Lassan lépkedtem a kanapé felé, majd leültem rá, a pilóta pedig leült az kanapéhoz legközelebb eső ennek megfelelő tárgyra, ami jelen esetben a dohányzóasztal volt. Előre nyúlt, hogy megfogja a kezemet, de én hátra dőltem a kanapén a kezemet pedig az ölembe ejtettem. Oldalra döntöttem a fejemet, és úgy figyeltem tovább a pilótát, aki az ujjait tördelte velem szemben.

- Igen Max?- forgatom meg szemeimet, amikor már legalább öt perce egy szót sem szót. Rám kapja a tekintetét, próbálja leolvasni az arcomról, milyen is a hangulatom, nos azt még pontosan én sem tudom.

- Jól vagytok?- nézett mélyen a szemembe, én pedig meglepődve felhúzom a szemöldökömet.

- Komolyan Max?- nézek rá kíváncsi tekintettel, ezt most ő sem gondolhatja komolyan.

- Igen Sofi, komolyan. Szó nélkül eljöttetek, azt sem tudtam hová, vagy miért, vagy hogy mégis kivel.- kis monológja közben hangja egyre feljebb emelkedett, ahogyan az én szemöldököm is.

- Igazán Max? Ezek után még szerinted ez az egész a mi hibánk?

- Én nem ezt mondta!- csattan fel azonnal.

- Pedig a hangod nem erre utalt.- tárom szét kezeimet, az elejtett megjegyzés után.

- Akkor sem úgy gondoltam, aggódtam értetek.- nyúl ismét kezem után, amit most nem veszek el, így kicsit megnyugszik, hogy megfoghatja azt.

- Jól vagyunk, köszönjük.- lassan bólint majd megint kérdezni akar, de megelőzöm- Sejtésed sincs miért jöttünk el?- a holland zavartan néz rám, majd lehajtja fejét, és úgy kémleli tovább a szőnyeget, amikor ismét megszólítanám, megint beszélni kezd, vagyis inkább csak motyog az orra alatt.

- De, az éppen van.- lassan emeli fel fejét, én pedig kíváncsian nézek rá, de ő nem folytatja.

- Igen? Folytasd kérlek.- nagyot nyel, majd lassan elengedi kezem, és mindkét kezével hajába túr, majd mély levegőt vesz, és ismét a tekintetembe fúrja sajátját.

- Eltávolodtam tőletek, főleg tőled Sofi.- mosolyodik el keserűen, én pedig bólintok, hogy folytassa- De nem tudtam, hogy hogyan reagáljak erre.- csapja le ismét a fejét, én pedig értetlenül nézek rá, majd előre hajolok, és állánál fogva felemeltem a fejét, hogy ismét szemeibe nézhessek.

- Mégis mire Max? Mire kellene neked így reagálni? Vagy bárhogyan is?

- Erre.- vesz el valamit a háta mögül, majd majd az combjaira helyezi azt. A naplóm.

- Te elolvastad?- nézek rá szinte nyitott szájjal, a csodálkozástól.

- Nem! Nem! Soha nem tennék ilyent Sofia!- néz rám kétségbeesetten- Csak ezt,- nyitja ki a füzetet, melynek első lapjai közt az ő levele van- csak ezt a levelet, amit én írtam neked Sofi. Sofi én azt hittem komolyan veszed,- kap ismét kezeim után, és köré fonja saját nagy mancsait- Sofi komolyan vetted a levelemet?

- Igen Max komolyan vettem.- lassan engedte le a kezit enyémek közül- Komolyan nem értettem, hogy gondolhattad, hogy ilyent tudnék tenni veled, velünk.

- Mi?- kapja rám tekintetét.

- Nem fogadtam meg a tanácsod.- mutatok a levélre, az ő szája pedig hatalmas mosolyra húzódik, majd felugrik és élén lép, de felemelem a kezem előtte- De most nagyon megbántottáll Max, nagyon.

- Tudom Sofi, de engedd, hogy jóvá tegyem, kérlek, egy utolsó utáni esély.- esik előttem térdre, majd kezeim közé temeti arcát, és úgy hajtja azt az ölembe- Kérlek!- néz fel rám hatalmas könnyes szemekkel, mély levegőt veszek, majd elhúzom előle kezeim, és felállok, hiszen az emelet felől baba sírást hallok, végigsimítok Max vállán, majd az ajtóhoz sétálok. Megállok de nem fordulok vissza hozzá.

- Egy esély Max. Egy legeslegutolsó.

•

Lassan száll le a gépünk Monacoban. Velem szemben a holland pilóta ült, mellettem Octavia, vele szemben pedig Edward, aki mit kiderült Max sajtósa, a kezemben pedig a kisfiam aludta az igazak álmát.

- Holnap akkor átugrok, hogy megbeszéljük azt, amit említettem egy hete.- fordul felém Octavia, én pedig bólintok.

