-Meséljetek egy kicsit ti is az évetekről-kéri Page.

-Oké, bár szólok, a miénk nem annyira izgalmas, mint a tietek-válaszolom.

-Nálunk szeptember 1-től június 13-ig munka van, röviden és tömören-mondja röhögve Jess.

-Ennél, azért kicsit részletesebbre gondoltam.

-Jól van na, úgyis lehet-adja be a derekát a másik iker- szeptembertől decemberig kemény munka megy, januárba a félév zárásig elmondhatatlanul sokat tanulunk, utána van egy hét síszünetünk, miután annak vége újra kőkemény munka májusig, amikor ismét van 3 nap osztálykirándulás. Azután pedig az utolsó vizsgáig meg kb. 0-24-be tanulás. Elég részletes volt? – kérdi nevetve Liz.

-Azt megtudtuk, hogy nagyon sokat tanultok, de hogy azon kívül mit csináltok, arról nem hallottunk semmit - mondja Lily.

-Amikor nem tanulunk hmm, hagyj gondolkodjam, ja meg van tanulunk, esetleg alszunk- gondolkodik Sarah.

-Ez rémesen hangzik, hogy bírjátok? – teszi fel a kérdést Meddie.

-Azt hiszem, ezt majd a saját bőrötökön is tapasztalni fogjátok- válaszol Sandra.

-Tudtok valami pozitívat is mondani? – kapjuk félve a kérdést Heathertől.

-Igen a síszünet, az nagyon jó. Nem most viccet félre téve, bár nem keveset dolgozunk egy évbe, mégis szerintem mindenki nevébe beszélhettek, hogy szeretjük a Shamrock-ot. A legjobb a társaság, mióta ti itt vagytok azóta meg főleg. Óriási szigor van, amit már 2 hét alatt ti is megtapasztaltatok, de majd kijátsszuk a szabályokat, 3 éve mást se teszünk, mint a kiskapukat keressük. Az osztálykirándulások meg felejthetetlenek, olyan történeteink és képek vannak, amikről néha magunk is szívesen elfelejtenénk.

A többiek hevesen bólogatnak, ezután a kis monológom után.

-Ez így már nem is hangzik annyira rosszul, de lányok ne haragudjatok, de az annyirán van a hangsúly- szánakozik Penny.

Na ezek után mindenkiből kitört a nevetés.

Még egy darabig beszélgettünk, de utána lassan indulnom kellett, hogy hazaérjek időben.

-Lányok elérkezett az a téma, amiről nem szívesen beszélünk, de sajnos muszájak vagyunk. Most már nem lesz annyira egyszerű találkozni- kezd bele Emma.

-Akkor maradjunk abba, hogy egyelőre heti 2x-szer jöttök át, kedden és pénteken, mind kétszer a táncteremben találkozunk az úgy jó? -kérdi Paige.

-Nem lehetne inkább kedd és csütörtök, pénteken utolsó óránk tesi, és az öltözéssel együtt, már jóval kevesebb időnk lenne együtt.

-Igazad van Jane, lányok ti arra láttok valamennyi esélyt, hogy esetleg meggyőzzük Mr. Lesleyt és péntekenként, akár minket nem Style-osokat is taníthatna. Olyankor már nincs senki a termünkben, máshonnan meg nem lehet ránk látni-kérlel Sandra.

-Figyeljetek- kezdi Bella- felőlünk lehet róla szó, szerintem Mr. Lesley is simán bele menne, bár inkább az igazgatónővel kell majd beszélnünk, de ő is jó fej, de ha lebuktok nem fogtok óriási bajba keveredni?

-Bella aranyos vagy, hogy aggódsz értünk, de megoldjuk. Már többen beszéltük, hogy nagy álmunk lenne az, hogy táncoljunk, de a szüleink nem engedik- mondja Sophie.

-Jó, akkor hétfőn beszélünk Mr. Lesleyvel és Ms. Traynorral kedden majd megbeszéljük, hogy mire jutottunk, az úgy nektek is jó?

-Igen Lucy, köszönjük- hálálkodik Rosie.

-Nem akarok ünneprontó lenni, de nekem tényleg el kéne már indulnom, hogy hazaérjek. Ha valaki elkísér az iskoláig nekem az is elég, nem kell miattam mindenkinek eljönnie, de én sajnos nem maradhatok tovább.

-Jó én szívesen visszakísérlek- jelentkezik önként Paige.

-Nem baj, ha maradunk, olyan rossz, hogy te ekkorra szigorságba vagy?

-Dehogy baj Betty, érezétek jól magatokat miattam meg ne aggódjatok, hozzászoktam már, aztán hétfőn meséljetek el mindent, amiről lemaradtam- próbáltam leplezni a csalódottságamat, amiatt, hogy ez a délelőtt ilyen gyorsan elment.

Ekkor mindenki odajött hozzám elköszönni. Nagyon sajnáltam, hogy máris el kellett mennem, de tudtam, ha lebukom, annak nagyon komoly következményei lennének, inkább ezért fájó szívvel, de elindultam Paige-vel az oldalamon. Egy nagyon jó délelőtt töltünk el 24-en, de amikor elindultam nagyon féltem attól, hogy a szüleim, valami miatt hamarabb hazajöttek és lebukom, de azzal próbáltam nyugtatni magamat, hogy van nálam telefon és ha már otthon lennének, akkor már kaptam volna egy telefonhívást, hogy hol a fenébe vagyok. Ezekkel a gondolatokkal indultam el hazafelé.