Összepakoltam Tyler kedvenc dolgait amit nálam hagyott, majd megfogtam a tőle kapott macimat és lementem az autónkhoz. Beültem és elindultunk a kórházba. Egész úton szorítottam magamhoz a macit és dúdoltam a közös zenénket. Anyu néha hátra nézett és biztatóan mosolygott rám, bár még is láttam szemeiben az aggódást. Vajon mi lehet az én legjobb barátommal? Ha bemegyek hozzá jobban lesz?
- Megérkeztünk. - apu hangja szakított ki a gondolkozásomból. Bólintottam, majd kiszálltam és felvettem a táskámat, megfogtam anyu kezét és bementünk az épületbe. Mikor megtaláltuk a recepciót apa megkérdezte merre találjuk Ty-t. Pár perc múlva már a liftből szálltunk ki és a szobája felé sétáltunk, majd megálltunk az ajtaja előtt. Félve néztem a szüleimre, de végül benyitottam. Amikor megpillantottam Tyler-t a szám elé kaptam a kezem és elsírtam magam. Lassan odalépkedtem hozzá.
- Ty.. Hercegem.. Mi történt veled? - suttogtam sírva és megfogtam a kezét. Egyszerűen szörnyű volt így látni a legjobb barátomat.
- Kicsim. Ty most nagyon álmos szóval sokat fog aludni.. - simitott végig a kezemen anya, de én csak beszéltem tovább.
- Ígérem mindennap itt leszek veled jó? Nézd! Itt hagyom neked Mackó úrfit! - mosolyogtam és mellé tettem a mackómat, majd egy puszit nyomtam sebes ajkaira.

"Talán nincs is ennél rosszabb dolog mikor csak tehetetlenül ülsz és vársz és vársz és vársz... "