- Mégis mit?- néz a lányra kíváncsian Edward.

- Ahhoz semmi közöd!- húzza ki magát a mellettem ülő nő.

- De igenis van, mivel Sofi és Max sajtó ügyei közösek!

- Igen? És amikor Max kómában volt, akkor nem voltak azok?- háborodik fel mellettem, teljesen jogosan Octavia, a pilóta értetlenül kapkodja a fejét a két vitatkozó ember közt, én a halántékomat masszírozom, mert megfájdult a fejem, Edward pedig a körmeit kezdi piszkálni, fel sem pillantva ölébe ejtett kezeiről, hiszen a pici Teisten már az apja kezeiben aludt.

- Ezt hogy érti Edward?- néz rá Max a mellette ülő férfira, aki ugyan rá néz, de nem válaszol neki.

- Oh, hogy nem mondta el?- hívja fel magára barátnőm a pilóta figyelmét, aki azonnal rá is kapja tekintetét a folytatásban reménykedve- Amíg kómában voltál több újság is Sofit bemocskoló cikkeket jelentetett meg, ő pedig- mutat Max sajtósára- nem tett ellene semmit sem. Akkor keresett fel Charles Leclerc bennünket, így kerültem én Sofi mellé.

- Hogy mi?- pattan fel Max, de azonnal vissza is ül, hiszen lassan elkezdjük a leszállást, Tristen pedig mocorogni kezd kezei közt, így felé nyúlok, és inkább átveszem tőle. Én ebbe a vitába nem folyok bele az biztos.

- Max, figyelj ez nem így volt.- fordul a pilóta felé Edward, kezeivel pedig nyugtatni próbálja a pilótát.

- Akkor hogy volt Snowden?- néz rá a pilóta dühösen a férfira, az pedig már éppen mentegetőzne, de én megelőzöm.

- Elég!- kiáltok fel, Tristen pedig megmoccan kezeim közt, így lassan ringatni kezdem- Elég, már fáj a fejem, ha ezt folytatni akarjátok, akkor nem itt, és nem most. Majd akkor ha én nem leszek ott. Meg Tristen sem.- szívom be mélyen a levegőt, majd lassan, és szaggatottan kifújom azt.

- Sofinak igaza van, ő ott volt, neki nem kell ezt mégegyszer hallania, és én se vagyok rá kíváncsi, szóval majd befejezitek ezt otthon Max dolgozó szobájában.- csendesítette le a hangját a mellettem helyet foglaló nő is.

- Rendben. Rendben,- bólint egyet lassan a holland, majd rám emeli kíváncsi és aggódó tekintetét- jól vagy Sofi?

- Mostmár igen, de nekem ennyi veszekedés éppen elég volt erre az öt napra.

- Tudom kicsim, haza viszlek benneteket, utána elmegyek gyorsan Charleshoz, mert el kell hoznom tőle Goldit, meg akkor viszek valamit enni, utána pedig elbeszélgetünk erről az egész helyzetről veled Edward.- vázolja fel a pilóta nekem terveit, én pedig lassan bólintok, hogy nekem megfelel- Neked pedig- fordul most Octavia felé- nem tudom eléggé megköszönni, hogy ott voltál Sofi mellett, akkor is, amikor én még kómában voltam, és most is.

- De meg tudod Max, ne keljen megint ennyit repülnöm csak miattad.- csatolja ki az övét a nő, és feláll, haragszik a pilótára, bevallom okkal, és haragszik Edwardra, akinek én pár nappal ezelőttig még csak a létezéséről sem tudtam- Hívj ha valami van Sofi.- mosolyog le rám, én pedig megfogom a kezét, mielőtt elmehetne.

- Ne gyere át holnap Octavia, pihend ki magad, rendesen! Kapcsold ki az ébresztőd, és egy napra felejtsd el még azt is, hogy létezek! Kérlek...- a nő nagyon elgondolkodik szavaimon, majd lassan rám emeli tekintetét, amiben hála csillan meg.

- Köszönöm Sofi.

- Bármikor drágám, tudod munkatársak, de főleg barátok!- hatalmas mosoly terült el arcán, és így indul le a gépről hiszen idő közben leszálltunk, így mi is szedelődzködni kezdünk.

Először Max pattan fel, és átveszi tőlem az alvó kisfiunkat, hogy én is nyugodtan fel tudjak kelni, közben pedig a sajtósa csendben elhagyja a gépet. Összeszedem a magammal hozott dolgaimat, majd kezemet nyújtom a kisbabáért, azonban Max ahelyett, hogy átadná nekem ujjait enyémekre kulcsolja, és úgy indul meg lefelé a gépről.

- Előre vitték a csomagokat.- ad rövid magyarázatot, majd egy fekete sötétített üvegű autóhoz vezet engem.

