Amikor ajkaik szétváltak, elkezdett esni a langyos nyári eső. Ez őket nem érdekelte, semmi nem ronthatta el ezt a pillanatot. Eljött mindkettejük számára az életükben egy fontos szakasz. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy a hegymászás közepette egy kis menedékre leltek egymás személyében.
Helena vizes haja a beesett arcához tapadt. Blake ezt észrevéve elkezdte kisimítani a rakoncátlan tincseket. Az eső ha lehetséges még sűrűbben elkezdett hullani a szürke felhők közül: talán a természet síratta Helena édesanyját. A lány haja az esőcseppek nyomán feketére színeződött rózsaszín vízzuhatagot képezve... Mintha a lány haján lévő színek csak holmi ócska filctollal lettek volna felfirkantva. Tehát a lány új hajszíne a fekete lett, bár a hajszálainak töve csak kifehéredett. Blake kicsit elképedve figyelte a hírtelen változásokat, ezeknek logikus magyarázatát keresve. De(ezt kénytelen volt elhinnie és nyugtáznia magában)rájött, hogy a halott anya megjelenésének, a lány búcsútáncának és a hajszínváltásnak semmijen ésszerű magyarázata nincs. Helena szipogása rángatta vissza eszmecseréjéből a valóságba. Nem sírt, ezek csak az útolag hagyott nyomok. Helena beletúrt Blake vizes hajába. Erre a fiú elmosolyodott és a nagy kezét a lány arcára vezette. Hel hozzábújt a kézhez és lehunyta szemeit. Mélyen beszívta az eső illatát. A szíve még most is gyorsan vert, de mégis annyira nyugodtnak érezte magát, mint amikor az édesanyja adott elalvás előtt homlokára puszit évekkel ezelőtt.
Hírtelen Blake elvette a kezét vizes arcáról, ennek következtében az ő szemei kipattantak, a szíve nagyot dobbant, mert a fiú annyira megijesztette. Blake csak elmosolyodott a reakcíóján, de vissza is tért eredeti tervéhez: ölelésbe vonta a vékonyka lányt. Még mindig a földön űlve Hel visszaölelte és arcát belefurta Blake nyakhajlatába. A fiú is ugyanígy cselekedett és csak ültek ott, mint két egymásra borult virágszál. A felhők megállas nélkül hullatták milliómnyi cseppjeiket. Azok, amikor földet értek megsemmisülten szétloccsantak fura hangot létrehozva... És képzeljétek el milyen volt, amikor rengeteg csepp jutott ugyanerre a sorsra iszonyatos tempóval: mintha a végtelen óceán zúgását hallották volna. Az esőcseppek hírtelen utat törtek maguknak Helena fölsője alatt, ettől a lány megborzongott és elkezdte csapkodni a hátát, hogy a pulóvere szívja fel azt a párat és muljon el az a kellemetlen érzés. Blake nevetve elkezdte simogatni a hátát, amitől Lena egyből alább hagyott a csapkodással és szorosabbra fogta az ölelést.
Ez így ment egy darabig, míg mindkettejük lába el nem zsibbadt. A szúró érzés miatt felálltak és ugrálni kezdtek, mint a kisgyerekek. A szembe levő ház ablakán behúzódott a függöny, mire Blakeből kitört a nevetés és Helena is a visszafojtott nevetéstől rázkódva rángatta magával Blaket a ház felé. Mikor beértek az ajtón, gondosan behajtották maguk után, Lena meg elfordította a kulcsot, mire a zár egy kattanással bezárult. Fő a biztonság... A lány feltrappolt a lépcsőn Blakkel a nyomában és bement a szobájába. Ott a szekrényhez sétált és kivett belőle egy meleg fekete hosszú pulóvert és egy kényelmes szürke farmert. A tiszta és száraz ruhákkal a kezében bemasírozott a fürdőbe és kulcsra zárta azt. Ledobta vizes ruháit és beállt a zuhanykabinba. Ott fórróra állította a vízhőmérsékletet, és engedte, hogy a melegség szétáradjon a testében. Ezután hajat mosott és kiszállt a kabinból. Fekete haját megszárította, majd laza kontyba fogta, ruháit magára kapta és már lépett is ki a fürdőszoba ajtaján. Szobájában Blake fogadta a földön ülve egy kupac ruhával a kezében. Mikor észrevette, hogy Lena kifáradt a fürdőből, azonnal felpattant és beviharzott. Biztosan át volt már fagyva... Helena csak elmosolyodott és elnyújtózva az ágyán várta, hogy Blake kijöjjön onnan, ahonnan jómaga is az imént.

Hey guys, it's mee!  Újra itt vagyok egy unalmas résszel. Tudom, hogy rég nem volt már rész, de ihlethiányban szenvedtem... Remélem meg tudtok nekem bocsájtani :/

xoxo angel <3