- Hm, ott vagyunk már?- dörzsölöm meg a szemeimet, amikor felébredek az autó hátsó ülésén. A volán mögött már nem Charles, hanem Vic ült, így a monacói fordult hátra hozzám, majd az órájára nézett.

- Még fél óra, utána ti pihenhettek a hotelben ha akartok, vagy ki is jöhettek velem a pályára.

- Én aludtam eleget most,- nyújtózkodtam egyet, amennyire azt az autó engedi- én kimegyek veled.

- Én inkább alszok, ha nem baj.- ásít egyet a jelenlegi sofőrünk.

- Oké, szóval- oldja fel a telefonját az anyósülésen helyet foglaló férfi- az enyém a 133-as szoba, Sofié a 134-es, a tiéd pedig Vic a 132-es. Megfelel mindenkinek?

- Ha nem felelne meg, akkor változtatnának?- pillant egy másodpercig a mellette ülőre Vic, majd rám a visszapillantóban.

- Nem- feleltük egyszerre a monacóival.

- Nagyszerű, akkor tökéletes lesz, itt le kell menni az autópályáról, ugye?- mutat egy táblára a szőke lány.

- Aha, már csak 15 perc.- fordul ismét előre Charles.

•

- Ez a te szobád Vic,- nyit ki a kártya segítségével egy ajtót a monacói pilóta- ez az egyén,- nyitja ki a következőt is, majd még egyel tovább lép, és azt is kinyitja- ez pedig a tiéd Sofi.- löki be azt az ajtót is, majd a kezünkbe nyújtja a kártyáinkat, és mindhárman elfoglaljuk a saját szobánkat.

A bőröndöt a szoba közepén hagyom, majd azonnal az ablakokhoz lépek, és széthúzom a függönyöket. A kilátás, mint mindig ebben az országban, gyönyörű volt. Már szinte kezdtem elfelejteni, hogy milyen gyönyörű helyen is nőttem fel. Amikor leültem az ágyra, hogy kiszedjem a bőröndömből a szükséges holmikat, az ajtó felől kopogás szűrődött be, így kénytelen voltam odamenni, hogy kinyissam azt.

- Mehetünk?- állt előttem a monacói pilóta egy tornazsákkal a hátán.

- Csak egy pillanat.- lépek vissza a szobába, hogy magamhoz vegyem a táskámat, majd a kártyát is, amivel azonnal be is zártam az ajtót, amikor kiléptem rajta- Mostmár mehetünk.- tettem bele az arany színű kártyát a telefonom tokjába, majd azt a pénztárcámba helyeztem.

- Nem fogsz nagyon kifáradni?- fordul felém már a liftben állva a férfi, míg én a körmeimmel babrálva állok a lift falának dőlve, de mikor megszólalt magára vonta a figyelmemet.

- Nem tudom, lehet, de akkor maximum visszajövök, és kialszom magam.

- Oké- bólint, miközben kilépett a felvonóból, hiszen az idő közben leért a földszintre, követtem őt, hiszen fogalmam sem volt, hogy merre is kellene mennem. A férfi ahhoz az autóhoz sétál, amivel megérkeztünk. Kinyitja nekem az anyósülés felöli ajtót, majd amikor belültem, be is csukja azt, majd azonnal beszáll a volán mögé, és rutinosan kitolat a parkolóból.

- És te nem fogsz nagyon kifáradni?- kérdezem meg most én a pilótától az előbb általa feltett kérdést.

- Nem,- válaszol szemét le sem vége az útról- vagy ha igen, akkor te vezetsz.- néz rám szeme sarkában nevető ráncokkal, ám én halál komolyan veszem minden egyes szavát.

- Nem megy, próbáltam, vagy a hasammal nem kényelmes, vagy a lábammal nem érem el a pedálokat.

- Mit csináltál?- kapja rám először indulatosan szemeit, azonban ez hamar el is párolog tekintetéből, és csak a hihetetlenkedés marad benne- Eddig azt hittem, hogy nem tudsz meglepni semmivel sem, de ez, hihetetlen vagy te nő személy.- ingatja a fejét, majd bekanyarodik a csapattagoknak előrelátott parkolóba, és leállítja az autó motorját, majd kipattan, és mire én realizáltam a helyzetet, már ki is nyitotta nekem az ajtót, és segített kiszállni a járműből.

- És mit fogok én itt csinálni?- nézek kíváncsian a pilótára, aki az őröknek megmutat két belépő kártyát, majd az egyiket a rajtam lévő kardigán zseb szélébe csípteti.

