- Ahogy mondom Sofi, Hamilton szeret téged, ahogy Tristent is képes lenne szeretni.

- Max mondta neked, hogy mond ezt ha vele lesz valami?- pattantam fel a székről, ami ilyen állapotban már nem igazán ment, de a düh nagy úr.

- Sofi értsd meg, én jót akarok.- áll fel a pilóta is.

- Ő mondta vagy nem? Válaszolj Leclerc!- kiabálok dühösen a férfira, de már nem tudok parancsolni az indulataimnak.

- Igen,- feleli elfojtott hangon- de

- Menj el Charles.- szűrök fogaim közt, nem volt elég a levél, még egy barátját is képes elküldeni, hogy mondja azt nekem lépjek tovább.

- Sofi én csak

- Te csak menj el Charles.- fordítok hátat a férfinak, pár percig egyikünk sem mozdul meg, majd a pilóta indul meg felém, azonban én is elindulok előre felé- Menj el Charles!- a pilóta ismét nem mozdul meg, majd végül mégis a kijáratot választja, én pedig az emeleti fürdőt, hogy kiadjam magamból a reggelit.

Eddig a pillanatig el sem tudtam képzelni, hogy Max ezt a hülye ötletét mással is megosztotta, aki nem én vagyok. Charles viszont tudott róla. Nem tudom, hogy benne vagy Maxben csalódtam e nagyobbat, de jelenleg arra vágyom, hogy az anyámmal kisírhassam magamat, jó sok csokival, és valami Disney filmmel. Most csak az anyámat van szükségem.

- Háló?

- Anya?- sírok el magamat, amikor felveszi a telefont.

- Jézusom kincsem, jól vagy?- hallatszik a hangján, hogy ideges lett, amikor meghallotta a hangomat.

- Ide tudsz jönni?- szipogok a készülékbe- Nagyon nagy szükségem lenne rád.- kezemmel letörlöm az arcomról a könnyeket, melyek lefelé folytak.

- Megyek a következő géppel kincsem.

- Annyira szeretlek- sírtam el magamat ismét.

- Én is kincsem, én is.

•

Elaludtam miután letettem a telefont, majd arra keltem fel, hogy valaki a hajamat símogatja, ez pedig az édesanyám volt, most pedig kint ülök a nappaliban vele, egy hatalams bögre teával. Bár már jó pár óra eltelt az eset óta, én még mindig nem voltam nyugodt, nem értem hogy gondolhatja azt bárki is, hogy amíg Max lélegzik, képes leszek bárkire is úgy nézni, mint rá, talán még utána sem tudok majd. Szeretem Lewist, de nem úgy, mint Maxot, közel sem úgy.

- Szóval mi történt drágám?- néz rám a velem szemben lévő fotelből, én pedig felnézek rá a bögrém tartalmából.

- A rövid vagy a hosszú változatot szeretnéd hallani?

- Az anyád vagyok Sofia, a hosszút.- lassan bólogatok, majd az asztalra helyezem a hatalmas bögrét forró tartalmával együtt.

- Mikor itt volt Sophia és Victoria, eljött hozzánk egy ügyvéd, vagyis jobban mondva, hozzám. Elhozta Max végrendelet szerűségét és levelét, amit nekem hagyott nála, ha valami történik vele. A rendelet, az oké volt, azon kívül, hogy Max sejtette, hogy szükségem lesz egy ilyenre. De a levél, a levélben az volt, hogy elbúcsúzik tőlem, és hogy ne féljek őt elengedni, mert nem várhatok rá örökre.- az anyám már éppen megszólalt volna, de én még nem fejeztem be a történetemet, így folytattam a beszédet- De ha ez mind nem lenne elég, akkor ma eljött hozzám Lewis Hamilton és Charles Leclerc, hoztak egy kiskutyát, Goldit, de Lewisnek el kellett mennie, így itt maradtam Charles-szal, aki kijelentette, hogy Lewis szeret engem, és Tristent is tudná úgy szeretni, ahogy azt Max tenné.- ismét az anyám szemébe néztem, aki a szokott tudás és nyugalom helyett, zavart és reménytelenséget tükrözött.

