ANA

A várakozás egy pokoli időtöltés, főleg úgy hogy a gyomrod mogyoró nagyságú.Stressz, stressz és még egy kis csipetnyi stressz.Borzalom!Szemeim cikáztak minden rezdülésre a környezetemben, ujjaim táncoltak a combjaimon, miközben ajkaimat harapdáltam idegességemben.Nem volt mellettem senki, egyedül voltam, ami feszélyezett.Aggódtam a többiekért, de ezt tetőzte, mikor megláttam a hibrid gyerekeket a katonákkal és Kaial, na akkor emelkedett a vérnyomásom a Marsig, ha nem tovább.Kivettem a csapatból a páromat, amitől körmeim szinte belevájódtak húsomba, ettől majdnem felsikítottam, de inkább csak leszidtam magam, hogy hogy lehetek ekkora nyomorék.A fák rejtekében bújtam meg, ahonnan mindent jól ki tudok venni.Folyamatosan szemmel tartottam Taehot, amikor kitette a koszos bakancsos lábát a nagy épületből.Nehezen vettem a levegőt, mikor felmértem a férfit.Nem is volt csúnya darab annyi szent, de a feketés íriszeiben valami baljóslatú erő megcsillant a Nap sugarainak hála.Kezdtem furán érezni magam vele kapcsolatban, sugárzott belőle a magabiztosság és a legyőzhetetlenség, az ereje felett teljes uralma volt, ami mégjobban megrémített.Én is uralom az erőm nem erről van szó, de tartok attól hogy valamit tartogat a tarsolyában, amiről nekem fogalmam sincs, hisz neki volt ideje kísérletezni, szabad volt..., míg én a táborban raboskodtam.A telepátia, mint erő kegyetlenül nagy koncentrációt igényel és fizikai erőnlétet, aki gyenge az erejével szemben az el fog hullani.A táborban nem én voltam az egyetlen telepátiával rendelkező fiatal, rajtam kívül voltak még legalább hatan, de nem bírták az erő súlyát és egytől egyig elvesztek.Akkor is egyedül voltam, mígnem Lay mellém szegődött, bár az elején kis pióca volt és mindenhova követett.Szép emlékek...

Rémtörténetek hada terjeng arról hogy, ha két telepata egymás elméjében harcolna...Destinynek elmondtam már régebben a veszélyeit, de mint utólag kiderült Chanyeol nem rendelkezett eme erővel, de mégis ennek is vannak kockázatai.Viszont Taeho és én is telepátia képességgel bírunk, ami nem kicsi aggodalomra ad okot, mégis szeretném neki vissza adni, azt amit tett Baekhyunékkal, a táborom lakóival.Itt az a kérdés hogy ki az erősebb ebben a csatában...Ki tudja legyőzni a másik elméje okozta démonokat?Soha életemben nem harcoltam Taehoval hasonlóval, de ha nem hiszek magamban biztos elbukom, magabiztosnak kell lennem, mégha a rosszullét is kerülget.A félelmedet úgy küzdöd le, ha szembe nézel vele.

Ábrándozásomból egy sípoló hang szakított félbe és az épületben hirtelen kialvó világosság, majd annak helyét piros villódzás vette át.Ez a jel, hogy az események felgyorsultak és most én következem.Felálltam ülő helyzetemből és beletúrtam a göndör tincseimbe, amik rendezetlenül hullottak vissza a helyükre.Egy részről megnyugodtam, hisz akkor ezek szerint sikerült Baekhyunéknak kiiktatni a rendszert.A terv jól halad, márcsak rajtam múlik hogy térdre tudom e kényszeríteni Taehot.Figyeltem ahogy a katonák berontanak az épületbe, így én is követtem a példájukat.Határozott léptekkel szeltem a távolságot, miközben szemeim fehérré változtak, mikor az utolsó katona akart bemenni, így megálljt parancsolva neki, hogy én is be tudjak menni utánuk, ugyanis a biztonsági rendszer még épp volt Baekhyunnak hála, így a belépő kártya működött az elektronikus panelen.
-A kártyát.-billentem félre a fejem, amire a katona megfordul és pislogás nélkül nyújtja át a farzsebébe levő kemény lapot, amit elvéve érintem a panelhez, ami halkan pittyent egyet, ezzel is jelezve felém hogy szabad utam van befelé, de még hátra fordultam a megbabonázott katona felé-Hívd a rendőrséget és mondj el nekik mindent, világos voltam?-emelem meg kicsit a hangom
-Hívom a rendőrséget.-hajol meg előttem, amitől egy mosoly kúszik ajkaimra
-Tégy úgy.-ezzel a pár szóval zártam le a beszélgetést és csak figyeltem, ahogy a fény egyre jobban ki szökik a helyiségből és helyét sötétség és piros vészfény veszi át

