Reggel arra ébredtem, hogy Ty mellkasán voltam és a hajamat simogatja.
- Jó reggelt. - suttogtam reggeli kómás hangomon.
- Neked is, hogy aludtál hercegnőm? - kérdezte mosolyogva, de láttam a táskákat a szeme alatt ami arról árulkodott, hogy nem túl sokat aludt.
- Jól, és te? - mosolyogtam, majd lemásztam róla és így bújtam hozzá.
- Nem sokat aludtam. Éjszaka rosszat álmodtál. - suttogta szomorúan, aztán folytatta. - Arra ébredtem, hogy azt hajtogatod, hogy ne hagyj itt szükségem van rád. - hajtotta le a fejét. Igen. Anyáék is sokszor keltettek fel éjszaka ez miatt.
- Sajnálom. - motyogtam mire egy puszit nyomott az orromra és pont ezzel egy időben hatalmasat korgott a hasam. Mind a ketten jó izűen felnevettünk.
- Reggeli? - néztem rá mosolyogva, mire heves bólogatásba kezdett. Nagy nehezen felálltunk az ágyról, majd hirtelen ötlettől vezérelve a hátára ugrottam és megpaskoltam a fenekét.
- Gyí! - visitottam nevetve mire ő is hangosan nevetni kezdett és ugrálva indultunk el lefelé. Lent anya és apa várt minket.
- Jaj de jó titeket így látni! - tapsikolt anya örömében, aztán előkapta a fényképezőgépét. Boldogan mosolyogtunk a kamerába. Mikor kész lett lepattantam a hátáról, majd egy puszit nyomtam édesanyám arcára.
- Hiányoztál öregem! - mosolygott apa és átölelte Tyler-t.
- Ti is nekem! - suttogta Ty és anyához lépett.
- Köszönöm, hogy nem mondtátok le rólam. - motyogta könnyes szemekkel és anyuhoz bújt.
- Édes kicsikém! Sose tudnánk lemondani rólad! Te már a családtagja vagy, és addig maradsz itt ameddig szeretnél! - pittyeregte el magát anya. Én csak mosolyogva néztem őket. Végre újra teljes az életem.