~Reader~

Halkan osontam le a lépcsőn mikor egy csengő hang utánam szólt.

-Én a helyedben nem mennék el kislányom. Még a végén valami galibát okozol.

-Ha te nem teszel velem semmit akkor nem valószínű. Szia anya.

Kitártam a bejárati ajtót. Hűvös levegő csapta meg az arcomat, majd suhant végig az egész lakáson. Semmi kedvem nem volt ebben a nyomasztó világban sétálgatni, de nem bírtam tovább otthon.

A tervem az volt, hogy minél messzebb kerüljek az elmeroggyant anyámtól. Ugyanis a képessége révén a vérem segítségével bármikor tud irányítani. De ő sem mindenható így, ha elég távol kerülök rőle soha többet nem használhat majd.

Apám kiskoromban meghalt. Volt egy bátyám aki szintén meghalt egy sajnálatos autó balesetben. Ez után az addig ismert anyám megszünt. A kedves, gondodkodó anyából egy rideg, kegyetlen szörnyeteggé vált.

Bevágtam az ajtót aztán zsebre dugott kézel neki is vágtam utamnak. Nem volt más rokonunk így nem volt kitől elbúcsúznom. Csak mentem előre.

Az emberek nyugodtan lépdeltek esernyővel a kezükben vagy gyerekük kezét szorongatva. Eszembe jutatta azokat az éveket mikor a bátyám felkapott a nyakába és rohant velem ameddig csak bírta.

Hosszúra nyúló merengésemből az ujjbegyemtől meginduló bizsergés szakított ki. Végig futott a karomon le a lábamra és behálósta egész testemet. Tudtam mit jelent ez. Anyám balhézni akar és én ezt nem tudom megállítani.
De kiáltani tudok.

-Emberek! Meneküljenek!

Mindenki vette a lapot. Akik eddig nyugodtan mentek futásnak eredtek. Már elkezdtek látszódni a piros vonalak a testemen. Kiütköztek fehér bőröm és fehér hajam mellett.

Elértek a fejemig és hallottam anyám hangját: -Nem megmondtam. Tudod, hogy előlem nincs menekvés. És most kezdj hatalmas pusztitásba mert nem tehetsz mást.

Csak a képességemet tudtam használni, de azt is csak önkéntelenül. Az erőm apám és anyám ötvözete volt. Apám pillangókat tudott létrehozni bárhol és bármikor. Én is ilyen képességgel rendelkezem csak, ha rászálnak valakire onnantól én irányítom.

Szét is engedtem őket. A parancs amivel repültek csak annyi volt  hogy mindenki képességét szabadítsák el. Ezzel megteremtettem a teljes káoszt.

Akiket elértem berohantak az épületekbe. Volt akit lemészároltak másokat kitereltek hozzám ahol ugyan arra a sorsra jutottak, mint az üldözőik.

Nyugodtan sétálgattam a káosz közepén. De valami megtörte a nyugalmat. Lila köd kezdte felváltani az eddig nyugalmasan terjengő füstött.
Egy női hang parancsoló szavát lehetett hallani.

-Ott a füst közepén! Te robbantottad ki ezt a káoszt?

-Lát itt más épeszűt rajtam kívül? Ch. Tudja ez nem káosz dehogy ez az új nyugalom

-Nem fogom hagyni hogy megúszd. Elkaplak és megfelelő büntetést fognak kiszabni rád.

-Már ha eltud kapni.

Egy pillangó csált az orromra és a szárnyaival takarta el a számat és az orromat. Nem hagyhatom, hogy elkapjon. Mert aki tudomást szerez rólam vagy anyám kilétéről az 24 órán belül meghal. És anyám keze által.

Ilyenkor nem engem küld. Annyi méltóság még szorult belé, hogy az áldozatokat ő végzi ki. Nem akarta bemocskolni a kezeimet 18 éves korom előtt.

A nő felém indult, de én meg sem rezzentem.

-Tudom már ki vagy. Midnight igaz? Ha bárki beszippantja a gázt amit kibocsátasz azonnal mély álomba merül.

-Okos vagy meg kell hagyni.

Most már futva iramodott felém. Az ostorával akarta megfogni a lábam esélyt sem adva a menekülésre. Szerencsére gyorsan kapcsoltam így egy szaltó segítségével elkerültem a csúfos vesztést.

Továbbra is kitartóan harcolt, egyik ütése sem talált célt. Viszont az én támadásaim többsége célba talált. Mivel rengeteg ember volt az irányításom alatt így könnyedén eltudtam keríteni és támadásokkal bombázni.

Amíg próbált kitörni az emberek hadából sérülés okozása nélkül addig leültem egy kődarabra. Ekkor anyám hangja ismént megszólalt.

-Ügyes vagy kislányom. Hatalmas pusztítást végeztél azonban vétettél egy hibát. A támadás elején figyelmeztetted az embereket így sokkal kevesebb irányítható személy maradt a helyszínen ezért pedig most kapod meg a büntetést.

Szúró fájdalom hasított a melkasomba. Egy darabig csendben tűrtem. Tudom mi a célja és nem fogom neki megadni azt az élvezetet, hogy sikerült megszégyenítenie, gyengének titulálni egy hős előtt.

De nem volt sokáig kibírható. Nagyjából fél óra után elkezdett erősödni a fájdalom. Már folytak a könnyeim, de a hős még mindig az emberekkel volt elfoglalva. Tíz percel később hatalmas fájdalom hasított belém amitől felordítottam.

A pillangó lehullott a számról így már semmi sem akadájozhatta meg a gáz bejutását a szervezetembe. Visszatartottam a levegőt. Ez a fájdalom miatt nagyon nehéz volt. 'Anya most te vétettél hibát.'

Lépteket hallottam aztán valaki legugolt elém.

-Nem tudom mi történik veled, de az hogy visszatartod a lélegzeted még nem ment meg, ha elmondasz mindent akkor tárgyalás lesz az ügyedről és talán nem mész börtönbe. De ehez most levegőt kell venned és aludni egy kicsit.

Már nem igazán érdekelt mi lesz velem. Elfogadtam, hogy egyszer elkapnak és a rácsok mögött rohadok meg. De én őket féltettem. Azokat akik nem tudtak semmit.

Most még is vettem egy mély levegőt. Bármit megadtam volna hogy a fájdalmam elmúljon. Hogy megszabaduljak a szörnyetegtől akit még mindig az anyámnak nevezek. Szerettem volna élni úgy ahogy én akarok. Nélküle és az aggodalmak nélkül.

Lefeküdtem a földre. Éreztem hogy elernyed a testem. A szúró érzés kezdett alább hagyni és anyám irányítását is egyre halványabban éreztem. Csak a szabadulásra tudtam gondolni.

Még egy utolsó könnycsepp lecsorgott az arcomon, majd a betonon koppant. Lehunytam a szememet és hagytam csináljanak velem bármit amit akarnak.

Ennél nem lehet rosszabb.

--------------------------------------------------------------
Sziasztok!
Remélem tetszet a fejezet. Egy kis ideig még rólatok lesz szó, de utána belecsapunk a lecsóba.
Tali a kövi fejezetben😘