Prológus
Az élet egy játék.
És mint minden játéknak, ennek is megvannak a maga szabályai. Minden egyes életnek más és más szabálya van, ami keretezi és irányítja azt, hogy ne legyen teljes káosz.
Az én életemet sok ilyen keret veszi körbe, mert amíg nem voltak, addig túl sok olyan történt, amire nem szívesen emlékezem vissza és mert sokszor azt éreztem, hogy minden darabokra hullik. Nem volt kifejezett rendszer az életemben és így jártam olyan utakon, amikre sosem szabadott volna rálépnem, de a ballépéseim ráébresztettek arra, hogy változtatnom kell. Úgyhogy megtettem. Meghoztam a saját szabályaim, amiknek kialakítottam a magam rendszerét.
Szerelem.
Randizás.
Család.
Barátok.
Sport.
Tanulás.
Munka.
Én magam.
Különböző csoportok, amik magukba foglalják mindazt, ami által én is tudom játszani a saját életnek nevezett játékomat és emlékeztetnek rá, hogy még véletlenül se sodródjak le a jó útról.
Ezek a szabályok sok mindentől mentettek már meg az elmúlt pár évben és válogatták meg az embereket körülöttem, és azokból aztán találkoztam már egy párral az életem során. Voltak, akik taszítottak és sok törvényemmel szembe mentek és voltak, akik mindet megértették és fontosak lettek nekem. Viszont még sosem találkoztam olyannal, aki szinte az összeset megszegte és kicikizte, mégis ennyire vonzott volna, mint ő... a bosszantóan jóképű kis ördög a bal vállamon, aki mást sem tud duruzsolni nekem, minthogy a szabályok egy dologért vannak: hogy megszegjük őket.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro