- Kapj el ha tudsz! - kiabáltam kacagva, miközben menekültem a legjobb barátom elől.
- Úgyis elkaplak! - nevetett. - Meg vagy! - suttogta a fülembe, majd csikizni kezdett.
- Ne Ty! Ne csikizz! - nevettem hangosan, s közben szabadulni próbáltam. Mikor kiszabadítottam magam lefeküdtünk a földre és néztük a csillagokat.
- Tyler.. Ugye mi mindig barátok leszünk? - kérdeztem, és a mondat végén lebiggyesztettem alsó ajkam.
- Persze hercegnő, mi mindig azok leszünk amíg világ a világ.

2 hónappal később...

Reggel álmosan csoszogtam le a lépcsőnkön, amikor leértem a konyhába nem volt ott senki.
- Meglepetés! - kiabáltak a hátam mögül. Amikor megfordultam rengeteg ismerős állt ott és a családom, de Tyler-t nem.
- Boldog nyolcadik születésnapot kicsim! - mosolygott rám anyu és átölelt, majd csatlakozott apu is.
- Köszönöm anyu és apu! - motyogtam és magamhoz szorítottam őket. - Hol van Ty? - kérdeztem és nézelődni kezdtem. A szüleim aggódva összenéztek.
- Gyere Jess, üljünk le egy kicsit beszélgetni. - mondta lehajtott fejjel édesanyám. Bólintottam és leültem a kanapénkra.
- Az a helyzet, hogy Tyler nem tud átjönni a születésnapodra. - kezdett bele szomorúan apa.
- Nem baj, nem haragszom rá! Megyek viszek neki sütit! - mosolyogtam boldogan és már álltam volna fel amikor anya visszaültetett.
- Tyler nincs otthon szívem.. - suttogta anya.
- Hol van? - kérdeztem kiváncsian.
- Ő most kórházban van drágám.