- Te?- néz le rám, napszemüvegén keresztül, amit az előbb tett a fejére- Az ég világon semmi megterhelőt. Pont ezért mész te fel a csapatfőnökhöz, vele fogsz lenni egész napi Hornernek és az apádnak is mondtam, hogy itt vagy, így meglátogatnak majd, sőt szinte az összes pilóta tiszteletét akarja tenni- neveti el magát- jobb vagy, mint az angol királynő- néz le rám, én pedig elnevetem magam, hiszen tényleg nem gondoltam volna, hogy ennyien szeretnének velem találkozni, hiszen ezekkel az emberekkel régen napi szinten kapcsolatban álltam, igazából hiányoztak, de egy nap ismét találkozni mindenkivel, több mint egy hónap után, sok lenne nekem jelenleg. Bár a FIA rugalmasan kezelte, hogy ebben a helyzetben nem tudnék dolgozni, sem a baba, sem Max miatt, de nekem is hiányzik ez a hely, és ezek szerint ők is hiányolnak innen.

- Nem lehetne, hogy ma csak az apámmal, Hornerrel és a Ferráris csapattal keljen találkoznom?- húzom el a számat.

- Sok lenne?- néz ismét le rám, a lépcsőn felfelé haladva, én pedig egy aprót bólintok- Szerintem is,- helyesel azonnal- szólok a biztonságiaknak, hogy ne engedjenek be mást ma.- bólogat, majd benyit egy ajtón, és maga előtt terel be a helyiségbe.

- Charles,- jön azonnal elénk a Ferrari csapatfőnöke, és kezet fog a monacóival, engem pedig egy-egy puszival arcom mindkét oldalán üldvözöl- drága Sofia, nagyon örültünk, amikor Charles mondta, hogy erre a hétvégére csatlakozik hozzánk a kisasszony. Jöjjön foglaljon helyet kisasszony.- vezetett az idősebb férfi egy hatalmas panorámaablakhoz, ahonnan az egész pályát be lehetett látni- Ha itt lenéz, akkor látja, hogy honnan is indul el majd Mr. Leclerc, és innen az egész pályát gyönyörűen belátjuk, de ha itt önnek nem felel meg, akkor bárhol máshol is helyet foglalhat.- mutat körbe a hatalmas és elegáns helyiségben- Charles te pedig indulj el lefelé, már mindenki vár, mingyárt kezdődik az első szabadedzés.- intézi szavait a pilótához, majd azonnal vissza is fordul felém- Nos kisasszony, hol szeretne helyet foglalni?- mosolyog rám kedvesen a férfi, én pedig szétnézek a hatalmas helyiségben.

- Ott- mutatok az általa először felkínált helyekre, a panorámaablakkal szemben. Nem számítottam ilyen szívélyes fogadtatásra, bár beszéltem már a csapat tagjaival, soha nem volt igazán bensőséges viszonyom velük, de ez most kellemes csalódás ként ért.

- Tökéletes választás Sofia.- tartotta felém a kezét, én pedig belekaroltam, hogy az asztalhoz vezessen, ahol mindketten helyet foglaltunk, és onnan figyeltük a további eseményeket.

Charles leért, majd felnézett ránk, és felintegetett, a mellettem helyet foglaló férfi felnevetett a pilóta gyermeikes tettén, én azonban mosolyogva viszonoztam cselekedetét, ekkor pedig a pilóta behuppant az autóba, hogy teljesen felkészülhessen az első szabadedzésre.

Tíz perccel később, elindult ki az első autó, majd szépen lassan követte azt az egyet az összes, és ekkor került a látókörömbe az az autó, amiben Maxnak kellene ülnie, ám jelenleg nem ő foglalt benne helyet, ez pedig összeszorította a szívemet, és mocorogni kezdtem a székembem, így magára vontam a mellettem helyet foglaló férfi figyelmét.

- Max erős, Sofia, főleg most, hogy van egy ilyen gyönyörű nő az életében, és lesz egy kisbabája, apropó kisbaba, kisfiú vagy kislány lesz?- néz rám érdeklődve, én pedig a pocakomra csúsztatom a kezemet, de továbbra is a pályán köröző autókat figyeltem.

- Kisfiú.

•

Reggel borzalmasan hangos telefoncsörgésre keltem fel, így beletelt egy kis időbe, mire fel tudtam venni a készüléket.

- Igen? Ki az?- szóltam bele kómásan a készülékbe.

- Sofia én vagyok az Belle, láttad te azt a cikket, amit ma hajnalban tettek ki egy Forma 1-es portálra?- hadarta el a lány egy szuszra a mondandóját.

- Nem Belle, most keltem fel,- ásítottam egyet- milyen cikk?

- Mingyárt elküldöm.

- Oké- motyogtam bele a készülékbe, majd lassan ülőhelyzetbe tornáztam magamat.

- Átküldtem, de le ne tegyél, amíg elolvasod, érted Sofi?!- szinte már sipít olyan idegesen beszél a készülékbe.

- Értem na, nem teszlek le- hangosítottam ki, majd megnyitottam a cikket, amit a lány most küldött át nekem.

A monacói pilóta, Charles Leclerc, és Sofia Colett Berger együtt?

A tegnapi nap folyamán Monacoban egy szemfüles Forma 1 rajongó lencsevégre kapta, ahogy Sofia Bergert, Max Verstappen állapotos barátnőjét, Charles Leclerc, Lewis Hamilton és Lance Stroll vitték el a kórházba, ahol Max Verstappen is fekszik jelenleg, kómában. A pilóták csak 45 percet töltöttek a klinikán, azonban a kisasszony több mint 5 órát időzött az épületben. Vajon most osztotta meg kómában fekvő barátjával, hogy sajnos vége, és lemond róla majd végleg búcsút int neki? Talán igen, hiszen utána a kórházból ismét Charles Leclercszel Ferraris pilótával távozott, aki éjszakára is a fiatal pár otthonában maradt, majd másnap a délelőtti órákban ismét együtt szálltal autóba, majd későbbi értesüléseink szerint együtt érkeztek meg a spielbergi pályára, ahol a pilóta ment a szokásos tesztekre, a doktornőt pedig a Ferraris csapatnál hagyta ott arra az időre, amíg ő nem lehetett ott a várandós nő mellett. Vajon mi ez ha nem oltalmazó szeretet, kedves olvasóink? De vajon mit szólna ehhez a holland pilóta?

- Ez mégis mi a fene? Ebből szinte egy szó sem igaz, vagyis van ami az, de ez csak egy negyede a történetnek, egyrészt Vic is itt van velünk, másrészt mi az, hogy oltalmazó szeretet? Mint valami nyálas szerelmes regény.

- Nyugodj meg Sofi, tudjuk, hogy nem igaz, oké, csak nyugodj meg!- mondja még mindig idegesen a brit lány.

- Én teljesen nyugodt vagyok, csak te nem, de most megyek, és megbeszélem ezt Vickel, és az én oltalmazó társammal- forgatom meg szemeimet, habár ezt a lány nem láthatja, de halkan felnevet.

- Hívj fel ha van valami Sofi.

- Természetes, és köszi Belle.- nyomtam ki a hívást választ sem várva, majd magamra kaptam egy köntöst, és a telefonomat magamnál tartva indultam ki a folyosóra, majd azonnal a mellettem lévő szoba ajtaján kezdtem el dörömbölni, ahol Charles álmos tekintetével találtam szembe magát, amikor ajtót nyitott.

- Sofi hat óra sincs.- dörzsöli meg a szemeit, de én azonnal megfogom a csuklóját és magam után rámgatva, kezdek el a következő ajtón dörömbölni, ahol egy szintén álmos szőke lány nyitott nekünk ajtót.

- Sofi- kezdett bele ő is, azonban őt belöktem a szobába, berántva magam mögött a pilótát.

- Sofia ez mégis mi a franc, mondj már valamit- lett egyre idegesebb a pilóta, amikor majdnem átesett a szoba küszöbén.

- Reggel- kezdek bele a mondandómba, de a pilóta félbeszakít.

- Hajnalban.

- Akkor hajnalban- nézek rá szemforgatva, ő pedig helyet foglal a szobában elhelyezett kanapén- felhívott Belle, és küldött egy cikket, ezt.- adtam oda a telefont a pilótának, ahol meg volt nyitva a cikk, ő olvasni kezdte azt, majd Vic is fölé hajolt, hogy ő is el tudja olvasni a bejegyzést. Pár perc múlva döbbenten nézett fel rám a monacói férfi és a holland nő is, míg én fel-alá járkáltam a szobában- Mondjatok már valamit- csaptak idegesen az asztalra, na igen, mostmár én is ideges vagyok.

•🦋•

Nekem is megkezdődik mától ismét a tanulás, szóval nem tudom, hogy fog folytatódni a történet (milyen rendszerességgel), de igyekszem hozni a heti két részt. ❤️