Jót tett az a pár nap otthon, az apám betudta az egészet látogatásnak, az anyám örülhetett az unokájának, a nagyi pedig végre ismét eltölthetett egy kis időt szinte az egész családjával. Apropó család.

- Mark írt, hogy várnak minket Londonba, valami fontosat akarnak mondani, de szerintem Tristennek ennyi repülés erre a hónapra pont elég volt.- fordulok hátra az édesen alvó kisemberhez.

- Ahogy neked is, Sofi. Nem rég szültél, előtte pedig kilenc hónapig egy babára vigyáztál, neked is peihenned kell!- fordul el Max az egyik piros lámpánál, én pedig bólintok.

- Egy kisbaba mellett nehéz- mosolygok rá, ő pedig elindul mert a lámpa zöldre vált.

- Főleg úgy, ha én se vagyok ott neked...- motyogja az orra alatt inkább magának, mintsem nekem, így inkább szó nélkül hagyom az egészet, és kezemet az ő sebváltón pihenő kezére ejtem.

Az út többi része csendben telt, majd amikor a ház előtt leparkolt a pilóta ő a csomagokat szedte ki az autóból, én pedig a pici csodánkat fogtam meg és vittem be a házba. A hálóban találkoztam össze a pilótával, aki meg is állított minket.

- Vigyázz anyádra,- hajol le a kisfiúhoz a kezemben, és homlokon csókolja- vigyázz magadra Sofi!- nyom nekem is ugyan oda egy puszit, ahová kisfiunknak.

- És akkor rá ki vigyáz?- nézek a kezemben tartott izgő mozgó kisbabára.

- Ugyan már, olyan mint az apja.- simítja meg kis még majdhogynem kopasz fejét a babánknak.

- Pont ettől félek.- a velem szemben álló pilóta először hihetetlenkedve néz rám, majd hangosan felnevet.

- Elhozom Goldit, addig vigyázzatok inkább egymásra.- ingatja a fejét a pilóta, majd kilép a hálóból, így egyedül maradok az én gyönyörű kisfiammal.

- Anya pici szeme fénye vagy, tudod?- érintem orrom az ő pici orrocskájához, ő pedig két kis keze közé fogja arcomat- Bizony hogy az vagy. Éhes vagy picim?- nézek le rá, de nélküle is tudom a választ, öt órája evett már, szóval szinte egy teljes etetést kihagytunk, így az ágyhoz sétálok, hogy megetessem életem egyik legnagyobb kincsét.

•

Lassan kezdek ébredezni, hiszen az evés utána nem csak Tristen, hanem én is elaludtam. Ahogy kinyitom a szemeim azonnal a kisfiamat keresem, de nincs sehol. Azonnal felugrok, és szinte át futok a gyerek szobába, hátha Max oda vitte át, de ott seincsen sem a kiságyban, sem sehol máshol, így azonnal rohanni kezdek lefelé a lépcsőn. Hogy lehet ilyen borzalmas anya?

- Max!- kiáltom el magam, hiszen a konyhából hallok motoszkálást, így az utam pontosan oda is vezet, és egyenesen bele szaladok a pilóta karjaiba, amiket körémi is fon szinte azonnal- Max Tristen, nincs sehol, én én megetettem, de elaludtam, ő meg nincs és borzalmas anya vagyok, és- már majdnem elsírtam magam, amikor a pilóta kezei közé fogta arcomat, és egy puszit nyomott a homlokonra.

- Nem vagy az Sofia, tökéletes anya vagy. Én vittem el Tristent, Charleshoz, vigyáz rá ma este, mert ma esete csak az enyém vagy.- hajol el hozzám, és egy csókot nyom ajkaimra, amelyek közülbegy jóleső sóhaj tör fel, hiszen annyira hiányzott már ez- Ma esete csak az enyém vagy, hogy mindent jóvá tegyek Sofi!- nyom még egy csókot ajkaimara, majd maga mögé emel, hogy lássam az étkezőt, ahol két személyre volt terítve, az asztalon pedig egy hatalmas tulipán csokor volt- Egyenesen Hollandiából, több mint két hónapig nem törődtem veled, ezek után el foglak kényeztetni Sofim.- teszi állát vállamra, majd fejét lehajtva megcsókolja kulccsontomat. És ezt hívják úgy, hogy felhívás keringőre.

- Kezdem érteni kitől örökölte Tristen a romantikus énjét.- bólint a lány velem szemben.

- Hát az biztos, hogy az apjának mindig is volt érzéke ahhoz, hogy a kell levenni a lábáról egy nőt, vagy hogyan kell visszaszerezni azt.

- Tristen is mindenkit elvarázsol, a modorával, az udvariasságával...

- Na azt viszont határozottan én neveltem bele, a fiamba is és az apjába is!- nevetem el magam, amibe a lány is becsatlakozik.

•🦋•