazási iroda – mondta Gábor kedvetlenül. – Honnan tudod, hogy kellenél a fiatal nőnek, aki tele van élettel? Lehet, öregnek tartana téged és unalmasnak. Mint én vagyok.

– Te nem vagy unalmas.

– Valóban? Néha még magam is unom. Ha nem cipelsz el ma este ide, megvacsorázom egyedül, és leülök olvasni. Remek esti program egy fiatal nőnek.

– Lehet ő is szeret olvasni. Vagy beszélgetni veled, Sőt, ha a fiad úgyis lelép, szeretkezni.

Gábor közelebb hajolt, mert a helyiségben kezdett megemelkedni a zajszint.

– Csütörtökön este? – kérdezte.

– Miért? Ti csak hétvégén csináltátok?

Gábor ezen elgondolkozott. Azon is persze, hogy milyen úton sikerült a témára futni, és ha nem lenne kicsit ittas, biztosan nem tartanának a hajdanvolt szexuális életénél, de ha így van, akkor legyen.

– Bea rengeteget dolgozott. Valójában mindig, vagy ügyelt, vagy kipihente. A gyerek otthon, örültünk, ha hétvégéken szerét ejthettük.

Ezen ő is nevetett.

– Szerét ejthettük. Hülye szó, de tény, hogy nem a szexről szólt a házasságunk.

– Hanem miről?

– Szerettük egymást. Bea okos, erős, kifinomult nő volt, csodáltam. Persze mindig fáradt, ahogy én is, a sok magántanítvány, a gyerek az egyetem mellett,. Az első három évben vagy tanultunk, vagy a gyereket pesztráltuk felváltva, vagy pénzt kerestünk. Később se lett könnyebb, Bea szakvizsgázott. – Vállat vont. Ritkán fordult elő, hogy spontán megkívánták egymást. Alkalom se adódott. Inkább készültek rá, az anyósék elviszik a gyereket vasárnap, ebéd után szeretkeznek. Tervbe vették. Ezt nem mondta el Emmának, mert magának se szívesen ismerte be, hogy a házaséletük intim része aligha nevezhető kielégítőnek. Lehet keveset nyújtott Beának, vagy tényleg egyszerűen csak fáradtak voltak. – Jól éltünk, azt hiszem. Ha engedélyezném magamnak, hogy dagályos legyek, azt mondanám, boldogok voltunk. Amíg meg nem halt.

– Baleset volt, ugye.

– Igen. Hazafelé tartott egy konferenciáról, megcsúszott az úton, és kisodródott. Azonnal meghalt, engem a mentősök hívtak fel, hogy hiába riasztották őket, a feleségem elhunyt. – Megrázta a fejét. – Nem tudom, melyik a rosszabb. Ha készülsz rá, vagy ez a derült égből villámcsapás.

Hallgattak. Gábor szomorúan elmosolyodott.

– Förtelmes alak vagyok. Nem csoda, hogy magamat boldogítom otthon. A halott feleségemről beszélek neked a szabad estéden.

– Nem baj – mosolygott a nő. – Szeretlek hallgatni.

– Pedig a te dzsinneddel és a kívánságoddal kezdtük, mégis az én nyavalygásomnál kötöttünk ki

– Legközelebb téged választ a dzsinn, és én mesélek – mondta Emma.

Gábor nevetett.

– Most már csak a lámpást kell megtalálnunk.

– Milyen lámpást?

– Amiben a dzsin lakik – mondta, és felhajtotta a sörét.

***

Este kilenckor tette ki Emma a házuk előtt.

Meg kéne csókolnom? Tűnődött Gábor. Elég suta lenne áthajolni a sebváltó fölött ezen a szűk helyen. Vajon szeretné? Esetleg elvárja? A nőre nézett, aki talányos mosollyal az arcán figyelte. Szép az arca, és a szeme is. Sötétbarna, illik a szőke hajához. Én meg kicsit részeg vagyok, állapította meg, és kikecmergett az autóból.

– Köszönöm – hajolt vissza az autóba, kiegyenesedett, búcsút intett a nőnek, majd felkaptatott a másodikra. A lakásba nyitva az előszobában Olíviába botlott. Kishíján fejbe vágta az ajtóval, amikor nagy lendülettel kinyitotta, Olivia pedig lehajolva a cipőjét igazította a lábára.

– Te még itt? – kérdezte, és azonnal kijózanodott.

– Kicsit elhúzódott az óra, ne haragudj – mentegetőzött Olivia, de Balázs, aki az ajtófélfát támasztotta, közbevágott.

– Holnap felmérőt írunk a tavalyi anyagból, és Olivia arra készített fel. Bár a tanár szerint nem számít, de tuti megjegyzi majd, mekkorát fakítottam.

– Persze. Helyes – igyekezett megnyugtatni a feszengő lányt Gábor. – Köszönjük Olivia. Nagyon rendes tőled. Mennyivel tartozunk? Két óra volt.

Olivia lesütötte a szemét.

– Csak egy. Nem beszéltük meg előre, én ragadtam itt, nem lenne jogos, ha két órát fizetnétek. Különösen, hogy kifestetted a konyhám, és elkísértél a bulira is, amit meg se köszöntem rendesen – magyarázta felgyúlt arccal.

– Milyen buli? – élénkült fel Balázs. – Buliba vitted apát, és ő nem is mesélte? Mi ez már, hé?

– Higgadj le – szólt rá Gábor. – Kulturális rendezvényre mentünk, a színház évadnyitójára.

– Ja, vagy az – eresztett le Balázs. – De ma nem ott voltál. És ittál is. Utána meg vezettél? Nem hiszem el!

– Emma hazafuvarozott, holnap pedig behozza az iskolába az autót.

– Az a bizonyos Emma? A matektanár? Vele iszogattál? – kurjantott Balázs. – Ne már. Az egy szikkadt liba.

– Elég! – figyelmeztette Gábor az ellentmondást nem tűrő apa hangján, elővette zakója zsebéből a tárcáját, kivette a pénzt. Olivia felé nyújtotta.

A lány felnézett rá.

– Nem fogadhatom el – mondta, és kerekre nyílt kék szeme lámpásként világított. – És nem is fogom, ne erősködj.

Gábor gondolkodott, majd bólintott.

– Rendben. Köszönjük. Legyen egy óra a mai. Állapodjunk meg abban, hó végén fizetünk egyben, mert fárasztó ez a folytonos küzdelem veled. – Elmosolyodott, és Olíviában is oldódott a görcs. – Minden hónap utolsó órája után.

– Rendben.

Gábor kinyitotta előtte az ajtót, nézte, ahogy felszalad a lépcsőn. Harang szoknyája ringott a térde körül.