~Reader~
Akaratomon kívül is felálltam. Anyám teljesen átvette az írányítást. Nem akartam botrányt csinálni. Nem aksrtam bántani senkit. Midnight azt mondta még nem lehet olyan nagy baj.

Kedves volt hozzám ahhoz képest, hogy milyen ellenségesen viselkedtem. És most mindennek vége.

Két lépést tettem Midnight felé aki mellett állt Aizawa illetve Hinomi is. Látszott rajta hogy valamit tenni szeretne de nem tud.

Ő látta és érezte mi zajlik bennem minden alkalommal amikor nem én vagyok az irányító fél. Érezte minden szívdobbanásom amik ilyenkor dörrentek. A fájdalmakat is ami büntetés gyanánt hasított belém.

Csodálom azért mert csak hátrs esett. Más biztosan elájult volna. És ilyenkor hasít belém a felismerés. Én nem akarok embert ölni. Hiszen anyám azt mondta, ha elkapnak én fogok mészárolni.

Életemben először most kezdtem el félni. Hiszen ÉN viszem el a balhét  és az én kezemhez fog vér tapadni.

Csak lépkedtem tovább, de valaki megállított. Hinomi előttem állt és a homlokomra tette a kezét. Most viszont nen esett össze.

Rám emelte tekintetét. Szinte vibrált. Most minden gondolatomat látta és tudja hogy ölnöm kell akaratomon kívül.

-Nem kell egyedül cipelned ezt a terhet. Segíthetek visszaszorítani az anyádat. Tudom, hogy most csak gondolni tudsz a válaszra, mert nem te szólalnál meg. Szóval gondolj én figyelek.

Csak azon kattogott az agyam, hogy segítsen. De anyám hamar rájött mit tud Hinomi.

Elcsaptam a kezét így már nem tudott kapcsolatott tartani velem.

-Nagyon ostoba vagy. Komolyan azt hitted hogy segíthetsz ezen a romhalmazon? - mutatott rám anyám a saját kezemmel -(név) ma ölni fog mégpedig azért mert tehetetlen.

Neki iramodtam ismét Midnight és Aizawa felé. De Midnight is kapcsolt és egy hatalmasatt csapott a karomra. Ez viszont észhez térített.

Hatalmas üvöltés szakadt fel most már tényleg belőlem. Vér buggyant ki a karomból. A könnyeim patakokban kezdtek folyni.

Megcéloztam a kijáratot. Hallottam Midnight hangját de nem érdekelt. Féltem, hogy anyám hamarosan visszatér és akkor tényleg megölök mindenkit.

Kivágtam az ajtót. Hatalmasat dörrent az iskola falán. Körbenéztem és megláttam őt. Bakugou. Kedves volt velem régen és megígértük egymásnak, hősök leszünk. Úgy tűnik hogy ő be is tartja az ígéretét.

~Bakugou~

Egy rendkívül unalmas órán ücsörögtem. Ez nagyban elősegítette, hogy csak is (név) járt az eszem. Nem tudtam mit kereshet itt. És főleg nem ájultan egy ágyhoz kötve.

Mind ez addig fokozódott hogy muszáj volt kimennem. Már nem érdekelt az óra. Inkább ellógom nem számít túl sokat.

Ki is léptem a folyosóra. Hűvös jólesó fuvallat siklott végig arcomon. Ez egy parányit megnyugtatott. Féltem hogy nem az udvart hanem (név) célzom meg.

Nem akartam céltalanul bolyongani és keresni valakit aki lehet hogy nem is ő volt. Rég láttam biztos nagyon más lett.

Ahogy mentem tovább hirtelen a tárgyaló terem mellett találtam magam. Furcsa hangok szürődtek ki. Aztán egy üvöltést hallottam. A szívem megdobbant hiszen ismertem ezt a hangott tudtam kihez tartozik.

Hatalmas késztetést éreztem hogy lenyomjam a kilincset. Már éppen tettem volna rá a kezem mikor az ajtó kivágódott és (név) rohant ki rajta a karját szorítva. Lenéztem a padlóra. Vércseppek sokasága színezte meg a tükörsima fehér padlót.

-(név) várj!

Amilyen gyorsan tudtam rohantam utána. Hallottam a mögöttem csattogó lépteket és a civakodásba torkolló beszélgetést.

Kirontottam az ajtón és futottam tovább. Egyre közelebb kerültem (név). Próbáltam a kezemmel elérni, de nem sikerült. Végül elugrottam a földtől és rá vettem magam. Leszorítottam a vállát és a szemébe néztem.

- (név) nyugodj meg! Én vagyok az Bakugou. Emlékszel rám?

Még zihált. A tekintetét ide-oda kapkodta.

-......Ba-bakugou.

Összeszorult a szívem látva eltorzult arcát és hallva keserves zokogását.

--------------------------------------------------------------
Sziasztok itt a kövi fejezet egy kis kihagyással. Hamarosan hozom a kövit.😘