A versenyt Hel nyeri, de amikor ajtót nyitott, falfehérre sápadt...

Az ajtóban az anyja állt, falfehér bőrrel, felszakadt szájjal. Az oldalán látvanyos beméjedés éktelenkedett, a ruhája száradt vérrel volt telített. Amikor Helena ezt meglátta, majdnem elájult, de szerencsére csak az egyensúlyában ingott meg, ezért a szintén sokkos állapotban lévő Blake, feleszmélése után, sikeresen megtartotta a lányt.
- Segíthetünk valamiben?- kérdezte Blake mosolyogva, mintha nem egy halott állna az ajtóban.
- Helena... Kicsim... El szerettem volna köszönni rendesen- mondja Helena anyja könnyes szemekkel. Átlátszó könnycseppei patakként folydogáltak hófehér, véres arcán.
- Szeretlek anya...- suttogta Helena és karjaiba vonta anyját. Nem érdekelte semmi. Nem érdekelte az, hogy véres lesz ő is, az sem, hogy tulajdonképpen egy halottat ölelget. Tudta, hogy eljött a vég édesanyja számára.
- Én is kincsem- nyomott puszit a lány homlokára. Egy picit eltolta magától, hogy szemébe nézhessen, majd elmosolyodtak.
- Hiányozni fogsz- simította végig -utoljára- kezét anyja arcán. Az asszony csak mosolygott, majd három lépést lépett hátrafelé, kitárta karjait, arcát az ég felé emelte és belevetette magát a nap kiolthatatlanul aranyló sugaraiba. Teste szertefoszlott milliómnyi kicsi pillangóra. Mindegyikük sárga színben pompázott, de egy, a legnagyobb, a szivárvány minden színében ragyogott. Kecses szárnyait Helena kezére lebegtette, majd Blake nagy meglepettségére átszállt az övére, majd kettejük között szív alakú felhőt hagyva elszállt az ég felé, a kisebbekkel ellentétes irányba. Gyönyörűsége a Nap vakító fényébe veszett.
Ekkor Blake látasa elhomályosult és megjelent előtte hófehér ruhában, sértetlenül az előbb látott nő. Suttogni kezdett, először annyira halkan, hogy nem is értette mit mondd. Aztán felerősödött annyira, hogy megértse.
-Vigyázz a lányomra.....vigyázz rá.....látom, érzem, hogy jó ember vagy.............. Ne hagyd el soha! Ne hagyd ott ha szüksége van rá. Egy ölelés mindent megér. Öleld meg őt helyettem is- mosolyodott el a végére újra.

Azzal köddé vált és Blake látasa ismét kitisztult.
Helena ott ült az ajtó küszöbén és csak nézett ki a fejéből. Nagyon boldog volt, hogy az édesanyja eljött búcsút venni tőle. Ez azonban nem töltötte ki azt a hatalmas űrt, amit maga után hagyott. Nagyon fájdalmas dolog elveszteni egy édesanyát. Nem lesz aki finom sütiket süssön neki, ha szomorú, nem tudja megbeszélni vele az érzéseit, nem láthatja többé a huncut mosolyát. De ezek mellett a legjobban az ölelése fog neki hiányozni. A mindenttudó, nyugtató ölelése, ami oly sok nyugalmat hozott neki a viharok után. Az, amikor két védelmező karjába zárja.
Helena felállt, majd megtette azt a pár lépést, ami a ház előtti kis előtérhez vezette. Ott kecses mozdulatokkal táncolni kezdett, akárcsak egy balerina. De ez a tánc mégis csak különbözött a sima balettől: ez a természethez szólt.
Fekete rózsák kezdték kibontani szirmaikat, mintha csak könnyed ajándékot nyitogatnának, szines pillangók táncoltak az éjsötét virágokon és a nap, ha lehetséges ez, még fényesebben meresztgette vakító sugarait.
Ezután a rószák olyan gyorsan hervadtak el, mint amilyen gyorsan létrejöttek, a pillangók szertefoszlottak, mintha egy kislány szórt volna színes csillámport a növényi roncsokra.
Helena leroskadt a földre és csöndesen könnyeit hullatva búcsúztatta édesanyját.
Blake, aki eddig csak a nyitott ajtón át figyelte az eseményeket, odagugolt a reszkető lány mellé.
- Nézz rám- suttogta neki, de Helena képtelen volt felemeni bútól roskadozó fejét. Blake gyömgéden megemelt a lány állát, majd maga felé fordította. Hel belenézett Blake émejítő kékes szürkés szemeibe. Könnyei még mindig csendesen folydogáltak.
Blake közelebb hajolt Helena arcához, miközben ő is a lány szomorúsággal teli szemeibe furta tekintetét. Arcát gyöngédeséggel telten két keze közé fogta, majd ajkai megtalálták a Helenáét. A lány reszkető kezeit lassan Blake kezeire vezette. Blake csókjából csupa színtiszta szerelem áradt. Mégis úgy bánt Helenával, mint egy porcelánbabával, ami bármelyik pilanatban széttörhet. Ott, a földön ülve történt mindez.
Mindkettejük szíve hevesen zakatolt. Helenának sikerült megtalálnia a szerelmet. A hasában megannyi pillangó verdesett, mint egy igazi romantikus filmben. Minden pont úgy zajlott. Hihetetlen érzés volt...

Sziaaaasztok kexmorzsák!!!!

Mivel ma van hercegünk 16. születésnapja, ezért úgy döntöttem, hogy végre valahára befejezem ezt a részt, amit a Wattpad már vagy 1000x törölt. De itt van :) Igazából nem tudom, hogy mit mondjak. Szeretném, ha kommentelnétek:) a zenét pedig hallgassátok, én is ezt hallgattam írás közben.

LOVE YOU GUYS<3

xoxo angel <3