Még egy hetet voltunk kénytelenek a kórház rideg és komoly falai közt maradnunk. Ez alatt Max szinte teljesen vissza tudta nyerni eredeti mozgását, hiszen a csapat a legjobb gyógytornászokat hozatta Monacoba, hogy a pilóta felépülését segítsék.

Nekem elmondták mire figyeljek, mit ne egyek, és mit csináljak még egy hónapig, a mellett, hogy legalább annyi folyadékot kell bejuttatnom a szervezetembe, mint talán addig életemben összesen.

Eközben pedig Tristenre is nagyon figyeltek, de szerencsére minden a legnagyobb rendben volt vele, nem is tudtam volna megbocsátani magamnak, ha valami baja lenne a kisbabámnak.

•

- Max komolyan tudok menni.- csukom be szemeimet, majd mély levegőt veszek, hiszen a holland pilóta amikor kinyitotta nekem az autó ajtaját odatolt egy tolószéket mellém, és megkérte a sofőrjét, hogy tegyen bele a székbe, közben pedig szigorú tekintettel figyelte a talán velem egy idős férfit.

- Köszönöm Josh,- fogott kezet a sofőrrel, aki csak bicentett, majd visszaszállt az autóba, majd már el is hajtott, Max pedig a ház felé kezdett el tolni engem, kezemben a kisfiunkkal- igen, de azt mondták, pihenned kell még egy hetet, és csak magadra koncentrálni. Most ez következik.

- Már előre várom,- morgok az orrom alatt, persze Max ezt meghallotta, és hangosan elnevette magát, erre pedig a pokrócba fektetett kisfiú hirtelen felnyitotta hatalamas szemeit, és halkan pityeregni kezdett, én pedig hihetetlenkedve néztem fel a pilótára- most megijedt.

- Sajnálom- hajol le, és egy puszit nyom a fejecskéjére, majd megáll, kinyitja az ajtót, és betol a házba, pontosan a nappaliba, ahol egy kisebb tömeg fogad bennünket.

Ott voltak az én szüleim, Max édesanyja, édesapja és annak családja, Victoria, Charles, Alex, Markék és Aneék, Miáék, Lewis és Octavia, végül pedig Christian. Nem csak én, de a mögöttem lépkedő pilóta is megdöbbent, így csak pár másodperc bámulás után tudtunk megszólalni.

- Öh szép napot?- szólaltam meg először én, amire az anyám és Sophia azonnal ott teremtek előttem, és majdnem a szó szoros értelmében megtámadták a kezemben tartott kisfiút.

- Ő a leggyönyörűbb kisbaba.

- Ahogy mondod Sophia, pont olyan gyönyörű, mint az én erős, pici Sofim is volt- hajolt oda hozzám, és puszit nyomott a homlokomra, majd ismét a kisbabára koncentrált. Max közben a válláamra tette a kezét, és a társaság férfi része felé biccent, én pedig bólintok, így a többi női tag pedig hozzánk csatlakozik, és babusgatni kezdik a kisfiamat, mellém pedig közvetlenül Victoria ül le.

- Hogy vagy Sofi?

- Fáradt vagyok, de mérhetetlenül boldog is.- mosolygok a babát tartó Anera, miközben Vicnek válaszolok.

- Elhiszem, tudod anya mennyire szomorú volt, hogy pont egy nappal a kisunokája születése előtt kellett hazamennünk Hollandiába?- neveti el magát, én pedig végre rá nézek.

- Ezt hogy érted?- húzom össze értetlenkedve a szemöldökömet.

- Tudod Max augusztus 4.-én ébredt fel, és mivel te is kómában voltál, így minket értesítettek, mi pedig azonnal utaztunk ide, amikor Max meglátott minket, nagyon örült, de téged keresett, azt hittem idegösszeroppanást vagy szívinfarktus kap, amikor megtudta, hogy te is kómában fekszel. Három napig tudtunk vele maradni, így 7.-én mi már utaztunk is haza. 8.-án pedig világra jött ez a kis csoda- veszi át a kisfiamat édesanyjától- bizony, bizony te Tristen.

•

Délután négy órakor ment el a házunkból az utolsó vendég is, aki Sophia volt, ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy segítsen nekem rendet rakni.

- Köszönöm szépen Sophia!- kísértem ki kezemben kisfiammal az ajtóhoz az idősebb nőt, aki csak mosolyogva figyelt engem.

- Csak úgy sugárzol drágám- simítja meg az arcomat, majd az unokája fejét is, és kilép az ajtón- nemsokára találkozunk, addigis szervusztok drágám.

- Viszlát Sophia.- intek a nő után.

- Szia anya.- lép mellém Max, majd ő is int egyet az anyjának, aki ezt egy hatalmas mosollyal díjazza. Csak akkor lépünk el az ajtóból, amikor már elfordult az utcában- Kifáradtatok?- simogatja meg az arcomat, majd egy puszit nyom a vállamon pihenő kisfiú fejére.

