– Mit kezdjek én egy orvosbuliban? – kérdezte Olívia, Az ágyon fekve figyelte Anna készülődését.

– Zalán külön megkért, hogy vigyelek. Mondtam, hogy bejössz neki.

Olívia átgördült a hasára.

– Abból a szoknyából ki van a segged – állapította meg, aztán folytatta. – Tamás dolgozik, és nem bírja, ha én pasizok, míg ő az igát húzza.

– Nem kell pasiznod, csak engem figyelj, hogy nem iszom-e sokat. – mondta Anna, és a melltartóba emelte a mellét. Pusaph melltartó volt, komoly dekoltázst hazudott neki. – Szimpla hetvenöt B. Nem is vagy nő D alatt – kesergett a tükörképét nézve

Olívia megint nevetett.

– Mindjárt megsajnállak! Mellesleg mi újság a kis gyámolítottaddal?

Anna megütközve nézett rá a tükörből.

– Ott alszik melletted. Mi újság lenne?

– Nem a macskára gondolok, értetlenke. Hanem a másik szerencsétlenre, akit örökbe fogadtál.

– Ne beszélj így róla – szökött könny Anna szemébe. – Egyébként se fogadtam örökbe, csak... – megakadt.

– Minden reggel egy órával korábban indulsz miatta. És minden este hallom, hogy sírdogálsz.

– Nem sírdogálok.

– Beszéltetek már róla?

Anna visszatette a kiválasztott felsőt és egy másikat húzott elő a szekrényből.

– Ma, igen.

– Mit mondott? Mivel magyarázta a gyávaságát, hogy itt akart hagyni téged a slamasztikában.

Anna szembe fordult Olíviával.

– Mondtam, hogy ne beszélj így róla. Egyébként sem hiszem, hogy én jártam akkor az eszében. Megvan neki is a maga baja. Elválnak anyámmal.

– Mi? – ült fel Olívia. – És ezt csak most mondod? Akkor szabad a pálya.

Anna elhúzta a száját.

– Ezt eléggé leegyszerűsíted, nem gondolod? Anyámtól válik el, nem nekem ugrik a nyakamba.

– Nem ugrott? – kérdezte óvatosan Olívia.

Anna fintorgott.

– Mégis mire gondolsz? Hogy elém állt, Anna elhagyom anyádat, nem akarsz velem lefeküdni?

Olívia felnevetett.

– Nem is rossz forgatókönyv. Mit feleltél volna?

Anna visszafordult a szekrény felé.

– Szeretem őt Olívia. Bármit megtennék, hogy boldog legyen. Békén hagyom, vagy lefekszem vele. Azt teszem, amit ő szeretne. De nem hiszem, hogy akar engem – mondta, és megtörölte a szemét.

– Mert? Nem nyúlkál a kocsiban? Fura is lenne. Mivel nem beszéltek, hogy tudná kifejteni, akar-e vagy sem.

– Ha szólunk egymáshoz, mindig vita a vége – mondta Anna, és megrázta a fejét. – Kölcsönösen haragszunk egymásra, azt hiszem. Én azért, amit tett, ő pedig azért, hogy elküldtem, amikor ügyeletben bejött hozzám. Még az előtt. Tudod – nézett Olíviára segítség kérőn.

– Igen, tudom. Mesélted. Nem lehet, hogy a válás is közeledés?

Anna felkapta a fejét.

– Meg a költözés Pécsre. Ez pont úgy fest, mint a közeledés.

Olívia fintorgott.

– Én nem akarlak rábeszélni. Egyáltalán. Elmegy, és te végre valóban új életet kezdesz. Na? Mit szólsz?

– Soha nem fogok mást szeretni – mondta Anna.

Olívia felnevetett.

– Akár egy drámahercegnő. Elkísérlek a buliba, mert látom, nem vagy beszámítható. Muszáj a szemem rajtad tartanom.

A buli alig különbözött a hasonló, egyetemi buliktól, hangos zene, sok ismeretlen, főleg pasik szőnyegbombázó üzemmódban. Anna félóra múlva megbánta, hogy eljött, Olívia is elkeveredett mellőle, mert talált néhány régi ismerőst, és velük táncolt.

Anna hangulat javítónak vett egy pohár bort, és kiment a hátsó teraszra levegőzni. A kőlapokkal borított terasz kisebb térre nyílt, amit két főút fogott közre. A csupa üveg épületből kiszűrődő zene a forgalom zajával keveredett.

A kijárat mellett Zalán egyik kollégája, harcsabajusz dohányzott.

