A reggel csodás volt. A nap csiklandozó sugarai vették bírtokba az egész szobát, rávetődve az alvó fiatalokra is. Az egyik megmozdult. Ellátott sebei még a szorgos ápolgatás mellett is látszódtak. Lassan lökdösni kezdte a mellette fekvő színes hajú lányt.
-Figyu, Helena... Én tudom, hogy még aludnál, de az este megígértél valamit. Meg kell taníts engem lazán az ágyra dőlni anélkül, hogy eltörném valamim- kezdte a fiú.
-Blake...-fordult szembe a fiúval mosolyogva- elméssz te a jó büdös francba- mondta továbbra sem hagyva el a mosoly az arcát.
-Na de Hel...- simította végig a kezét a lány arcán.
-Semmi Hel- mordult rá mérgesen a fiúra.
Eltelt egy pár perc, majd a lány hírtelen felpattant és így szólt:
-Na gyerünk, ki az ágyból, ha még most meg akarsz tanulni tőlem egy- két trükkött,akkor talpra kell állnod.
-Honnan tudod, hogy jól vagyok és nem fáj semmim és készen állok az ilyesmire?

Csend. Helena nem mondhatta el neki, hogy milyen erővel bír. Nem tudhatta meg, hogy az érintése hozta el gyógyulását. Még nem. Nincs itt az ideje.

-Látom rajtad- mosolyodott el a lány- Na gyerünk!

A fiú feltápászkodott, majd megállt a lány mellett és el kezdtek számolni háromig, majd belevetődtek a puha ágyba. Ahogy a testük kölcsönhatásba került a matraccal, ezernyi kis porszemcse kezdett tombólni a táncoló napsugarakban. Csodálatos volt. Egymással szembe fordultak, majd újabb csend következett, de már nyoma sem volt a korábban lezajló feszült csendnek. Nyugodt légzéssel feküdtek ott, egymás arcát figyelve. Helena még nem ismerte a fiút teljesen, de mikor először meglátta, már akkor mérhetetlen bizalmat érzett Blake iránt. Van benne valami megnyugtató.
Blake hirtelen felkapta Helenát, majd menyasszony bózban tartva ugrálni kezdett vele az ágyon.
-Jézusom!! Blake!!! Azonnal. Tegyél. Le!!!!!

Ám a fiú ezt mintha meg sem hallaná, tovább ugrált az ágyon. 1 perc sem telt bele, a tárgy csattogva, ropogva hullott össze apró alkotóelemeire. A fiatalok csak álltak, majd egymásra néztek és egyszercsak kitört belőlük a nevetés. Ezután kirohantak a szobából, Helena a korláton csúszott le, de még szerencse, hogy Blake ott volt és kifogta a zuhanó lányt.
-Megvagy!- forgatta meg a lányt a levegőben.
-Hmmm... Milyen jó lenne, ha gofrit sütni is olyan gyorsan tudnál, mint ahogyan elkaptál- gondolkodott el Helena.
-Hát, szivi, ma lazítasz. Én főzök/sütök.
-Rendben van, de ha a konyhám is úgy végzi, mint az az ágy,....Blake ugye tudod, hogy a csajbosszú kemény?- kérdezte egyik szenöldökét felhúzva Helena. Blake válaszképp csak berohant a konyhába, és nekifogott a tevékenységnek, azaz nekiállt gofrit sütni.

10 perc után valami fura szag terjengett a lakásban... Valami..olyan...olyan mint a...

-Blake az Istenit!!!!-ordította tórkaszakattából a lány- most megdöglesz teee... Te...konyharomboló, gofriÉGETŐ... Izé....Űrlény!!!!

Amint Helena berohant a konyhába, a látvány kacagásra késztette...

Na sziasztok Kexmorzsák! Na ez tényleg egy gyenge és unalmas rész lett... De lassan minden megtörténik. Lassan. Legyetek türelemmel, addig is sok puszi és ölelés:

xoxo angel<3