- Nem jobban mint te- nevetem el magam- felviszem lefektetni.- bizonytalanul bólint, de végig magamon érzem a tekintetét, amíg a lépcsőn felfelé haladok. Nem igazi, hogy nem hiszi el, hogy fel bírok egyedül menni a lépcsőn. Hihetetlen végülis ő feküdt több mint két hónapot kómában, nem én. Nem azt mondom, hogy nem fárasztó a lépcsőzés, de nem is halálos.

Tristent óvatosan a kiságyába fektetem, hogy ne keljen fel rá, én pedig helyet foglalok a szobában lévő kanapén. A vele szemben lévő kisasztalon ott van egy régebben elkezdett könyvem, így azt felveszem és olvasni kezdem ott, ahol már legalább egy hónapja abbahagytam, de a szavak birodalma sem foglalt le sokáig, hiszen a szemhéjaim elnehezedtek, így végül a szavak helyét felváltották az álmok.

Arra riadtam fel, hogy valaki felemeli a felső testemet, talán még sikítottam is egy kicsit, mivel az a valaki azonnal el is engedett, így én ismét az ágyra dőltem.

- Sofi csak én vagyok az,- fogja meg arcom két oldalát, és hüvelykujjaival lassan köröket rajzol rá, ezzel nyugtatva engem- csak én vagyok az.

Ekkor nyitottam ki szemeimet, és néztem bele a holland pilóta engem kémlelő íriszeibe. Lassan megnyugodtam, majd felültem, Max pedig a térdeimen pihentette kezeit, úgy figyelt rám.

- Megijesztettelek?

- Nem, nem, csak...- nem tudtam folytatni.

- Szóval igen.- bólint lassan és talán kicsit csalódottan.

- Nem,- emeltem fel a fejét, hogy rám nézzen- nem csak amíg te nem voltál itt, nem aludtam se könnyen se nyugodtan. Gondolom ez most se fog változni egy ideig.

- De mostmár itt leszel.- fogja meg kezeimet a pilóta.

- Igen azt tudom.- ekkor pedig a kiságy felől mocorgás hallatszott, így a pilóta felkelt, hogy kivegye az ott ébredező kisbabát addigi fekhelyéről.

- Jó reggelt pici Tristen, hogy aludtál?- gügyög a pilóta a kisbabához a kezében, aki eddig csak nagy szemekkel kémlelte, de ekkor kitört belőle a fülsüketítő sírás- Jézusom elrontottam?- kapja rám a tekintetét a pilóta, én pedig döbbenten néztem fel rá, hiszen eddig a halántékomat masszíroztam.

- Max ő egy kisbaba, nem ronthatod el.- ingatom a fejemet kétkedve.

- Kételkedsz bennem?- hihetetlenkedik a pilóta.

- Csak éhes- állok fel én is, majd kiveszem a kezéből a kisbabát, aki még mindig sír, ám már közel sem olyan keservesen.

- Akkor hozzak neki valamit? Tej, kakaó

- Max ő három hetes.- nézek a pilóta szemeiben, ő pedig mindent tudóan bólint.

- Tudom Sofi.- forgatja meg szemeit.

- És mit eszik egy három hetes csecsemő?- döntöm oldalra kicsit a fejemet, ő pedig kicsit gondolkodik, majd lassan tágulnak ki pupillái, én pedig lassan bólintok.

- Óh, óh, én, öh,- zavartan megvakarja a tarkóját és kicsit bele is pirul a dologba talán még soha nem láttam ilyennek ezelőtt- akkor én öh, én inkább most kimegyek- kezd el hátrálni, de nekiütközik az asztalnak, így majdnem ráesik arra, nekem pedig nagyon figyelnek kell, hogy ne nevessem el magam, amíg leülök az ágyra, a pilóta még mindig zavartan néz rám, amikor leteszem magam mellé az ágyra Tristent és elkezdem kigombolni az ingemet.

- Tőlünk maradhatsz is Max...- nézek rá, ő pedig lassan bólint, majd leül az ággyal szembeni fotelbe, még mindig hatalmas szemekkel.

Már legalább egy órája bent ültünk a gyerekszobában, csendben, amíg Tristen evett, és csendben most is, amikor próbálom elaltatni a jóllakott kisbabát. Lassan járkálok vele a szobában fel-alá, míg a kezemben a kisbaba már egyre többet pislogott, amikor már majdnem elaludt a kezemben abbahagytam a sétát és már csak ringattam a kezemben a szoba közepén.

- Gyönyörű- motyogta a pilóta maga elé, de én is hallottam.

- Tessék?- fordulok felé hirtelen, mire a pilóta ijedten kapja rám a tekintetét.

- Mi?- ráncolja össze a szemöldökét, én pedig a kiságyhoz lépek, majd belefektetem az alvó kisbabát.

- Az előbb, mondtál valamit.- lassan bólint, majd feláll elém lép, majd a csípőm két oldalára teszi a kezeit.

- Csak azt, hogy gyönyörű, gyönyörűek vagytok.- hajolna közelebb hozzám, de ekkor a kiságy felől sírás hallatszik, a holland pedig hátrál egy lépést- Komolyan kisfiam?- néz a kisbabára hihetetlenledve, én pedig elnevetem magam, és kiveszem a síró Tristent a kiságyból.

•🦋•