– Tudod, hogy kinn is tilos cigizni? – figyelmeztette Anna a mellette füstölgő férfit, csak hogy mondjon valamit.

– Tudom – mondta az, és eltaposta a csikket. A mozdulatán látszott, hogy nem józan. – Téged ismerlek – nézett bizonytalanul Annára.

– Én is téged – kuncogott Anna. Valóban nem bírta az alkoholt. – Egyszer asszisztáltam neked.

– Hagyjuk a munkát – intett széles mozdulattal bajusz. – Beszéljünk inkább rólad – karolta át Anna vállát.

No, ennyire azért nem vagyok részeg, gondolta Anna, és kisiklott az ölelésből.

– Rólam nincs mit beszélni. De rólad biztosan. Nagyon penge voltál a gyomor rezekcióban. Régen csinálod?

Lottóznom kéne, somolygott Anna, mikor bajusz az akadémiai székfoglalóba kezdett. Kissé zavarosan ugyan, de hosszan magyarázta Annának, miért az ő módszere a legjobb, miért vacak a másik friss szakorvosé, és miért elavult a főorvosé.

Már a varrjunk vagy kapcsoljunk kérdéskörnél tartottak, amikor Anna meglátta Áront. Sántikálva közeledett a buszmegálló irányából. Találkozott a tekintetük.

Anna kihúzta magát. Mit keres itt? Ez volt az első gondolata. Hallotta Zalántól, hogy itt lesz a buli, és utána jött? Sántán, busszal? Minek?

– Látom, nem unatkozol – szólt Áron köszönés helyett.

– Ő ki? – bosszankodott bajusz, mert nem tudta befejezni a gondolatmenetét.

– Egy ismerősöm. – Anna sietve felhajtotta a maradék bort, és vágyakozni kezdett néhány deci pálinka után. Tartott Árontól. Nem tud olyat mondani vagy tenni, ami ne fájna. A költözése Pécsre, a közönye kiszívta Anna erejét, nem akart ebből többet.

– Gyere nyugodtan közelebb, nekem is elmondom, amit a csinos hölgynek – integetett bajusz Áronnak.

– Kösz, de nem érdekel – felelte Áron.

– Ez most komoly? – böffentett bajusz. – Ki ez a nyomi pukkancs?

Áron előre lendült, de Anna megelőzte. Tenyerét a mellkasának támasztva megállította.

– Neked meg mi bajod van?

– Akarod, hogy megverjem? – kérdezte bajusz, és Anna rájött, sokkal részegebb, mint gondolta.

– Nem, hagyd! – mosolygott. – Majd én megverem. Te menj, és igyál még egyet.

– Ahogy akarod – egyezett bele a férfi, és a forgóajtó mögött eltűnt a teremben.

– Gyalog jöttél? – fordult Anna vissza Áronhoz.

– Taxival.

– De minek?

– Féltem, hogy valami hülyeséget csinálsz.

Annának kezdett elege lenni belőle, hogy folyton a magas lóról beszél vele. Egyszer csinált hülyeséget, meg is volt a böjtje, azóta több esze van. Persze óvszer most sincs nála, de nem is szándékozik felszedni senkit.

– A múltkor se csináltam hülyeséget – mondta kimérten.

– Lefeküdtél az első férfival, akibe belebotlottál.

– Ez egyáltalán nem így volt – tiltakozott Anna és felszegte a fejét. – Zalánt jól ismertem, és a dolog előre el volt tervezve.

– Naná, azért rohantál hajnalban esemény utáni tablettáért.

Anna döbbenten nézte a férfi gúnyos arcát. Épp hogy sötétedett, a közvilágítás még pihent, de a világot valószerűtlen, aranyló színnel vonta be a lenyugvó nap fénye. Egy szélroham megrázta a közeli fa ágait, és felkapta Anna szoknyáját. Utána kapott, és igyekezett a combján tartani,

Áron tekintete is a combjára siklott.

– Látom, ma estére is terveid vannak.

Anna dühösen fújt.

– Nem tervezek semmilyen eseményt, ha aggódnál, apuci.

– Talán olyan esemény tervezel, ami nem igényel tablettát. Szokásod.

Anna szeme elkerekedett, és elöntötte a méreg. Most komolyan arra céloz, amire ő gondolja, hogy igen.

– Nem fogok leszopni senkit – sziszegte dühödten. – A számat ezidőtájt kizárólag neked tartogatom.

– Igazán? – kérdezte Áron, közelebb lépet, megfogta Anna tarkóját, közvetlenül a lófarok alatt, magához húzta és megcsókolta.