- Nem tudom mit mondjak édesem, de most itt vagyok én, és nem hagyom hogy bárki is bátson.

- Ez olyan abszurd.- ingatom a fejemet.

- Mi kincsem, mi?

- Az, hogy mindig azért dolgoztam, hogy önálló legyek, most pedig bármi bajom van, valakit magamhoz rángatok akár több száz kiló méter távolságról is.

- Ez nem gyengeség életem. Benned egy kis élet cseperedik, és sajnos az sincs itt melletted, akinek segítenie kellene, de mi itt vagyunk helyette, habár nem helyettesíthetjük, de Markék, Miaék, Anék, Sophia, Victoria, apád, a pilóták és én mindig itt leszünk neked, bármi kell is neked, mi mindig itt leszünk neked. Ha kellett volna akkor a Himalája tetejére megyek érted Sofia, úgyhogy most szépen rendbe rakjuk az érzéseidet szívem, kezdjük azzal, hogy hol is az a kis kutyus, akit azért hoztak, hogy vigyázzon rád.

- Fent, a fürdőszobámban alszik, vagyis ott volt.

- Nagyszerű, hozd csak le szépen elvisszük megsétáltatni.

- Így foguk rendbe rakni az érzéseimet?

- Kis lépésekben fogunk haladni Sofikám, kis lépésekben.

- Rendben.- nézek rá furcsán, de elindulok fel, hogy megkeressem a kis kutyát, aki már a hálószobában ült az ágy előtt, és azonnal felugrott, amikor meglátta, hogy beléptem a szobába- Na gyere szépen Goldi.- ütögetem meg a combomat, a kiskutya pedig felém kezd el futni, azonban a parkettán nem tud megállni, így lebukfencezik a lépcső fordulóig, én pedig nevetve nézem a kis jószágot- Mintha magamat látnám.

- Te is pont ilyen voltál kiskorodban.- nézi lentről anyám a lépcsőfokon ülő kiskutyát.

- Ilyen szerencsétlen?- nézek le anyámra nekidőlve a korlátnak

- Nem,- neveti el magát- ilyen aranyos.

- Hát persze- legyintek, majd lassan elindulok le a lépcsőn, félúton pedig a kiskutya is csatlakozik, hozzám, akit anyám felvesz a lépcső legalján, majd ráad egy kis hámot.

- Itt volt egy doboz, az volt ráírva, hogy Goldi, gondoltam az övé lesz, és lám- mutat le a kis állatra, aki éppen próbálja leszedni magáról az oda nem illő dolgokat.

- Hát igen, ő is pontosan így gondolja- nevetem el magam ismét.

- Ugyan majd megszokja, még pici- húzza maga után anyám a pórázt, a kis jószág pedig ennek köszönhetően ismét bukfencezik egyet, én pedig nevetésben török ki mögöttük sétálva.

•

- Szóval, merre megyünk?- nézek anyámra, negyed óra séta után, fejemen a napszemüvegemmel kezemben pedig egy palac hideg vízzel.

- Még nem tudom,- ránt vállat az anyám- még nem sokat voltam erre, de tetszik a hely, nagyon szép környezetben fog felnőni a gyermeketek Maxszel.

- Nem csúnya, az biztos- rántok vállat, és beleiszok a hideg vízbe.

- És teljesen kész van már a gyerekszoba?

- Még nincs, Maxszel együtt akartuk befejezni- csapom le a fejemet, így a kis Golden Retriever a látóterembe került, én pedig lehajoltam hozzá, hogy megvalargassam a füle tövét.

- Hát akkor menjünk és vegyük még meg, ami kell.- lelkesedik azonnal az édesanyám.

- Akkor arra fordulj le- mutatok egy nyüzsgő utcába, ahol emberek tömkelege mozgolódik. Van aki kerékpárt tol maga mellett, van aki babakocsit maga előtt.

- Mit kell még vennünk?

- Baba ruhákat, egy bölcsőt és játékokat.- gondolkodom el azon, mi nincs még a gyereszobában, amire kisfiamnak szüksége lehet.

- Meg még ami megtetszik.- bólogat a velem tartó idősebb nő, miközben maga után rángatja a kis kutyát, aki megmakacsolta magát, és megállt egy hűvös helyen.

