Egy már jó ideje híres ember szemszöge.

Van egy üzenetem az összes fannak:
Híresnek lenni átok. Mindíg is az volt. Én is az vagyok.
És tökéletesen tudom, hogy híresnek lenni olyan, mint egy rózsa. Szép. Ami egyenlő a sok ígérettel. Gyönyörű ígéretekkel. Szép ház, gazdagság, sok fan.. Emberek akik oda vannak érted.
De mindez nem ér semmit sem a magánélet nélkül. Ugyanis a rózsa tövises.
Szúr és vérzel tőle ha elfogadod és ráfogsz. Fáj de mégis gyönyörű. Olyan szép az a sok ígéret, hogy azt hiszi az ember, hogy megéri érte szenvedni.
Mert meg is éri..
Vagy nem?
Talán.. elvérezni is megéri? Nem hinném.
A híresség egy olyan dolog, ami kegyetlenül megtanít arra, hogy visszafordíthatatlan döntések előtt érdemes elgondolkodni..
Mert minden egyes rohadt éremnek két oldala van. És hiába szép a rózsa, ha elvérzel tőle. Hiába gyönyörű az a sok ígéret, ha megöl. Ha meghaltál,akkor már nem ér semmit a sok ház, a sok pénz és fan..
Manipulálva lenni pedig az egyik legrosszabb dolog. És a legprofibbak úgy csinálják, hogy még csak észre se veszed. Egy kígyó ravaszságával és gonoszságával. Észre se veszed és aláírtad a saját magad halálos ítéletét. Mert rá tudnak venni..
Egy két jó szó.. Ígéretek.. És már el is vakultál.
És ennek a megtanulása úgy lehetséges ha azt az idő és a sok szenvedés már belevéste az elmédbe. Ugyanis én ezt már egy életre megtanultam. A probléma az, hogy a saját tapasztalataim alapján..
Ugyanis ha nem tanulsz az elődeid hibáiból, akkor bele fogsz esni te is ugyanabba a hibába.
Csakhogy ez a híres embereknék egy visszaforíthatatlan dolog.
Nem csinálhatod vissza.
Szó szerint olyan, mintha aláírtad volna a halálos ítéletedet. A halálig kísért. Az is lehet, hogy tovább is. De odáig biztosan.
Az egyetlen dolog amire jó az, hogy az ember híres, az az, hogy mások tanulnak majd az ő hibáiból.
Csakhogy én sosem akartam tanár lenni..
De a buta fiatal srácokat és csajokat, akik még tehetaégesek is és kevés figyelmet, törődést kapnak másoktól; nagyon könnyű becsábítani a médiába. Perpiélanat alatt rá lehet őket venni bármire a szeretet hiáönyának az érzése pótolására hivatkozva.
Csak annyit kell nekik monfani, hogy bizony mostantól végre kapnak majd figyelmet és mindenki büszke lesz rájuk és befutnak majd és éesznek fanjaik!
El se hiszitek milyen könnyű az ártatlan báránykákat egy két édes szóval a ketrecbe csalni, ahol majd idővel elrohadnak.
Mert ebből áll a híresség. Nem többől.
A törődés tpényleg jól esik. De az érem másik oldalán az összes híres eüber egy romcs.
Az a sok sajtó, a semmi magánélet, az őrült fanok, a nemnormális, felborított életrendjük és még sorolhatnám mennyi és mennyi szemvedéssel jár ez. Különböző mentális betegségekbe sodorja az eübert. A végére az a már üressé vállt test és lélek kilészül és nem lesz más belőle, mint az a szerep amit a rajongól előtt eljátszik. Mert a végén mindíg a gonosz nyer. Mindíg.
És az a retkes álarc idővel ránő az eüber valódi arcára és teéjesen eltakarja majd azt. Aztán odasül a bőréhez, és ráolvad, hogy még véletlenül se lehessen leszedni fájdalom és a valódi arc sérelése nélkül.
De a legtöbb ember az első leszedett centi után feladja. Nem ér az meg annyit, hogy ezért lehúzzák a bőrt az arcukról.. és aki meg még nem őrlődött be, az szenved attól hogy senkinek nem mondhat semmit és hogy tudja hogy nem szabadíthatja fel magát egyszerűen csak azzal, hogy lehülyül és fejét hajt a rendszer előtt ami elő van neki írva és amit az elejétől fogva érzett hogy mindig el kell majd hogy utasítsa.
Mert a művész fél attól hogy beemészti majd őt az átlag és újra vagy életében először senki lesz.