-Hol lehet az a rohadék?-motyogom magamban és elindulok az egyik folyosón, minden kihalt volt, kongott az ürességtől, így még kísértetiesebbé téve az egészet, ezen a rácsok csattanásai sem segítettek, sem a random morgások, amik visszhangot vertek mindenhova
Libabőrök keletkeztek a karjaimon, a gerincem vonalán bizsergés futkározott, míg szívem rock koncerteken levő dobpergést megszégyenítő tempót diktált.Folyamatosan füleltem, de mindig csak távoli elhaló hangok szűrődtek hallójáratomba.Már fájtak a szemeim az ide-oda cikázástól és a korom sötéttől.Elemeztem az alaprajzot ennek a monstrumnak, de mintha minden sarok ugyanolyan lenne, lehet eltévedtem vagy körbe körbe járkálok, mint valami mérgezett egér, de az utolsót kizártam, ugyan is a következő fordulásnál az ajtók teljesen megváltoztak, sokkal jobban látszott hogy milliókat költöttek a biztonsági rendszerre.Igazából féltem, hogy találkozom valamelyik őrült fiatallal, kirázott a hideg és hatalmasat kellett nyelnem már a gondolatára is.Ijesztő volt nézni, ahogy önkívületi állapotban, mint a vadállatok ölnek.A kormányzó szörnyetegeknek tart minket, akkor nem értem miért csinálta ezt velük, és nevelt belőlük állatot.Valószínűleg az ő mocskos terveihez tartogatja őket, undorító...Három dolog van, amitől hányni tudnék, az első a kormányzó, a második a stressz és nem utolsó sorban a folyamatos konzerv kaja.

Egy pillanatra megálltam, mikor egy vasajtóhoz értem.Különleges érzés kerített hatalmába, szinte biztos voltam benne, hogy van bent valaki.Így a hideg ajtóra tettem a kezem és ütöttem rá párat, lehet megzakkantam vagy teljes őrültséget csinálok, de valami azt sugallja, hogy a túloldalon nem ellenség néz velem szembe.Alig hallható csattanás hallatszódott belülről pár perc néma csend után, amit a folyamatosan üzemelő vészjelző mellett is hallottam.Kikerekedett szemekkel vizslattam a zárt ajtót és újra mértem rá egy ütést.
-Istenem ezeken miért nincs kilincs?!-szidom az építészt mindennek, mikor léptek zaja szakítja meg ezt, fejemet azonnal oldalra kapom és a személy jelenlététől levegőt is elfelejtek venni
-Hát te meg ki vagy szépségem?-mély orgánuma tölti be az egész teret és vigyora tisztán kivehető az enyhe fény viszonyok ellenére is-Göndör haj, zöld íriszek, makacs viselkedés....-sorolja jellemzőim-Csak nem?-nevet fel halkan még egy lépést közelebb lépve, amire kezeim elveszem a vas ajtótól és figyelmem a közeledő férfira szegezem, így teljes testtel Taeho felé voltam fordulva-Baekhyun szeretett kis barátnőjéhez van szerencsém?
-Köszönöm az elemzést.-vonom fel az egyik szemöldököm
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen mázlista leszek, hogy pont veled találkozom itt.-von vállat továbbra is mosolyogva
-Igazság szerint téged kerestelek.-emberelem meg magam, de a szívem ugyanolyan sebességgel dobog
-Valóban?-billenti oldalra a fejét egy fél oldalas görbülettel ajkain-Csak nem beakarsz oda menni?Nincs ott a szeretett barátod.-bök kobakjával az említett dologra
-Valaki már pedig van ott bent.
-És ha lenne is nem a te dolgod.-meg feszült a lénye, amitől rögtön rájöttem mégis miért járt erre felé
-Látogatóba jöttél?-engedek el most én egy mosolyt
-Nincs jogod faggatni.-nevetése idegessé és türelmetlenné vált-Menj az utamból, míg szépen mondom kislány.-termett előttem egy megnyújtott lépéssel és vállával arrébb taszajtott

Hátra tántorodva hökkenek meg és mellkasom az adrenalin miatt fel s le emelkedett, majd lehunyva pilláim veszek egy mély levegőt és nyitom ki azokat, mostmár erőmmel karöltve.
-Játszani akarsz?-ropogtatja meg a nyakát még mindig háttal állva nekem-Rossz partnert választottál kislány.Mindig nyerek.
-Azt majd meglátjuk.-válaszolom, mikor már megfordult, de feje előre bicsaklott
-Nagy a szád...nem kéne.-terül el egy ördögi vicsor cserepes ajkain és hirtelen kapja rám tekintetét, ami ugyanolyan fehéresen villog rám, mintha a sajátomba néznék

A szavak bennem rekednek, ahogy halántékomnál elkezd szúrni és fülem is sípolni kezd.Vajon én is ennyi fájdalmat okozok másoknak?
Hirtelen nyüzsgés keletkezett körülöttem és tekintetem előtt kitisztult a kép.Egy irodában találtam magam.Modern hatású volt, minden szürke és fehér színben pompázott.Mini kosztümbe öltözött női dolgozók, fekete zakóba bújtatott férfi testek szaladgáltak a makulátlan tisztaságú padlón.Körbe forgolódtam, mikor valaki véletlen nekem jött, így elejtve kezeimbe cipelt mappa halmokat.Nagyokat pislogva meredek a lehajoló nőre és éreztem, ahogy homlokomon az izzadság gyöngyözni kezd.Mérgelődve igazítja meg magán az elcsúszott szoknyát, mikor már hóna alá csapta a mappákat és lófarokba fogott fekete haját hátra dobva vonul el.
-Az nem lehet!Nemnem!-nézek utána kétségbeesetten
-Mi a baj?-teszi kezeit a vállamra Taeho a semmiből megjelenve
-Te szemét!!!-sziszegem fogaim között, de mikor be akarok neki mosni egy nagyot, kezeim átmennek a testén, mintha levegő lenne, amire csak győzelemittasan vigyorog
-Tán nem tetszik, hogy vissza kaptad a múltad?-biggyeszti le ajkait szomorúságot színlelve-Pedig itt mindenki szeret!Nézd csak azt a lányt ott a kávé gépnél, ő tuti kedvel!-mutat az ujjával az említett felé, aki kicsit sem kedves pillantásokkal mér végig
-Mit bámulsz boszi?Ha?!!!!-ordítja a szavakat, amik fejemben találnak hangra, amire ajkaimba harapok-Tudom hogy hallod!Menj a dolgodra!Nem érted, amit mondok?!!!Ha???
-Most meg hova mész?-kiált utánam Taeho, de nem törődve vele rontok be a legközelebbi személyzeti wcbe, ahol remegő karokkal megtámaszkodok a mosdó kagylón

A tükörből a két színű íriszeim kacsintanak vissza rám, a múltam.A katasztrófa után találtam munkát magamnak, mivel az előző munkahelyem bezárt azt követően.Minden rendben ment az első két hétben, utána az egész életem egy pokollá vált.Olyan volt mintha egy középiskola falai közé léptem volna, gúnyoltak és szórakoztak velem.Mindennap sírva tértem nyugovóra és imádkoztam mindennek, hogy legyek olyan, mint azelőtt.Senki nem volt olyan, mint én, egyedül voltam.Nem tudtam mi történik velem, egyik szemem ijesztő fehérséget vett fel, míg a másik maradt zöld, mígnem ez később megváltozott és torkollott rosszabbra, mégpedig, hogy mindkét íriszem hófehér lett és hallottam mindenki gondolatait.Lenyeltem a rosszindulatú megjegyzéseket, hátha abba hagyják, de egy idő után az ember belerokkan a lelki teherbe.Az orvosok azt se tudták hogy mit csináljanak velem.Reménytelen volt a helyzetem...Utáltam a munkahelyemhez köthető összes emléket.
-Gyilkos vagy.-súgja a közvetlenül fülem mellett a férfi
-Nem...nem én voltam...-gyűlnek könnyek szemeimbe és nyelőcsövemben levő idegesség elzárta a levegőt előlem
-Akkor ki ölte meg?-vonja fel a szemöldökét és az eddigi letörölhetetlen vigyora úgy látszott soha nem fog eltűnni, miközben az én testem egyre gyengébb lett-Emlékezz vissza rá...-utasít és újabb szúró fájdalom lepi el kobakom
-Nem!!Hagyjál békén!-tépem tincseim tehetetlenül az egyre terjedő kellemetlenségtől

Kétségbeesett sikolyok és kiáltások váltják fel a férfi orgánumát.
-Jézusom...ne csináld!-sikkant az egyik kolléganőm az asztal mögé bújva
Lihegve fordulok magam elé és szakad fel belőlem a sírás.Visszaemlékeztem, ahogy ő kérte...Előttem térdelt egy fiatal férfi nyakát fogva és kapkodva az oxigénért.
-Bocs...hásshh...meghhhgggg...-nyögi ki, miközben egyre vörösebb lesz arca
-Kérlek!Ne tedd ezt vele!!!-könyörög kezemet rángatva az igazgató titkárnője-Szeretem őt!Nem az ő hibája, hogy szörnyeteg lettél és hozzám fordult.-le sírt sminkkel vizslatott, amitől térdeim kocsonya állagúvá váltak, nem tudtam mit tegyek...forgott velem a világ az újra átélt események miatt

-Ana...-az ismerős hangra a szívem nagyot dobbant
-Baekhyun...istenem...-suttogom elhalóan, mikor a volt barátom helyett, a párom van ott-Taeho te rohadék...-sziszegem ökleimet össze szorítva
-Ana...kérlek...-kap levegő után, amire akaratlanul lépek felé egy lépést, de szemei fent akadnak és össze esik
-Baekhyun!!!!-ordítom teli torokból és oda rohanva hozzá fogom meg arcát-Baekhyun...Baek...-simítok ujjammal bőrére
-Ana...-köhög-Szeretlek...
-Én...-nem fejezem be, hanem szép lassan elengedem a férfit, amire többen is hátra hökölnek-Te nem vagy Baekhyun.-törlöm le az előbb meginduló könnycseppem erőszakosan-Soha nem lenne ilyen klissés Baekhyun.Én idióta...-nevetek fel erőltetetten-És ti...-nézek körbe határozottan-Csak egy rossza emlék vagytok!A múlt!Nem léteztek már a jelenben!-Hogy lehettem ekkora hülye?Csak Taeho szórakozik velem!Ez nem a valóság!
-Miket beszélsz?!-csettint egyet nyelvével kolléganőm, akinek arcán a smink újra szépen fel volt mázolva
-Azt hogy könnyűszerrel megtehetem mondjuk ezt.-csettintek most én ujjaimmal, amire a nő eltűnik és ezt követi a modern iroda, mígnem csak Taehoval nézek mostmár farkasszemet
-Ügyes...nagyon ügyes...-tapsol lassan szemét forgatva-Jó műsor volt!
-Egy filmben minden szereplőnek van egy sora...ebből te sem vagy kivétel.-vészjóslóan közelítek felé, ami meglepi, de az egója nem engedi megmozdulni, még akkor sem, mikor már szinte arcunk egy vonalban van-Showtime Taeho...-küldök most én egy fél mosolyt felé és villám gyorsan megelőzve megakadályozó ökleit, teszem ujjaim homlokára, amitől elragad a sötétség

Erős piros fény váltakozik halványan a szemeim előtt.
-Jól vagy?Ana!Unnie!-rázogat finoman egy kéz, amire pislognom kell párat, hogy élesen lássak
-Destiny?-köszörülöm meg a torkom, mikor már felismerem a szőke hajzuhatagot
-Igen én vagyok!-mosolyog felém lágy megnyugtató mosolyával
-Tényleg?-gyanúsan kezdem el méregetni a lányt és ujjaimmal megbököm pufi arcát, amire össze vonja a szemöldökét-Hol van Taeho?-kapok észhez, de tátva marad a szám a falnál szenvedő férfit láttán
-Oooo az én voltam.-jelenik meg látókörömben egy sovány srác és le hajol az én szintemre-Milyen jó látni téged...élőben.-nyújtja felém segítőkészen kezeit, amitől a testét fedő szakadt anyag lecsúszik, így belátást enged fedetlen mellkasára
-Chanyeol?!-hebegem elámulva, felismerve a tetoválást
-Aaa akkor emlékszel rám.-biccent gödröcskékkel az arca szélén
-Mit csináltál vele?-terelem a témát az össze görnyedő személyre
-Megmentett téged Unnie...-szólal meg Destiny alig hallhatóan-Többet nem árthat senkinek sem!
-Ezt hogy érted?-zavarodottan meredek a párosra, de Chanyeol oldalát fogva fájdalmasan hörög egyet
-Mennünk kell...Chan nagyon gyenge.-kap a fiú után a lány, mikor látja hogy amaz mindjárt elájul, amire én most viszonozva előbbi kedvességét, adok segítő kezet neki és bújok egyik karja alá, hogy biztosítsam lépteibe, amit a magas srác csak hálásan fogad-Suho?-kérdezi Chanyeol másik oldaláról Destiny, ő sem néz ki jobban mint a fiú és látszik, hogy ő is alig áll meg a két lábán, rengeteg seb fedi be testét és a vér foltok sem ritkák rajta
-A gyakorló terembe.Innen az nagyon messze van...bírni fogjátok?-érdeklődöm aggódva végig nézve rajtuk
-Persze persze...csak...menjünk...kérlek...-veszi nehezen a levegőt Chan, miközben arcizmai fájdalmasan húzódnak össze

Így elindultunk az előbb említett helyiség felé, de egy futó pillantást vetek még hátra vállam felett, így látom, ahogy Taeho ordít egy hatalmasat és a plafon felé emeli fejét.Szemei körül égés nyoma látszódik, amire azonnal az általam cipelt srácra nézek, de nem méltatva kontaktusra, figyeli az utat.Mi lett volna, ha nincs Chanyeol?...Igazam volt, soha nem volt Taehohoz hasonlóval dolgom.Kegyetlen ez az ember, még mindig mardossák a szemeim a könnyek.Csak szeretném, ha vége lenne ennek az egésznek...Baekhyun karjai között.Ilyen nagy kérés ez?

~^^~
Sziasztok itt lennék a folytatással❤️Remélem elnyeri a tetszéseteket🙏🏻😔Igyekeztem nagyon...remélem azért nem túl zavaros😕Hogy telik a nyár?😊Pihenjétek ki magatok!❤️További szép napot mindenkinek!^^És jó olvasást a részhez💖💕Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, hogy olvassa a történetet, nagyon hálás vagyok a támogatásotokért🙏🏻💖Lassan(mostmár tényleg😅)a végére érünk a történetnek, de addig is még van pár rész a tarsolyomban😌😉💕

💖:_YU_97