- Meg ami megtetszik- rátok vállat, majd felemelem a kis állatot, és a kezemben viszem tovább, majd kiakasztom a nyakából a póráz szárát.

- Na de kislányom, tedd le azt a kisállatot.- sápítozik az anyám, majd összeszedi a szabadon lógó póráz szárat, én pedig a földre teszem a kis jószágot, aki készségesen követ- Ide bejöhet kutya?- fordul hátra hozzám az anyám.

- Nem tudom, kérdezzük meg.- vonok vállat, majd ismét kezembe veszem a kiskutyát, és odasétálok az első eladóhoz, aki az utamba kerül- Elnézést hölgyem,- fogom meg az eladó vállát, aki mosolyogva fordul hátra hozzám- nincs kiragasztva, hogy ide bejöhet e kisállat, és nem tudtuk az édesanyámmal.

- Maga Max Verstappen barátnője, Sofia Berger?

- Igen.- mosolygok a lányra, akinek még szélesebb lett a mosolya.

- Persze hogy hozhatsz be, vagyis hozhat.

- Nyugodtan tegezz, és köszönöm!

- Ha bármi kell, akkor csak keressen meg nyugodtan- mosolyog még mindig rám, én pedig szintén mosolyogva bólintok, majd visszasétálok az anyámhoz.

- Maradhat Goldi is.

- Nagyszerű, de akkor én viszem, te pedig hozz egy bevásárló kosarat- int maga mellé, ahol az említett tárgyak sorakoznak, majd kezébe veszi a kiskutyát.

Egy bölcsővel, három ruhával, és egy csomó játékkal később léptünk ki a baba üzlet ajtaján a tűző napra. Míg az én kezemben szatyrok voltak, addig anyáméban még mindig a kis Golden Retriever pihent.

- Menjünk erre.- indul el egy teljesen random irányba az anyám, ami a város külső részéhez vezet. Itt kapott helyet a kikötő, pár club, néhány igen csak márkás üzlet, és az a kórház is, ahol jelenleg Max fekszik, és az édesanyám jelenleg éppen annak irányába tart, én pedig mit sem sejtve lépkedek utána.

A nap már lassan lemenőben van, helyét pedig hatalams szürke felhőknek adja át. A tengerről most érkeznek vissza a hajók a kikötőbe, és mindenki hazafelé tart, vagy azért, hogy a családjával legyen, vagy azért, hogy hazatérte után felfrissülten térhessen vissza a monacói utcák éjszakai életébe. Mindeközben pedig mi az anyámmal megállunk, először fel sem tűnik miért, csak akkor fogom fel, amikor felnézek a földről, a kórház épületére, majd azonnal a jobbomon álló nőre kapom a tekintetemet.

- Ez mi?

- Ugyan mi lenne Sofia? Kórház.- néz rám unottan a nő.

- Azt én is látom.

- Ja hogy miért vagyunk itt? Nos drágám azért, hogy helyre rakhasd magadban a dolgokat. Te szépen most bemész Maxhoz, és vagy úgy jössz ki onnan, hogy elengeded vagy úgy hogy harcolsz érte, mert nem csinálhatod mindkettőt örökre. Majd szólsz mikor végeztél és érted jövök, csúnya vihar lesz.- kiveszi kezemből a szatyrokat- Ezeket haza viszem, légy jó kincsem- nyom egy puszit a homlokomra, majd elindul az otthonom felé, én pedig ismét felnézek a kórház impozáns épületére, majd újra anyám távolodó alakjára tekintek. És tényleg ott hagyott engem egyedül a kórház előtt lesújtva a saját gondolataimmal.

Elindulok be az épületbe, ám a bejárat előtt megállok, kezem már a kilincsen pihen, azonban nem tudom, hogy akkor lennék e nyugodtabb, ha haza indulnék, vagy ha Maxhoz mennék be, de talán a jelenlegi helyzetben egyik sem hozhatna számomra teljes megnyugvást...

•🦋•

Meg is hozam a következő részt, remélem mindenkinek jól telt a karácsony! További szép hetet.❤️