~Reader~

Egyszerűen körbe álltak. Láttam ahogy bakugou felugrik a székből aztán szépen lassan visszaül. Biztos vagyok benne hogy neki is rengeteg kérdése van de elsőként az osztály többi tagjának kell megválaszolnom mident.

Semmit nem értettem abból amit mondtak. Legszívesebben elkiálltottam volna magam hogy hagyják abba maradjanak csendben. De nem akartam megrémíteni őket.

Lehet hogy még nincsenek teljesen tisztában a múltammal. Valamit biztos tudnak csak nem a teljes igazságot.

Így maradt a menekülés. Lassan alig észrevehetően elkezdtem hátrálni az ajtó felé. Senki nem próbált megállítani így hát kicsit gyorsabban igyekeztem kifelé.

Elengedtem egy halk -bocsi mennem kell-t és már ki is léptem az ajtón. Elindultam a mosdók felé mikor lépteket hallottam magam mögött.

Mikor megpördültem nem mást láttam mint.....(na vajon ki lehet az😏🤭)

~Bakugou~

Mikor legközelebb az ajtó felé néztem a tömeg még ott állt de (név) már sehol nem volt. Gyorsan felugrottam a helyemről.

Kiléptem a folyosóra ahol ő is sétált. A légzésem szaporább lett a lépteim gyorsultak. Félúton lehettem (név) felé mikor hirtelen megállt és megfordult.

Mikor találkozott a tekintetünk a szívem kihagyott egy ütemet. Csak az hozott vissza a valóságba hogy (név) ismét elindult.

Követtem. Többé nem fogom elveszteni. Elmondom neki mit érzek és minden rendben lesz. Végre rendeződni fog bennem minden és élhetem újra normálisan az életem.

Aha na persze. A mosdók előtt (név) megállt. Én is ott álltam vele szemben mozdulatlanul, ledermegve. Úgy éreztem mintha kikapcsoltak volna.

Nem bírtam gondolkodni. Mozdulni sem tudtam. Aztán hirtelen újraindult minden és már megis szüntettem a köztün lévő távolságot.

Éreztem a leheletét az arcomon. Nem bírtam tovább. Így fogom elmondani neki. A szám lágyan súrolta az övét. Elakadt a lélegzete.

Tovább folytattam. Az ajka édes volt. Rögtön utat engedett a nyelvemnek. Semmi ellenkezés nem volt benne. A lágy csók átcsapott hevesbe és szenvedélyesbe.

Csókunkat az oxigén hiánya szakította meg. Kapkodva szedtük a levegőt. (Név) arca kipirult ő is szaporán szedte a levegőt. A szívem zakatolt jobban mint máskor.

-Bakugou
A nevemet lehelte. Soha nem hallottam senkitől így. Ez volt a legjobb. Felülmúlta a csókunkat.

-(név) én nem tudtam hogy mondjam el.......

~Reader~

-Majd én kimondom helyetted. Szeretlek Bakugou jobban mint bármi mást. Te voltál mindig is az egyetlen kó dolog az életemben. Amikor eltüntél én is elkezdtem halványodni. De most hogy újra rádtaláltam kezdem visszanyerni a színeimet. Úgy érzem újra élek. Aztán rájöttem hogy teljes szívemből szeretlek.

-Pontosan így érzek én is. Nem tudok jól bánni a szavakkal ha érzelmekről van szó. Most mégis úgy érzem mondanom kell valamit. Mert fájdalmasan szeretlek és ha eltaszítanál akkor meghalnék.

-Most mondtam hogy szeretlek. Soha nem löknélek el magamtól.-pöcköltem meg bakugou homlokát.

Bakugou ismét közelebb lépet hozzám. Lágy csókot lehelt ajkaimra aztán összefűzte ujjainkat majd elindultunk.

Gyere elfogunk késni. A csengő akkor szólalt meg mikor már az ajtóban voltunk. Kézenfogva léptünk be a terembe. Mikor megláttak minket hirtelen csönd lett majd az osztály hatalmas éljenzésben tört ki.